←Vissza

ANDRÁSSY MÁRIA

A szerző szociológus, főiskolai tanár. 1968-tól kezdődően a közművelődésben, a közművelődésért dolgozik külön-féle beosztásokban. Volt népművelő, szakfelügyelő, előadott tanítóképző főiskolán, meghívott előadó, oktató különféle egyetemeken. Bölcsész diplomája mellé szociológusi diplomát szerez, doktorál, kandidál, majd habilitál. Jelenleg az ELTE főiskolai karán a művelődésszervezési tanszéken főiskolai tanár. ^.

A kötet Bevezetőjében ismerteti meg az olvasót azokkal a szubjektív motivációkkal, amelyek nyomán pályája a közművelődésen belül a felnőttoktatás felé fordult.

Az írások között akad rangos nemzetközi konferencián tartott előadás írott változata, folyóirat közlemény hosszúságú tanulmány, szakfelügyeleti jelentés, publicisztika, de fordítás is. A kötet legelső írásának legelső mondata a szerző “ars poetica”-jaként is felfogható: “A címben meg-jelölt probléma első megközelítésben elméleti kérdésnek tűnik, pedig számtalan gyakorlati vonatkozása van.” Ez a megközelítés jellemző valamennyi írásra. A legelvontabb elméleti kiindulás nyomán minden esetben eljut a gyakorlat számára fontos következtetésekig.

Bár a kötetben külön fejezetbe sorolták a külföldi példákat idéző írásokat, szinte valamennyi munka nagy erőssége hogy az elemzés többnyire külföldi összehasonlításokat is használ.

A Felnőttképzés fejezet írásai markánsan két nagy meg-közelítési mód szerint csoportosíthatók: történeti jellegű áttekintések, valamint elméleti-szociológiai jellegű tanulmányok.

A felnőttoktatás fogalmának változásai. Nemzetközi trendek és tapasztalatok bemutatása során megismerhetjük mind az angolszász, mind a német terminológia fejlődését, változását. Áttekinti az elmúlt fél évszázad nyugat-európai és amerikai társadalomtörténeti változásait, és felnőttoktatás ebből következő átalakulását. A hazai fogalomhasználat és gyakorlat néhány állomásának bemutatása után az újabb fejlemények ismertetése nyomán megállapítja: “Magyarországon a rendszerváltás nyomán egy korábbinál karakteresebb felnőttoktatási struktúra és modell körvonalazódik. Mindenképpen új jelenség, hogy a felnőttek oktatása kimozdult korábbi periferikus helyzetéből. Az utóbbi évtizedben ezen a téren oktatási expanzió ment végbe.”

A következő négy írás kifejezetten történeti indíttatású. Az Adatok a magyarországi népfőiskolai mozgalom történetéhez című tanulmány legnagyobb erőssége, hogy a legtöbbet idézett, utánzott skandináv modell mellett felhívja a figyelmet az osztrák-német indíttatású hazai kezdeményezésekre is. A hazai visszaemlékezések nyomán a két háború közötti egyházi indíttatású népfőiskolák feltámasztásának szükségessége állt a figyelem középpontjában, Pethő László azonban a tanulmányban ismertet egyéb kezdeményezéseket is, például a Magyar Gazdaszövetség és vezetője Czettner Jenő munkásságát. A kötet egy teljes tanulmányt szentel ennek. Bár a népfőiskolákat az ötvenes évek elején rendeletileg feloszlatták, a tanulmány rámutat arra, hogyan élnek tovább a létező szocializmus rendszerében, búvópatakként egyes népfőiskolához köthető módszerek. Kiemeli a népfőiskolák szerepét a rendszerváltozás előkészítésében. A mai magyar népfőiskolákról szólva ismerteti a Magyar Népfőiskolai Társaság tevékenységét, majd összefoglalásként megállapítja, hogy a mai magyar népfőiskolákban – igazodva a sajátos magyar viszonyokhoz – mind az osztrák-német, mind a skandináv hatás érvényesül.

Az Ökonómia, kooperáció, felnőttoktatás – egy felnőttképzési koncepció a századelőről című tanulmányban az előbb már említett Czettler Jenő életútját mutatja be. Ismerteti koncepciójának forrásait, és megismerteti velünk a komplex felnőttoktatási program megvalósult elemeit.

Modernizációs kihívások és válaszok – a magyar művelődéspolitika és felnőttképzés mozgástere 1945-1989 közötti időszakban. A tanulmány előadásos változata a VII. International Conference of the History of Adult Education konferencián (Dundee, 1998. július 12-16.) hangzott el. A nemzetközi közönségnek előzményként az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági-társadalmi viszonyainak bemutatásával indítja a helyzetképet. Alapos statisztikai adatbázis alapján elemzi az ország társadalmi-foglalkoztatási, oktatási viszonyait.

A világháborút követő politikai, társadalmi, gazdasági változások kihívást jelentettek az oktatási rendszer számára. Az ortodox-sztálini modell érvényesülése idején a mi-nőségi oktatás szorgalmazása helyett a mennyiség hangsúlyozása került előtérbe.

A Kádár korszak jellemző tendenciája a gazdaság területén érvényesülő felgyorsuló modernizáció, ami új ki-hívásokat jelentett az oktatás és a felnőttképzés számára. Az iskolázottság a társadalmi beilleszkedés és karrierépítés legfontosabb eszközévé vált. A korosztály közel fele számára azonban csak a középiskolánál rövidebb idejű szakmunkásképzőkben egy-egy szakma elsajátítására nyílott lehetőség. A hatvanas években végzett vizsgálatok szerint a szakmunkás-bizonyítványok egyötöde már a megszerzés pillanatában használhatatlannak bizonyult. Ez a helyzet később nem javult, inkább rosszabbodott. A szakmunkásképző intézetek pedig a korrekcióra, átképzésre, szakmaváltásra semmi lehetőséget, kínálatot nem biztosítottak.

A felnőttoktatás fejlesztésének kérdései egyre inkább előtérbe kerültek. A hetvenes évek legfontosabb tendenciái a következők. Az általános, alapfokú képzés területén tömegessé vált a nyelvtanulás iránti igény, amelyet főként a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elégített ki. A Munkaügyi Minisztérium által irányított szakképző intézményrendszer felnőttoktatási tevékenysége koordinálatlan és egyenetlen volt. A hetvenes évektől kezdve ki-épült az egy-egy ágazat vagy szakterület szükségelteit ki-elégítő továbbképző intézetek (központok) hálózata. Megindult a vállalati humán-erőforrás menedzselés. A hetvenes években előtérbe került a vezetőképzés igénye. A főhatóságok mellett kialakuló vezetőképző intézetekben elit-típusú felnőttoktatást valósítottak meg. A magyar felnőttképzésben külön jelentősége volt a káderképzésnek. Az állampárt 20 jól felszerelt oktatási igazgatóságot és Politikai Főiskolát működtetett. Ezekben többszintű képzés folyt: a néhánynapos alsóbb szintű képzéstől a több hónapos, bentlakásos káderiskolán át a hivatásos politikusok több éves egyetemi képzéséig. Hasonló intézményeket a szakszervezetek is működtettek.

A távoktatási kezdeményezések a Magyar Televízióhoz kötődnek. Az ún. Iskolatelevízió felnőttoktatási feladatokat is elvállalt. A Mindenki iskolája az általános iskolát el nem végzettek műveltségi hiányait kívánta pótolni. Kudarcot vallott, mert nem számolt a realitásokkal: a jelentős iskolázottsági hátránnyal rendelkező rétegek eredménytelensége mögött súlyos egzisztenciális problémák húzódtak meg. Tetézte mindezt a motiválatlanság teljes hiánya, mert akkor a magyar gazdaság még foglalkoztatni tudta ezt a képzetlen réteget.

A Szociológia és felnőttképzés című tanulmány azt a folyamatot mutatja be, ahogyan a dogmatikus kommunista berendezkedés által nem tűrt polgári tudomány, a szociológia lassan polgárjogot nyer a népművelők, a felnőtt-oktatók egyetemi képzésében.

A felnőttképzés és a szakoktatás viszonyáról szóló írás hozzászólás a készülő felnőttoktatási törvény tervezetéhez.

Tanulás idős korban – szociológiai megfontolások és tapasztalatok. A tanulmány statisztikai adatokkal alátámasztva mutatja be a az időskorúak rétegének növekedését hazánkban és Nyugat-Európában. Rámutat társadalmi szerepük pillanatnyi különbözőségére, úgyszintén az idősek eltérő tanulási lehetőségeire itthon és külföldön, hangsúlyosan a német példán keresztül. Felhívja a figyelmet, hogy a magyar felnőttoktatás szereplőit ösztönözni kellene, hogy keressék a kapcsolatokat a nyugdíjasokkal.

A helyi politizálás lehetőségei és a civil szervezetek. A tanulmány bevezetésként áttekinti, hogyan sikerült túlélni egyes civil szerveződéseknek betiltásuk korszakát. A rendszerváltás nyomán futótűzként terjedtek: ma az alapítványok száma közel annyi, mint az USA-ban, és kétszer annyi, mint Németországban. A nonprofit szervezetek magán személyektől származó bevétele az USA-ban sem éri el a húsz százalékot, és például Olaszországban mindössze négy százalék, nálunk sokan mindmáig reménykednek egy nagyobb adakozási hajlandóságot mutató polgárság megjelenésében. Német vélekedéseket idézve világítja meg, hogy ennek miért kicsi a valószínűsége.

A tanulmány második részében egy nemzetközi (osztrák-román-magyar) összehasonlító kutatás eredményeit mutatja be. Azt vizsgálták a három ország egy-egy falujában, hogy mely kérdések foglalkoztatják a helyi társadalmakat, s problémáik megoldásában kiket tekintenek képviselőiknek, szószólóiknak. Az országok között a civil társadalom szervezettségében mutatkoztak a legnagyobb különbségek. Ausztriában a szervezetek részei a helyi politizálásnak, az egyesületek stb. képesek érdekeik képviseletére. Sokkal kisebb, de nem elhanyagolható szerep jutott ezeknek a szervezeteknek a magyar faluban, míg az erdélyi község életében alig jutottak érdemi befolyáshoz.

Regionális és lokális szervezetek. A nonprofit szektor változásainak néhány sajátossága és példája. A írás előadásként elhangzott 2001. októberében Vechtában, egy, a témával foglalkozó nemzetközi konferencián. Az írás nagy adatbázissal tekinti át a civil szervezetek fejlődését, megszűntését és újjáalakulását Magyarországon. Részletesebben bemutatja a magyarországi német nemzetiség önszerveződésének folyamatát, valamint a Jászsági Évkönyv megjelenésének körülményeit, helyét és szerepét a tájegység életében.

Szakfelügyeleti jelentések alapján született a Kisközségek eltérő lehetőségekkel című írás. A három közel azonos nagyságú település Tiszaörs, Sarud és Gyermely társadalma, és ennek nyomán közélete és művelődése eltérő pályán mozog. A három falu közül mindössze Gyermely indult meg növekedési pályán. A helyi tsz-melléküzemágból ki-alakult RT évi harmincmillió forint iparűzési adót fizet az önkormányzatnak, s ez lehetővé teszi a társadalom, a művelődés fellendülését.

A Külföldi példák fejezet széles áttekintést ad a világ felnőttoktatásának különféle jelenségeiről. Svájci, dániai és észak-amerikai tanulmányutak tapasztalatai, valamint egy osztrák és egy finn tanulmány fordítása nyit széles horizontot az olvasó számára. A bemutatott formák is igen változatosak.

Svájc egyik legnagyobb gazdasági vállalkozása a MIGROS. Szupermarketek, gyorséttermek, benzinkutak, bankok. És ez a birodalommá vált szövetkezeti társulás szervezi és irányítja a felnőttoktatást. Az alkalmazott módszereket és eredményeket mutatja a Svájc felnőttoktatása és a MIGROS című írás.

A szerző a Dán Kulturális Intézet vendégeként három hetet töltött el egy dán kisváros népfőiskolájának tanfolyamán, és emellett megismerkedett az ország életével, felnőttoktatásával. Eredménye pedig a Mindig kilencvenig számolnak – útinapló Dániából.

1996-ban a szerző részt vett Kaliforniában egy oktatásszociológiai konferencián. A városban autóbusszal közlekedve felfigyelt az utcai szórólapok között a város egyik felnőttoktatási szervezete a Learning Annex kínálatát reklámozó ingyenes kiadványra. A Los Angeles utcái és a felnőttoktatás – válogatás a Learning Annex ajánlatából című cikk kommentárok nélkül közli a programokat, amely sajátos metszetben ad ízelítőt az utca emberének érdeklődéséről, hétköznapi igényeiről.

Az európai felnőttoktatás “pápája”, Franz Pöggeler személyesen adta át a szerzőnek tanulmányát, és buzdította, hogy ismertesse azt meg az olvasókkal. Az írás címe: Az utca embere és az európai integráció. A probléma különösen aktuális most, amikor hazánkban néhány hónap alatt szeretnénk felkészíteni az ország lakosságát az EU csatlakozásra. Az osztrák szakember 1997-ben, majd egy évtizednyi EU tagság után kijelenti, hogy “Várhatóan hosszabb idő telik el addig … amíg az európai integráció gondolata szélesebb néprétegekben meggyökerezik.” Megállapítja, hogy a felnőttoktatás Európa legkülönbözőbb országaiban megannyi jól alkalmazható formát dolgozott ki, amelyek alkalmasak az európai integráció eszméjének közvetítésére és elsajátítására. A tanulmány ezeknek a módszereknek az elvi megalapozása, szisztematikus áttekintése.