“A MŰVELŐDÉS HETE – A TANULÁS ÜNNEPE”

Országos nyitórendezvény

Budapesten az országos nyitóünnep házigazdája a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Népfőiskolai Társaság volt. A rendezvény helyszínéül adódott a házigazdáknak helyet adó patinás épület, a Budai Vigadó, amelynek falai közt a kultúra és a művészet hagyományosan otthon van/otthont kap, és az épület előtti tér, amely erre a hét-végére majdnem a régi, megszokott képét mutatta, a föld-túrásos, sáros építkezési terület helyét végre visszafoglalták a virágok, a padok, a pázsit és a kandeláberek.

A Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Magyar Pedagógiai Társaság és az IIZ/DVV Budapesti Projektiroda együttműködésének eredményeképpen jött létre “A művelődés hete – a tanulás ünnepe” országos rendezvénysorozat. A felnőtt tanulók köszöntésének első kísérlete tavaly, ötlete már 1997-ben megszületett. A szervezők közös sajátossága, hogy tevékenységük a felnőttoktatáshoz, felnőtt-képzéshez szorosan kötődő. Ezen kívül közös bennük, hogy országos hálózattal rendelkeznek, a hét programjai helyi, megyei és regionális szinteken is megjelentek, nem korlátozódtak Budapestre. 2002. szeptember 27– október 4-e között több mint harminc szervezet, több mint száz helyen ünnepelte országszerte a tanulást.

Az ötlet Angliából való. A brit “Felnőtt tanulók hete” 1996-ban került először megrendezésre – a felnőttképzés alanyait, a felnőtt tanulókat, tanulócsoportokat állítja a középpontba. A nemzetközi szervezetek különböző fórumai és testületei által – az egész életen át tartó tanulás szellemében – ajánlott kezdeményezés hazai aktualitását a remélt és közelgő EU-csatlakozáson kívül az új Felnőtt-képzési Törvény adta. A magyarországi szervezők célja, csakúgy, mint a szigetországbelieké, a tájékoztatás, a figyelemfelkeltés és a felnőttképzésben résztvevők együttműködésének elmélyítése volt.

A nyitórendezvény, melynek koordinátorai az Intézet részéről Komjáti Gabriella és Tóth Zsóka voltak, sok minden miatt emlékezetesre sikerült. S ahogy ezzel a Vas megyeiek sem voltak másképp, mi is megállapítottuk, hogy bármennyi energiát követelt is, érdemes volt. S ahogy az ünnep lezárult, rögtön az elképzeléseink is kirajzolódtak, hogyan tovább.

Jónak bizonyult a Corvin tér olyanképp szakmai ünnephellyé alakítása, ahogy az a Vörösmarty tér az Ünnepi Könyvhéten. A felállított színpadon – szakmánkból adódóan – színes volt a műsor, s a rendezvényt megnyitó I. kerületi polgármester, Dr. Nagy Gábor Tamás érzékeltette az ügy súlyát és fontosságát, aminek figyelemfelkeltő rendezvénye volt a szeptember végi két napos ünnep.

“Közhely, sokszor idézzük, hogy: A jó pap is holtig tanul.” – Kezdte meg megnyitójának egyik gondolatát a közmondással a Budavári Önkormányzat polgármestere, Dr. Nagy Gábor Tamás. – “A felnőttképzés, az életen át tartó önképzés, művelődés mára már senki által meg nem kérdőjelezhető alapkövetelmény a modern társadalmakban. De egyre inkább úgy tűnik, hogy a gyakorlatban ezért a célért – amiért itt ma is sokan dolgoznak, és amiért a rendezvényt is létrehozták – komoly egyéni erőfeszítést kell tennie mindenkinek. És ha ezt az egyéni erőfeszítést nem tesszük, és élünk a minket álladóan ostromló fogyasztói kultúrával, elér minket a fogyasztói világgal együtt élő igénytelenség, a Plaza kultúra, a Mc Donald’s kultúra, a Big Brother kultúra, s egy új barbarizmus korszaka köszönt ránk.

Fontos tudnunk, hogy ez a jelenség nem életkor függő. Még akkor sem, ha a fiatalokra nézvést keményebb kihívásokat jelent. És jó arra gondolnunk, hogy ott van a szülői háttér és az iskola, mint táplálkozó csatornák, ahonnan felvértezhetjük magunkat ezekkel a szirén hangokkal szemben. És ezeken kívül ott a másik csatorna is, a közösség. A maga megtartó erejével. Mindenki, aki közösségért dolgozik, vagy közösségben él, érzi ennek az erejét, és felfogja a jelentőségét. És ide beletartozik a történelem is, annak ismerete, s az általa megformált hagyományok. Melyeknek az ápolása és fenntartása eleinket közösséggé, és a közösségekből nemzetté formálta. Ez mind-mind része a mindennapi művelődésünknek és kultúránknak. Ezekkel élni kell megtanítson az egész életen át tartó tanulás, s erre felhívni mindenki figyelmét hivatott ez az ünnep.”

A nagyközönségnek, utcai érdeklődőknek a szabadtéri programok, a Budai Vigadó épületében ezalatt szűkebb körnek a szakmai programok zajlottak. Ezek között voltak bemutató jellegűek, kerekasztal beszélgetések, s olyanok is, amelyek az ünnep hangsúlyossá tevő jellegét használták ki. Így a Tanulnak a szüleim! pályázat, melynek meghirdetője a Magyar Művelődési Intézet volt, s tanulságait Tóth Zsóka, az intézet művészeti igazgató helyettese összegezte. Vagy a 70-es években munkásszállásokon már használt, s most újraélesztésre alkalmas módszer bemutatása.

A rendezvényt, s annak hangulatát is meghatározta, hogy az ünnep teljes időtartama alatt a Budai Vigadó épületében működő Civil Rádió teljesített szolgálatot, élőben közvetített az ünnep helyszíneiről, beszélgetéseket készített a stúdiójában, s kiválasztottakkal folytatott elő-beszélgetéseket sugárzott az ünnep során. A két napos ünnepen adásba került hangzó anyagokból három CD-nyi válogatás készült.

A művelődés hete – a tanulás ünnepe a Civil Rádió adásában

09.25. szerda

11.4012.00 A Tanulnak a szüleim című pályázat beérkezett műveiből szemelvények hangzottak el (felolvasta: Rajeczki Gabriella)

12.1513.00 Vitakultúra – kommunikáció a mindennapokban, avagy hogyan vitatkozzunk otthon, az iskolában, a munkahelyen, a politikában. Vendég: Szabados Zsuzsa színész, beszédtanár; Vita kultúra egyesület – Somogyi Bea (32 perc) (műsorvezető: Hajós Vera)

22.40 Telefoninterjú Nógrádi Gáborral (18 perc) (műsorvezető: Péterfi Ferenc)

09.26. csütörtök:

Programajánló a Reggeli Jóhír magazinban

16.1517.00 Művelődési Házak Ajánlója: Programajánló (műsorvezető: Berek Péter)

09.27. péntek:

Programajánló a Reggeli Jóhír magazinban

11.15 Beszélgetés Sz. Tóth Jánossal, a Népfőiskolai Társaság elnökével a Tanulás ünnepéről, a népfőiskolák helyzetéről Magyarországon (23 perc) (műsorvezető: Pákay Viktória)

16.15 Rövid összefoglaló a rendezvény nyitóünnepségéről (4 perc)

19.0020.00 A rendezvényen felvett anyagok lejátszása: Interjú Óvári Istvánnal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetőjével; Beszélgetés József Róberttel, aki a tanulás megváltoztatásáról írt; Dió Zoltán bemutatja az ORTIKI Bábszínházat, ahol nehezebben alkalmazkodó gyerekeket is tanítanak bábozásra. (riporterek: Vancsó Lilla, Wieszt Edina, Pákay Viktória)

09.28. szombat:

10.0015.00 Élő bejelentkezések, előre felvett anyagok

10.05 Bejelentkezés a Magyar-német együttműködés az európai partnerségben című konferenciáról, Pécsről (6 perc) (műsorvezető: Novák Kata)

10.20 Beszélgetés a Tanulnak a szüleim című pályázat pályázóival (2 perc) (riporter: Wieszt Edina)

10.30 A díjnyertes művek felolvasása, közben programismertetés a Corvin térről

11.20 A Stratégiakutató Intézet bemutatása, interjú Brunzel Balázzsal (6 perc) (műsorvezető: Magyar Ádám)

12.30 Interjú Hódossy Ildikó, nyugdíjas tanulóval (8 perc) (műsorvezető: Magyar Ádám)

12.45 Interjú Mátyus Alizzal Élethelyzet – kilábalás, élethelyzet – továbblépés, élethelyzet – közös sors – érdekközösség című módszer ajánló szakmai bemutatójáról (12 perc) (műsorvezető: Novák Kata)

14.0015.00 Előre felvett interjúk a rendezvényről:

Tanulnak a szüleim, díjnyertesek (2 perc)

A Garabonciás együttes vezetője, a

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és nyelvstúdiója (4 perc)

Fiatal falfestők (6 perc)

(riporterek: Wieszt Edina, Magyar Ádám, Novák Kata, Pákay Viktória)

10.02. szerda

14.25 Összefoglaló “A hátrányos helyzet felszámolásának lehetőségei a felnőttoktatásban és a közművelődésben” című konferenciáról – az összefoglalót Preszl Éva készítette

10.03. csütörtök

A Reggeli Jóhír magazinban stúdióbeszélgetés A művelődés hete – a tanulás ünnepe rendezvénysorozatról és a hozzá kapcsolódó konferenciákról

11.10 “Kattints rá nagymama!” – Seres Adrienn riportja (13 perc)

21.00 “A hátrányos helyzet felszámolásának lehetőségei a felnőttoktatásban és a közművelődésben” című konferencián felvett anyagok – riporter Seres Adrienn (14 perc)

10.10. csütörtök

19.00 Beszélgetés Maróti Andorral, a felnőttképzés szakemberével (19 perc)

(riporter: Gyenes Zsuzsa)

A Civil Rádió rögzítette a nyitórendezvény másik elő-adójának, Székely Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárának szavait, miszerint: “Talán mindnyájunk előtt egyformán ismert, hogy a tudás, a műveltség, az emberi tőke két fontos dologban különbözik egy más tőkefajtától. Az egyik különbség, hogy ebbe a tőkefajtába beruházni csak az illető egyénnek lehet. Nem lehet tudást, műveltséget, szakképzettséget vásárolni, örökölni, vagy ajándékba kapni. Itt mindenkit arra tudok csak buzdítani, amit maga is tud, hogy saját maga tudja a szükséges vagy kívánt ismereteket megszerezni. A másik különbség a másik tőkefajtához képest, hogy az emberi tőke, a tudás, a tapasztalat a használat során nem hogy veszítene az értékéből, elértéktelenedne, hanem egyre értékesebbé válik. A szakismeret, a tudás bővülése elősegíti e tőkefajta értékesítési esélyeinek a növekedését. Jó lesz, ha mindig mindnyájan szem előtt tartjuk ezt a gondolatot, és ennek jegyében kívánok Önöknek sok érdekes programot, a rendezőknek pedig sok érdeklődőt.”

A Civil Rádió és a Magyar Művelődési Intézet Szín című folyóirata együtt várta a rendezvény alatt az újság-írás, a rádiós munka iránt érdeklődőket.

 

 

A CIVIL RÁDIÓ KIS KÁTÉJA

Ez az írás megkísérli összefoglalni a Civil Rádióról azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket a Rádió körül közre-működőknek fontos ismerniük. Az itt leírtak az alapadatokon túl olyan közmegállapodásokat tartalmaznak, amelyeket – megegyezésünk szerint – minden társunkul szegődőnek fel kel vállalnia, ha csapatunk tagjának kívánja önmagát tekinteni.

1. Alapadatok

Első megszólalások: 1994 februárjától hét alkalommal időszakos rádióengedélyekkel

Adásidő: szerda 6:30-tól vasárnap 7:30-ig

A sugárzó frekvencia: FM 98 MHz

Folyamatos adások kezdete: 1995. szeptember 1.

Adóteljesítmény: 42 W

Antenna kimenő teljesítmény: 84 W

A Civil Rádiózásért Alapítvány alapítói: Közösség-fejlesztők Egyesülete, Nyitott Képzések Egyesülete, Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, Lágymányosi Közösségi Ház

A Kuratórium tagjai: Berek Péter, Brüll Edit, Gosztonyi Géza, Hajós Vera, Liling Tamás, és Péterfi Ferenc a Kuratórium elnöke.

Hivatalos bejegyzés: Fővárosi Bíróság 3982. sorszámmal 1993. május 18-án

Stúdióengedély: 120.573/1995 MKM

Az alapítvány és a rádió stúdiójának címe: 1011 Budapest Corvin tér 8.

Telefonszámok: 489-0997 (fax is), 489-0998 (hírszerkesztőség), 489-0999 (adás), 06-30-228-9800

E-mail cím: civilr@kkapcsolat.hu

Honlap: www.civilradio.hu

Az Alapítvány elnöke: Péterfi Ferenc

Felelős szerkesztő: Berek Péter

Stúdióvezető-ügyvezető: Pákay Viktória

Hírszerkesztő: Domonkos Csaba

Műszaki vezető: Magyar Ádám

Polgári szolgálatosok: Graczy Roland, Dina Miklós, Németh Zsolt

2. Milyen műfajú adó a Civil Rádió?

Politikai pártoktól, helyi politikai-hatalmi központoktól, állami szervektől és gazdasági érdekcsoportoktól független, helyi, közösségi rádióadó.

Mikor a rádióalapításba kezdtünk, egyik legalapvetőbb szándékunk az volt, hogy egy olyan médiumot indítsunk el, amely jól hallhatóan megkülönböztethető más rádióktól. A budapesti hallgató 10-15 adót foghat a rádiókészülékén, minek egy ugyanolyan tizenhatodik? Fontos szándékunk, hogy ne egy kicsi, gyengébb vagy halványabb Juventus, Danubius vagy éppen Petőfi Rádió legyünk.

A Civil Rádió adásaiban lehetőleg nem a szokványos témákat dolgozza fel, hanem sajátos profilja kapcsán főként olyanokat, amelyek a tömegkommunikáció többi műhelyéből kimaradnak. Ha mégis hasonló témához nyúlunk, akkor azt más megvilágításban, más módszerrel, más hangsúlyokkal interpretáljuk. Minthogy a mi adottságaink a többi rádiótól jelentősen eltérnek; a saját lehetőségeinkre, erősségeinkre építve alakítsuk a saját rádiónkat, annak arculatát – ez ma is az egyik legfontosabb törekvésünk.

A Civil Rádió

olyan közösségi adó, amely sem politikai, sem üzleti csoportok befolyása alatt nem áll, a polgárok, azok közösségei, civil szervezetei számára kínál folyamatos megszólalási lehetőséget;

a polgárias magatartást, az önszerveződést, a társadalmi részvételt, a szolidaritást, a szociális érzékenységet, a környezet iránti felelősséget helyezi előtérbe;

műsoraiban szinte kizárólag lokális (fővárosi, város-részi) ügyekkel, témákkal foglalkozik, szívesen vállalja a helyi konfliktusokat is;

önkéntesek működtetik, bevételeit – nonprofit módon – a rádió fenntartására, fejlesztésére fordítja;

működésével kapcsolatos fontosabb döntéseit demokratikusan hozza meg;

nem feltétlen mindenkihez akar szólni (a fentiek miatt is);

partnernek tekinti a hallgatót és a riportalanyokat is, kapcsolatainak lényege az információcsere;

hangneme nem kioktató, nem akar állandóan okosnak látszani, kerüli a heroikus és patetikus jelzőket, személyes – de nem negédes – hangvételű;

az adások létrejöttének a hallgató is részese, számukra is hozzáférhető a rádió, annak munkájába bármikor bekapcsolódhatnak (ha elfogadják a legalapvetőbb működési kereteinket, feltételeinket);

főszereplője nem a híres sztár, hanem a “hétköznapi” polgár;

kerüli a látványos show-elemeket, a behízelgő, simulékony hangnemet;

de ugyanakkor közvetlen, személyes, közérthető.

Ez az összefoglalás utal arra, hogy nem az országos és nem a nemzetközi élet jelenségeivel foglalkozunk, hiszen azt más rádiók bőséggel megteszik. Arra is utalás történt, hogy elsősorban a civil önszerveződéseknek, a helyi társadalmak polgárias értékeinek, s nem a híres személyiségek, sztárok, politikusok megszólalásának kínálunk fórumot.

3. Milyen a Civil Rádió szervezete, kik döntenek a Rádió ügyeiben?

Az alapadatoknál jeleztük, hogy egy nonprofit szervezet, a Civil Rádiózásért Alapítvány áll a rádió mögött, annak döntéshozó szerve a Kuratórium. A Civil Rádió műsorával kapcsolatos közvetlen döntéseket – a szerkesztők, a kurátorok bevonásával – a felelős szerkesztő hozza. Működik rádiónknál egy ún. Zenei Tanács, amely a zenei arculat megtartásán, fejlesztésén ügyködik, ennek tagjai Roth András, Abelovszky György és Magyar Ádám. Új csatlakozók és régebbi érdeklődő munkatársak folyamatosan működő szakmai fóruma a Tudósítói Műhely.

Fontos fóruma a Civil Rádiónak a napi szerkesztők havonta szervezett összejövetele.

Rádiónk működtetésében kb. 130 önkéntes működik közre rendszeresen, akik munkájukért semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kapnak. Ugyancsak 100-nál több civil szervezet (egyesület, alapítvány, társaskör) csatlakozott az eltelt időben hozzánk, akik önkéntesekkel, információkkal, kapcsolatokkal segítik a működésünket.

A Civil Rádió tagja a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete nevű egyesületnek, de ezen túl is jó kapcsolatokat tartunk más hasonló elven működő helyi rádiókkal.

4. Milyen műsorok szólalnak meg ebben a rádióban, milyen az adások felépítése?

A Civil Rádióban állandó műsorsávokat alakítottunk ki. Ezek egy viszonylag rendszeres, a hallgatók számára kiszámítható napi műsorszerkezet keretét jelentik:

6.30–9.00 Reggeli Jó Hír magazin

9.00–11.00 Disputa – ahol a hallgató hallható!

11.00–15.00 Szieszta – sok zenével a háttérrádiózóknak

15.00–16.00 A Harmónia Rádió műhelyének műsora

16.00–18.00 Délutáni magazin

18.00–19.00 Népzenei sáv

19.00-20.00 Esti beszélgetések

20.00–21.00 Zenei sáv

21.00–23.00 Esti beszélgetések

23.00–0.00 Zenei sáv

0.00–2.00 A Harmónia Rádió zenei sávja

2.00–6.30 Zenei szerkesztőink zenélnek

A reggeli magazinban igyekszünk pergően beszámolni Budapest életéről, civil hírekkel, programajánlatokkal, időjárással, közlekedési információkkal és belpolitikai szalaghírekkel. A délelőtti és a délutáni magazinműsorokban több rövid téma, hír, riport, rovat szerepel – tehát ezek pergőbb, dinamikus műsorrészek –; az este két órája már egy-egy hosszabb portré, kerekasztal beszélgetés, vagy más elmélyültebb – de verbális – műsorfajtát foglal magába. Mindhárom műsoregységre igaz, hogy abban nem folyamatos zenei összeállítások hangzanak el, egy, legfeljebb két zeneszám választja el egymástól az előbbi “beszélős” részeket.

5. Milyen a Civil Rádió zenei világa?

Olyan zenéket adunk, amelyek más rádiókban nemigen hallgathatók. Megegyezéseink szerint a preferált zenei műfajok: hangszeres zene (jazz, new age), világzene, etno-jazz, dallamos progresszív rock, blues, népzene, hagyományos jazz, közérthető klasszikus zene.

Törekszünk a hangszerek, s nem a gépek által előállított zenéket játszani. Kimondottan kerüljük az aktuális sláger-közhelyzenét, a disco, a rap, a techno, a party zenék, a musical, az operett műfajait, elismerve, hogy ezek is lehetnek értékes felvételek, de ezek a műfajok más adókon is megszólalnak. Lehetőség szerint törekszünk a magyar előadók és felvételek bemutatására is.

Fontos még, hogy a zenés blokkokban a felvételeket végigjátsszuk, általában nem beszélünk rá és nem szakítjuk meg a zenéket.

A Civil Rádió hangzásvilágának része a természetes hanglejtésű, magyar hangsúlyrendszerű beszéd, ha ezt az elhangzó gondolat úgy kívánja, az alkalmi csend; a szignálok. Igyekszünk kerülni a zenével és a szignálokkal is a felesleges “ráindításokat” – tehát a rövid szüneteknek dramaturgiai szerepük is lehet. (Indokolt esetben persze nem kizárt, hogy éppen egy ráindításnak, átkeverésnek is jelentősége legyen.) S adások közben minél kevesebbet “hagyjuk egyedül” a hallgatót, a zenék között is meg-megszólalunk.

6. Hol fogható a Civil Rádió adása, és milyen a hallgatottságunk?

Jelenleg adásunkat a Hármashatár-hegyről sugározzuk, 42 W-os adóteljesítménnyel. Ez azt jelenti, hogy Budapesten egy közepes minőségű rádióval jól lehet fogni a rádiót (persze van néhány olyan terület, ahol valami árnyékol), és Pest megye nagy részén fogható az adás. A legmesszebbről hallgató eddig Kecskemétről jelentkezett.

Ami a rendszeres hallgatottságot illeti, több közvélemény-kutató szervezet adatai alapján a rendszeres hallgatók száma 50.000 fő körül van. Elérhető a Civil Rádió az Újpalotai Közösségi Televízió kábelrendszerén a 105 MHz-es csatornán, és rádióval a 98 MHz-en az antennacsatlakozón keresztül.

Új jelenség, hogy az Inteneten RealAudio formában is hallgathatóak vagyunk, ami nyilván megnöveli a hallgatottsági arányokat. Elérhetőség: www.civilradio.hu

7. Hogyan viszonyulnak a műsorkészítők a hallgatókhoz, milyen a Civil Rádió hangneme?

Ahogy azt fentebb jeleztük, a Civil Rádió műsorait önkéntesek készítik, azokért senki nem kap pénzt.

Nagyon fontos a hallgatókkal, a vendégekkel, a riportalanyokkal való partneri kapcsolatunk. Igyekszünk természetes, közvetlen viszonyt, hangnemet kialakítani, nem gondoljuk, hogy mi képviseljük az egyedüli igazságot. Véleményeket – a vendégeinkét és a sajátunkat – képviselünk csupán, amit persze vállalunk. Szeretnénk, ha interaktív lenne rádiónk, minél jobban bevonva a hallgatót az adásokba.

Fontos törekvésünk, hogy minden helyzetben megőrizzük a hallgatóink és a magunk méltóságát is.

Kerüljük a természetellenesen ünnepi, patetikus, drámai hangnemet, a heroikus jelzőket. A hallgatók megszólítására – hogy tegeződjünk vagy magázódjunk – semmilyen közmegegyezés nem született, arra viszont kimondottan ügyelünk, hogy az adásokban megszólalók – ha csak valami miatt nem ragaszkodnak az anonimitáshoz – teljes nevükön szerepeljenek. (Kerüljük a “Micike vagyok, én meg Pityu a Lenin körútról" fordulatokat!) Nem illik ebbe a rádióba sok más, idegen kultúrából átvett vagányság sem. Nem hívjuk például a zenei szerkesztőt dídzsinek.

Ugyanakkor a kereskedelmi rádiók “kiskegyedes”, mindig, minden helyzetben dögös, “happys” hangnemét a magunk számára nem fogadjuk el.

8. Milyen szerepek, feladatok vannak ebben a rádióban?

Az adások, a műsormenet alapvető felelősei a napi szerkesztők. Egyebek között a napi szerkesztő – illetve, ha a stábon belül külön műsorvezető is van, akkor ez utóbbi – feladata, hogy adásba lépéskor, lehetőleg az első, de legkésőbb a második zeneszám után be kell köszönnie, s összefoglalni, hogy mi várható az általa vezetett műsorszakaszokban. Ezt kb. 2 óránként ismételje meg – tehát, hogy mit hallhattak, ill. mit fognak hallani a következő két órában. Fontos, hogy a szerkesztő átlássa a rá bízott műsoridőt, és az adódó váratlan helyzetekre reagáljon. A napi szerkesztő feladata a műsoridő előzetes, pontos megszerkesztése, és a rovatvezetőkkel való előzetes megbeszélés.

Fontos szerepkör a zenei szerkesztőké is. Ők a magazinműsorok idején elsősorban az egyes részeket összekötő, háttér- ill. szolgáló zenét adnak. Segítenek a szöveges mondanivalók megformálásában. Itt gyakran előfordul, hogy elúszik a zene, hogy rábeszél a műsorvezető. Fontos, hogy ne szöveges zene, főként ne magyar szövegű zene szóljon ilyenkor, kivéve persze, ha ezt poénnak szánják. Ezekben a magazinokban viszont fontos, hogy a zeneszámok között mindig megszólaljon, mondjon valamit a műsorvezető. Itt sok függ attól, hogy kialakul-e szoros együttműködés a zenei- és a napi szerkesztő között. Hiszen esetenként a kényszerváltozásokat – nem jön a meg-ígért vendég – az elhangzó zeneszámokkal kapcsolatos információk is jól kitölthetik.

Más a helyzet az önálló zenei blokkoknál. Erre vonatkozik elsősorban, hogy végigjátszunk minden felvételt.

További szerep a rovatvezetői. Ezek a rendszeres műsorrészek különösen alkalmasak arra, hogy egy-egy témában vagy szakterületen elmélyüljünk, építkezni tudjunk műsorainkkal.

Szinte minden stábban vannak alkalmi vagy rendszeres segítők, riporterek, ügyeletet, bejelentkezéseket vállalók. Az ő szerepük nagyon fontos, de alkalmibb, az aktuális feladatokhoz igazodó. Ugyanakkor ez a szerep a stábba bekerülés tipikus gyakorlata.

A műsorok technikai színvonaláért és a stúdió fizikai működéséért a technikusok – közülük is elsősorban – a polgári szolgálatosok a felelősök.

Technikai minimumként két fontos követelményünk van: 1. Azokat a riportokat, amelyek beépített mikrofonos diktafonnal készültek, nem tudjuk bejátszani, csak a külső mikrofonos felvételeket adjuk adásba. 2. Kétkazettás magnóval “megvágott” anyagok – a minőségük törvényszerű romlása miatt – úgyszintén nem játszhatók adásba.

Riportok, felvételek megvágására rendelkezésünkre áll a stúdióban ill. a szerkesztői szobában található számítógépes vágóprogram.

A Civil Rádió Műhelye egy olyan szervezeti keret, amely a rádió közösségi életének és szakmai munkájának a belső fóruma. Képzéseket, klubnapokat, program- és érdekegyeztető találkozókat, műsorelemzéseket, tréningeket és szakmai kirándulásokat foglal magába. Aki a Civil Rádió stábjához tartozik – legyen régebbi közreműködő társunk vagy éppen új bekapcsolódó –, valamilyen szálon részt kell vegyen a Civil Rádió Műhelyének tevékenységében.

9. Milyen forrásokból tartja fenn magát ez a közösségi rádió?

A Civil Rádió elsősorban pályázatokból, alapítványi támogatásokból működik. Számít más szponzori, hallgatói támogatásokra, s egy minimális mennyiségű reklámbevételre is építenünk kell. (Az engedélyünk szerint egy műsorban max. 3 perc reklámot sugározhatunk. Ezt nem kívánjuk teljes egészében kitölteni, de valószínű nem tudjuk teljesen nélkülözni ezt a forrást sem.)

Szeretnénk további, a működésből származó bevételeket is megragadni.

Természetesen a Civil Rádió legnagyobb forrása a közreműködők által végzett hatalmas mennyiségű önkéntes munka, de ennek nem forint a mértékegysége.

Érdeklődőket, új jelentkezőket a rádió működésében bármilyen szerepkörre szívesen látunk, várunk. Jelentkezni, kapcsolatot találni a napi szerkesztőknél, továbbá Pákay Viktóriánál vagy Magyar Ádámnál lehet.

Gyertek!

 

 

PÉTERFI FERENC TELEFONINTERJÚJA NÓGRÁDI GÁBOR ÍRÓVAL

A Civil Rádió felvétele

Te, aki pillanatnyilag filmforgatókönyveket írsz, pályád indulásakor népművelési szakember voltál, a te életedben ját-szott-e valamilyen szerepet a felnőttkori tanulás, az iskolán kívüli tanulás?

– Nagyon-nagyon jól elszóltad magad a pillanatnyilag szóval, amiből jól látszik, hogy a művelődésnek milyen szerepe is van. Pillanatnyilag író vagyok, de elképzelhető, hogy holnap megint népművelő leszek, vagy újságíró, vagy éppen a Civil Rádiónál leszek egy munkatárs, mert hogy az életünk most már erről szól. Közhely ma már, hogy volt időszak, amikor egy életen át ugyanazt a munkát csinálhatta az ember. Ez most már egyre kevésbé lehetséges. Valami hihetetlen módon kell alkalmazkodnunk a változó körülményekhez. Az embernek valamilyen módon folyamatosan képeznie kell magát, részben a saját szakmájában, részben a saját szakmájától egészen távol, olyan szakmában, amire szükség van, amiből meg tud élni.

A te életedben volt-e a felnőtt korú, az iskolán kívüli tanulásnak a gyakorlatban is jelentősége?

– Elég nagy jelentősége volt. Én még úgy tanultam, hogy a felnőttek sokkal nehezebben tanulnak, mint a gyerekek. Ezt én akkor is sejtettem, ma pedig 55 évesen el kell mondanom, hogy ez a realitás. Sokkal nehezebben tanulok. Egy előnyöm van, hogy tapasztalataim vannak, és a többi felnőttnek is ez az előnye, de elvesztettük az agy rugalmasságát. Ezért nagyon nehéz egy-egy újabb ismeretet megszerezni, pláne ha az nem kapcsolódik valami előző ismerethez. Vizy E. Szilveszter, az Akadémia elnöke, aki a Minden tudás egyeteme sorozatnak az első előadását tartotta, ő mondja szinte mindig, minden interjúban, hogy a tudásalapú társadalmat kell elképzelnünk a jövő társadalmának.

A felnőtt mindig azt mondja, hogy mennyire szereti a gyerekeit, mennyire imádja a drága kis unokáit. És amikor szereti a gyerekeit, meg imádja az unokáit, arra nem gondol, hogy amennyiben ő nem tanul folyamatosan, amennyiben ő nem képzi magát, hogy úgy mondjam, egy kicsit butábban beszélget a fiaival meg az unokáival, s azok se lesznek okosabbak. Aki ma nem tanul, aki nem teljesíti azt, ami egyébként a képességeiből adódna, az nyilvánvalóan egy sokkal rosszabb országot, meg gazdaságot – nagy szavakat használok, de kénytelen vagyok – ad át a nagyon szeretett és imádott gyerekeknek és unokáknak. Ezzel csak azt akartam jelezni – talán egy kicsit túl líraian, költőien –, hogy a felelősség, az valami elképesztő. Az ott nem ér véget, hogy megpuszilom az édest, az ott kezdődik, hogy megpuszilom az édest, és ott kezdődik, hogy folyamatosan tanulok, és képzem magam, hogy valamivel jobb teljesítményt nyújtsak ebben az országban, mint ami csak úgy adódik véletlenül, amit az iskolában összeszedtem.

– Említetted az előbb, hogy ez a kor, ez az időszak egyre inkább a változásra kell, hogy fölkészítsen, nem lehet megállni. Hogy folyamatosan alkalmazkodni kell, nem lehet megállni. Tehát, hogy a szükségletek sok mindenben változást hoztak az elmúlt évtizedben a felnőttkori tanulás, művelődés területén, de hogy a lehetőségekben is történtek-e érdemi változások? Tapasztaltál-e ez ügyben valamilyen elmozdulást akármerre is?

– Erre két válasz van. A rendszerszerű, szervezett fel-nőtt oktatásban, én nem látok komoly változást. Sőt el kell mondani mint népművelőnek, hogy szinte csodálkozom, amikor a különböző felnőttképzési tanfolyamok mindig azt az 5-6 témát említik: adó-tanácsadó, meg esetleg egy kis komputer, nyelvtanfolyam az bőven. De semmi más. Hosszú ideig álmom volt, amíg a kocsimat meg tudtam csinálni, hogy egy kis szerviz munkát megtanulok a minimális szinten. Éveken át próbáltam keresni egy helyet, ahol a minimális tudást megszerezhetem, hogy a kocsit rendben tartsam, vagy egyáltalán hozzá tudjak nyúlni, ha valami baj van egy nagyobb út közepén. Mit mondjak, képtelen voltam, nem találtam, pedig még az Autó Klubba is ezért iratkoztam be. Egy pici dolog, de azt akartam kihozni belőle, hogy a szervezett felnőttoktatás énszerintem Magyarországon nulla. Nem létezik. Az más, ha én akarok tanulni, elmegyek, és keresek könyveket, vagy az internetet ismerem, és az interneten keresek anyagokat. Van egy bizonyos fokú távoktatás is, amit igénybe veszek. Ha én megyek utána nagyon keményen, akkor elismerem, hogy akkor inkább találok tananyagot, és akkor meg tudok tanulni valamit. De ha arra várok, hogy az intézmények kinyújtsák felém a karjukat, ami a kötelességük len-ne, mert hogy ezért fizetem az adót, és azért tartom fönn az államot, arra én nyugodtan várhatok, ez nem fog megtörténni. Ma 8-10 féle tanfolyamon kívül Magyarországon igazán komoly oktatás egy-egy témában nem létezik. Mert ugye nem várjuk el ma egy felnőttől, hogy 3 évre menjen vissza az iskolába, és tanulja meg, mondjuk a lakatos vagy asztalos szakmát, vagy nem tudom én micsodát. Bezzeg újságíró képzés az doszt van, a vízcsapból is az folyik. Mintha az újságírás lenne az országban a legfontosabb foglalkozás, és ebben irtózatos hiány van természetesen.

– Van-e a te életedben, a te környezetedben egy olyan közösség, ahol ilyen típusú tanulás folyik? Akár didaktikus, rendszerezettebb, akár más jellegű? Vesz-e téged körül az életedben, vagy látsz-e másokat, akiket közösség segít abban, hogy művelődési folyamatokban vagy tanulásban részesüljenek?

– Egy-két olyan civil kezdeményezést látok magam körül, ami fölváltja, vagy kiváltja azt a bizonyos intézményes oktatást, sőt nagyon magas szinten csinálja. Hadd mondjak egyet, pl. Anna angolul tanul az ILS-ben, az International Language School-ban, ahol egy fantasztikus módszerrel tanítanak. És látom, hogy szinte egymást tanítják az emberek, olyan a rendszer, olyan a módszer. A jobban tudó angolos tanítja a kevésbé jól tudót. Külön szerveznek találkozókat, teljesen függetlenül az intézménytől, ami 3-4 napos képzést lehetővé tesz. Itt látok egy olyasfajta tanulási folyamatot, ami nagyon hatékony, és kicsit magán kezdeményezésű, tehát intézménytől mentes, egymást tanítják, mennek le a vidéki házaikba, és ott folytatják, mintha valami vallási összejövetelek lennének. Ezt látom, a másik pedig, amit látok, ha elmondhatom. Nyilvánvaló, a természetgyógyászatban egy kicsit a csoportok, az emberek egymást tanítják. Látom, hogy kialakulnak kisebb sejtek, hadd mondjam így a klasszikus illegalitás szabályai szerint, kisebb sejtek egymásnak adják át az információkat, amit a természetgyógyásztól tudnak. Ez nem is véletlen, hogy a nyelvet, meg a természetgyógyászatot mondtam, két olyan dolog, amikre rettenetesen szükségük van az embereknek. A nyelv az egyik, mert idegen nyelv nélkül ma már nem lehet létezni, a másik az egészségünk, a fiatalságunk, az életünk irtózatosan fontos, és egy csomó problémát nem tudunk az orvosokkal megoldani, ezért fordulunk egy kicsit a természetgyógyászat felé.

– Említetted előbb az Akadémia elnökét, erről is jut eszembe a következő kérdés, hogy a művészetek és a tudományok szolgálják-e vajon az elvont és ünnepi ismeret-szerzés mellett a hétköznapi életben az iskolán kívüli tanulást?

Én azt gondolom, hogy részben szolgálják, részben pedig tudjuk, hogy ez egy nagyon széles spektrumú téma. Nekem több évtizede az az elképzelésem, nem az ún. nagy művészet az egyetlen, amelyet mutogatni kell, és amelyet a kultúra részének kell tekinteni, úgy érzem, és ezt tényleg kamaszkorom óta hiszem, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy a saját számára fontos kulturális, művészeti élményt megszerezze. Éppen ezért a szappanoperának is óriási jelentősége van, ha egy ember lelke éppen ilyen jellegű kulturális terméket kíván. De ugyan-ilyen lehet, egy szinten van nálam Esterházy Péter és Végh Antal, ha éppen arra van valakinek szüksége. Vagy egy szinten van nálam Beethoven vagy a legjobb pop zene, mert mindenki… Az emberek nem tehetnek igazán arról, hogy olyan helyzetben vannak, hogy nem tudják Mozartot úgy élvezni, és ő mondjuk egy cigány zenét élvez. Akkor az ő lelki állapotának, az ő belső feszültségének egy olyan katarzisra van szüksége, amit a cigány zene, vagy a magyar nóta nyújt. És joga van hozzá, mert az ő lelkének is meg kell gyógyulnia, hisz azt hosszan mesélhetném, hogy valójában a művészet, az egy gyógyító hatás, egy gyógyító élmény, és nyilvánvaló, hogy tele vagyunk feszültséggel, traumával, gonddal, problémával belül, amelyet nem tudunk megoldani reális körülmények között. Ilyenkor gyógyszerként fogadjunk be egy verset, vagy gyógyszerként nyúljunk hozzá egy CD-hez, vagy vegyünk elő egy képzőművészeti alkotást. És ez a gyógyszer

vagy katarzis, vagy más élmény, csökkenteni fogja a feszültséget. Ezt jól ismeri, aki elmegy egy moziba, megnézi a filmet, és az ne-ki nagyon tetszik, amikor kijön, egy nagyot sóhajt, hogy hú, ez most nagyon jól esett, nagyon jó volt, ez most feloldott. A gyógyszer is ugyanezt csinálja.

– Az értelmiségiek felelősségéről szoktunk beszélni. Merül itt föl bennem, hogy mit gondolsz, hogyan lehetne olyan segítő, társadalmi légkört teremteni, vagy olyan motivációkat erősíteni, vagy olyan mozgalmakat erősíteni, amiben ez a mozgalom, tehát művelődés, az iskolán kívüli tanulás valahogy természetesebbé válna, és azokra a hiányokra, amikre itt te is hivatkoztál már, meg amiket ismerünk, hogy az intézményesültsége tényleg elég gyenge, nincsenek késztetések, nincsen megfelelő szolgáltatási rendszer, hogy ez intenzívebb legyen. Hogyan lehetne akár – mondom még egyszer – akár módszereket, akár mozgalmakat indítani? Van-e erre valami ajánlásod, elképzelésed?

A kérdésed óriási, és hogy úgy mondjam patetikus is egy kicsit. Több könyvben lehetne rá válaszolni. Pokoli nehéz az értelmiségnek. Akkor talán beszélek két-három dologról. Az egyik része, hogy az értelmiségi nagyon elvesztette a hitelét azzal, hogy elképesztően hosszú ideig szolgált egy diktatórikus rendszert, és ennek sajnos tényleg a mai napig vannak hatásai. Tehát nem lefelé szolgál, hanem felfelé, elég egyszerűen fogalmaztam? Tehát fel-felé szolgált az értelmiség egy óriási része. Részben meg-élhetési okokból, én ezt teljesen megértem, hogy egyszerűen képtelen volt mást tenni, hiszen a családját el kellett látnia. Ez nem új dolog, a magyar történelemben, a magyar társadalomban ez általános volt, hogy az értelmiségeik nagy része kiszolgálja az uralkodó osztályt, és egy kicsi része van történetesen, amelyiknek a beállítódása olyan, hogy tényleg az emberekkel, a néppel él együtt, és azt akarja segíteni.

Most visszatérve a konkrét kérdésre, hogy ne szálljak itt el a történelemben, azt gondolom, hogy ki fognak alakulni majd az egész országnak, az egész nemzetnek az önmegtartó erői, amikor majd mindenki számára fontos lesz, hogy holnap egy kicsit jobban csináljuk, mint tegnap, hogy holnap egy kicsit nagyobb teljesítményt nyújtsunk, mint tegnap. Az egész országot húzni fogja, lehet hogy pont az európai csatlakozás, vagy nem tudom mi. Mert mindig történik valami a történelemben, ami elkezdi húzni az országot, és csinál valamit. Akkor csinál forradalmat, pl. egy nép, akkor hirtelen nekilendül, mint 1867-ben, és fölépíti az ipart. Tehát általában valamilyen külső esemény elkezdi húzni az országot. És amikor ez bekövetezik, akkor abban az országban, nyilván nem mindenki, de a többség úgy érzi, hogy nekem sokkal jobban kell csinálnom. Magam miatt, de aztán automatikusan a többiek miatt is. Akkor valószínűleg ki fog alakulni az értelmiségben is egy nagy támogatás, ami nem olyan romantikus lesz, mint ezelőtt 80 vagy 100 évvel, hogy csoportokat, klubokat, meg népköröket, meg nem tudom milyen művészeti együtteseket csinálunk, hanem ez valószínűleg sokkal szakszerűbb lesz. Távoktatást fognak csinálni, kis csoportok alakulnak ki, amiről az előbb beszéltem a nyelvtanulás, a természetgyógyászat kapcsán. Az értelmiségiek segítő kezet nyújtanak majd a többségnek akiket nem nevezhetünk folyamatosan tanuló állampolgárnak , s akkor a felnőttoktatás a civil szférában megerősödik. De ennek a módszerei már nem a régiek, hogy összegyűlünk klubban. Mert már itt az Internet, ezt komputeren keresztül tesszük, de ez nagyon homályos előttem. Érzem, hogy előbb az egész országnak kell megmozdulnia böcsületesen, és nem politikával foglalkoznia, mert az semmit nem ér, hanem önmagával a gazdasággal. És most visszatérek oda, a gyermekei holnapjával kell elsősorban foglalkoznia, és nem mindenféle buta vitákkal, amit a média gerjeszt.

 

MAGYAR ÁDÁM INTERJÚJA HÓDOSSY ILDIKÓ

NYUGDÍJAS TANULÓVAL

A Civil Rádió felvétele

– Hódossy Ildikó a lelkemre kötötte, hogy úgy mutassam be, mint nyugdíjas főiskolai hallgatót. Mit jelent pontosan ez a furcsa összetétel?

Azt, hogy Tatán működik 15 esztendeje egy olyan iskola, amelyik csak nyugdíjasokat tanít. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjasok vállalkoztak arra, hogy hetente egyszer összejönnek, és egy komoly előadó előadásait meghallgatják komoly témákban.

– Ez 15 éve működik?

Igen, 15 éve működik már. Lehet tanulni történelmet, magyart, nyelvet, irodalmat, filozófiát, biológiát, földtant, lehet tanulni geológiát, művészettörténetet. Nagyon sok mindent tanultunk ez alatt az idő alatt.

– Ez tényleg úgy zajlik, mint egy tanóra? Tehát egy ilyen folyamata van a tanulásnak?

Igen. Ez október 14-étől indul az idén is, ekkor az egyetemes történelmet folytatjuk, az előző tanévnek ez volt a tantárgya, amely kezdődött az újkorig tartó idővel, tehát a római birodalomtól az újkorig, és most folytatjuk az újkornál.

– Vannak-e vizsgák?

Vizsgázni nem kell, de szakdolgozatot kívánnak meg tőlünk, a hallgatóktól. Nem kötelező, de jó néven veszi az előadónk. Mert akkor látja, hogy a hallottak alapján bennünk mi született meg.

– A 15 év alatt hányan vettek ebben részt?

Általában negyven hallgatója van ennek az előadás-sorozatnak. Szinte ugyanazok, de hol bővül, hol kevesebb a létszám, attól függően, hogy mi a tantárgy. Az előző évben pl. néprajzot tanultunk, ennek kevesebb volt a hallgatója. A történelmet viszont folyamatosan negyvenen hallgattuk.

– Hogyan zajlik egy óra? Ezek óra keretben működnek?

Igen, pont olyan, hétfőn du. 2 órakor elkezdődik, 50-kor van 10 perc szünet, utána folytatódik és 4 óráig tart, minden hétfőn délután.

– Mi az, amiért ennyi nyugdíjas összegyűlik, és tanul? Miért tanulnak?

Először is, az előadások témája általuk kiválasztott. Minden esztendő végén meghatározzuk, hogy milyen tantárgyat szeretnénk, milyen témát szeretnénk hallani. Ennek az előadóját megtalálják, és ennek az előadónak a személyisége, a varázsa tartja ott az embereket. A téma is természetesen, de az előadó varázsa nagyon fontos.

– Miért van igény arra a nyugdíjasokban, hogy tanuljanak?

Szükségét érzik annak, hogy a szürkeállományukat ne pihentessék, lustálkodva, hanem megmozgassák. Majd-nem mindenkinek vannak unokái, ezeknek a segítségére tudnak lenni, amikor ezeket a tárgyakat felelevenítik az emlékezetükben.

– Ön hol kezdte a tanulást, még amikor kötelező volt?

Az elemi iskolát azt Vasszentmihályon kezdtem el, Vas megyének a szélén lévő kis falucskában. Innen Szent-gotthárdra kerültem, majd Oroszlányban tanultam egészen az általános iskola bevégzéséig. Aztán Tatabányára jártam gimnáziumba, ott érettségiztem a Rákosi Mátyás gimnáziumban, ami aztán később Árpád gimnázium lett. Ezt követően ápolónőképzőbe jártam Tatabányán a Megyei Kórházban. Ez egy különleges képzés volt, mert ezt munka mellett végeztük. Ez volt az első olyan középkáder képzés az országban, amikor munka mellett érettségizetteket foglalkoztattak. Ezt követően aztán röntgen asszisztens lett belőlem, és ennek a végzettségnek köszönhetően 33 évig dolgoztam az egészségügyben, és onnan mentem nyugdíjba.

– Van-e valami különbség abban, hogy valaki kötelezően tanul, mert muszáj, vagy tanul a saját örömére?

Nagyon nagy különbség van. Itt az ember azt tanulja, amire kíváncsi, és nem azt, amit muszáj megtanulni. A muszájt is meg kell tanulni, mert azt aztán, amikor az iskolában dolgoztam, akkor nagyon-nagyon érzékeltem, hogy mit jelent az, ha a gyerekek nem tanulják meg azt, amit kötelező. Ha nem tanulják meg a szorzótáblát, nem tanulnak meg írni-olvasni rendesen. Úgy, hogy a jövőjüket tudják vele megalapozni. Még iskolában is dolgoztam.

– Volt-e valami előnye annak, hogy tanult folyamatosan?

Igen, számomra igen. Én nagyon sok mindennel foglalkoztam a hivatásomon túl, mert én a röntgen asszisztens-kedést annak tartottam. Emellett én idegenvezetéssel foglalkozom, emellett masszőrködöm. Azon túl a tatabányai Bányász Színpadnak voltam 25 évig a tagja, addig, amíg működött. És attól fogva is szoros barátságban vagyok az irodalommal.

– Úgy hallottam rádiózott is.

Igen, a rádiózás is beletartozott. Annak idején, amikor a tatabányai Radír Rádió elindult, annak a kezdeti adásaiban részt vettem.

– Tehát ennyi sok mindenre használható, ha nem is feltét-lenül a tanulás, de az, hogy valaki ott van, és aktív, és ami jön, azt magára ragasztja.

Feltétlenül. Helyismerettel rendelkezni, az egy fantasztikus dolog. Ha az ember valahova elutazott, és azt megnézte, akkor elkezd utána kutatni, hogy Istenem, ott vajon még található-e valami különlegesség. És mindig találok valami újat, akárhányszor elmegyek Magyarország gyönyörű tájaira.

– Ezen a rendezvényen mit talált, ami tetszik Önnek?

Azt, hogy az embereket felhívják arra, hogy tanuljanak. Azt tapasztalja vén fejjel az ember gyereke, hogy az ifjúságnak azt mondják, hogy ne tanulj, nem érdemes. De igen is, érdemes tanulni. Mindig, mindenből lehet valami hasznot húzni. Akármit tanult meg az ember, akár főzni, akár gyereket nevelni, ebbe mindegyikbe beletartozik a tanulás is. Nemcsak számítógépen lehet dolgozni, hanem egyéb munkák is vannak, amiket meg kell tanulni. Akár kézművesség az, akár szellemi munka, de meg kell tanulni a csínját-bínját, mert anélkül nem tud csinálni semmit.

Köszönöm.

 

 

 

TÓTH ZSÓKA

“TANULNAK A SZÜLEIM !”

A Magyar Művelődési Intézet pályázata

A Magyar Művelődési Intézet – mint a Művelődés hete – a tanulás ünnepe rendezvénysorozat egyik fő szervezője és rendezője – pályázatot hirdetett a nyáron “Tanulnak a szüleim !” címmel. Arra voltunk kíváncsiak, vajon a család hogyan éli meg a nagyobb, vagy még nagyobb leterheltséget, a sok esetben feszültségekkel járó vizsgaidőszakokat, hogyan élik és értékelik a gyerekek azt, hogy éppen a tanulás, a szülők tanulása vonja el a játéktól, beszélgetésektől, a velük való törődéstől anyut, aput. Mennyire értik a tanulás felnőttkori szükségességét, hogyan adják át a szülők ennek fontosságát, nem csak a nehézségeit, sok esetben szorongásait, hanem, ha van, ha megélik, örömét is. Tanulnak-e együtt, vannak-e technikáik arra, hogy a nehezebb időszakokat átvészeljék, ünnepelnek-e közösen egy-egy jól sikerült vizsga után, érezhető-e a gyerekek számára szüleik tanulásának eredménye, miben mutatkozik ez meg, anyagiakban elsősorban, vagy a tudás megbecsülésének más módján?

Az élethosszig tartó tanulás fontosságát a szülők példáján tanulhatják meg a gyerekek, mégpedig azzal, hogy látják, boldogulnak a szüleik, hogy mindig van megoldás a nehézségekre, hogy a tanulás megkönnyíti a világban való tájékozódást, hogy tudással kapcsolatokat építhetünk és nyaralni is elmehetünk, ha értékelik a megszerzett tudást.

Legalábbis így lenne jó.

Nagy kérdés volt, hogy a nyár kellős közepén miképpen érhetjük el a gyerekeket, honnan értesülhetnek a pályázat lehetőségéről. Országos hetilapunk, a Nők Lapja gyermekeknek szóló rovata vitte a hírt, szeptember közepére várjuk az írásokat. Hála a figyelmes pedagógusoknak, akik látva a felhívást, szeptember első napjaiban felhívták a gyerekek figyelmét a határidőre, a lehetőségre, de voltak, akik maguk fedezték föl és küldték el gondolataikat. Így vehettük kézbe, olvashattuk a közel ötven fogalmazást, amelyből csupán kettő érkezett Budapestről.

Tanulságos és figyelemfelkeltő, sőt egy-két esetben megrendítő írást olvashattunk. Ritkábban vidámsággal, igazi, tanulás hozta családi ünneppel is megismerkedhettünk.

Amit kivétel nélkül minden levél tartalmazott, az a hiány, a gyerekekre fordítható idő hiánya, a játék, a beszélgetés, a velük való együttlét hiánya, amit csak részben old, ha old egyáltalán a sikeres vizsga okozta öröm. Amiben nem is az eredmény a fontos, hanem, hogy ha sikeres a vizsga, akkor végre vége van. És ezután egy “normális család leszünk”, ahogyan fogalmazta egy kislány.

Ezen a pályázaton nem versenyt ígértünk, nem voltak helyezettek, könyvjutalmak viszont igen, és műsor is, amelyben a Táltos csikó elevenedett meg a MéG Színház előadásában.

Osztályközösségek is jelentkeztek, azt írták le – nyilván osztályfőnöki óra keretében előzetesen beszélgetve is a felnőttek tanulásáról –, hogyan gondolkodnak a véget nem érő tanulásról, akkor, amikor a mindennapi iskolai feladatok súlyát – szó szerint – is alig várják, hogy hétvégén letegyék.

Mire is volt jó ez a pályázat ?

Először is kiderült, hogy a gyerekeknek van véleménye szüleik tanulásáról. Megélik, többnyire nehezen, a tanulás időszakát. Aggódnak és átélik – saját világuk példája alapján – szüleik vizsga előtti szorongásait, félnek és féltik őket, ne legyenek betegek a stressz látható jegyeitől.

Megfogalmazzák vágyaikat, ha majd véget ér a tanulási időszak, mennyi minden közös program fér bele a felszabaduló időbe.

Felnőtt korukat érintő, tanulással kapcsolatos elképzeléseik még “papírízűek”, mindenesetre, ők majd olyan felnőttek lesznek, akik elegendő időt szánnak gyermekeikre, és tanulnak is, így ebben a sorrendben.

A beérkezett pályázatok száma nem elegendő egy igényes felméréshez, a következtetésekkel is óvatosan bánhatunk. Nem kerülhető meg azonban az élethosszig tartó tanulás, a felnőttkori tanulás, a felnőttoktatás, a tanuló társadalom nagyívű tervezésekor, hogy vizsgáljuk a család és a felnőttkori tanulás viszonyát, a gyermekek és a szülők tanulásának “békés” jövőjét, a terhek egészségesebb elosztását, hogy a tanuló felnőtt mellett kiegyensúlyozott, egészséges, boldog gyermek nevelődjön, s a példa erejével hasson a tanulás öröme.

Szemelvények a beérkezett pályázatokból

“Vizsgaidőszakban kikészül a család. Apu főz, mosogat, a tesóm bezárkózik, csak én ijesztgetem anyut, amikor az ajtaja kilincsét lenyitom. Már megmutatta, hogyan kell észrevétlenül bemenni hozzá, mégis mindig a szívéhez kap. Ha a mosdóba megy, hallgatózom, annyira féltem, ugyanis mindig hányik. Ideges és izgul. Nem tudom, hogyan képes olyan vastag könyveket és annyi jogszabályt megtanulni. A legjobban a nemzetközi vizsgájára készült ki. Amikor sikerült, táncra perdültünk a könyv tetején, együtt voltunk boldogok, de utána anyunak lezsibbadt a fél feje, és én nagyon féltettem. Nem akarom, hogy meghaljon.”

Németh Kristóf 5.d. Ajka

“Anya, mikor hazatért, mindig elmesélte, hogy mi történt a főiskolán. Tudtuk kik a csoporttársai, barátnői. Beszámolói nagyon érdekesek voltak. Felcsigázott minket, így hát egyszer elkísértük vizsgázni. Diplomamunkájának a védésére készült. A folyosón rengeteg izgatott ember volt. Anya izgult, Apa mosolygott, és folyton azt hajtogatta, hogy minden remekül fog sikerülni. Így is lett. Anya ötöst kapott. Mindenki nagyon örült. Körülnéztünk a főiskolán. Anya vizsgáztató tanárával is megismerkedtünk. Aztán következett az ünneplés. Oda mentünk, ahova a testvérem és én szerettem volna. Nagyon jól éreztük magunkat.”

Halász Diána 6.a. Bucsu

“Ha a szüleim már semmit sem tanulnának, akkor nem tudnák az új ismereteket, ami a munkájukhoz szükséges, elküldenék őket a munkahelyükről, és szegények lennénk. Viszont mindenre jutna idő, mindig tudnának velünk foglalkozni. Szerintem amennyit tanulnak a szüleim, az megfelelő.

Én azt javasolnám, hogy hétvégén, ha a testvéremmel lemegyünk az udvarra, játszótérre, akkor kikapcsolódásul párszor átolvashatnák, amit tudniuk kell, és mire felmegyünk, ismét együtt lehetne a család.”

Hegedűs Nándor 4.o. Miskolc

“Nekem ez nem meglepő, hogy apa tanul, sőt egyenesen hozzá vagyok már szokva. Régebben, amikor a húgom és én még kicsi óvodások voltunk, akkor még anya is tanult, tehát mi ebben nőttünk fel, hogy tanulnak a szüleim. És hogyha valamelyikőjük elment vizsgázni, nem egyszer futott végig az agyamon, hogy vajon most ők is úgy izgulnak, mint én a matek doga előtt.”

Czudor Zsófia 6.d. Dévaványa

“Néha egész rendesek vagyunk. Szandra segít nekem a leckeírásban, én meg segítek neki, hogy gyertyafényes vacsorával lepjük meg a szülőket.

Az a legjobb, amikor anyunak sincs sulija, apunak se angolja, akkor olyanok vagyunk, mint egy normális család: asztalhoz ülünk, tányérból eszünk, és traccsolunk, egymás szavába vágva meséljük a napot. Ilyenkor kiderül, mennyivel könnyebb a gyerekiskola, mint a felnőtt.

El sem tudom képzelni, milyen lesz az, amikor már csak három iskolás lesz a családban, amikor az anyu és az apu csak szülő lesz, és csak a MIÉNK LESZ?!

Eitmann Szimonetta Éva, Pécs

“Miután anyukám befejezte a főiskolát, sokkal több ideje volt velem játszani, sétálni. Másodikos osztályos voltam, amikor apukám kezdett el tanulni. Nehezen értettem meg, hogy minek neki még tanulni. Középiskolába járt, aztán egyetemre, és még most is tanulnia kell?

Ő elmagyarázta, hogy szükség van arra felnőttkorban is, hogy az ember tovább képezze magát, és mind több új dolgot ismerjen meg.

A tanulás időszakában jóval kevesebb ideje jutott rám… Szerencsére ennek már vége. Ezen a nyáron nagyon szép, vidám, közös családi nyaralásunk volt.”

Dubabér István, Felsőzsolca

“Anyukám mindig azt mondja: “ha vinni akarod valamire, tanulj!” Hát, nem is tudom, hogy én mire akarom vinni. Bezzeg, Anyukám! Azért, hogy legyen valaki, megint főiskolára jár. Azon gondolkodtam, ha nem tanulna, senki lenne? Vagy a felnőttek sem elég okosak, hogy folyton tanulni kell nekik ? Lehet, hogy jobb gyereknek lenni. Anya sosem ér rá!

Örökké azt mondja: tanulnom kell. Én ezt már nagyon unom. Ebben csak az a jó, hogy nem ér rá velem annyit gyakorolni. Viszont már nagyon szeretném, ha anya kiszállna az iskolapadból, és végre játszana, sétálna, bicajozna velem. Ugyanis szerintem egy anyukának ez a legfontosabb feladata.”

Ács Adriána, Marcali

“Az én véleményem az, hogy az összes anyukának és apukának tanulni kellene, de csak mértékkel, hogy legyen idejük a gyerekeikkel törődni.”

Keller Edit, Vállaj