KITEKINTÉS

ANDRÁSSY MÁRIA

KÖZMŰVELŐDÉSI FOLYÓIRATOK
az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Periodika Adatbázisában

Recenzens közel fél évszázada végzett könyvtárosként, s megtanulta az aranyszabályt: csak elsődleges információ hordozó alapján szabad dolgozni. Tudja tehát, hogy a dokumentumokról, így folyóiratokról is, csak azok kézbevételével volna illendő elemzést készíteni. Haladni akar azonban a korral, ezért ez a munka próba képpen kizárólag az Internet felhasználásával készült.

“Keresőkifejezés”-ként az Egyetemes Tizedes Osztályozás 374 = Közművelődés szakjelzet szolgált. A találatok száma 187 volt, azaz az adatbázis szerint a kezdetektől napjainkig összesen 187 közművelődési folyóirat létezett/létezik. Minden bizonnyal nem teljes a lista, mert a Szín, amelyben az elemzés megjelenik, nem szerepel benne, s ez más hiányokat is valószínűsíthet. Ugyanakkor, úgy vélem, hogy a közel kétszázas elemszám már akkora, amelyből következtetéseket lehet levonni, így az elsődleges elemzésre összpontosítottam, s a lista kiegészítéséhez nem az Internetet, hanem ennél közvetlenebb eszközöket tervezek.

A folyóiratok lefedik csaknem az egész országot. A listán mindössze Tolna megyében megjelent periodika nem szerepel. Budapesten jelent/jelenik meg 75 lap, Csongrádban 11, Baranyában 10, az összes megyéből ennél kevesebb címet találtunk.

A folyóiratok alapítási időpontját, illetve a megjelenés időtartamát elemezve mindössze két olyan folyóiratot találtam, amely 1945 előtt, a húszas években jelentkezett, és rövid időn belül meg is szűnt. Az Egyik a Cserhátvidék, amelyet Szandán adott ki a Levente Egyesület, a másik a Muskátli, a Diósgyőr-Vasgyári Diákifjúsági Önképzőkör havi lapja.

Huszonhét lap (15%) 1945 és 1980 között keletkezett, hatvanhét folyóirat (36%) a nyolcvanas években, kilencvenegy (49%) viszont a rendszerváltozás után indult.

Ha pontosak az adatok, akkor az 1980 előtt alapított orgánumok közül mindössze kettő él a mai napig: a Kultúra és Közösség, és a Nyíregyházán a megyei pedagógiai intézet kiadásában megjelenő Pedagógiai Műhely. A nyolcvanas években alapított lapok közül öt folytatja tevékenységét mind a mai napig.

Érdekes, hogy az alapítási idő és az élettartam alapján a lista három nagy, közel azonos súlyú (44-47 darabos) csoportra oszlik: az egyik, a nyolcvanas évtizedben alapított és még abban az évtizedben meg is szűnt orgánumokat tartalmazza, a második a kilencvenes évtizedben alapított és meg is szűnt lapokat, a harmadik pedig a kilencvenes évtizedben alakult és jelenleg is létező kiadványokat.

A folyóiratok között a legtöbb az országos hatáskörű (40%), illetve a megyei tematikájú orgánum (33%).

Hatókör

Szám

%

Országos

75

40

Megyei

61

33

Több településre kiható

8

4

Budapesti

16

8

Városi

18

10

Községi

9

5

Összesen

187

Úgy vélhetnénk, hogy miután a nyolcvanas évtized közművelődésében előtérbe került, s azóta csak növekszik a helyi társadalom szerepe, a nyolcvanas évektől növekszik a helyi, regionális lapok száma, aránya. Érdekes, hogy a tendencia ezzel ellentétesen alakult. Míg ugyanis az országos lapok aránya a nyolcvanas évtizedben élők között 31%, a kilencvenes évtizedben élők között 39%, addig a kilencvenes évtizedben született folyamatosan megjelenők között már 45%. Ugyancsak emelkedett a megyei hatókörű orgánumok száma. Míg a kettő aránya együtt a nyolcvanas években csak 62% volt, a kilencvenes évtizedben alakult és jogfolytonos lapok között az országos és megyei hatókörűek együttes aránya már 77 %.

Úgy vélem azonban, hogy az elemzés középpontjába a jelenleg is megjelenő orgánumokat kell helyezni.

A lista tanúsága szerint ma az országban ötvennégy “élő” közművelődési folyóiratot tart nyilván az OSZK Periodika Adatbázis, amelynek 87 százaléka 1990 után keletkezett vagy alakult újjá.

Budapesten lát napvilágot 17, Bács, Baranya, Csongrád megyékben 5-5, Borsod, Hajdú, Veszprém megyékben 3-3, Győr, Heves, Pest, Szolnok, Vas megyékben 2-2, Békés, Szabolcs, Zala megyékben 1-1, míg nincs élő közművelődési folyóirat Fejér, Komárom, Nógrád, Somogy, Tolna megyékben.

A folyóiratokat megkíséreltük tematikai csoportokba osztani.

A legtöbb, tizennégy kiadvány a felnőttképzéssel foglalkozik, országos vagy megyei hatókörrel. Leginkább szembetűnő, hogy a felnőttoktatási “piac” milyen széles, mennyi szervezet foglalkozik vele. Megyei pedagógiai intézetek, kereskedelmi és iparkamarák, regionális munkaerő-fejlesztő és képző központok, közalapítványok, egyetemi tanszékek és érdekességként két katolikus kötődésű civil szervezet, a Fédération européenne pour l’éducation chatholique des adultes (Szombathely) és a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség (Szeged).

A következő csoportba tartozik a tizenhárom információs kiadvány. Hírlevél, hírmondó, tájékoztató, ajánló, tippek. Kilenc megye egy-egy és Budapest két ilyen kiadvánnyal jelentkezik. Egyetlen város, Kiskunfélegyháza ad ki egy Hír-levél című újságot és egy érdekes kezdeményezés a Társulási élet, évente többször közre adja a Felsőzsolcai Közoktatási Ellátási Körzet.

Mindössze öt népfőiskolával foglalkozó orgánumot találtunk. Egyedül az MNT, a Magyar Népfőiskolai Társaság lapja jelenik meg negyedévi rendszerességgel, míg a Debrecenben, Kecskeméten, Budapesten, illetve Lakitelken megjelent, különféle népfőiskolai szervezetek által kiadott újságok “megjelenik rendszertelenül” jelölést kaptak, tehát valójában nem igen tekinthetők periodikának. Ugyancsak öt kiadvány inkább oktatási jellegű (például az Irka, a Palatábla, a Továbbtanulás).

Néhány (csoportonként 1-4) amatőr művészettel, egészségneveléssel, hagyományőrzéssel, környezetvédelemmel, művelődéselmélettel, népművelő képzéssel foglalkozó lapot találtunk.

A továbbiakban a címek betűrendjében közöljük mind-azokat a folyóiratokat, amelyek az OSZK Periodika Adat-bázis szerint vélhetően nem szűntek meg. A listában feltüntettünk minden olyan közhasznú adatot, amelyet az adatbázis közölt, a szerkesztő nevét, a szerkesztőség postai, Internet, illetve e-mail címét. Sajnos ezek pontosságát nem volt módunkban ellenőrizni.

Úgy véljük, egy későbbi írásban jó volna ezeket a lapokat úgy bemutatni, hogy kézbe vesszük, elolvassuk azokat.

Kérjük olvasóinkat, a szerkesztőségeket, az országos és megyei intézeteket, intézményeket, hogy a 2002-ben meg-jelent periodikáikból küldjenek bemutató példányt a SZÍN szerkesztőségébe (1251 Budapest Pf.101.), hogy a következőkben részletesen bemutathassuk azokat.

Folyóiratok