Párizsi külvárosi ötemeletnyi egyesület

Párizs 19. kerületében egy ötemeletes épület, a 71ter. szám alatt a Meaux utcában. A “házi” statisztikák szerint a lakók 50 százaléka tagja valamilyen egyesületnek.

Egy (alig) regényesített történet.

A régi felvonó a negyedikig nyikorogtatja kerekeit. És ott, mint gyakran... leáll. Nyilvánvaló, hogy az emberek morognak. Ily módon az épület a liftszerelők jövése-me-nése ritmusára fecserészik. Műszaki hibától javításig életutak rajzolódnak ki. Mennyi bla-bla hangzik el tíz év egymás mellett lakás alatt! Lehetővé teszik, hogy kijelentsük, az épület lakóinak 50 százaléka tagja valamely egyesületnek! A szám kétségbevonhatatlan. Íme a bizonyíték. Kezdjük a földszinttel. Ott van Julie, 14 évesen. Ő Bouquet asszony lánya, a házfelügyelőé, aki kicsit túl szószátyár, de nagyon kedves. A kislány a Vivaldi zenei egyesületbe van beíratva, hogy megtanuljon hegedülni. Elkerülhetetlen, hogy amikor a kamaszlány hazamegy, megkezdje a skálázást: a csikorgó kvintek gyilkos hajlamokat élesztgetnek. De Julie annyira kis helyes, hogy mindenki reméli, egyszer majd ez elmúlik nála. Persze addig nem, amíg szerelmes a hegedűtanárjába (csitt, ez titok)!

Az első emeleten: a szimpatikus Robert, a maga 72 évével, aki töri-föci tanár volt. Feleségével a kerületi gyerekek iskolai támogatását felvállaló egyesület tagjai voltak. Egy éve, amióta megözvegyült, nincs semmihez kedve. Françoise, szomszédja ugyanazon a lépcsőfordulón, pici aperitifekkel és jazzdarabokkal próbálja jobb kedvre hangolni. A 34 éves munkanélküli festőnő reméli, hogy egy napon majd műveiből fog élni. Addig is, tovább “mázolgat”, ahogy azt megfogalmazza, és megosztja a jazz iránti szenvedélyét más “illumináltakkal”, akikkel egyébként létre is hozta a hasonló nevet viselő egyesületet.

A másodikon: Armand úr. A 66 éves agglegény a Buttes-Chaumont-on volt őr – nem, ez nem egy focicsapat neve, hanem egy nagyon szép parké. Armand tehát egy orchideabarátokat összefogó egyesület tagja...

Bouquet asszony mondta nekem, kinek neve jelentése: csokor.

A harmadik emeleti család három kis ennivaló szörnyeteget számlál: Virginie, Étienne és Julien, sorrendben 5, 10 és 13 évesek. A két fiú cserkész. Virginie úszni tanul a Művészetek és Szabadidő egyesületben. A szemközti la-kásban Rémy és Fernando laknak. Mindketten olyan öt-venesek, az Act Upnál dolgoznak, és időről időre olyan házibulikat rendeznek, amiket Virginie mamája kicsit “Olé! Olé!” jellegűnek titulál. A negyediken ott van Jacqueline, 49 éves. Azt mondja, már nem tud dolgozni, mert beteg. És azt is mondja, hogy jó egyedül élni, mert a “hapsik, azok csak futnak minden után, és hasonlók”. Egyszer egy “Éljenek az egyedülélők” feliratú matrica pompázott a bejáratnál. “Semmi kétség – legalábbis Bouquet asszony szerint – , ez Jacqueline volt: tagja egy egyedül élőkből álló egyesületnek, így hát...”

A szomszédnője, Agnès: egy gyönyörű szép 42 éves nőci. Egy informatikai cégnél projektvezető. Vesszőparipája az afrikai kultúra: a Dunia Művészetek és kultúrák egyesület kincstárnoka.

Az utolsó emeleten mi lakunk a barátommal és az imádnivaló 5 éves kis nyuszmuszommal. A barátom a Művészetek és Szabadidő egyesület tagja, mint a kis Virginie a harmadikról. És úszni tanul. Én a Piros Babel titkárnője vagyok, ami egy színházas egyesület. Szemben velünk, Nénnès, 47 éves énekes, aki kabil szülőföldje dal-lamaira komponál dalokat. Logikus, hogy a berber kultúrát ápoló egyesület tagja.

Öt emelet... emeletenként három lakás, számolják ki, meglátják! Öt emelet, és egy rossz lift. Lépcsőmászó egyesület (még) nincs.

Bármiféle hasonlóság valós vagy valamikor élt személyekkel a véletlen műve. Kivéve ami engem illet, a barátomat és a nyuszmuszt. De az egyesületek igazán valódiak. (S. M.)