A Magyar Művelődési Intézet

a közösségi művelődés intézményi, intézmény-ellátottsági, tevékenységbéli, szervezeti, irányítási, felügyeleti gondjainak, hiányosságainak, konfliktusainak megoldását, helyzetének és működésének megújítását keresve 2002-től szakmai, fejlesztőjellegű

m o d e l l k í s é r l e t e k e t

indít azokon a hazai településeken, településrészeken, településszövetségekben, intézményekben és szervezetekben, ahol és amelyekben az ottani gondok, hiányosságok, konfliktusok, illetve megújulási elképzelések megoldására az érintettek kezdeményezést tesznek.

A Magyar Művelődési Intézet – jól ismerve a szakma megoldatlan vagy megoldásra váró kérdéseit, a közösségi művelődés intézményeinek és civil szervezeteinek helyzetét, konfliktusait, működésük és tevékenységük nehézségeit – ezúton szólítja meg a szakma e gondok iránt még fogékony részét, hogy 2001. december 10-ig írják le mindannyiunk számára nemcsak a megoldandó helyzetet, ha-nem a megoldás általuk javasolt útját és módját is. Kérjük tehát nemcsak a diagnózist, hanem a javasolt terápiát is abból a célból, hogy a helyzeteket és a megoldására vonatkozó javaslatokat megfontolva a tervek megvalósítását, a megjelölt anyagiakat közösen előteremtve megpróbáljuk. A közösségi művelődés főhivatású alkalmazottai, önkéntes segítői, illetőleg az ez iránt érdeklődő és elkötelezett polgárok mellett önkormányzati vezetők és tisztségviselők, testületek, helyi, térségi, megyei, regionális és országos kulturális egyesültek javaslatait is várjuk. Kérjük, hogy a helyzet alapos körülírásán, és a megoldás módján túl arra is térjen ki javaslatuk, hogy azt hol, kikkel és mi módon lehetne megoldani, arra miként lehetne megoldást találni. Terveink és szándékaink szerint a beérkező leírásokat közreadjuk, és közülük a megvalósíthatókat a benyújtók közreműködésével, az általuk javasolt helyen és körben kísérletképpen kipróbáljuk, s az elvégzett munka

eredményeit a lehető leggyorsabban a nyilvánossággal is megismertetjük.

A Magyar Művelődési Intézet ezt a felhívást azon megfontolásból teszi, mert meggyőződése: a közösségi művelődés megújítása nemcsak az országos módszertani műhelynek, hanem a szakma egészének, az önkormányzatoknak, szervezeteknek és mellettük a saját művelődésükért felelős, azért kezdeményező polgároknak együttes feladatuk. Nem elegendő tehát, ha csak az Intézeten belül fogalmazódnak meg értékelések és tervek, mint ahogy azt sem tartjuk elegendőnek, ha csak a közművelődési szakma keresi a társadalom művelődési problémáira a választ. Meggyőződésünk, hogy a polgárok Magyarországában mindenkinek mindenhez köze van; saját jövőjéhez éppen úgy, mint saját lehetőségeinek bővítéséhez, és a másokkal való együttműködés lehe-tőségéhez különösképp.

A Magyar Művelődési Intézet a megvalósítható modellkísérletekhez nemcsak szellemi energiáit, kutatási-helyzetelemzési kapacitását, hanem anyagi lehetőségeit is biztosítja, bár a tervezett szándékok megvalósításában azok, amelyekhez helyi erőforrás is csatlakozik, érthető módon előnyt élveznek. Előnyt élveznek a konkrét felvetések és a konkrét helyszínek pontosan megfogalmazott tennivalói, és előnyt élveznek azok a javaslatok is, amelyekben a javaslattevők személyes, egyéni vagy csoportos közreműködésüket vállalják.

Budapesten, 2001. október 25-én.

Magyar Művelődési Intézet
(1011 Budapest, Corvin tér 8.)