Fájdalmasan érintett egykori kollégám váratlan halálhíre engem is, s nyilván mindazon dunántúli tanítványait is, akiket dr. Idei Miklós tanszékvezető főiskolai docens az elmúlt 25 esztendőben tanított. A motorizáció korának áldozata ő is, mint annyian embertársaink közül. Azon a bizonyos hétvégi napon, amikor a szlovákiai magyar tanítójelölteknek tartott órát, hazafelé jövet – Révkomárom térségében – érte a tragikus közlekedési baleset. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar kiváló tanárát 59 éves korában érte a halál.

Temetése június 2-án volt a győri régi temetőben. Ravatalához sokan eljöttek barátai és tisztelői közül. Eljöttek kartársai, egykori és jelenlegi tanítványai. Ott vol-tak Szlovákia és Ausztria magyar településeinek képviselői is, hogy végső búcsút vegyenek a jóbaráttól, a kollégától. Attól a közéleti embertől, aki összekötő kapocsnak számított Nyugat-Magyarország és a szomszédos Szlovákia, valamint Ausztria nemzetiségei között.

Az 1999-ben Apáczai–díjjal kitüntetett pedagógus 1942-ben a Győr megyei Téten született. Győrben érettségizett, majd 1971-ben az Eötvös Loránd Tudomány-egyetemen szerzett középiskolai történelem–népművelés szakos tanári oklevelet. 1971-75-ig szülőfalujában volt a művelődési ház igazgatója, majd 1975-től a győri tanítóképző főiskola tanára, 1990-től a Közművelődési Tanszék vezetője. Nemcsak a művelődéstörténet érdemes oktatójaként ismertük a főiskolán, hanem kiváló szervezőként is, aki 11 évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot a szomszédos országok magyarsága jeles képviselőivel, s elindította a magyarságkutatást a Nyugat-Magyarországgal határos te-rületeken. Hangsúlyozom, szervezetten. Ehhez az országos

pályázatokon pénzt szerzett, melynek eredményeként rendre elkészültek azon könyvek, tanulmányok, melyek végső soron a nemzetiségek megmaradását, nemzettudatuk megtartását szolgálják. A Felvidéken Dióspatonyban, Burgenlandban Alsóörsön jött létre ilyen központ. Velük szinte napi kapcsolatban volt. S közben tanult, s dolgozott. 1983-ban történelemből doktorált. Tanszékvezetőként egyik érdeme volt, hogy Győrben új alapokra helyezte a művelődésszervező képzést, s ezen belül meghonosította a néprajzi oktatást.

Idei Miklós kollégát nemcsak Győrben ismerték, hanem a régióban is, hiszen a VEAB magyarságkutató mun-kacsoportjának 11 év óta ő volt a titkára. Tanítványai nagyon szerették. Elsősorban azért, mert közvetlen volt, kérdéseikre bármikor feleletet kaptak. Előadásaira szívesen jártak, mert azok meggyőzőek, életszerűek voltak. Bármiről beszélt, mondanivalóját diákkal illusztrálta. Diáin megtalálhatók voltak az egzotikus tájak (hiszen járt Afrikában és Ázsiában is, összesen bolygónk 36 országában) éppúgy, mint a legkisebb falvak műemlékei. Emellett neki volt a megye egyik legnagyobb bélyeggyűjteménye. A Kitűnően tudott főzni, s ezt tette is a baráti összejöveteleken. Ismerte a jó bor készítésének módját is. Sok-oldalú, színes egyéniség volt. Halála nemcsak a főiskolának, de az ország kulturális életének is nagy vesztesége.

Ez év januárjában a HÖK lapjában, az Ajtóban nyilatkozott. Ebben a nagy élettapasztalattal rendelkező főiskolai tanár így fogalmazta meg ars poétikáját: “Mindig, mindenkor, minden körülmények közt embernek maradni.” Idei Miklós e vezérelv szerint élt, s ezt hagyta örökségül tanítványaira és barátaira is.