PORDÁNY SAROLTA
A KENNEDY KULTURÁLIS KÖZPONT – EGY NEMZETI
KULTURÁLIS EMLÉKHELY MŰKÖDÉSE
Amerikai útijegyzetek III.
I.
Eisenhower elnök 1958-ban írta alá azt a jogszabályt, amely egy nemzeti kulturális központ megalapításáról rendelkezett. Az új létesítményt az elnökségének harmadik évében gyilkos merénylet áldozatává vált John F. Kennedy elnök emlékére Kennedy Kulturális Központnak (The John F. Kennedy Center) nevezték el. Az épületet Edward Dur-rell Stone építész tervezte. Az építési munkálatokat 1966-ban kezdték el, s 1971. szeptember 8-án nyitották meg az intézményt az ország fővárosában Washington D.C-ben. A nemzeti emlékhelyként és kulturális központként bejegyzett Kennedy Központ non-profit szervezetként működik. Igazgatótanácsát (Board of Trustees) az USA mindenkori elnöke nevezi ki.
A Kennedy Központ az USA egyik leglátogatottabb kulturális intézménye. Évente 3000-nél is több zenei, színházi és táncos rendezvényt tartanak az épületben, s mintegy 2 millió látogatóval büszkélkedhetnek. A központnak számos önálló produkciója van, így például saját szimfonikus zenekarral (National Symphony Orchestra) is rendelkezik. A Központ működési “filozófiája”: a művészetet mindenki számára elérhetővé kívánják tenni, az eltérő kulturális ízléscsoportok számára széleskörűen szolgáltatnak eseményeket, valamint megfizethető áron, il-letve ingyenesen is hozzáférhetővé teszik a kulturális programokat.
Az épület nagyságát jól jelzi a benne működő különböző kulturális helyszínek mérete. Az épületben van egy 2450 férőhelyes koncert-terem, itt működik a 2300 fős Operaház, az 1100 férőhelyes Eisenhower Színház, a kísérleti produkcióknak helyet adó 500 férőhelyes Terasz színház, a 350 férőhelyes kísérleti színház, a 250 férőhelyes Amerikai Film Intézet, egy oktatási módszertani köz-pont, éttermek, s egyéb kisebb helyiségek. Külön meg kell említeni a híres “Grand Foyer” méreteit, mert a világ leghosszabb termeként tartják számon. A hossza közel 200 méter, szélessége 12 méter, magassága pedig 18 méter. Itt helyezték el Robert Berks szobrász John F. Kennedyről készített híres szobrát. Világszerte ismert a Nemzetek Csarnoka (The Hall of Nations), ahol a különböző országok, köztük Magyarország zászlója is megtalálható. Az épület legkülönbözőbb pontjain szobrokat, festményeket és egyéb képzőművészeti alkotásokat találhatunk, amelyeket a különböző országok Kennedy elnök emlékének megőrzésére ajándékoztak a Központnak az épület megnyitásakor. Régiónkból bulgáriai és jugoszláviai ajándék műtárgyak láthatóak az épületben, magyarországi képzőművészeti alkotást mindmáig nem ajándékoztunk a központnak.
Mint minden más nemzeti emlékhely, ez a kulturális
központ is közvetlen támogatást kap a központi kormányzattól az épület fenntartására és a működési költségek bi-zonyos részének fedezésére. Ugyanakkor a műsorok, a rendezvények és a tanfolyamok költségeit az eladott jegyekből származó bevételekből, valamint a központot támogató magánszemélyek, magánalapítványok, illetve egyéb szervezetek adományaiból fedezik. A látogatók számára osztogatott egyik szórólapon részletes tájékoztatás olvasható arról, hogy évente 36 millió amerikai dollárt kell a Kennedy Központ menedzsmentjének összegyűjteni a rendezvények sikeres megszervezéséhez. Külön hangsúlyozzák, hogy a központi kormányzati támogatás csak az épület fenntartását fedezi. A szórólapon feltűnően aláhúzott mondat jelzi, hogy a központ működéséhez szükséges pénz legnagyobb részét a Washington D.C. területén élő helyi lakosok, illetve az ország egész területéről érkező magánadományok biztosítják.
A Kennedy Központ részletesen kidolgozott pártoló tagsági rendszerrel működik. Ez a tagsági rendszer garantálja, hogy a menedzsment minden évben össze tudja gyűjteni a központ működéséhez szükséges, számunkra hihetetlen nagyságú összeget. A pártoló tagsági státus a befizetett támogatási díj nagyságától függően alakul. Hét fokozatból álló rendszert működtetnek, amelynek alsó határa 50 amerikai dollár és a hetedik fokozata 5.000 amerikai dollár éves tagdíj befizetésével jár. A legnagyobb összeget fizető pártoló tag 23 féle kedvezményt vehet igénybe az év során. A kedvezmények között van ingyenes rendezvénylátogatás, találkozás művészekkel, az épület reprezentatív szobáinak használata, tájékoztatás különleges eseményekről stb. A színes, praktikus, informatív, ízléses tá-jékoztató a kultúra menedzselésének igen magas fokát tükrözi. Ehhez a közepes méretű, tehát könnyen kezelhető, leporelló megoldású szórólaphoz hasonlót sokat látni itthon is, de ilyen precízen kidolgozott kulturális tagsági kártyát, pártolótagsági tájékoztatót én még nem láttam nálunk. Minden mondat arról szól, hogy milyen módon viszonozzák a magánadományozó pénzügyi támogatását különböző kulturális szolgáltatásokkal.
II.
A továbbiakban a Kennedy Központban szerzett saját élményeimről írok. Mostani amerikai utazásom alatt kétszer voltam a Kennedy Központban. Két teljesen eltérő élethelyzetet tükröző látogatást tettem, s így a központ két arcát láttam. Az első alkalommal az amerikai, gazdagnak mondható középosztály vendégeként operába mentem a háziasszonyunkkal. Az előadás előtt közel egy órával érkeztünk meg, s az épület alatt lévő – számomra teljesen megdöbbentő méretű – parkolóban hagytuk az autót. Így kényelmesen felmentünk az épületbe, s annak is a legelegánsabb éttermébe. Szemmel láthatóan ez volt az operába járó közönség kedvelt helye. Ráksalátát ettünk, s valamilyen nőies koktélt ittunk. Eközben nem tudtam levenni a szememet a gyönyörűbbnél, gyönyörűbb ékszerekről, amelyeket körülöttem viseltek. Az éttermi számla, s az operajegy együtt számomra csillagászati összegnek tűnt. Az Operaházban van egy felejthetetlenül gyönyörű Lob-meyr csillár, melyet Ausztria ajándékozott a Kennedy Köz-pontnak. A hatalmas termet olyan széppé és elegánssá teszi ez a csillár, hogy számomra nem a zene, hanem ez a gyönyörű tárgy maradt meg igazi emlékként ebből az es-téből.
Második alkalommal egyszerű magyar turista voltam. A térkép alapján férjemmel megállapítottuk, hogy nagyon egyszerűen és gyorsan odasétálhatunk a Kennedy Központ-hoz. Csakhogy nem számoltunk azzal, hogy nincs járda és a környéken nem szokás sétálni. Később kiderült, hogy van egy speciális buszjárat, amelyik összeköti az épületet a metróállomással, s az egyéb tömegközlekedési csomópon-tokkal. Alaposan elfáradva érkeztünk meg a Központba, s ott elhatároztuk, hogy végigjárjuk az épületet a turistáknak szervezett ingyenes tájékoztató túra segítségével. A túravezetőnk a Kennedy Központ egyik önkéntese volt, aki becslésünk szerint, úgy 75, 80 éves lehetett. Ilyen fia-talos lendületet, életerőt, jó értelemben vett ügybuzgal-mat még nem láttam. Az idős úr mindent tudott a Központ valamennyi műtárgyáról, s azt igen nagy szakszerűséggel, s alapossággal mutatta be nekünk. A kis csoportunk érdekessége az volt, hogy egy Colorado államból jött, kétgyerekes családdal jártuk végig a másfél órás túrát. A tizenéves fiúk életükben először voltak az országuk fővárosában, s igen megilletődötten, fegyelmezetten hallgattak minden információt. Az épület minden emeletét, szobáját bejártuk, hiszen mindenütt található valamilyen műtárgy. Eközben láttuk, hogy egy több ezres közönség gyülekezik a Millenniumi Színpad (Millennium Stage) ingyenes jazz koncertjére. Ezt a koncertet egyébként Interneten keresztül is lehetett hallgatni, ezt külön reklámozták a városban. A túra után felmentünk a kispénzű turistáknak, fiataloknak, időseknek fenntartott nagyon kellemes és tiszta önkiszolgáló étterembe, s pár dollárért megebédeltünk. A szendvicseink ára a korábban elfogyasztott ráksaláta árának egytizede lehetett. Utána bevásároltunk az ajándékboltban, ahol a Központ saját emléktárgyait, tollait, táskáit árusítja, mint kiderült igen nagy ha-szonnal.
A két helyzet leírásával csak azt akartam bemutatni, el tudták érni, hogy eltérő korosztályok, ízlés-csoportok, és vagyoni csoportok is jól érezzék magukat a Kennedy Központban. Egyébként nagyon jó lenne, ha rendelkeznénk olyan közművelődési-kulturális intézményekkel, ahol műtárgyak is vannak, s lennének elkötelezett önkéntesek, akik büszkén mutogatják az épületeinket. Vajon min is múlik ez, kin is múlik ez?
Ez úton szeretnék köszönetet mondani amerikai barátainknak és rokonainknak, Irene és Frank Schubertnek, akik őszinte, önzetlen szeretettel és gondoskodással vettek körül, s akiknek nagyvonalú anyagi segítsége nélkül a vi-lágnak csak jóval kisebb részét tudtam volna megismerni.
Felhasznált dokumentumok: