Örülök, hogy részt vehetek az IFS önkéntességről szer-vezett nemzetközi szemináriumán, hiszen magam is nagyon fontosnak tartom a mások javára végzett, közösségi alapú önkéntes munkát. Az elmúlt tíz évben a magyarországi újraszerveződő civil szektor keretein belül az általam vezetett egyesület tagjaival nagyon sok önkéntes munkát végeztünk elsősorban a szocio-kulturális területen.

Bevezetőként először röviden összefoglalom az ENSZ nyilatkozatában meghirdetett “Önkéntesség Éve” világprogram legfontosabb magyar eseményeit.

Az elsők között csatlakoztunk az ENSZ programjához, így már 2000. szeptemberében létrejött egy kormányzati intézményekből és civil szervezetekből álló nemzeti bizottság. A koordináló testület irányításával az önkéntesség emberi-társadalmi és gazdasági szempontból is rendkívül fontos szerepének ismertté tétele érdekében tevékenykedtek a különböző hazai civil szervezetek.

Az elmúlt egy évben számos esemény történt az önkéntesség eszméjének, gyakorlatának megismertetése ér-dekében, melyek közül most csak a legfontosabbakat em-lítem. Létrejött egy önkéntességgel foglalkozó honlap az Interneten (http://www.onkentes.hu). Elindult egy felmérés, amelynek célja az önkéntes munka és a civil szervezetek kapcsolatáról való adatgyűjtés. A magyar akcióbizottság négy munkacsoportot működtet folyamatosan. Ezek az önkéntesek képzésével, a munka elismertetésével, valamint a koordináció kérdéseivel foglalkoznak. Az Önkéntesek Nemzetközi Éve magyarországi programjai közül a legnagyobb szabású esemény az Önkéntesek Hete és a hozzá kapcsolódó Önkéntesek Ünnepe megrendezése volt. Ennek az ünnepi hétnek az volt a célja, hogy felmutassa azokat az emberi, társadalmi, gazdasági erőforrásokat, amelyek az önkéntes szervezetekben és az önkéntesek munkájában rejlenek. Az Önkéntesek Hetéhez országos sajtókampány kapcsolódott, s maga a köztársasági elnök vállalta a fővédnökséget.

A továbbiakban arról beszélek, hogy milyen jellemző értelmezések, félreértések vannak az önkéntesen végzett munkával kapcsolatban nálunk. Valamint arról, hogy a szocio-kulturális szektorban milyen módon értelmezhető, s hogyan jelenik meg az önkéntesség.

Az önkéntes munkát három fő jellegzetességgel szokás leírni: nem anyagi haszonért végzett munka, az önkéntes szabad akaratából végzett munka, s annak a követelménynek való megfelelés, hogy a munka haszna a megsegített másik fél számára is fontos legyen.

Magyarországon az önkéntes munka hallatán az emberek először az ingyen-munkára (cost-free) gondolnak, s nem pedig arra a más országokban bevett gyakorlatnak számító munkára, amelyet pénzért, de nem anyagi haszonért végeznek (cost-effective), amely nem zárja ki az ön-kéntességből a pénzt és az önkéntes munka értékének megfizetését. Feltehetően ez a felfogásbeli különbség elsősorban a kelet-közép európai országokra jellemző bér- és fizetési viszonyokból ered. Itt ugyanis a lakosság nagyobb csoportjainak a megélhetésért végzett munka a meghatározó élménye, nem pedig a profitért végzett munka. Ezért, úgy látom, hogy az önkéntesség kiszélesítésére, presztízsének növelésére csak a bérszerkezet lényeges átalakulása után lehet számítani.

A szabad akaratból végzett önkéntes munka is eltérő jelentéssel bír a volt szocialista országok köztudatában. Az állam-szocializmus meghatározó eleme volt a lakosság nagy tömegeivel elvégeztetett ingyen-munka. Az erre való mozgósításhoz számos propagandaeszközt használt a párt, így a szocialista öntudatra hivatkozva, látszólag szabad akaratából kellett részt vennie a lakosságnak ezeken az úgynevezett “kommunista szombatokon”, “társadalmi munkákon”. Valójában mindenki félt, de legalábbis tartott az önkéntes munka megtagadásával járó szankcióktól. Egyetemista koromban például minden ősszel el kellett mennem az ifjúsági szervezet irányításával szervezett cukorrépa-szedésre a földekre. Nem mertem megtagadni ezt a kötelező, hétvégi munkát, ugyanis féltem, hogy nem fejezhetem be a tanulmányaimat. Ezeknek az élményeknek a hatására a felnőtt lakosság jelenleg nagyon ambivalensen viszonyul az önkéntes munkához. Többen ki is mondják, hogy “ők már eleget dolgoztak ingyért életükben”. Ezt a negatív élményanyagot nehéz az emberekben legyőzni.

Az önkéntesen végzett munka harmadik jellegzetességét úgy szokás leírni, hogy annak haszna nem csak az azt végzőnél jelentkezik, hanem a megsegítettnél, illetve, ha nem személyre irányul, akkor a társadalom egésze számára hasznos. Ez a kritérium további jellegzetességeket mutat nálunk. Az újra szerveződő magyar civil szektor számos szervezete nem állta ki ezt a próbát, ugyanis saját haszonszerzésre, adókedvezmények elérésére szerveződtek főleg a kilencvenes évek elején. Ebben az időszakban ugyanis több tízezer egyesületet, alapítványt hoztak létre, szinte robbanásszerű volt a fejlődés. Nos, a politikusok első ér-tékeléseikben erről a gyors fejlődésről a társadalom demokratizálódásában, a civil gondolat robbanásszerű elterjedésében találták meg az okokat. Ez valóban erősen meghatározta a civil szektor újjászületését, de – az önkéntesség kritériuma szerint átgondolva az akkori folyamatokat – a nem kielégítő jogi szankciók lehetővé tették az önálló haszonszerzés érdekében végzett munkát. Ezt a ko-rai hibát a magyar jogrendszerben négy évvel ezelőtt korrigáltuk, s a szervezetek minősítést kapnak, nyilatkozniuk kell a közhasznúságuk mértékéről. Ennek ellenére még jelenleg is számos olyan civil szervezet működik, amely tevékenységének a haszna elsősorban a szervezetnél jelentkezik, nem pedig a “megsegített” harmadik félnél.

A továbbiakban az önkéntességnek arról a sajátos for-májáról beszélek, amelyik a kulturális önkifejezéshez kapcsolódik, s amatőr művészeti mozgalomnak hívjuk.

Értelmezésem szerint ez a mozgalom az önkéntességhez sorolható, de mások szerint sajátos határesetről van szó. Erre a tevékenységre egy másik kifejezést használunk, in-kább az öntevékenység szóval szokás jellemezni. A magyar nyelvben meglehetősen eltérő jelentése van az öntevékenységnek és az önkéntességnek.

Az amatőr művészeti tevékenység és a népművészet különböző megnyilvánulási formái nálunk nagyon jelentős hagyományokkal bírnak. A résztvevők száma is több százezerre tehető. Pontos adatot nagyon nehéz mondani, mert az amatőr csoportok, s különösen a hagyományőrzést végzők a legtöbb esetben saját közösségük számára mu-tatják be produkcióikat. A legtöbben a kórusok, a néptánccsoportok, valamint a kézműves műhelyek munkájában vesznek részt. Ezeknek a tevékenységeknek a hatása mindig megjelenik a települések, illetve a helyi közösségek életében. Különösen az idős korosztály öntevékenysége, önkéntes munkája kiemelkedő.

Az önkéntesek jelentős szerepet töltenek be a közművelődési intézmények működtetésében is. Jelentős azoknak a településeknek a száma, ahol nem professzionális művelődésszervező vezeti a helyi közösségi intézményt, hanem önkéntes. Többnyire nem használják, s nem jegyzik fel ezek az emberek az önkéntes munkával töltött órák számát. Ezek az apróbb-nagyobb közösségi tevékenységek, szereplések természetesen kapcsolódnak ezeknek az embereknek a napi életéhez. Ezért úgy látom, hogy nem is te-kintik magukat önkéntesnek, s nem is beszélnek a környezetükben az önkéntes munkájukról, “csak csinálják” ezeket a közösség számára hasznos, a helyi hagyománőr-zés, kulturális érdekvédelem szempontjából nagyon fontos tevékenységeket.

A szocio-kulturális területen és az amatőr művészeti mozgalomban nagyon sok civil szervezet található. Ezek az együttesek, elsősorban a pénzügyi források elérhetősége céljából, formális szervezeteket is létrehoztak. Ezek a civil szervezetek nagyon sajátos képet mutatnak, sok esetben egy táncegyüttes vagy egy asszonykórus tagjaiból állnak. Így valójában az itt folyó szocio-kulturális önkéntes munka jogilag transzformálódott, s bekerült a “formális csoportok” világába.

Számos egyéb kérdést kellene még feltárni a kulturális területen végzett önkéntes munkával kapcsolatban ahhoz, hogy teljes képünk legyen az itt folyó önkéntességről.

Összefoglalásként: a magyar szocio-kulturális szektorban tradicionálisan jelen van az önkéntességnek egy sa-játos formája, az amatőr művészeti mozgalom. Sokan ezt a mozgalmat határesetnek tartják az önkéntesség szempontjából. Úgy gondolom, vannak olyan országok a közép-európai régióban, ahol ez a fajta kulturális önkéntes-ség, amely az amatőr mozgalomban jelenik meg, igen fon-tos értéket képvisel. Ezen társadalmak kulturális örökség védelme fontos a lakosság, a települések számára. Ezek a kulturális tevékenységek ugyanis megváltoztatják egy te-lepülés közösségi életét.

Az önkéntesség területén a továbbiakban a kulturális jellegű önkéntes munka szerepét fel kell értékelni, s bátorítani kell az embereket erre az önkéntes önkifejezésre. Az amatőr művészetben és a népművészetben megjelenő identitás-őrző, archaikus jelleg olyan értékeket képvisel, mint amilyenekkel az ENSZ nyilatkozatában megfogalmazottak között találkozhatunk.