DR. BALIPAP FERENC

A társadalom polgári újraszerveződésének szükségessége,
és az öntevékeny közösségi művelődés egy (követhető) európai modellje
(avagy: egy lehetséges stratégiai projekt vázlata)

Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásának célja és értelme, hogy hazánk rendszer-meghatározó fő viszonyai, az ezek alapján zajló gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok ismét beilleszkedjenek az Európában történetileg kialakult és általánossá vált trendekbe. S mindezek által az – akár akarjuk, akár nem – újratagolódó-polgárosodó magyar társadalom olyan új működési feltételek közé jusson, amelyek között a többség teljesítményeivel belátható időn belül elérheti a boldogabb Nyugat országaiban kialakult életfeltételeket és életminőséget.

Földrajzi elhelyezkedésünk és – a világháborúk után külső erők által ugyan erőszakosan megszakított s a nagyhatalmak akaratából sajátos “perem-európai” pályára állított – történelmünk alapján a magyarság 1100 évvel ezelőtti Kárpát-medencei megtelepedése óta mindig is szerves és integráns része volt a persze nem mindig békés és barátságos európai népek közösségének. Geopolitikai helyzetünk és ettől nem független történelmi “kalandozásaink” miatt európaiságunk egyik markáns sajátossága lett, hogy nekünk másoknál általában többet kellett harcolnunk Európáért és európaiságunkért. Földrészünk mostani, történelmi jelentőségű újraszervezése így magyar szempontból sokkal inkább visszacsatlakozásnak, az Unióba tömörült országok részéről inkább visszacsatlakoztatásnak, még pontosabban újraegyesítésnek – semmint egyirányúan valamiféle “eltévelyedett másutas” csatlakozásának – tekinthető.

Visszacsatlakozásunk gazdasági és politikai folyamatai az elmúlt évtizedben megvalósított változásokkal, átalakításokkal és az ezeken alapuló teljesítményekkel már jelentős mértékben előrehaladtak. A társadalmi viszonyok meg-újulását jelentő, s ezen belül különösen a kulturális vonat-kozású változások – természetüknél fogva is – sokkal kisebb mértékűek még Magyarországon. Ezek egy része nem is alakulhat ki másként, mint az állampárt vezénylésű szo-cialista állam és az államszocialista tervgazdaság (elbukását követő) lebontása után fokozatosan létrejövő új, magántulajdon alapú piacgazdaság, és a többpárti parlamenti demokrácia viszonyainak megerősödése és rendszer-speci-fikussá válása mentén, mintegy a megszülető új struktúrák és működési folyamatok következményeként. Ám ép-pen az európai jellegű fejlődésükben az elmúlt századok során kevésbé eltérített országok példázzák, hogy a társadalmi és a kulturális fejlődésnek – ha tetszik: polgári típusú európaisodásnak – olyan sajátos törvényszerűségei, a nemzeti kultúrákból gyökerező belső önerői is vannak, amelyek a gazdasági és a politikai változások társadalmi áthatásai mellett képesek nagyfokú önállósággal erőteljes determinációt gyakorolni az adott társadalom szerveződésére, tagolódására, a polgárok együttélésére és együttműködéseire. A piacgazdaság és a parlamenti demokrácia rendszerében sokféleképp tagolt (a mi esetünkben: most előbb elkerülhetetlenül eltérő helyzetű polgárok halmazává “kristályosodó”) társadalom polgárainak értékrendje, értékkövetése, kultúrája is rendszerszervező, társadalmi- (ha tetszik: osztály-)béke képző tényező.

Uniós csatlakozásunknak ezek a társadalmi és kulturális vonatkozásai, a magunk által kialakítandó társadalmi és kulturális viszonyaink attól különösen kényesek, mert az egyesülőben lévő európai országok kulturális tőkéket is forgalmazó társadalmi szervezettsége, társadalmi-kulturális integráltsága meglehetősen heterogén. Ami bármilyen szörnyű, jelenti azt is, hogy egy bizonyos – sokat hangoztatott emberi-jogi, személyiség-jogi, szabadság-jogi stb. – kérdéskörön túl valójában a legtöbb Nyugat-európai országban szabad és lehet szegénynek, magányosnak, másnak, elhagyottnak vagy éppen ellátatlannak is lenni. Ebben az a legnagyobb veszély, hogy ha a szocialista egybebábozottságból-gyámolítottságból aláhulló “társadalom” számára nem biztosítjuk egyéni boldogulások, s még inkább a szabad önszerveződések, közösségszerveződések feltételeit, vagyis ha a rendszerváltás szerves részeként nem tesszük lehetővé az egyéneknek, hogy sza-bad akaratukból újraszervezzék, társadalomba integrálják magukat, ezt az EU nem fogja csatlakozásunk kizáró okának tekinteni, de az egyesülés utáni együttműködésekben és együttélésünkben mindez súlyosan károsíthatja egyenrangúságunk és gyarapodásunk esélyeit.

Európába – új rendszerünk gazdasági és politikai elemeinek lényegében már bekövetkezett megújítása mellett – csak társadalmi és kulturális viszonyaink jelenleg még meglévő, ható központosított, államosított szocialista jel-legét felszámolva, tehát e ma sok vonatkozásban még lé-tező viszonyok gyökeres, fordulatszerű, rendszerváltás jel-legű átalakítását – a társadalom és a kultúra alrendszereinek új, polgári fejlődési pályára állítását – is elvégezve-elősegítve lehet visszatagozódnunk. Ehhez a feladathoz helyesen két irányból közelíthetünk: egyfelől saját társadalmi és kulturális adottságaink és helyzetünk felől, másrészt Európa, jelenleg leginkább az egyes európai országok társadalmi és kulturális viszonyai, rendszerei és helyzetei felől. Ha valahol, akkor e társadalmi és kulturális dimenziókban a legfontosabb – merthogy kikerülhetetlen, hiszen ezeknek éppen az a tartalmuk, legfőbb lényegük – nemzeti sajátosságaink, értékeink és érdekeink kellő alapossággal történő megtartása, képviselete a rendszer-áta-lakítás és az ezzel egyidejűleg zajló európai integráció so-rán. Társadalmi, kulturális viszonyainkban sem maradhat minden úgy, ahogyan volt, bár semmi sem tehető ugyan-olyanná, amilyenné más országokban már kialakult. Viszont az Uniós csatlakozás logikája azt sem bírja el, hogy valami olyasféle megoldással jöjjünk elő kialakítandó tár-sadalmi és kulturális viszonyainkra vonatkozóan, amely teljesen egyedi, példa és előzmény nélküli a már társult Uniós országokon belül. Az általunk – szükségszerűen és megkerülhetetlenül – követendő, magunkra hatni engedett társadalmi, közösségi, kulturális és művelődési minták, strukturális modell megválasztásakor kell tekintettel lennünk mindezekre. (Eközben már csak elnézni van mó-dunk, hogy a visszacsatlakozásnak e szakmai feladataival legalább egy évtizede nem kezdtek el foglalkozni legalább a társadalomszerveződés, a kultúra és a közösségi művelődés felelősei… Holott az 1989-ben megalakult Közösségfejlesztők Egyesülete – kellő és időben érkező, a szükségleteket felismerő, a jelzésekre reagáló kormányzati, önkormányzati és ágazati támogatás esetén – egészen bizonyosan képes lett volna az országos feladat “menedzselésére.” Csakhogy a társadalmi, kulturális rendszerváltás értelmét és elkerülhetetlenségét, halaszthatatlan tennivalóit a po-litikai pluralizmus és a magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrehozásának, majd működtetésének eufórikus mámorában – s persze kemény munkálataiban is – elmerülő “illetékesek” észre se vették. Azt kell mondjuk, mindmáig… )

Egy lehetséges, integrált modell a magyarországi társadalom önszerveződése és közösségi művelődése

polgári (és európai) rendszerének kialakítására – a francia példa

Franciaországban, Európa egyik klasszikus polgári – so-kak által, s talán nem is minden ok nélkül erőteljesen eta-tistának tartott – államában, 1901-ben alkották meg azt az egyesülési jogról szóló törvényt, amely immáron 100 esztendeje megszakítás nélkül hatályos – bárki által követhető és mindenkire kötelező – alapja a francia társadalom legkülönbözőbb célú önszerveződéseinek. Úgy tű-nik, ez a száz éve lefektetett egyesületi törvény a franciák számára a társadalmi, közösségi viszonyok polgárok általi alakításának és a szabad egyének szabad akaratából bármi-lyen céllal létrejövő társas, közösségi együttműködéseknek ahhoz hasonló érvényű és erejű princípiumait rögzíti, mint a piacgazdaságra vonatkozóan a magántulajdon szentségét biztosító, másfelől pedig a politikai demokrácia érvényesüléséhez a választójogokat meghatározó szabályozás.

A 18. század végén fölélénkült, majd jó száz évig tartó franciaországi polgári, olykor forradalmivá vált követelések hatására megszületett törvény által egyfolytában kiindulásnak tekintett alaphelyzet az, hogy saját szükségleteik, érdekeik vagy követni kívánt értékrendjük, ezeken alapuló, kizárólag általuk elhatározott céljaik elérése, ér-vényesítése érdekében a polgároknak szabadságukban áll és ezért joguk van bárki mással összefogni, szervezkedni, egymással szervezetet alakítani és együttműködve tevékenykedni. Senkinek nincs joga vagy hatalma akadályozni a szabadon szerveződő polgári egyesületek létrehozását, sem működését, viszont bárki támogathatja, a maga lehetőségei szerint segítheti őket. Mára nem csak az élet minden területét – a gyermekvédelemtől és gyermekneveléstől az érdekvédő szakszervezetekig, az egészségügyön, a szociálpolitikán, a turizmuson, a sporton, a közhasznú vállalkozásokon, jótékonysági szervezeteken, a környezetvédelmen át a kulturális, művelődési tevékenységekig és intézményekig – fogja át az a sokszálú és sűrűszövésű egyesületi hálózat-rendszer, amely magát a francia társadalmat jelenti, hanem ezekhez az öntevékeny polgári tár-sadalom demokratikus működésének keretet adó szervezetekhez kapcsolódik az állami támogatások gazdag rendszere is. Nincs a polgári, társadalmi szervezetek tízezrei számára állami fenntartás, nincs állami ellátás, nincs ál-lami irányítás, nincs állami beleszólás a polgárok kezdeményezésére és – talán ez a legfontosabb – mindenkor kizárólag az egyesületi tagság aktivitásával működő civil szervezetek életébe: az állam szerepe csak és kizárólag arra “korlátozódik,” hogy folyton-folyvást keresse, minél gyakrabban találja meg, és állandóan érvényesítse az egyesületek tá-mogatásának megannyi lehetőségét. Hiszen a társadalom tagjaitól adók révén elvont pénzek felhasználásáról csak a társadalom egyetértésével és a társadalom javára van joga dönteni a hatalmi pozíciók betöltőinek. Már pedig a franciák száz éve egyetértenek azzal, amit részükre saját társadalmi önszerveződésük és öntevékeny polgári, közösségi művelődésük érdekében az egyesületi törvény garantál, s amelynek érvényesítéséhez – a polgári kezdeményezésekre létrejövő és önvezérlésű társadalom- és közösségfejlődéshez-fejlesztéshez tehát – az állam támogatásokat köteles biztosítani.

Merthogy a közösségi művelődés, a civil kezdeményezésű kulturális tevékenységek is az 1901-es keltezésű egyesületi törvény alapján létesülnek és működnek Franciaországban. A magyarországihoz hasonló ifjúsági házi és művelődési otthoni intézmények szinte teljes körét két országos szövetséghez tartozó egyesületek működtetik. Az MJC-nek (Maison de Jeunes et de la Culture – ezek leginkább a mi ifjúsági és művelődési házainknak megfelelő jellegű és funkciójú egyesületi intézmények) több mint ezer, míg egy másik hasonló szerepkörű művelődési intézmény(szervezet)-szövetségnek több mint négyszáz tagszervezete, közösségi művelődési intézményszervezetet fenntartó és működtető tagegyesülete van. Ezeknek az intézményeknek a működési, fenntartási költségeit részben a helyi önkormányzatok biztosítják, de számos pályázati forrásból is nyerhető támogatás az ún. dologi kiadásokra. Az egyesületi működtetésű épületekben tevékenykedő egyesületek kizárólag a bennük tevékenykedni kívánó polgárok kezdeményezésére alakulnak, így tanulják meg és gyakorolják az emberek a másokkal való együttműködés partneri, demokratikus szabályait – mondják franciaországi népművelő társaink. Az adott, maguk által kitalált és végezni kívánt tevékenységre szerveződők létrehozzák saját egyesületüket, választanak maguknak egy egyesületi vezetőt és vezetőséget, tevékenységük költségeiről gondoskodnak, amelynek biztos része saját pénzük, bizonytalan a különböző pályázatokból, esetleg szponzoroktól elnyerhető forrás. Az egyesületek választják meg a nekik otthont adó intézmény vezetőit is, akiknek munkája az ő tevékenységük, és a többi egyesület által kijelölt feladatok elvégzése. Az egyesületek állami támogatásának része lehet szakemberek állam által történő rendelkezésre bocsátása is, ami azt jelenti, hogy az MJC-kben öntevékenykedő egyesületeket segítő szakértő vagy laikus népművelőket, közösségfejlesztőket, animátorokat fizet meg (legtöbbször részfoglalkozású alkalmazásban) az állam.

A szisztéma, a rendszer tehát teljes mértékben és nagyon szigorúan betartva alulról építkezik: minden a polgárok kezdeményezésére, az ő elhatározásuk, céljuk, akaratuk, igényük – ha tetszik megrendelésük – és minden esetben közvetlen, aktív tevékenységük alapján keletkezik és működik. Nem a népművelők szerveznek csoportokat, tevékenységeket, szolgáltatásokat vagy programokat – hanem a polgárok, s az ő saját akaratukból és saját céljaik érdekében létrehozott civil szervezeteik szakmai segítése a feladatuk az ezen egyesületek által “szolgálatra behívott,” más esetben melléjük szolgálatra az állam által kirendelt népművelőknek. Minden önkormányzati, állami és szakmai szint és szervezet pedig “azért van”, hogy ezeket a polgárok által létrehozott társadalmi, közösségi, kulturális kezdeményezéseket a lehető legnagyobb mértékben igyekezzen támogatni. (Hogy az állami, önkormányzati, s az általuk kapacitált szakmai apparátusok mi-ként felelnek meg az egyesületekbe tömörült-szerveződő “nép” elvárásainak, egyebek mellett erről is szól a következő politikai választás…)

Hangsúlyozom: alapvetően egyéni, közösségi kezdeményezésből és aktivitásból indul, s az egyesülés polgári szabadságjogára épül az a polgári művelődési rendszer, amelyhez az állam a legkülönbözőbb módokon nyújt (garantált, elnyerhető, állandósított vagy alkalmi, anyagi, tárgyi, személyi, közvetlen vagy közvetett, stb.) támogatást. Minden jel azt mutatja, hogy ez az egyesületi alapú művelődési rendszer kielégíti a fejlett polgár tudatú francia társadalom túlnyomó többségének igényeit és elvárásait.

Számunkra teljes mértékben alkalmasnak látszik ez a száz éves francia történet arra is, hogy kísérletet tegyünk a polgári fejlődés útjára visszatérő Magyarországon e kipróbált modell hasznosítható elemeinek, működési, szak-mai tapasztalatainak és tanulságainak felhasználására. Azért, hogy minél alaposabban és lehetőleg teljes körűen megismerhessük az MJC-k és országos szövetségük munkáját, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Beke Pál 2001. október 14-én az alábbi szövegezésű szándéknyilatkozatot írta alá Strasbourgban Fréderic Prelle úrral, a Franciaországi Ifjúsági és Kultúrházak Konföderációjának elnökével, és Colette Vuille Menot asszonnyal, a Langue-doc-Roussillon-i Régió Ifjúsági és Kultúrházak Regionális Föderációjának elnök-asszonyával:

Szándéknyilatkozat

Az 1901-es Franciaországi, az egyesületekről szóló törvény századik évfordulója, és az Ifjúsági és Kultúrházak 2001. ok-tóber 13–14-i Strasbourgi Konventje alkalmából

– a Magyar Művelődési Intézet és a Franciaországi Ifjúsági és Kultúrházak Konföderációja közös elhatározással együttműködést kezdeményeznek a magyarországi egyesületi élet demokratikus továbbfejlesztése és strukturálása céljából.

– A partnerek felvállalják azt a missziót, hogy egy részletes partnerségi programot és konkrét projekteket dolgoznak ki. Ennek megvalósítására az Európai Unióhoz benyújtanak egy előterjesztést, amelynek egyik fő prioritása a demokrácia fejlesztése.

– A magyarországi művelődési intézet és a franciaországi MJC konföderáció egyaránt törekszik arra, hogy illetékes minisztériumaik együttműködését is elnyerjék közös munkájukhoz

–.A két partner egyetért abban, hogy francia részről a Languedoc-Roussillon-i Régió Ifjúsági és Kultúrházak Regionális Föderációja legyen a kapcsolattartója, működtetője és szervezője ennek az együttműködési egyezménynek.

Strasbourg, 2001. október 14.

Mire lehet jó, miként hasznosítható, és milyen

lépéssorozattal valósítható meg a francia MJC-k szövetségével kialakítandó magyar együttműködés?

A magyarországi ún. közművelődés állami-önkormány-zati rendszerét szisztematikus munkával is csak hosszabb távon, a megkezdésétől számított minimum 8–10 év alatt lehet átalakítani egy polgári jellegű, a franciaországihoz hasonló egyesületi alapú, de a hazai sajátosságokra alapozott – ezen belül a történeti Magyarország polgári művelődési hagyományaira is épülő – rendszerré. Ennek a franciákkal történő együttműködésnek a következő lépéseit tartjuk Magyarországon elvégezhetőnek, illetve a kezdeteknél beláthatónak:

– A francia partnerekkel az EU bizottság elé terjesztendő (a közművelődés magyarországi rendszerváltásáról szóló) nemzeti nagyprojekt kidolgozása és beterjesztése (legkésőbb 2002. március végéig).

– Feltáró és összefoglaló kutatások a szocializmus előtti polgári Magyarország művelődéséről, és a mai helyzetről.

– Törvények felülvizsgálata, módosításának elindítása, franciaországi jogászok közreműködésével (pl. az 1989. évi II. sz. egyesületi törvény felülvizsgálata, alkalmassá tétele a francia modell követésére; az önkormányzati törvény felülvizsgálata, stb.).

– Az ún. népművelő szakemberképzés tartalmának, ismeretköreinek felülvizsgálata, módosítása, kiegészítése, új szakmák honosítása, francia oktatók megbízása.

– Folyamatosan tapasztalatcserék, tanulmányutak, továbbképzések, kutatások, mesteriskolai kurzusok szervezése már munkaviszonyban álló magyar népművelők részére Franciaországban.

– Modellkísérletek beindítása Magyarországon – a franciaországi tevékenység-, szervezet- és intézmény-modell alapján.

– A témában szakirodalom fordítása, ismeretterjesztő és szakmai kiadványok, publikációk előállítása.

– Konferenciák és egyéb ismeretterjesztő fórumok szervezése a franciaországi egyesületek (társadalom) működéséről.

– Francia szakemberek megbízása különböző magyarországi szakmai projektek menedzselésére.

– A Visegrádi országok számára magyarországi szakmai műhely kialakítása és működtetése a francia modell közvetítésére.

– Az egyesületi alapú művelődési intézmények, illetve a bennük tevékenykedő egyesületek állami támogatásának és finanszírozásának jogi szabályozása.