A MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ MŰVELŐDÉS

Högyeim és Uraim! Tisztelt Előadók! Tisztelt Hallgatók!

Önök a közművelődés harminc éves történetét ismerhették meg a ma lezáruló tanfolyamon. Egy olyan történetet, amely a mindenki számára elérhető művelődésről szól, és arról, hogyan tölthetik el emberek kulturált körülmények között, szervezetten és élvezettel szabadidejüket. Egy olyan történetet, amely a folyamatos megújulásról, a változatosságról, a sokszínűségről szól. ^.

Reméljük, hogy Önök egy pillanatig sem unatkoztak ezen egyedülálló tanfolyam előadásai, szemináriumai kö-zepette. Remélem, záróbeszédem alatt sem fognak...

Én beszélek, pedig Önöknek kéne! Érdekelne a véleményük, tapasztalataik, belepillantottam volna jegyzeteikbe. Szívesen elolvasnám, mit írtak le a Művelődési Há-zakról – a '70-es évekbeliekről éppúgy, mint a maiakról – amelyek, miként a közművelődési mozgalmak – a gyökeres társadalmi átalakulás előhírnökei voltak. Mai kifejezéssel szólva akkor “beindult az ország”. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a közművelődési szakemberek és intézmények paradigmaváltására volt szükség.

A szakma nem habozott. Sorra indultak be azok a programok, amelyek élővé tették a kultúra különféle szegmen-seit. S szinte az ember, az emberi társadalom valamennyi kérdésére megpróbált – sikerrel – választ adni. A bevett hivatalos, vagy még pontosabban hivataloskodó gondolkodásmód mellett helyet kaptak az alternatívát jelentő áramlatok is, a metafizikai gondolkodásmód különféle megjelenítői, szerveződései, és sok más gondolat is. Megélénkültek a szociológiai, szociográfiai kutatások, az önismereti mozgalmak révén a pszihológiai kultúra tört ma-gának utat. A merev politikai keretek elkezdtek tágulni, a szabadság lehetőségei kiszélesedtek. Például egy művelődési házba be lehetett menni “csak úgy”.

Napjainkban ez a politikai jellegű teher már nem nehezedik a kultúrát közvetíteni kívánó kezdeményezésekre. Van azonban más, nem kevésbé erős és alattomos ellenfelük. A nagyon sok esetben selejtet termelő és rendkívül agresszív, nemegyszer alacsony igényszintű és a személyességet elsorvasztó tömegkultúrára gondolok. A valódi emberi közösségek teremtésére egyáltalán nem gondoló, csak az atomizált fogyasztó igényeinek felborzolására, kielégítésére, majd újbóli felcsigázására berendezkedett – igencsak viru-ló üzletágra. E vetélytárs mellett, ezzel szemben kell hatnia annak, aki a művelődés ápolásán, továbbadásán, közösségek életrehívásán fáradozik. Annak, aki a válogatni, a sa-ját, színvonalas kulturális igényeit és elvárásait megfogalmazni és érvényesíteni képes ember nevelésén dolgozik.

A világban zajló szakmai folyamatok akkor a 70-es, 80-as években hasonló trendet mutattak. Az úgynevezett mindennapi kultúra egyre nagyobb területet követelt magának szerte Európában. E tanfolyamnak határozott célja volt, hogy felelevenítse azokat a technikákat, amelyek ebben az időszakban működtek és – sajnálatos módon – egyre inkább elmaradnak a gyakorlatból. A közművelődési szakemberekben megerősödött az igény, hogy felelevenítsék az egykor már ismert módszereket.

Kulturantropológusoktól hallottam azt a meglepő tapasztalatot, miszerint vannak törzsek Afrikában, amelyek még meglévő szertartásaik kezdésének időpontját a Dallas című filmsorozat esti adásához igazítják. Tempora mutantur…

Nemzeti kultúránk gyökerei erősek és mélyre nyúlnak, de virága ápolásra, gondozásra szorul. Ápolását nagyon erős, megkerülhetetlen és agresszív nyomással szemben kell végeznünk, de mindenképpen el kell látnunk e feladatunkat. Ez természetesen nem azonos az elszigetelődéssel, a világ elől való elzárkózással. Más kultúrák értékeinek befogadására mindenkor készen kell élnünk, ugyan-akkor nem szabad hagynunk, hogy saját – ezen a földön és éppen a magyar nép körében kialakult és meghonosodott – kultúránk értékei veszendőbe menjenek, vagy ki-szorítsák őket színes, modernnek tűnő, ámde értéktelen, csak éppen kulturálisnak nevezett termékek.

Jelenünk nemzeti múltunk és reménybeli jövőnk között feszül. Most van lehetőségünk e jövő, a következő generációk életfeltételeinek megteremtésére, megalapozására.

Csak a közös múltból táplálkozó, az elődök tapasztalataira építő tervezésnek van életképes jövője.

Az a nép, az a csoport, amely igyekszik megfeledkezni örökségéről, kiteszi magát a kulturális életet is behálózó, éppen aktuális különböző manipulációknak. Gyökerek nélkül próbál életben maradni.

Egyre nagyobb mértékben globalizálódó világunkban a kultúravesztés veszélye realitás, sőt, nemegyszer már szo-morú tapasztalat.

Korunk embere – többek között éppen a kultúravesztés következtében – elvesztette számos alapvető közösségét is – atomizálódott. Ez védtelenné tette, s nem pusztán kulturális javaitól fosztotta meg, hanem mentális egészségét is aláásta. A valamiképpen magára maradt, a megtartó közösséget nélkülöző embernek az élet értelmességébe vetett hite könnyebben megrendül, és a személy mentálisan légüres térbe kerül. Ezt az állapotot nevezi a harmadik bécsi analitikus iskola atyja, Viktor Emil Frankl egzisztenciális vákuumnak.

Valóban szomorú, hogy a kutatások szerint a fiatalabb nemzedékek igen jelentős része nem, vagy csupán alig is-meri saját kultúráját. Ők e szempontból biztosan veszélyeztetett helyzetben vannak.

Valóban kulturális segítőmunka az önöké, hiszen az egyes emberek testi-lelki-szellemi egészségén, annak javításán fáradoznak, s az egyes emberek közösséggé alakulásán, amelyből a kultúra ápolása és gazdagodása származhat. A kultúra rendkívül szerteágazó területeinek összefogása, összehangolása is az Önök feladatai közé tartozik. S ez igaz a mindennapi és a hagyományos értelemben vett elitkultúra egymáshoz közelítésére is. Ez utóbbi értékeinek terjesztésére ma különösen nagy szükség van, hogy a mindennapok kultúrája megtermékenyüljön, s színvonala emelkedjék. Hogy az elitkultúra szellemi értékei ne maradjanak egy egyre szűkülő réteg számára fontos világ ele-mei, hanem minél szélesebb körökben segítsék az egyéniség kibontakozását.

Össze kell fognunk, hogy a művelődés ügyét a legszélesebb körök számára tudjuk hiteles módon képviselni a társadalomban. Mint azt Önök is bizonyára jól tudják, most zajlik az Olvasás Éve, amelyben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium is szerepet vállalt. Többek között helyi és országos szintű programok szervezésének támogatásával, valamint közös akciókat sürgető felhívásaival egyaránt a művelődési in-tézmények munkáját igyekszik segíteni. Szükség van az egész országot megmozgató kezdeményezésekre, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy a kultúra továbbadását, terjesztését szolgáló rendezvények nemcsak helyi érdekű megmozdulások vagy éppen úri huncutságok, hanem az egész nemzetet, s benne minden magyar polgárt személyesen is érintő feladatok.

A művelődési intézmények feladatainak, stratégiájának kidolgozásához elengedhetetlen feltétel a módfelett gazdag kincsestár, a kulturális szféra e területének történeti áttekintése. A művelődési házak életének huszadik századi alakulását módszeresen feldolgozó és bemutató képzés ígéretes és üdvözlendő vállalkozás, hiszen épp a kultúra ápolásának egyik nélkülözhetetlen elemét valósítja meg: tanulni kíván az elődök munkájából, eredményeiket, hagyatékukat kamatoztatni igyekszik. Egy megváltozott világban, más társadalmi, gazdasági, politikai körülmények között törekszik megtalálni a művelődés je-lenkori feladatainak rá háruló részét, és az azok elvégzéséhez vezető utat.

1992 januárjában megalakult a Magyar Művelődési Intézet.

Kétségbevonhatatlan fontossága ellenére mégsem eredményezett kellő mértékű megerősödést, mert számos helyi intézmény megszűnt, gazdaságilag meggyengült, vagy át-alakult non-profit szervezetté. Így az Intézetnek a törvény adta lehetőségeket továbbra is kihasználva kell segítenie a civil és non-profit szervezetek közművelődési szerepének erősödését, hisz ezek a szervezetek ma már jelentős szerepet töltenek be.

Újítaniuk kellett, a változó világhoz alkalmazkodniuk. 2000-es célkitűzésük már ennek megfelelően az volt, “hogy a hagyomány, mint az életkultúra része, a közösségek szervezőjeként legyen jelen mindennapjainkban. Ar-ra törekednek, hogy a kulturális, közösségi hagyományok az ünnepekhez, a munkaalkalmakhoz kapcsolódó szokások, a mai viszonyokhoz igazodva újjáéledjenek. Szándékuk olyan hagyományőrző mozgalom, melynek célja nem-csak a hagyományok színpadra állítása és az árutermelés, hanem mindazoknak a tradícióknak a megismerése, ápolása és terjesztése, melyek az egészséges közösségek és társadalmak összetartói.”

Önök egy egyedülálló tanfolyamon vettek részt, amelynek tematikája az összes eddigi magyarországi művelődési otthoni kutatásra épített, beleértve a Népművelési Intézet Művelődési Otthon Osztályának, a Művelődéskutató Intézetnek és a Magyar Művelődési Intézet Művelődésszervezeti és Felnőttnevelési Osztályának kutatásait is.

Ha kollégáiknak majd Önök, akik most elvégezték ezt a tanfolyamot, szintén továbbadják az itt szerzett tapaszta-latokat, a szakma számára régi és megújult lehetőségeket nyithatnak meg.