Elektronikus Könyv és Nevelés |
Herczog Krisztián |
O l v a s á s p e d a g ó g i a |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Drámapedagógia az olvasóvá nevelés szolgálatában |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A XXI. század pedagógusának soha nem tapasztalt mennyiségű problémára kell megoldást találnia hivatása teljesítése során. Az egyik ilyen kihívás számára az, hogy felfedeztesse az olvasás örömét a diákokkal, értő és aktív olvasóvá nevelje őket, akik képesek „párbeszédet” folytatni (gyermek)irodalmi alkotásokkal. E nemes feladat során a klasszikus módszerek mellett szüksége van új lehetőségek megismerésére és kipróbálására. Ebben az írásban ilyen segítségre talál az érdeklődő, hiszen a drámapedagógia és az olvasás megszerettetésének kapcsolatáról olvashat. Az elméleti megalapozás után a hétköznapi munkájában alkalmazható gyakorlatokat sajátíthat el.
I. Bevezetés
Az olvasásszociológiai kutatások szerint romló tendencia figyelhető meg a felnőttek és az ifjúság olvasási szokásaiban (Horváth–Papp, 2002; Nagy, 2005; Nagy, 2006). Dolgozatomban nem szeretnék adatokat kiragadni a vizsgálatok kontextusából, mert a főbb tendenciákat e sorok olvasói különböző forrásokból már jól ismerik. (Hiszen szerencsére felsőoktatási tankönyvek, konferenciák és tanulmányok visszatérő témája az olvasáskutatás). Összefoglalóan azt a következtetést vonom le, hogy napjainkban a felnőttek és a fiatalok életében egyre jelentéktelenebb szerepet tölt be az olvasás. A mennyiségi mutatók csökkenése mellett egy másik problémával is szembe kell néznünk. Minőségi romlásra utal, hogy „megfigyelhető az olvasói érdeklődés átrendeződésének két alapvető tendenciája: a kommercializálódás és a prakticizálódás. Az irodalmi érték iránti fogékonysággal a felnőtt könyvolvasók egyhatodát jellemezhetjük csak.” (Gereben, 2002, 69. o.)
Az általános és a középiskolákban a probléma még fokozottabban van jelen, ezért a megoldás megtalálása még sürgetőbb. A közelmúlt felmérései során (pl. PISA-teszt) nyilvánvalóvá vált gyenge olvasási készség és szövegértés kezdeti sokkhatása után itt az idő valódi megoldásokon dolgozni. Az olvasóvá nevelés kérdéseiben túl kell lépnünk azon, hogy a tanítókra és az irodalomtanárokra hárítjuk a felelősséget, meg kell keresni azokat a formákat és közvetítő személyeket, akik ebben az ügyben alkotni képesek.
A szülő – pedagógus – könyvtáros klasszikus „szentháromsága” mellett fel kell ismerni az eddig feltáratlan területeket is, meg kell keresni azokat a közvetítő személyeket és formákat, amelyek az előbbiekkel együttműködve hatékonyabbá tudják tenni az olvasás megszerettetését.
Ezt a gondolatmenetet követve jutottam el odáig, hogy ebben az írásban az eddig rejtve működő területek egyikével, az olvasóvá nevelés „terra incognitájával” foglalkozzam. Így érkeztem meg dolgozatom központi problémájához: Tehet-e valamit egy drámapedagógus, egy színjátszócsoport vezetője annak érdekében, hogy a diákok aktív olvasóvá váljanak?
Bemutatott tanulmányommal ötleteket szeretnék adni az olvasási problémák kezelésére. Célom az, hogy a pedagógusok és a szakkörvezetők kezében legyen egy jó gyűjtemény, amely segítségével könnyebb hozzáállniuk az olvasóvá nevelés embert próbáló feladatához. Így reményeim szerint a magyarórán is bátrabban használják majd fel a drámajátékot, és a színjátszócsoportok tevékenységében is hangsúlyosabb szerepet kap majd az olvasóvá nevelés.
II. Az olvasóvá nevelés lényege, színterei és meghatározó tényezői
Ezt a három kérdést mindenkinek végig kell gondolnia, mert csak ezek ismeretében lesz hatékony a tevékenysége, hiszen csak így érthető meg, hogy hol és milyen szerepet kap az olvasóvá nevelés bonyolult rendszerében a drámapedagógus, és milyen tényezőket kell figyelembe vennie.
Az olvasóvá nevelés nevelési tevékenység, amely nevelői hatást feltételez. Célorientált (olvassanak örömmel a gyerekek), és tervszerű folyamat, amelyben a magatartásukat befolyásoljuk. Tehát a pedagógusnak tudatosan kell végeznie ezt a tevékenységet.
Az olvasóvá nevelés komplex tevékenység, amely több színtéren zajlik. Az olvasás megszerettetése a családban kezdődik, aztán az óvodában, az iskolában és a könyvtárban folytatódik, végül az egyénben teljesedik ki, amikor önként, külső ráhatás nélkül választja az olvasást, mint aktív tevékenységet. De az olvasóvá válást ezeken kívül más tényezők is segíthetik, sőt ezek együttese érhet csak el tudatos, tervszerű változást (persze a valóságban egyes elemek véletlenszerű megjelenése is gyökeres fordulatot okozhat). Az egyéb színterek közé tartozó elemeket érdemes lenne alaposabban feltérképezni. E lapokon a drámapedagógia mint színtér bemutatása történik meg.
Az olvasói attitűdöt sok tényező befolyásolja, ezek kölcsönhatása is fontos. Minden egyén önálló, autonóm lény, tehát nem lehet a gyerekeket besorolni ezek alapján kategóriákba, mégis vannak olyan mutatók, amelyek tendenciaszerűen segítséget adhatnak a konkrét esetek értelmezéséhez. Ezek általánosságok, de ismeretük közelebb vihet az olvasóvá nevelés sikerességéhez. A pedagógusnak ezeket is mindig figyelembe kell vennie (pl. életkor, nem, szülők szociális státusza stb.)
III. A drámapedagógia és az olvasóvá nevelés kapcsolata
A drámapedagógia személyiségközpontú módszer, reformpedagógiai alapokkal. Nem látványos, nem gyors eredményt ér el, hanem folyamatos fejlesztéssel építi a személyiséget. Alapelv, hogy nem a létrejött produkció, hanem a folyamat számít. Ezért nem egy-egy irodalmi alkotást dramatizálása, hanem problémákra fókuszált foglalkozások alapján a közösen létrehozott élmény a fontos. Az így létrejött produkció nem olyan magas esztétikai értékű, viszont a létrehozási folyamat során jobban fejlődnek a résztvevők, mint ha csak reprodukálnának egy irodalmi alkotást. Az egész foglalkozás az élet gyakorlótere, ahol biztonságban próbálhatják ki és ismerhetik meg magukat a tanulók. Így lehetőségük nyílik arra, hogy bizonyos szituációkban, kisebb kockázat mellett nézzenek szembe egy problémával. Annak sikeres megoldása bátorítást, rutint ad ahhoz, hogy éles helyzetben is alkalmazni tudják az itt megszerzett tudást. Tehát valós életben bekövetkezett, jelen idejű, összetett élményt élnek át a diákok. Ez az olvasóvá nevelésben központi fogalomnak tartott élményközvetítésnek eleget tesz (pl. Sallai–Tóth, 2002).
A drámapedagógia kettős úton szolgálja az olvasóvá nevelést:
Ezen a két úton egymást kölcsönösen erősítve érhető el az olvasásra vágyó attitűd kialakítása.
IV. A drámapedagógiai foglalkozásokon alkalmazható feladattípusok
Az alábbiakban azokat a feladattípusokat közlöm, amelyek bizonyos átalakítással alkalmasak az olvasmányok iránti érdeklődés felkeltésére. A feladatok jelentős része alkotó szerepjáték, amelyben adott kiindulási elemekből a játszók képzelete dönti el, hogy miről szól a jelenet. Az egyértelműség kedvéért minden feladat után ismert művekből hozok példákat, azonban javaslom a kevésbé ismert, de irodalmi értékű művekre való adaptációt is.
V. Záró gondolatok
A kutatás tanulságai, a saját tapasztalataim és a kollégák visszajelzései alapján egyértelművé vált, hogy az olvasóvá nevelés feladatrendszerében hatékony színtér lehet bármilyen foglalkozás, ahol dramatikus tevékenység folyik. Kiderült, hogy a színjátszó szakkör nem az irodalomközvetítés erőltetett helyszíne, hanem játékos közeg, ahol az olvasás (irodalom, művészet) nem az öncél, hanem az eszköz és a következmény funkcióját tölti be. A két terület céljai közel állnak egymáshoz, ezért adott az együttműködési lehetőség: aktív, alkotó befogadó személyiség nevelése; önállóan gondolkodni, érvelni tudó, kreatív és nyitott diákok fejlesztése.
(Itt mondok köszönetet Sütő Csaba Andrásnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar oktatójának, aki szakmai tanácsaival hozzájárult a dolgozat elkészítéséhez.)
Felhasznált szakirodalom
Arató Ferenc (1991): Az olvasás pedagógiája. Akadémiai Kiadó, Budapest Arató László et al. (2002): „Tizenkét évi irodalomtanítás után miért nem válnak tömegesen olvasóvá a fiatalok?” Könyv és Nevelés, 2002/4. szám, 20-44. Gereben Ferenc (2002): Olvasáskultúránk az ezredfordulón. Tiszatáj, 2002/2. szám, 62-69. Horváth Tibor – Papp István (szerk.) (2002): Könyvtárosok Kézikönyve (4. kötet: Határterületek). Osiris Kiadó, Budapest, 17-86. Kaposi László (szerk.) (1995): Drámapedagógiai olvasókönyv. Magyar Drámapedagógiai Társaság, Budapest Mihály Aliz (2003): Olvasó gyerekek Angliában. Könyv és Nevelés, 2003/1. szám, 15-26. Nagy Attila (2005): Törés vagy folytonosság, avagy új/régi olvasók Újbudán. Könyv és Nevelés, 2005/2. szám, 49-70. Nagy Attila (2006): Növekvő kulturális szakadékok – az olvasás példája. Könyv és Nevelés, 2006/4. szám, 55-63. Sallai-Tóth László (2002): Az élményközvetítő és az irodalomértelmezői magatartás egymásra hatása az olvasóvá nevelésben. Könyv és Nevelés, 2002/2. szám, 40-42. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|