Belső borító

A négy osztályos komáromi jezsuita gimnázium

Az iskola 1649-ben nyitotta meg kapuit. Szervezete és fenntartója az évszázadok során többször is változott. A jezsuita rend feloszlatása után az iskolát a bencések vették át, de közben 1786 és 1812 között állami irányítású volt.

Az első érettségit 1911-ben tartották, az 1808-ban felépült új épületben. A trianoni béke következtében az iskola Csehszlovákiához került, de 1919-től a bencések irányítása mellett, nyilvános jogú magyar tannyelvű reáliskolaként működött. A két világháború között a tanulók száma elérte a hétszázat.

Az iskolában tanított többek között Pray György, Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Kultsár István és Bognár Cecil. Neves tanulói közül csak példaként említjük Beöthy Zsoltot, Feszty Árpádot, Konkoly-Thege Miklóst, Szinnyei Józsefet, és nem utolsósorban Selye Jánost.

Jáki László

A komáromi jezsuita, majd bencés gimnázium vázlatos története

Jezsuita korszak

A jezsuita rendet 1543-ban alapította Loyolai Szent Ignác, de a rend komáromi történetének kezdete 1624-re tehető. Ekkor állította helyre Gaal Péter a megrongálódott András templomot, és bízta meg Fodor János jezsuita atyát a lelkészi szolgálatok ellátásával. A jezsuiták végleges letelepítése Komáromban Althan Mihály Adolf várkormányzó nevéhez fűződik. Althan jelentős pénzt biztosított a rend működéséhez, de halála után ismét bizonytalanná vált a jövőjük. A rend komáromi működését I. Lipót birtokadományozással segítette. Ekkor került Pákozd, Etyek, Sóskút, Sokorú, Gyúró, Vál, Barátháza és Agárd a jezsuiták tulajdonába.

Az anyagi gondok és az ebből adódó feszültségek továbbra is nehezítették a rend életét, az ellenreformáció azonban új fejezetet nyitott. Szelepcsényi prímás intézkedése nyomán a jezsuiták megkapták a lutheránusok, a kálvinisták és a ferencesek birtokait. A nyugalmat most már az anyagi gondokon kívül a két rend rivalizálása is nehezítette.

Bár a gimnázium felállításának szándéka egyidős volt a jezsuiták letelepedésével, anyagi gondok következtében a négy osztályra (paravisták, principisták, grammatisták és syntaxisták) tervezett gimnázium csak 1649-ben kezdte meg működését. A négy osztályon belül a gyermekek kora és képzettsége alapján az osztályokat tovább differenciálták. Jellemző, hogy a rend tartományfőnöke 1729-ben elrendelte, hogy akik írni és olvasni nem tudnak, nem vehetők fel.

Az iskola életében jelentős esemény volt 1749-ben a Szent András templommal szemben lévő egyemeletes épület megvétele. Az új épületben a tantermek a fölszinten voltak elhelyezve, míg az emeleten – jezsuita szokásoknak megfelelően – színháztermet alakítottak ki. Az 1763. évi földrengés az iskola épületében jelentős károkat okozott. A tanítók száma ebben a korszakban 3-4 fő volt. A tanulók száma 300-400 körül ingadozott.

Az intézmény szigorú szabályok szerint működött. Az oktatást a valamennyi jezsuita iskolára érvényes Ratio Studiorum (pontos neve: Ratio atque Institutio Studiorum Societatis Jesu) határozta meg. A szabályzatot még  1599-ben dolgozták ki, s az hosszú időre megszabta a jezsuita oktatás rendjét. A Ratio Studiorum többnyire pozitív irányú változásokkal járt. Az oktatás nagyfokú tervezettsége, a tanulás és a pihenés helyes váltakozása, az iskolai versenyek, az oktatási és nevelési célokat szolgáló színielőadások biztosították a jezsuita iskolák – így a komáromi – magas színvonalát.

Említést érdemel még, hogy a jezsuita iskolának jelentős könyvtára volt. A huszonegy csoportba osztott könyvek száma megközelítette a háromezret.

A Jézus Társaságot 1773-ban eltörölték, de a következő három évben továbbra is az egyházmegyékbe átlépett jezsuita tanárok tanítottak az iskolában, melynek vezetését 1776-tól a bencések vették át. Miután II. József 1786-ban a bencés rendet is eltörölte, 1812-ig az iskola állami vezetés alá került, de 1812-ben ismét a bencések vették át.

Bencés korszak

Az új tanulmányi rendszer 1777-ben lépett életbe. Ettől kezdve az ún. nagygimnázium két humán és három grammatikai osztályból állt. 1776 és 1812 között a tanulók száma lényegesen csökkent. 1787/88-ban 49, 1795/96-ban 280 tanulója volt az iskolának. A napóleoni háború, illetve a győri csatavesztés miatt az iskola 1809/10-ben zárva volt, de a vizsgákat rendesen megtartották. Jelentős változás volt az iskola életében, hogy 1802-től hároméves tanárképző tanfolyamot is szerveztek. A növendékek királyi biztos jelenlétében vizsgáztak, s tanulmányaikról oklevelet kaptak.

A korszakban az iskolai fegyelem tanárokra és tanulókra nézve egyaránt nagyon szigorú volt. A tanároknak, hogy előadásaikra lelkiismeretesen fel tudjanak készülni, reggel 5-kor kellett kelniük, de még a sétát is csak kedden és csütörtökön engedélyezték. Az iskola vezetésének figyelme módszertani kérdésekre is kiterjedt. Így például előírták, hogy az időrabló tollbamondást tankönyvek beszerzésével és azok használatával kell felváltani. Ezért külön gondot fordítottak a könyvtár fejlesztésére. Fontosnak tartották azonban, hogy a drága könyveket ne vegyék meg Pannonhalmán és Komáromban is.

1850-ben az Entwurf rendelkezéseire hivatkozva a gimnáziumot magyar tannyelvű algimnáziummá fokozzák le. A város lakói azonban folyamatosan harcoltak a teljes értékű nyolcosztályos gimnáziumért. E harc eredményeként 1907-ben megnyílt az V. osztály. Az első érettségi vizsgát az 1908-ban felépült új épületben 1911-ben tartották.

1850-ig a tanítási nyelv a latin volt, de 1856-ban rendelet írta elő, hogy négy év után „tulnyomólag a németet kell előadási nyelvül használni”. A megváltozott politikai viszonyok eredményeként a tanítás nyelve 1860-tól a magyar lett.

A gondok és feszültségek ellenére az 1850-es években az iskola jelentős fejlődésen megy keresztül. Gazdagodnak a tanári és az ifjúsági könyvtárak és a szertárak. 1848-ban a nagy tűzvészben elpusztult a könyvtár, de 1851-ben Rimely pannonhalmi főapát saját könyvtárát ajánlotta fel pótlására. Az ifjúsági könyvtár szintén adományokból bővült. A könyvtárak mellett gazdagodtak a szertárak is. Kruesz Krizontom pannonhalmi főapát – korábban fizika tanár – erőfeszítéseinek eredményeként számos értékes fizikai, természetrajzi és földrajzi szemléltető és demonstrációs eszközt vásároltak.

A kiegyezés után az intézmény teljesen visszanyerte magyar jellegét. A tanulók száma a világháborút megelőző években 300 körül mozgott. Döntő többségük magyar, kis részük német volt. Érdekes, hogy az iskola tanára volt Bognár Cecil, aki már az 1912/13. tanév értesítőjében a gyermektanulmányozásról értekezett. Ez azért érdemel figyelmet, mert a konzervatív pedagógiától eltérő gyermektanulmányozás új, szabadabb szemléletet jelentett, ezért az egyházi iskolák kezdetben idegenkedve fogadták. A világháború és az azt követő évek új korszakot jelentettek az iskola életében. 1914 őszén az iskola épületébe katonákat szállásoltak el, majd később hadikórházat rendeztek be. A tanítás lakóházakban, az Ipartestület székházában, a törvényszéken és a bencés székházban folyt.

A trianoni béke következtében a Duna túloldalán fekvő városrész – így a bencés gimnázium is – Csehszlovákiához került, de 1919-től magyar tannyelvű reáliskolaként továbbra is a bencések vezetése alatt maradt. Az új korszakról az iskola évkönyve így számolt be 1940-ben:

„Így következett el 1920. jún. 4., a trianoni béke aláírásának napja. Ezen a napon jelent meg először a csehszlovák kormány képviseletében intézetünkben a csehszlovák főigazgató… Jún. 5-én egy miniszteri tanácsos elnöklete alatt nagy németnyelvű konferencia volt az új tantervre való áttérésről. A kormány kierőszakolta, hogy az érettségi vizsgálatot már ebben az évben a cseh rendtartás szerint tegyék le diákjaink. A magyar történelmet törölték, helyébe a csehszlovák történelem került. Hiába volt minden érvelés és tiltakozás. A készületre egy hónapot adtak, júl. 5 és 6-án meg volt az érettségi. Jún. 9-én újból megjelent a főigazgató, összehívta a tanárokat és azt követelte, hogy egy óra alatt döntsön, leteszi-e a hűségesküt, vagy nem? De ha megtagadja, akkor el kell hagynia a várost, az intézetet becsukják, a diákságot pedig az év végén bizonyítvány nélkül szélnek eresztik….Az akkori tanárok lenéztek az udvarra, látták a játszadozó, mit sem sejtő gyermeksereget, a szívük megtelt fájdalommal, féltéssel, hősi elszántsággal és kijelentették, hogy leteszik a fogadalmat, vállalják a kisebbségi sorsot, maradnak.”

Az iskola munkáját számos diszkriminatív intézkedés nehezítette. A tanárok egy részét elüldözték, másokat eltiltottak a tanítástól. Ezek között volt például Bognár Cecil is, aki később Pécsen, majd Szegeden volt egyetemi tanár. Mindezek ellenére a nyilvános jogú magániskola tanulóinak száma a korábbi 300-ról 700-ra emelkedett. A tanulók a Felvidék legtávolabbi vidékeiről gyűltek össze. Jöttek Técsőről, Ungvárról és Kassáról is. A város lakossága a Főgimnáziumi Segítő Egyesületen keresztül pénzzel és adományokkal támogatta az iskola tanulóit.

A gazdag diákéletet jelzi, hogy a diákok rendszeresen tartottak színházi előadásokat, zenei esteket, felolvasásokat, önképzőköri összejöveteleket. A nehézségek közepette is működött egy cserkészcsapat. Évente szerveztek táborozást Zsitvatetőre, Barsfüssre, Zsolnára. Érdekes epizód, hogy a Liptószentiván melletti táborozókat favágónak öltözött cseh detektívek figyelték.

A tanárok között több ismert személyiség volt. Itt tanított többek között Pray György, Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Kultsár István, Bognár Cecil. Az iskola tanulói között ugyancsak számos ismert tudóst, művészt találunk. Csak példaként említjük Beöthy Zsoltot, Feszti Árpádot, Konkoly-Thege Miklóst, Szinnyei Józsefet, és nem utolsó sorban Selye Jánost.

1945-ben az intézmény ismét Csehszlovákiához került. Ma Komarnóban egy magyar tannyelvű gimnázium működik Selye János elnevezéssel.

Az iskola egykori, elhíresült diákja és mai névadója, Selye János 1907. január 26-án született Bécsben. Édesanyja osztrák, apja, aki Bécsben dolgozott ezredorvosként, majd Komáromban praktizált, magyar származású volt. Selye Komáromban járt elemi iskolába, majd a Bencés Gimnáziumba. Iskolai teljesítményei nem sejtették későbbi tudományos eredményeit. A 97 fős első osztályban csak vallástanból és magaviseletből volt jelese. Bár felnőtt korában hat nyelven olvasott és beszélt, ekkor még elégséges volt latinból.

Orvosi diplomáját és PhD. fokozatát (1931) a prágai német egyetemen szerezte meg 1927-ben. További tanulmányait Párizsban és Rómában folytatta. Első kutatásának tárgya Prágában a mellékvese volt. 1931-ben Rockefeller ösztöndíjat kapott a baltimore-i John Hopkins Egyetem biokémiai osztályára.

Tudományos életútjának jelentős állomása a McGill Egyetem: itt vált a stressz-kutatás világhírű művelőjévé. A stressz fogalma ma már nem csak az orvostudományban ismert. Az angol szó eredetileg feszültséget, nyomást jelent; ma általában minden egyértelműen hosszan tartó káros hatást stressznek nevezünk.

Selye felfedezése különösen jelentős az úgynevezett civilizációs betegségek felismerésében, gyógyításában, illetve a stressz-mentes életforma fontosságának felismerésében. Kutatásai emellett kihatnak az orvostudomány legkülönbözőbb területeire. Eredményeit 1700 tanulmányban és 39 könyvben publikálta, több alkalommal jelölték Nobel-díjra.

[  Fel  ]