Elektronikus Könyv és Nevelés VII. évf., 2005. 4. sz. - Nagy Attila: Egyetemes és nemzeti

Miért jó nekünk, ha ezentúl évente szeptember 30-án, Benedek Elek születésének évfordulóján megállunk néhány órára, és meséket veszünk elő óvodásaink, diákjaink, gyerekeink, unokáink, netán a magunk számára?

Mert mosolyt, derűt fakaszt, mert örömet okoz, mert megvigasztal, mert igazságot szolgáltat, mert kiemel a pillanatnyi fáradtságból, nyűgből, fenyegetettségből. Felemel, és rendet teremt belsőnkben, emberi kapcsolatainkban, megbocsátóbbak, megértőbbek, de egyúttal erősebbek, bátrabbak leszünk a 30–40 perccel korábbi önmagunkhoz képest. Ismétlést kívánó, óhatatlanul visszaidézésre ösztönző boldogságtapasztalatra teszünk szert, tehát motivációs bázist teremt a nyomtatott szó, a könyv, az irodalom további kereséséhez. Különös hangsúlyt kap manapság ez a szinte triviális megállapítás, ha felidézzük azokat a kutatási eredményeket, melyek szerint az olvasásra vezérlő indítékok sorában az öröm szinte csak nyomokban létezik, miközben a diákok döntő többsége számára az irodalom nevű tantárgy kifejezetten taszító, mert nehéz, mert unalmas, mert haszontalan!

„A léleknek is rétegesen kell öltöznie, álomba, emlékbe, hagyományba” – írja egy helyen Kányádi Sándor. E költői megfogalmazást a szaktudomány kopogósabb nyelvén a tudatelőttes tudatosításának, vagy a tudatos és a tudattalan közötti gát, kapu átjárhatóvá tételének nevezzük. Mint közismert, ez a tény pedig alapfeltétele az egyén harmonikus, kiegyensúlyozott életvitelének, konfliktustűrő és –kezelő készségeinek. Csak akkor lehetünk erős, érett személyiségek, ha a folyamatos belső párbeszédekkel, a nappali és éjszakai álmok, fantáziaképek értelmezésével naponta megküzdünk külső, belső sárkányainkkal, s kiépítjük a következő órák, napok, hetek, évek leginkább járható, vállalható útjait. A mesék történetei, helyszínei, szereplői, szimbolikus tárgyai, allegorikus jelenetei tehát nem csupán külső, de lelkünk legbelső, titkos rejtekeibe is elvezetnek bennünket.

Ostoba, szűklátókörű ám mégis gyakori ellenvetés a meséket az üveghegy, az égig érő fa, a sárkányok, a boszorkányok okán avitt, értelmetlen, ósdi kacatnak minősíteni a rakéták, a televízió, az internet és a műholdak korában. Könnyű belátni, hogy a féltékenység, az irigység, a hatalomvágy boszorkányai, sárkányai bennünk vannak s táltos csikóknak, a tengereket átrepülő griffeknek, az üveghegynek ugyancsak helyük van a gyermeki lelkekben.

Ki ne találkozna az utóbbi évtizedekben a szókincs hiányosságaira okkal panaszkodó pedagógussal? Lassanként valóban a többség számára is gondot jelent már Móra, Gárdonyi, Jókai, Mikszáth, Móricz nyelvének mai magyarra fordítása. Korai védőoltásra van szüksége gyermekeinknek, nem csupán testileg az immunrendszer felkészítése, hanem szellemileg a megfelelő szókincs, fogalomrendszer és problémaérzékenység okán is. Honnan kapják meg hatékonyabban gyerekeink? A televízióból, az internettől vagy közvetlenül a meséktől, illetve a meséket kísérő, követő beszélgetésekből?

Végül a mesék legfontosabb funkciójáról írhatunk a legrövidebben. Világképet, egyetemes és nemzeti karakterjegyeket képviselő magatartásmintákat sugall, alakít: a sárkánnyal szembe kell szállni, a jó és a gonosz egyaránt elnyeri jutalmát, a rend uralkodik a káosz felett. Az erkölcsi rend, az igazság, a szépség vágya, hite nélkül elviselhetetlen lenne életünk. Ez ad erőt a bukások, a vereségek utáni talpra álláshoz, az újrakezdéshez, a lefagyott, árvíz sújtotta, vihar pusztította, tűz égette termés utáni ismételt szántáshoz, vetéshez, újjáépítéshez.

Néhány órája karnyújtásnyira van tőlem Nagy András Bang-Jensenről írott könyve (’56 nyugati ellENSZélben). Bang-Jensen volt az ENSZ „magyar üggyel” foglalkozó dán munkatársa, akit felettesei a munka azonnali befejezésére szólítottak fel, ezt megtagadva fegyelmit kapott, kivezették az épületből, elbocsátották, majd a köztudottan balkezes diplomata jobb kezébe, holtan után pisztolyt helyezve az öngyilkosság látszatát keltették. S most itt a gyalázatos gyilkosságot, no meg a nyilvánvaló tetteseket és cinkosokat leleplező könyv. Az áldozat elbukott, de a szent ügy, a gyengék igazsága, no meg az ENSZ, a nagy hatalma(so)k szégyene a szikrázó napnál világosabb. Emelkedetten siratjuk, mint a mesékben, mert értelme volt a személyes áldozatának. De mi vajon méltók vagyunk-e, lettünk-e mára Bang-Jensen és 1956 minden áldozatához? Olvastunk-e már elegendő mesét? Felnőttünk-e már a mesei hősök szintjére?

10.00 – 10.10		Köszöntők: Nagy Attila és Szalai Gáborné
10.10 – 10.20		Mesét mond Berecz András
10.20 – 10.40		Benedek Katalin: Benedek Elek mesefeldolgozásai a mai népmese-kutatás tükrében
10.40 – 11.00		A Magyar Olvasástársaság közgyűlése
11.00 – 11.10		Mesét mond Berecz András
11.10 – 11.30		Koszecz Sándor: Gondolatok népmeséink élő világképéről
11.30 – 11.50		Boldizsár Ildikó: Miért jók az apák a mesékben?
11.50 – 12.00		vita

12.00 – 12.30		Szendvicsebéd

12.30 – 12.50		Fodor Judit: Legyőzheti-e a népmesék sárkánya Pokemont? Olvasnak még mesét a gyerekek?
12.50 – 13.10		Budavári Klára: Meséljük el kedves népmeséinket! – egy programsorozat tapasztalatai
13.10 – 13.30		Stiblár Erika: Miért a népmese? (A pszichológus érvei)
13.30 – 14.00		Szőnyi Magda: A metatörténeti elemzés szempontjai
14.00 – 14.15		vita

14.15 – 14.30		Kávészünet

14.30 – 15.30		Laci királyfi, bábjáték a Márku Színház előadásában (Vajda Zsuzsa, Pilári Gábor)