A magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4.
A magyar muzeológia legfiatalabb ágának művelői a történész muzeológusok 2000-ben, szegedi tanácskozásukon jelentették be hivatalosan is a Társulat megalakulását és határozták el rendszeresen megjelenő évkönyv kiadását. A hagyományos múzeumi sorozatok elmaradásait, sőt – remélhetőleg időszakos – szüneteltetését látván okkal merültek fel kételyek a merész terv hallatára. A valóság azonban rácáfolt a pesszimistákra, hiszen a tervezett periodika eddig minden évben, teljes pontossággal, nagyjából azonos terjedelemben, kiváló nyomdatechnikával (amely a Magyar Nemzeti Múzeum nyomdáját dicséri), következetes szerkesztési elvek szerint, érdekes, változatos és időszerű témájú igényes írásokkal már negyedszer jelent meg (a NKÖM, az NKA és a MNM segítségével).
A kemény elhatározás, a makacs akarat és a nélkülözhetetlen erkölcsi és anyagi támogatás mellett bizonyára közrejátszott ebben az is, hogy az utóbbi időben nem volt a múzeumi ágazatnak megfelelő országos fóruma. A Társulat egész létjogosultságát igazolják az évente nagyszámú résztvevőkkel megtartott országos konferenciák (Szeged, Tokaj, Pécs, Esztergom, Tatabánya) és az ott elhangzott tartalmas előadások, nem utolsósorban az évkönyv négy kötetének színvonala. Erősíti az aktivitást az is, hogy bizonyos kutatási témák korábban mellőzöttek voltak a szakmai tanácskozásokon és az akkori hasonló kiadványokban. Ezen túl vannak kérdések, vitatémák, amelyek máig megoldatlanok, lezáratlanok. (Pl.: Mit gyűjtsünk közelmúltunk, jelenünk történeti értékűre minősítendő anyagából.)
E bevezető gondolatokat azért bocsátottam előre, hogy felhívjam a figyelmet a kiadványsorozat egészére és magára a Társulatra is, amelynek szerzői, illetve tagjai között nem csak múzeumban dolgozó történészek, de levéltárosok, könyvtárosok, etnográfusok művelődés szervezők is találhatók.
Ezek után térjünk rá a konkrét kötet ismertetésére. A szerkesztő az írásokat hat rovatban csoportosítja.
Az első részben tanulmányokat olvashatunk a legkülönbözőbb tárgykörökben. Jellemző példa, hogy 2001-től folyó nagyszabású tudományos program részeként egy kiállítás és katalógus született a turkevei Finta Múzeumban a családi ereklyékből. A Jászkunság családtörténetének eddigi kutatási eredményeiről és a tárlatról Örsi Julianna számol be. Az uralkodó és feleségének gödöllői jelenléte elhomályosította a görög származású báró Sina György és fia Simon gazdasági és mecénási tevékenységét. 14 éven át birtokolták a Gödöllő környékbeli uradalmakat, kapcsolatban voltak a korszak jeles személyiségeivel (Széchenyi Eötvös, Deák), művészeivel. Kerényi B. Eszter a tanulmány szerzője és a kiállítás rendezője tudnivéli, hogy Jókai a Sinaiakról mintázta az Arany ember, Tímár György figuráját. Tóth István a magyarországi szlovákok 1900-1948. közötti politikai szerveződéséről ír alapos, hiányt pótló tanulmányt. Meglepő részletekkel gazdagodnak ismereteink a „szép üzenettel elbocsátott” Lédáról. G. Merva Judit tanulmányában feltárulnak a Gödöllőn átalakítva ugyan de ma is álló un. Léda-villa titkai: hogyan élt ott Diósyné Brüll Adél, kikkel tartott kapcsolatokat, hogyan rendezte be gödöllői menedékét. (A szalon garnitúrája a Városi Múzeumban látható.)
Örvendetes arról olvasni, hogy sikerült még az átépítés előtt megmenteni a Gresham-palota értékeit. Ami nem hasznosítható fel újra (csaptelepek, csempék), azok a Nemzeti Múzeumba kerültek. Az írás – szerzője: Peterdi Vera – városi-, építészettörténeti szempontból is értékes adalék, muzeológia együttműködésének, egymásra utaltságának. Medgyesi Konstantin, Bencze Géza, Fűrészné Molnár Anikó, Sári Zsolt – bár más más területről – de egyaránt a jelen-kutatás, a „Mit gyűjtsünk?” kérdés körével foglalkoznak. Az egyik a „beteg kisváros”, a rendszerváltás után sodródó Makó jelenéből példálózik; másikuk a műszaki muzeológiából kiindulva általánosít a tárgy többféle megközelítése felé; Fűrészné a 20. század végének, egy átalakuló világ rekvizitumaival kapcsolatos kérdéseket feszegeti; az etnográfus – érthetően – azt keresi: Hogyan jelenítse meg a 20. századot a Szabadtéri Néprajzi Múzeum? A „konstruált valóságban” van-e helye az új lakóház típusoknak (oncsa-, faksz-házak), a közösségi, a gazdasági, a kulturális (pl. Klebelsberg-féle iskola, népkönyvtár, kultúrház stb.) intézményeknek?
Ezek az írások már átvezetnek a „Műhely-Módszertan-Közlemények" rovatához. Itt találjuk az esztergomi konferencia néhány előadását is a múzeum és az informatika, a múzeumi marketing munka gyakorlatáról (Bálint Ákos, Tószegi Zsuzsa, Bircher Edit).
Tóth János a Magyar Olajipari Múzeumban folyó kutatásokról, Diák Antal András Marsigli Duna-monográfiája és a térképek kutatás-történetéről számolt be. Blahó Zoltán érdekes és tanulságos részleteket közöl dr. Varga Lajos I. világháborús harctéri leveleiből felidézve a lövészárkok „lakóinak” (nem) mindennapi életét.
Bathó Edit a 130 éves Jász Múzeumra, Nagy Molnár Miklós a 120 éve született Györffy Istvánra emlékezik igényes és adatokban gazdag írásával. Megismerjük szolnoki múzeum alapítóját, Balogh Bélát. Kell-e nekünk a Lenin szobor? – teszi fel a kérdést Matussné Lendvai Márta – felidézve a sztálinvárosi építkezéseket és a 60-70-es évek szellemiségét, eseményeit. (Kiss István szobra végül is 2002-ben a Városi Múzeum gyűjteményébe került.)
Érdekes olvasmány Veres Gábor írása arról, hogyan lehet történelmi környezetben – az egri várban – méltó módon élményszerű, látványos elemeket meghonosítani, hogyan lehet barátságossá, hangulatossá tenni egy történelmi zarándok helyet (Korabeli ruhákba öltözött tárlatvezetők, katonás őrségváltás, bemutatók, játszótér, színpad, stb.)
Híradást kapunk a Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum legújabb szerzeményeiről. Egy csokorba gyűjtve ismertetik a MNM Rákóczi emlékkiállítását, illetve a söjtöri és kehidai Deák évfordulóra berendezett emlékmúzeumokat, a budapesti és szegedi játékkiállításokat (Hangsúlyozott az „ismertetik” szó, mert itt is és szinte az egész magyar múzeumi kiállítás repertoár esetében hiányoljuk a komplex kiállítás kritikát, mint sajátos műfajt.)
Határainkon túli magyarságunkkal foglalkozik az V fejezet. Ebben Gancsik István vágsellyei8 levéltáros „A kisebbségi tudományosság perifériáján” címmel adalékokat közöl a szlovákiai magyar történeti muzeológia helyzetéről. A cím önmagáért beszél.
Végül könyvszemlével zárul a kötet. Kiemelnénk a bemutatott művek közül a „Miskolc története IV.” kötetét, amelynek terjedelmes fejezete szól a kultúráról, művelődés- és iskolatörténetről is.
Az évkönyv szerkesztői – Ihász István, Pintér János – rászolgáltak, hogy név szerint is megemlítsük őket.