MANN JUDIT

Szerzői jogi változások a tankönyvkiadásban

Az Európai Unióhoz való csatlakozás felbolydulást okozott a tankönyves könyvkiadók,

vállalkozók és a tankönyvszerzők világában. Az uniós jogharmonizáció igénye szüksé-

gessé tette, hogy a hazai jogalkotás összhangba kerüljön a tagországok szerzői jogi szabályozására

vonatkozó . az információs társadalom szerzői jogi aspektusait elemző .

uniós irányelvvel, és ez jelentősen meg fogja változtatni a hazai gyakorlatot.

A szerzői jogi szabályozás a világon mindenütt ismer olyan eseteket, ahol a jogalkotó

a köz érdekében, azaz egyes, a szerző műve védelmével azonos súlyú más érdekek

elismerése miatt korlátozza a szerzőnek a műve felhasználására vonatkozó kizárólagos

jogát. Ebben a korlátozás, tehát a szabad felhasználás azonban csak akkor jogszerű, ha

nem sérelmes a mű rendes felhasználására (azaz pl. nem helyettesíti a jogszerűen felhasznált

mű beszerzését), indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, és mindezek

következményeként ezt a szabályozást soha nem lehet kiterjesztően értelmezni.

Vagyis, röviden meghatározva, a szabad felhasználás nem azért van a szerzői jogi

törvényben, hogy kiskapuként szolgálva megkönnyítse a felhasználó életét, hanem kivételként

szabályozott, egyedi eseteket határoz meg, amikor a szerző a szigorúan célhoz

kötött felhasználásokat mintegy .tűrni köteles..

Az egyik alapvető cél, ami a szabad felhasználást megalapozza, az iskolai oktatás.

A hatályos magyar szerzői jogi törvény (1999. LXXVI. törvény) meghatározza a szabad

felhasználást megalapozó iskolai oktatási célt. Eszerint ilyennek kell tekinteni az óvodai

nevelésben, alsó-, középfokú oktatásban, szakmunkásképző iskolai, szakiskolai oktatásban,

felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve

a képzési követelményeknek megfelelően megvalósuló oktatást.

Egy jó tanár tehát bármit, bármilyen művet bevihet az órájára, önmagában ettől az

még nem hivatkozhat a szabad felhasználásra. A tankönyvekbe átvett rövid irodalmi vagy

zenei műrészletek, illetve kisebb terjedelmű önálló művek vonatkozásában érvényesülhet

a szabad felhasználás, természetesen akkor, ha feltüntetik a forrást és az ott megjelölt

szerzőt. Ha az ilyen átvételeket tartalmazó tankönyv-művet az oktatási tárca által vezényelt

tankönyvvé nyilvánítási eljárásban tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják

(az iskolai cél feltüntetésével), akkor hivatkozhat a kiadó az átvett művek szerzőivel

szemben a szabad felhasználásra.

Ide azonban a 2004. május 1-jével hatályba lépett törvénymódosítás (2003. évi CII.

törvény) beiktatott még egy feltételt. Eszerint még az ilyen, tankönyvvé nyilvánításon

keresztülment kiadványok is csak akkor élhetnek a szabad felhasználás törvény adta lehetőségével,

ha a tankönyvet nem használják fel üzletszerűen. Vagyis ha nem piaci forgalomban

értékesítik. Ha mégis, akkor . az uniós irányelv kidolgozói szerint . indokolatlanul

károsítja a szerző jogos érdekeit, ha nem részesül ennek a kiadónál realizálódó

hasznából valamilyen mértékben. Aki tehát tankönyvkiadóként a piacról él, annak a tankönyvbe,

szöveggyűjteménybe átvett szemelvények szerzőitől erre engedélyt kell

kérnie, nekik jogdíjat fizetnie, nem hivatkozhat többé a szabad felhasználást számára

lehetővé tevő kivételes helyzetre.

Csakhogy mára a teljes tankönyvkiadás nyereségérdekelt piaci tevékenységgé vált

Magyarországon. Ennek folytán ez év május 1-jétől minden tankönyvbe, segédkönyvbe

átvett védett mű vagy műrészlet szerzői jogosultjával az átvétel feltételeiről meg kell állapodni,

és a megállapodás szerinti jogdíjat az átvett mű tankönyvben történő felhaszná-

lásának jogáért meg kell fizetni.

Amikor ez a változás a felhasználók körében ismertté vált, elsőre azt se tudták, mi

fáj nekik jobban? Az, hogy mekkora munkát jelent kapcsolatba lépni valamennyi jogosulttal,

vagy hogy mennyi többletköltséget okoz a felhasználási engedélyekért kifizetendő

jogdíj.

Mi a megoldás? Az a paradicsomi állapot, amikor a tankönyvi átvételekhez se a jogosultakkal

egyenként alkudozni, se jogdíjat fizetni nem kellett, úgy tűnik, elmúlt. Most

éppen azt kell eldönteni a tankönyvkiadóknak, egyenként is, meg érdekképviseleti szerveikben

is, hogy mi a fontosabb?

Ha az a fontos, hogy az átvételek lehetőleg továbbra se kerüljenek pénzbe, akkor ennek

csak az az útja, hogy a jogosultak mondjanak le az őket megillető jogdíjról. Ezt el-

érni azonban csak külön-külön, mindegyikükkel lefolytatott alku alapján létrejövő meg-

állapodással lehet, vagyis ehhez valóban mindegyikükhöz .el kell menni..

Ha viszont az a fontos, hogy ne kelljen a sok-sok jogosulttal bíbelődni, akkor kerülhetnek

előtérbe a különféle jogkezelési technikák (közös jogkezelés, ügynökség, életművek

jogaival rendelkező kiadók), amelyek azt teszik lehetővé, hogy a felhasználó egy

(esetleg néhány) jogosulttal megállapodva tehessen szert valamennyi, általa felhasználni

kívánt mű, illetve részlet felhasználási jogára. Ez azonban menthetetlenül azzal jár,

hogy ezeknek a jogkezelőknek fizetni kell. Ha piaci vállalkozásként működnek, esetenként

nem is keveset.

A problémát az idő múlása önmagában nem oldja meg, mert a szerző halálát követő

70 év elmúltával egyes szerzők, illetve generációk (pl. a Nyugat első nemzedéke) kikerülnek

ugyan a védelemből és műveik közkinccsé válnak, de mások benne maradnak

és új szerzők is bekerülnek a tananyagokba.

.Hepiend nincs?. . kérdezte a régi sláger. .De van!. . csak még ki kell küzdenie

magából a tankönyves szakmának is, a tankönyvszerzőknek is, meg a szerzői jogosultaknak.

De mert szeptember minden évben eljön, az iskolák kinyitnak, és a kisebb-nagyobb

diákok kezébe tankönyvet kell adni, én biztos vagyok benne, hogy az érdekeltek

a fenti elvek valamelyikének mentén megállapodásra fognak jutni. Erre vannak ítélve.