Zavaró-e a bőség?

Az Osiris Tankönyvek méltán nagyhírű és méltán fölöttébb becsült sorozatában, oly sok

klasszikus, vagy szinte már megjelenése után klasszikussá vált nagymonográfia, kézikönyv,

szintetizáló összefoglalás (stb.) után mostanság jelent meg Adamik Tamás,

A. Jászó Anna és Aczél Petra munkája, a több mint hétszáz oldalas Retorika című hatalmas

opusz. Tulajdonképpen már maga a vállalkozás is zavarba hozza az olvasót, nem is

egy okból. Egyrészt, mert a retorika tudománya, csodálatos ókori (és némiképp középkori)

virágzás után gyakorlatilag meghalt. Csak rövid, igen rövid időre támasztotta fel

az irodalomtudományi strukturalizmus (elsősorban Heinrich Lausberg először 1960-ban

megjelent, azóta sok editioban közkézen forgó háromkötetes munkája, a Handbuch der

literarischen Rhetorik nyomán, amelyre idehaza is divat volt gyakorta hivatkozni), hogy

azután annak bukásával (az épp ellentétes irányú-irányultságú hermeneutikai, recepcióesztétikai,

dekonstrukciós, narratológiai stb. iskolák térnyerésével) maga a retorika is

. ismételten . tűnjön semmisségbe. Persze nem az abszolút semmisségről van szó. Beszédtanárok,

botcsinálta (vagy népnevelés csinálta) szónoklatra okítók, logopédusok, ismeretterjesztő,

pragmatikus megfontoltságú nyelvészek (stb.) .jóvoltából. gyakorta,

szinte évente megjelentek .retorikai. munkák, tankönyvek, gyakorlati útmutatók, ám ez

a műfaj . ha még szükség volt rá egyáltalán . inkább diszkreditálta, mintsem új fénybe

emelte volt a retorikát mint olyant. A zavar komolyabb, mélyebb oka azonban inkább az

lehet a témát valamelyest ismerők számára, hogy a retorika szinte minden hozadékát magának

vindikálta a stilisztika. Durván fogalmazva bár, de talán találóan, úgy mondhatnánk,

hogy ami a retorikában .érdekes. volt, elsősorban az alakzatok, a figurák, a tró-

pusok (stb., nagy ám a rendetlenség terminológiai szempontból is) tana, azok adekvát és

egzakt leírása-elemzése, értelmezése szinte teljes egészében a stilisztika területére ment

át, ami annál is inkább látványos volt, mert idehaza is, a fejlett nyugaton is, a stilisztiká-

val foglalkozók, stíluskutatók voltak az összehasonlíthatatlanul nagyobb, nevesebb, jelentősebb

tudósok (gondoljunk csak Leo Spitzerre, Karl Vosslerre, Ernst Robert

Curtiusra, minálunk pedig elsősorban Szathmáry Istvánra!). A retorikusok (ha voltak

még) mindenkor a rövidebbet húzták. Ebből az áldatlan helyzetből, ebből a zavarból két

úton-módon látszott kitörési lehetőség. Az egyiket az amerikaiak mutatták, a másikat (elsősorban)

a belgák. Az amerikai egyetemeken tantárgy volt és maradt a .szónoklattaní-

tás., volt tehát retorika, és ha már volt, mindenkor akadtak (és bizony szép számmal),

akik el is tudták mélyíteni ezt a diszciplínát. A meggyőző, hatásos, argumentáló (stb.)

beszéd, a klasszikus és modern, sőt posztmodern értelemben vett .szónoklat. csínjátbínját

igyekeztek (és igyekeznek) megtanítani az amerikai egyetemi és egyéb tankönyvek

. méghozzá igen magas színvonalon, a modern (és posztmodern) irodalomelmélet,

stilisztika (stb.) fegyvertárának nemcsak teljes erőből történő bedobásával, de azok

eszközkészletének nem csekély mértékű gyarapításával is. A belgák (természetesen a liègeiekre

gondolunk) a retorikai alakzatoknak mintegy szerves, organikus rendszerét igyekeztek

kialakítani, egy afféle retorikai Mengyelejev-rendszert kívántak alkotni (csodá-

latos eredményeiket egy magyar kutató, Vajda András tette teljessé, valóban szerves

rendszerré). Harmadik út, kitörési lehetőség eleddig nem kínálkozott.

A most megjelent kötet . e sorok szerzője úgy látja . az amerikaiak által tört úton

halad. Ám, bocsássuk ezt mindjárt előre, ha megjelenne angolul, az amerikai retorikusok

legalább annyit, ha nem többet tanulhatnának belőle, mint amennyit e kötet szerzői

tanultak az amerikaiaktól.

Immáron a kötet konkrét bemutatására térve, mindenekelőtt egy . természetesen abszolút

pozitív értelemben veendő . negatívumra hívnánk fel a figyelmet. Amint az rég-

óta köztudott, mélységesen történelmi (és így hihetetlenül összetett) tárgykörök, jelenségek

kapcsán nemcsak hiú erőlködés, de egyenesen félrevezető is klasszikus definíci-

ókra törni. Hogy mi a retorika , azt a szerzők nem kívánják meghatározni. Nem adnak

megtanulható, .beemlézendő. definíciót. Ehelyett nyújtják magát a könyvet, amiből, de

csak annak egészéből ki is derül aztán, lefelé a legminuciózusabb mini-jelenségekig, föl

egészen a filozofémákig, mi is légyen a retorika. Úgy is mint gyakorlat .szónoklás., úgy

is mint tudomány .szónoklattan., úgy is, mint az irodalomtudomány, az irodalomtörté-

net, a nyelvészet, a stilisztika, a szövegtan, az explicit mentális struktúrák vizsgálata, a

logika, az argumentáció elmélet (stb, stb, stb.) társdiszciplínája, úgy is, mint a szövegelemzés,

a fogalmazás, az esszé- és tanulmányírás (stb.) pedagógiája stb.

Meghatározás helyett, elsőként, az ókori retorikát mutatja be az ismert klasszika filológus,

Adamik Tamás. Ez a több mint százoldalas, szinte önálló kismonográfia számba

menő része a könyvnek több szempontból is kiemelkedő jelentőségű: mindenekelőtt

azért, mert amiként a görög filozófia története paradigmája és szerves része az egész

egyetemes filozófiatörténetnek, akként az ókori retorika is paradigma és organon. Aki

csak ezt ismeri, tudja (márpedig Adamik Tamástól megtudhatja, mindent megtudhat ró-

la), az szinte már mindent tud a retorikáról, épp csak ki kell bontania mindazt, ami abban

benne van. (Ahogy a zseniális filozófus írta: .A kezdet elővételezi a folyamatot; összehajtogatva,

burkoltan van benne, ami azután kifeslik..) Természetesen ezt a kibontást

nem bízzák a szerzők az egyszerű olvasóra. Maguk látnak hozzá, és tulajdonképpen

ez a kibontás maga a könyv. (És ezt a szerkezetet, amely pedagógiai szempontból is kitűnőnek

tűnik, filozófiai szempontból is kiemelkedő értékűnek kell tekintenünk: a gyakorlatban

mutatja fel történelmi és szisztematikai, oly sokszor megemlegetett, oly ritkán

megvalósított egységét. Az ókori retorikához képest a közép- és újkori viszonylag kevés

nóvumot kínál, inkább csak szempontokat, lehet hát e részeket rövidebbre, sokszor utalásszerűre

fogni. Ám külön nagyfejezetet kíván . és A. Jászó Annától meg is kapja . a

magyar retorikatörténet. Ez is százoldalas kismonográfia a nagyban, ráadásul a téma első

valóban szakszerű és igényes összefoglalása. A csodálatos ebben a részben nem is

annyira a magyar szónoklás történetének dióhéjban való, egyszerre irodalom-, művelő-

dés-, politika- és egyháztörténeti szemhatárú összegzése (bár ekkora terjedelemben . alig

félszáz oldalról van szó . ennyi magvas mondandót e témából sehol máshol nem lelhetünk),

hanem a retorika tanításának hazai históriáját, e história tankönyvekben lecsapó-

dott objektivációit bemutató fejezete. Csak e rész miatt is érdemes a retorika iránt érdeklődőnek

kézbe vennie a könyvet, de azoknak is, akiket ugyan nem érdekel a retorika, ám

a magyartanítás, az irodalomoktatás, a beszédtanítás (stb.) igen. Rég elfeledett, érdemü-

kön soha nem méltatott, kincseket érő hagyományra lelhetnek itt. Az eddig említett fejezetek

jelentik a pluszt az amerikai retorikákhoz képest. És . talán sikerült érzékeltetnünk .

ez a plusz igen tetemes. Teljesen az amerikai példa nyomán halad viszont

Aczél Petra nagyfejezete: A retorika és meggyőzés. Éppen nem rosszallóan mondjuk ezt.

Hisz valahol ez a téma középpontja, ez a (szűkebb értelemben felfogott) retorika maga.

Annak bemutatása, hogy mik a retorika összetevői, mi a retorika logikája, érvelése, bizonyítása,

a szöveg szerkezete, stb. A szerző igen alapos kommunikációelméleti, szö-

vegnyelvészeti, mindenekelőtt pedig logikai (klasszikus és modern logikai), valamint

klasszikus retorikai műveltség birtokában foglalja össze a legfőbb tudnivalókat, termé-

szetesen példák sokaságával élve, fejezete végén gyakorlatokat is nyújtva. Kitűnő rész

ez is a maga módján, épp csak az nem mondható el róla, ami előzményeiről: hogy má-

sutt feltalálhatatlan anyagot nyújtana. Mintegy az abszolút eredetiség és az alkotóan felfogott,

a meglévőt eredetien összegző feldolgozásmód középútján helyezkednek el A.

Jászó Anna: A retorika alkalmazása és A fogalmazás című fejezetei. Mindenesetre nemcsak

szűkebben vett tárgyuk okán illeszkednek szervesen a kötet egészéhez, de amiatt is,

amit e mű kapcsán külön is ki kell mindenképp emelni. Jelesül azt, hogy a kötet a retorika

tudományát nemcsak a tanítás, a pedagógia nagyobb összefüggéseibe, de annak kétoldalú

horizontjába is emeli. E nemzetközi viszonylatban is jelentős segédkönyv a magyartanárok

számára (abban a tekintetben, hogy hogyan és mit tanítsanak, a retorika bá-

zisán, de jóval túl annak keretein, illetve, hogy miként tanítható az ugyanígy, vagyis a

legszélesebb értelemben felfogott retorika, persze nem külön tantárgyként, hanem tantárgyakra

elosztva, a gyerekeknek), és egyúttal kézikönyve az önnevelésnek is. Szerb

Antal írta volt Magyar irodalomtörténete előszavában: .Az itt leírt irodalomtörténet úgy

viszonylik az iskolaihoz, mint a nyolcadik osztályban tanult filozófia a filozófiához..

Kissé e passzusra rímel a Retorika előszavának e sora is: .Találunk a könyvpiacon népszerű

retorikákat, melyek könnyen, gyorsan tanítják a hatékony beszédet. Sok jó tanács,

ügyes fogás van bennük, kétségkívül hasznosak. De tudásuk a javasasszony tudása.

Az orvos tudása többet ér.. Nos, az eddig ismertetett könyv kétségkívül orvosi tudást tartalmaz.

E sorok írója tulajdonképp e kettős idézettel kívánta volna zárni recenzióját. Ám nem

hallgathat el két kétségeskedő megjegyzést. Mivel azonban ezek nem a mű lényegére,

nem annak valódi meritumára vonatkoznak, csak így utószóként adja elő őket. Két hi-

ányérzetről van szó. Az egyik a mű logikai apparátusára vonatkozik. Mint említettük, hatalmas

logikai tudás birtokában írta meg a megfelelő részeket a szerző. Ám aki . példá-

ul . olyan folyóiratokat olvas, mint a BUKSZ (ehhez pedig nem kell kutatónak, tudósnak,

szakembernek lennie), gyakorta találhat olyan argumentációkat, amelyek gazdagon

élnek a matematikai logika képleteivel. Talán kár volt, akár a klasszikus logikai appará-

tus megrövidítése árán is, ennyire nem kihasználni a matematikai logika argumentációs

.retorikáját.. Annál is inkább, mivel a nagy domonkosnak, Bochenskinek bizonnyal igaza

van: .A tradicionális logika valamennyi törvényét tartalmazzák a logisztika törvényei;

a logisztika törvényeit ellenben nem tartalmazzák a tradicionális logika törvényei; a logisztika

bizonyítási metódusa (definíció, levezetései stb.) szigorúság és eredményesség

tekintetében messze meghaladja a tradicionális logikáét..

A másik megjegyzés is csak ilyen horderejű. Annak idején nagy rössel hangoztatta

néhány .javasasszony., hogy ő nem csak az élőszó vagy az írott betű retorikájával foglalkozik,

hanem szól a rádió, sőt a televízió .retorikájáról. is. Ebben az orvosi műben

bizonnyal helyet kellett volna találni az Internet retorikájának is. Kár, hogy ez nem tört

ént meg. Ilyen szerzőktől, ilyen szerzőknek nem lett volna ez nehéz.

VAJDA KORNÉL

Adamik Tamás . A. Jászó Anna.Aczél Petra: Retorika. Bp. 2004. 507p.