←Vissza

Magyarországi taneszköztárak, illetve adatbankok

Calderoni etalontár.

A CALDERONI (korábban TANÉRT) Műszer- és taneszközgyártó és Forgalmazó Vállalat a II. világháború óta minden egyes Magyarországon forgalomba hozott taneszköz egy példányát az ún. etalontárban helyezte el. Ebből az évtizedek során egy egyedülálló és kiemelkedő jelentőségű gyűjtemény jött létre. Az 1993-ban védetté nyilvánított gyűjtemény 1432 tételt foglalt magába. Nem sokkal a védetté nyilvánítás után – sürgős költözés miatt – rendezetlen módon és alkalmatlan körülmények között elszállították, így a védett anyagok mintegy egyharmada tönkrement, illetve az Etalon-tár – mint teljes és egységes gyűjtemény – megsemmisült. A még menthető maradék 1999 óta az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum birtokában van.

A Magyar Elektronikus Taneszköz adatbázis (META).

A tanítás-tanulás folyamatában használható, a tantervi követelmények elérését segítő, ma Magyarországon forgalmazott különféle taneszközök száma – óvatos szakértői becslés szerint is – legalább 15000. A HUNDIDAC (a Magyar taneszközgyártók, Forgalmazók és Felhasználók Szövetsége) és a taneszköz piacon meghatározó szerepet játszó tagjai által kifejlesztett META ma már közel 6000 egyedi taneszközt tart nyilván. A HUNDIDAC az adatbázist felajánlotta a közoktatás számára. Az oktatási miniszter 2002. októberében határozott arról, hogy az adatbázist az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) állományába integrálja és kezelésére létrehívja az OPKM Taneszköz Információs Főosztályt. (Az adatbázis a www.tanszertar.hu címen érhető el.)

A Magyar Taneszköz Etalontár (MATE).

Az oktatási miniszter fent említett határozata hívta életre ezt a gyűjteményt is, szintén az OPKM Taneszköz Információs Főosztály keretében. Sokan inkább Magyar Taneszköz Mintatárnak neveznék, hiszen az a feladata, hogy a napjainkban gyártott, kiadott, forgalmazott taneszközök mintapéldányait begyűjtse, azokat a felhasználóknak bemutassa. A térítésmentesen, tartós letétként átvett taneszköz mintapéldányok 10 év eltelte után átmennek az OPKM tulajdonába és az így azok a kialakuló Tanszermúzeumnak lesznek részei.

Végezetül szólnunk kell azokról a taneszközökről is, amely immár folyamatosan bővülő Magyar Taneszköz Etalontárba történő integrálásra várnak. A közel 500 videokazetta, közel 7000 diapozitív, számtalan írásvetítő fólia, stb. az Országos Oktatástechnikai Központ anyagából származnak. Mint ismeretes az UNESCO támogatásával 1973-ban létrejött OOK fejlesztette a közoktatás számára a nem nyomtatott információhordozókat. A Központ 1990-es megszűnését követően az elkészített anyagok több helyre kerültek. Az MATE megteremtésével megnyílt a lehetőség ezeknek az anyagoknak az összegyűjtésére és bemutatására.

(H.J.)