i f j ú s á g i i r o d a l o m

Tóth Anna – Máté Lászlóné

Ko(ó)rkép

Fiatalok olvasási szokásai az Olvasás Évében

„A könyvekben minden benne van” – fogalmazta meg üzenetét Janikovszky Éva a Nemzetközi Gyermekkönyvnap alkalmából 2001. április 2-án. Ez a gondolat, valamint az idén meghirdetett Olvasás Éve inspirált bennünket
– egy középiskolai magyar-történelem szakos tanárnőt és egy könyvtárost – annak felmérésére, mennyire tartanak igényt a mai fiatalok erre a „mindenre”. Azaz: miért és miket olvasnak, mennyi időt szánnak olvasásra, mivel töltik szabadidejük többi részét, milyen indíttatásokat kapnak a szülői házból, veszélyben van-e a Guttenberg-galaxis napjaink elektronikus információ-hordozóival (televízió, számítógép, internet) szemben?

Kérdőívünk összeállításához segítséget és ötleteket meríthettünk Nagy Attila 2001 tavaszán végzett felmérésének adatlapjából, utólag is köszönet érte. A felmérés Salgótarján egyik legjobb középiskolájában készült, a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola 11. osztályában, 31 tanuló bevonásával. Ez az osztály is alapos rosta után nyert felvételt (tanulmányi eredményekből számított pontszám, plusz felvételi elbeszélgetés). Az iskola tanulói igen nagy százalékban kerülnek elsősorban gazdasági jellegű főiskolákra, egyetemekre. Akik nem tanulnak tovább, azok itt szerzik meg szakmájukat az ötödéven.

„Kedvenc íróm…”

Elsőként legkedvesebb írójukra voltunk kíváncsiak. Íróként a kötelező irodalom szerzőit nevezték meg legtöbben, ezek közül 10-en Mikszáthot jelölték meg. Nem véletlen, Mikszáthnál tartottak éppen az iskolában, s ez nem a szerző népszerűségének kritikája, de ez így szokott lenni. 8 szavazatot kapott Jókai, aki még az év elején kötelező irodalom volt. Általános iskolai „emlék” a 3 szavazatos Gárdonyi, de itt csupán az Egri csillagok kerül megnevezésre. Érdekességként megjegyzem, hogy a törökkor tárgyalásakor nem tudtam támaszkodni az ebből szerzett ismereteikre, csupán cselekményszinten érdeklődnek a regény iránt. De volt ilyen vélemény is: „Nincs kedvenc íróm. Nem az írótól, hanem a könyv első pár oldalától függ, hogy tetszik-e. Lehet ez akár kötelező olvasmány is.” Vagy: „…a verseket jobban szeretem.” A nem magyar szerzők közül Shakespeare két szavazatot is kapott. A többi jeles és értékes irodalom szerzője, még Kosztolányi, Móra, Tolsztoj, Dickens. Szerencsére a jó ifjúsági könyvek szerzői is a kedvelt szerzők között vannak: Fekete István, O’Henry, Karinthy Frigyes.

A lányregényeket felváltotta a romantikus giccs (D. Steel), a krimi
(A. Christie ), az orvoshorror (R. Cook), az űrmese (G. Lucas). A fiúk olvasmányai sem J. Verne, K. May, az indiánregényeket egyedül F. Cooper képviseli. Megjelent a horror: S. King, J. Stone. A jó kalandregényt J. London, E. Knight képviseli. L. Lawrence 8 szavazata, és Nemere István 2 szavazata azt mutatja, a kaland, a különlegesség iránti igény megvan, de azt már egy kevésbé magas minőség elégíti ki. Az írók és a költők igen egyenlőtlen összetételben vannak jelen. A költőket csupán Petőfi, Ady, Radnóti, Heine képviseli.

Néhány „hatást” is megfigyeltem:

• Szabó Magdát említették: ő az osztályfőnök legkedvesebb írója.

• Berkesi András ennek a korosztálynak semmit nem mond, de annál többet a szüleiknek. Feltehetően szülői hatást tükröz a jelenléte.

• Nagyon sok az általam első olvasásra ismeretlen író. Valószínűleg korunk divatos lektűrírói, vagy az ún. puhafedelű, dombor ezüst-aranynyomású címlapos könyvek szerzői. Pl.: Caldwell, Stone, Sulzer, Trojepolszkij, W. Smith, Meir Scmeider neveit nem ismerem. J. Sasson riportkönyvet írt (nem szépirodalom), G. Lucas forgatókönyvet, illetve irodalmi szövegkönyvet Hollywood számára. Tehát pl.: a szépirodalom és az „egyéb” nyomdaipari termékek jelentősen keverednek.

A legkedvesebb olvasmányemlékeknél számszerű mérleget nem érdemes készíteni, olyan nagy a szórás. Az értékes, jó irodalmat a következők képviselik: Mailer: Meztelenek és holtak, Austen: Értelem és érzelem, Rostand: Cyrano valamint Dickens regényei és már megint a jó öreg kötelező irodalmak. Soha nem hinnék el, de a magyar szakos kollégák tudják, hogy a kötelező irodalmak sokszor szó szerint egy életre szólnak, irodalmilag hasonlóan értékes mű elolvasására többé nem kerül sor.

„Kedvenc könyveim…”

Hogyan lehetne mégis meghatározni az olvasmányok körét? Az olvasmányok egyharmadát kitevő könyvek a kötelező irodalomból kerülnek ki. A második kör – nagy rémületemre – mesék: Bambi, Babar király, A kis herceg… klasszikus és újmódi mesék. A megkérdezett tanulók 17 évesek. El kellene már múlnia ennek a korszaknak. A másik lehetséges megközelítés: a még valóban gyermekkorban olvasott mesék máig emlékezetesek számukra, szép élményként maradtak meg. De azóta nem olvastak maradandót? (Lehetséges, mi követtünk el hibát: nem egyértelműsítettük, időben mekkora távolságra emlékezzenek vissza: kisgyermekkorig, vagy csak egy-két évet.)

Ami közös a harmadik csoport könyveivel, talán a való világtól való elfordulás a mesék, a kalandok világába. Ide tartoznak az elmúlt évek érdekes témájú könyvei (Fátyol mögött, A felséges piramisok, A káosz szava), vagy kifejezetten kalandos, „vérfagyasztó” történetei (Star Wars 4 kötet, Cuyo, Virágot Algernon-nak, Kéz a sziklán, SS-történetek).

Azért látunk igényt a szép, szerelmes történetekre is. „A könyvekben… gyönyörű és megható történetek is vannak, amelyeket érdemes elolvasni és tanulságosak.” Ezt mutatják, hogy a kötelező irodalmon belül sokan választották Az arany embert, , Vörös és feketét, Egri csillagokat. De a mai irodalmon belül ezt már olyan művek pótolják, mint: A legszebb ajándék, Titkolt szerelem, Csillaghullás.

„Anyukám szívesen olvasta…”

A továbbiakban a szülői házra, a szülők olvasmányélményeire, olvasmányízlésére és ezek átörökítésére voltunk kíváncsiak.

Szomorú, hogy az osztály felének szülei egyáltalán nem fordítanak gondot arra, mi van a gyerek fejében. Ahogy az esti mesélés funkcióját átvette a tévé meseszolgálata, úgy a műveltség megszerzésének egyedüli helyszínévé lassan az iskola válik. A könyvek, a közösen elolvasott könyvek élményforrások lehetnének. Ettől fosztják meg magukat. Sőt, azt kell mondjam, a legtöbb szülő megelégszik azzal, hogy gyermeke jól táplált, rendes ruhában jár, így-úgy tanul, de, hogy mi foglalkoztatja őket, mi van a lelkükben, azt nem érzik feladatuknak tudni.

Azt várnánk, hogy a szülők saját koruk klasszikus gyermekregényeiről meséljenek, hiszen talán jó példát akarnak adni. Van is mutatóban néhány: A láthatatlan ember, Bogáncs, A két Lotti, Abigél; vagy a 60-as évek legnépszerűbb életrajzi regénye Az aranyecset és A nap szerelmese; vagy népszerű pszichológiai remeklése a Száll a Kakukk fészkére. A 60-as évek krimijei:
G. Simeon és az elmaradhatatlan Rejtő Jenő. Aztán a Vörös és fekete, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Romeo és Júlia, A jó palócok – a jó öreg kötelező olvasmányok.

Mindössze két költő – Petőfi Sándor és József Attila – kerül szóba.

A mai valóságot D. Steel, Nemere István, Czeizel Endre, Závada Pál jelenti. Ez utóbbi említése talán némi reménnyel kecsegtet.

„…időnk olvasni…”

A következőkben a kötelezőkön kívüli olvasásgyakoriságra kérdeztünk rá. Mindenki olvas a kötelezőkön túl is. Az kicsit elszomorító, hogy az osztály 1/3-a csupán nagyon ritkán olvasó (ami alatt az évente legalább 1 könyvet elolvasókat értjük). Az vágyott és sokszor el is hitt dolog, hogy rendszeresen olvasnak gyermekeink, az csupán 6 tanuló esetében igaz. (Rendszeresen olvasónak tekintettük, akik havonta átlagosan legalább 1 könyvet olvasnak.) Legnagyobb az időnként olvasók (amin a negyedévente legalább 1 könyvet elolvasó tanulókat értettük) száma: 15 fő, azaz az osztály fele.

Ez a csoportosítás (amit ezek után csak így röviden, magyarázat nélkül fogunk használni) a továbbiakban alapul és segítségül szolgált néhány kérdés elemzésénél, az egyes csoportokra jellemzők összefogásánál. Néhány kérdésnél viszont nem volt értelme így szétszednünk az osztályt, mert nem mutattak különösebb jellemzőket a csoportok.

A jelenleg olvasott és az elmúlt 1 évből fölsorolt legalább 5 könyv között a következő tendenciákat, típusokat lehet megállapítani.

Feltűnő, hogy a rendszeresen olvasók a kötelező irodalmon kívül szinte csak értéktelen, irodalmilag nem túl magas értéket képviselő műveket olvasnak, és ezek az olvasmányok nem felelnek meg a koruknak. A legjellemzőbbek: Vérfarkas visszatér, Halálos kockázat, Bilincsben, Rejtélyek könyve, A világ leghíresebb próféciái, A világ legnagyobb sámánjai stb. Már a címük is sokat mond. Igazi értékes irodalmat a 6 tanuló közül egy jelölt meg: Kinght: Légy hű magadhoz.

A derékhadat alkotó időnként olvasók rendszerint a kötelezőket sorolják föl. Ha más műveket is említenek, azok közül irodalmi értéket, korukhoz illő irodalmat csak alig találtam – Az aranyecset, A loowoodi árva –, a többi a megszokott, kalandigényt kielégítő könyv: krimik, riportkönyvek, orvoshorror, pletykairodalom – Cook: Járvány, Christie: 10 kicsi néger, Lawrence: Tulpa, Steel: Titok, Sasson: Fátyol mögött.

A nagyon ritkán olvasók sem válogatnak igényesebben. A kötelezők, krimik közé itt is csupán két „irodalom” került be, a Meztelenek és holtak Mailer-től, és a Száz év magány Garcia Marquez-től.

Hogy mi általánosítható?

Az egyes csoportok olvasmányai csupán mennyiségükben térnek el. Sajnos az olvasmányaik minőségileg azonosíthatóak az utcai aluljárók választékával. Jellemzően könnyen befogadható, csupán cselekményt kínáló, kis terjedelmű művek szerepelnek olvasmányaik között. Ha megkérdezzük miért, időhiányra, fáradtságra hivatkoznak, napi 6-7 órai iskola, különórák, otthoni tanulás után megterhelőnek érzik a szellemi kalandot. Nyáron, amikor nincsenek iskolai kötöttségek, vajon több időt szánnak-e olvasásra, hány könyvet olvasnak el?

Egyetlen tanuló említett 12 db könyvet, a legtöbben (10 fő) 2-3 elolvasott könyvről számoltak be. Volt olyan válasz is: „4-5 vékonyabbat vagy 1-2 vastagabbat”, és van, aki nyáron dolgozik, és emiatt „igen keveset olvasok”. A rendszeresen olvasók nyáron is többet olvasnak – de láttuk, a „mit” minőségétől függetlenül –, és a nagyon ritkán olvasók között volt az „egyet sem” válasz. A válaszok olvasásakor vetődött föl bennem: mit csinál ma egy középiskolás a nyári szünidőben? Nyaralni sajnos egyre kevesebben jutnak el, a számítógépek sem „hálózzák még be” teljesen a magyar családokat. Mi marad? A televízió, szappanoperáival és agresszív sorozataival.

A legutóbbi olvasmányhoz való hozzájutás formáinál magasan vezet a könyvtárból kölcsönzés (ezek biztosan a kötelezők zöme), második sorban található a „saját otthoni könyvem” megjelölés, és sokan barátjuktól kapták kölcsön a könyveket.

A barátoktól való könyvkölcsönzés dominanciája a könyvről való beszélgetéseknél is erőteljesen mutatkozik: a tanulók döntő többsége a barátaival beszélget olvasmányairól. A nagyon ritkán olvasók között vannak öten, akik egyáltalán nem beszélgetnek senkivel sem könyvekről! Pedig a közösen megbeszélt könyv közös élménnyé válhat, segíti a befogadást, megértést.

„Én azért szeretek olvasni, mert…”

A röviden megválaszolható kérdések után egy hosszabb, bővebb kifejtést igénylő kérdésben arra voltunk kíváncsiak, szerintük miért olvasnak általában a fiatalok, illetve saját maguk fontosnak tartják-e az olvasást? Érdekes volt látni, milyen kritikusan, szinte távolságtartóan vélekednek a többi fiatal olvasási szokásairól, s kicsit másképp, több megértéssel sajátjukéról: „Elvileg fontos, de gyakorlatilag már nem olvasnak sokat az emberek. Pedig a filmek tönkreteszik álmaikat, képzelőerejüket. Ennek ellenére én sem olvasok sokat.” Azon kívül, hogy néhányan deklarálták az olvasás fontosságát, a miértre adott válaszok között első helyen a művelődést, készségük fejlődését jelölték meg. A leggyakoribb válaszok: „mert bővülnek az ismereteim”, „nő a szókincsem”, „új kifejezéseket tanulok meg”, „művelődöm”. „Az olvasás fontos, azt nem lehet mással pótolni.” Kilencen jelölték meg a műveltség, heten az új ismeretek elsajátításának fontosságát. Ketten jelölték meg az unaloműzést, ketten a szórakozást, mint okot az olvasásra. „Én sajnos annyira nem szeretek olvasni, amiért gyakran szidom is magam. Remélem, a gyermekeim annál inkább szeretni fogják a könyveket, az olvasást.”

Kényszernek mindössze egy tanuló tartja az olvasást. Ez különösen azért érdekes, mert a többiek olvasásának motívumaként már heten látják így. Mindössze ketten tartják elégséges indoknak, hogy szeretnek olvasni, egy tanuló pedig kifejezetten büszke arra, hogy óvodás kora óta tud és szeret is olvasni. „Mindenképpen fontosnak tartom az olvasást, mert egyrészt egy jó könyvbe bele lehet feledkezni, másrészt ezáltal műveltebbek leszünk.”

Érzelmi gazdagodást két tanuló vár az olvasástól, ketten pedig a képzeletük gazdagodását bízzák az olvasásra. „Szerintem fontos az olvasás, azért mert a fantáziámra van bízva az események elképzelése. Nincs konkrétan előttünk a kép, mint a filmnél. Ez jó.” Rendszerint megemlítik azt is, hogy a kevesebb olvasás oka a tv, számítógép, illetve az ismeretszerzés új formája, az internet. Hárman mégis úgy vélekednek: az olvasás pótolhatatlan az ismeretszerzésben.

Egy tanuló közli, hogy a gyerekek szeretik maguk megválasztani olvasmányaikat (lázadás a kötelező irodalmak ellen), pedig szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az iskolából való kikerülésük után az értékes irodalom jórészt kihull a kezükből.

Saját motiváltságukat viszont lényegesen többre értékelik, mint a többiekét.

Elgondolkodtatónak tartom, hogy inkább a józan megfontolás, hasznosság, a motiváló erő, s alig szerepelnek érzelmi okok, illetve egyáltalán nem jelölik meg a tanulók az élményszerzést, mintakövetést, de még a kíváncsiságot sem.

A könyvek után a gyorsabban „fogyasztható” olvasmányokra: a sajtótermékek olvasására voltunk kíváncsiak.

A rendszeresen olvasók újságokat is nagyobb gyakorisággal olvasnak: a hat tanulóból három rendszeresen, három időnként. Az időnként könyvet olvasók között sem volt, aki ne olvasna újságot, sőt, szinte teljesen azonos megoszlásban – egy nagyon ritkán olvasótól eltekintve – fele időnként, fele rendszeresen olvas sajtótermékeket. A nagyon ritkán olvasók közül egy tanuló vállalta föl, hogy ő nem olvas újságot, és a többieknek is csak az 1/3-a olvas rendszeresen és a 2/3-a időnként sajtóterméket.

És milyen lapokat olvasnak? A Nógrád Megyei Hírlapot szinte mindenki, valószínű, ez a lap jár a családoknak otthonra is. Sajnos a napilapok közül – az egyszer szereplő Népszabadságon és Magyar Hírlapon, valamint a Nemzeti Sporton kívül – több nem került megemlítésre, viszont a napi pletykalapok közül több is és többször is: Blikk, Mai Nap, Mai Lap.

A hetilapok és folyóiratok lefedik az ifjúsági lapok és női magazinok egész széles skáláját: Ifjúsági Magazin, Bravo, 100xSzép, Popcorn, Meglepetés, Tina, Story, Kiskegyed, SHAPE, Nők Lapja és JOY. Ezek a lapok kapták a legtöbb szavazatot, valamint egy tanuló egész sor számítógépes újságot sorolt föl: 576 Kbyte, Új Alaplap, PC WORLD.

Témaváltozatosságot az egyszer-egyszer említett HVG, Kis Újság, Hetek, Gyógyászat, Tudás Fája (!) jelentett csupán.

Könyvtárosként kicsit vegyes érzelmekkel fogadtam ezt a felsorolást: ehhez képest nekünk „szegényes” a kínálatunk ifjúsági lapokból. Igaz, sok a „pletykalap” a felsorolásban, s azok nem tartoznak gyűjtőkörünkbe. Érdemes lenne elgondolkodni a következőkön:

• járatni több, igényes ifjúsági lapot, amivel olvasókat nyerhetnénk;

• rendhagyó irodalmi órákon vagy az év eleji rendszeres könyvtárlátogatások alkalmával hangsúlyosabban felhívni figyelmüket gazdag, igényes és tartalmas folyóirat-állományunkra, a lapokból, részleteket felolvasni, tartalmukból ajánlani.

Az (el)csábítás eszközei

A televízió, mint első számú konkurens, nagyon sok időt vesz el a fiataloktól. Mindnyájan tévéznek, napi gyakorisággal és többnyire egy-három (!) óra között naponta. Honnan van ideje egy harmadikos középiskolásnak napi három órát ülni a képernyő előtt?! Amikor időhiányra panaszkodtak az előzőekben, megdöbbentő volt olvasni, hogy erre a szórakozási formára mégis mennyit szánnak minden nap! A rendszeren olvasók tévéznek a legkevesebbet, arányaiban legtöbbet pedig a nagyon ritkán olvasók.

A számítógép még nem jelent akkora konkurenciát, mint a televízió. Talán azért, mivel elterjedése sem annyira általános, internethez pedig a többségük csupán az iskolában, könyvtárban fér hozzá. Nézzük, mire használják a számítógépet!

A számítógépek ügyviteli programokra való használatát tanulmányaik igénylik elsősorban: a közgazdasági tantárgyak. Legnagyobb arányban internetezésre és játszásra kapcsolják be a gépet. Ezentúl sokan és sokat
e-maileznek, szövegek szerkesztését gyakorolják. Az „elektronikus csevegést” (p.: IRC) alig ketten említették (ők a nagyon ritkán olvasók közül kerülnek ki, és egyikük az, aki semmilyen sajtóterméket nem olvas, valamint könyvekről sem beszélget senkivel. Kíváncsi lennék rá, idegenekkel miről tud elcsevegni az éteren keresztül?).

Az internet ilyen nagyarányú használata egyrészt jó, mert rengeteg ismeret, friss, naprakész információ van fönn a hálón. Másrészt felmerül, hogy vajon tudnak-e megfelelően keresni és választani ebben az ismeretdzsungelben? Vagy eltévednek, idegenül bolyonganak benne, s terhelik magukat a töméntelen információval? Kikerülhetetlen ma már a számítógép, az internet használata mindennapjainkban, de kellő kritikával kell kezelnünk, és értő módon kell rá megtanítani gyermekeinket is.

Könyvtárhasználat

Tanulóink kivétel nélkül tagjai valamilyen könyvtárnak. Legtöbben a lakóhelyi könyvtárat jelölték meg, majd könyvtárunkat, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárat, és néhány szavazatot kapott az iskolai könyvtár is. Ez utóbbira nem nagyon támaszkodhatnak, hisz alig jut pénz az iskolai könyvtár gyarapítására, az is csak a kötelező irodalom pótlására elegendő. Ezen kívül szinte csak méregdrága szakkönyvekre és idegen nyelvű irodalomra, amely a nyelvvizsgázókat segíti.

Könyvtárunkban több éves gyakorlat, hogy szeptemberben minden tanévben felkeressük a város középiskoláit, és az elsősöket könyvtárlátogatásra, könyvtárismereti órákra invitáljuk. Általában a magyar szakos tanárral jönnek el, és ilyenkor mindnyájan beiratkoznak. Sokan, főleg a vidéki, városkörnyéki, vagy a megye távolabbi részéről idekerült tanulók ekkor járnak először könyvtárunkban, melyet bemutatunk nekik, tájékoztatjuk őket szolgáltatásaink tág köréről, a nálunk lévő tanulási, művelődési, kikapcsolódási lehetőségekről.

Meglepő volt látni, hogy csupán 12 fő vallotta tagnak magát nálunk, holott év elején valamennyien beiratkoztak. Valószínű, csak ennyien használják rendszeren könyvtárunkat. Szolgáltatásainkat mégis jóval többen minősítették, bár többnyire pozitív jellemzőkkel, elégedettséggel nyilatkoztak rólunk. Amit szeretnének még: nagyobb könyvválasztékot (aki nem is használja a könyvtárunkat, honnan tudja, milyen választékunk van egyáltalán?), kötelező irodalomból több példányt, nagyobb számítógépparkot, ingyenes internethasználatot és fénymásolást, és egy tanuló: „több mosolyt”. Ez az igény a személyes kapcsolatra, a könyvtárosi segítőkészségre hívta fel figyelmünket: fontos, milyenek vagyunk, hogyan bánunk az olvasókkal. Érdekes kérésként fogalmazta meg egy tanuló, hogy szeretné, ha a könyvtár pályázatokat írna ki, de további ötletet nem adott hozzá.

A könyvtárhasználati gyakoriság és főleg a nyári, szünidős, több szabadidős könyvtárhasználat adatai messze elmaradnak a televíziózás mutatói mögött.

Legnagyobb arányban a rendszeresen olvasók keresik fel a könyvtárat havonta vagy annál is gyakrabban. Az időnként olvasók és a nagyon ritkán olvasók nagyjából azonos gyakorisággal járnak: kisebbik részük hetente, nagyobbik részük havonta jár, s náluk már megjelennek a ritkábban (negyedévente) bejárók is.

A nyári könyvtárhasználat adatai lesújtóak: mindössze két tanuló válaszolta, hogy nyaranta (időnkénti gyakorisággal) jár könyvtárba. Amikor kötöttségektől, tanulnivalótól mentesek, nem veszik igénybe az egyébként hőn óhajtott számítógépezést, internetezést sem, kölcsönzésről, helyben olvasásról már nem is beszélve.

És mire használják a könyvtárat, amikor bejárnak?

Legjobban az időnként olvasók használják ki szolgáltatásaink széles skáláját. Irodalomkutatást, személyes segítséget is ők kérnek legtöbbet. A nagyon ritkán olvasók kevesebbet járnak, és kevesebb szolgáltatást használnak. A rendszeresen olvasók többet járnak, és már jobban eligazodnak a könyvtári rendben, önállóan is tudnak keresni, ezzel magyarázható, hogy kevesebb igényt tartanak segítségre.

Első helyen a kölcsönzés áll, ezt a könyvtári szolgáltatást mindenki használja, a helyben olvasás lehetőségével (a könyvtárunk szép, modern, esztétikus) már csak az osztály fele él. A könyvtár csendjében való tanulás és a zenehallgatás nem jellemző rájuk. Kevesen olvasnak folyóiratot, pedig a választék széles. Tanulmányaikhoz, leendő szakmájukhoz, a humán műveltségek elmélyítéséhez nagyon sok lapot tudunk ajánlani.

Könyves háttér a családban

Kíváncsiak voltunk arra, a könyvtárakon túl, mekkora könyvgyűjteményből választhatnak olvasmányt a gyerekek odahaza.

A családi könyvtárak nagyságának skálája a 15-től a maximumként említett 700 darabig terjed. Legtöbben a „pár százat” említenek, talán sosem foglakoztak vele, mennyi könyv van otthon.

Az időnként olvasók (akik egyébként ritkábban járnak könyvtárba) említették a legtöbb otthon található könyvet (200-300, 600-700, 500).

Elgondolkodtató: az otthon található könyvek száma önmagában meghatározza-e, hogy olvasó lesz valakiből vagy sem? Ha a polcon vagy a „padláson” lévő könyveket nem olvassa senki, és gyermeke kezébe sem adja, nem áll minta előttük az olvasásra. Mindenképpen kell hozzá meghatározó indíttatás, a példa ereje, ajánlás már egészen kicsi kortól kezdve, hiszen a további olvasmányokat biztos alapokra lehet csak építeni.

A szülők, eltartók foglalkozására, végzettségére való rákérdezés kényes kérdés volt, bár a tanulók őszintén válaszoltak. A városban az ipari termelés csökkenése egyik napról a másikra lehetetlenített el családokat. Környékünkön nagyon magas a munkanélküliek száma.

A foglakozások közül a legjellemzőbb a középfokú végzettségű és a szakmunkás (műszerész, ápolónő, asszisztens, adminisztrátor, ács, lakatos, varrónő).

Van néhány felsőfokú végzettségű szülő (tanár, könyvelő, pénzügyőr, programozó, pénzügyi tanácsadó), de a nagyon ritkán olvasók szülei között nincs diplomás. A szülők végzettsége, „kulturális tőkéje” meghatározó jelentőségű a következő generáció értelmi szintjére is (a Jadviga párnáját is diplomás anyuka gyermeke említette).

Lelkükben az ének…

Gereben Ferenc olvasásszociológus Kaposváron, a Magyar Olvasástársaság 2001-es évi konferenciáján kezdte előadását a következő Babits-idézettel: „…s csak akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Ez a befogadás szociológiája: csak az képes egyre tartalmasabb irodalmat befogadni, az leli gyönyörűségét az olvasottakban, akinek vannak olvasásélményei. Kell, hogy gyermekeink lelkében szép legyen az ének; kell, hogy olvassanak, arról beszélgessenek, s ezáltal nyitott és toleráns emberré váljanak: nyitottá a kultúrára, az információkra, a másik emberre.

„Ez a mi munkánk, és nem is kevés”: pedagógusként, könyvtárosként egyaránt ez a feladatunk: a tartalmas, színvonalas könyvek ajánlásával olvasóvá megnyerni gyermekeinket. Bíznunk kell abban, hogy újra „divatba” jön a művelt , sokoldalú, a sokoldalúan művelt ember.

Irodalom:

ANDOR Mihály: A könyv mint a kulturális tőke mutatója. = Iskolakultúra, 1999. 1. sz. 62–69. p.

BÁLINT Éva, V.: Mit ér az ember, ha olvasó? = Magyar Hírlap, 2001. 93. sz. 15. p.

BLACK, S.: Személyiség – a könyvtárosok mint közvetítők. = Könyvtári Figyelő, 1982. 5. sz. 516–523. p.

GEREBEN Ferenc: Olvasáskultúránkról – szociológiai nézőpontból. = Iskolakultúra, 2001. 5. sz. 52–56. p.

Kővári Józsefné: Neveljünk olvasókat! Az olvasás éve. = Tanító, 2001. 3. sz. 24–26. p.

NAGY Attila: Folytonosság vagy törés a magyarországi olvasáskultúrában? = Alföld, 2001. 2. sz. 65–72. p.

NAGY Attila: Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés? = Iskolakultúra, 2001. 5. sz. 47–52. p.

NAGY Attila: Tiffany vagy Baradlay Jenő. A 10-14 éves korosztály olvasási kultúrájának változási tendenciái. = Könyv, könyvtár, könyvtáros, 1999. 5. sz. 22–34. p.

Az olvasás a versenyképesség ügye is. Beszélgetés Nagy Attila olvasáskutatóval. = Kritika, 2000. november. 7–11. p.

Az Olvasás Éve 2001. június – 2002. június. Beszélgetés Pokorni Zoltán oktatási és Rockenbauer Zoltán kulturális miniszterrel. = Könyvhét, 2001. 11. sz. 6–7. p.

Az olvasóvá nevelés problémái az ezredfordulón. Kerekasztal-beszélgetés. = Új Pedagógiai Szemle, 2000. 7–8. sz. 159–168. p.

BARTOS Éva (Szerk.:) Segített a könyv, a mese. Vallomások életről, irodalomról, olvasásról. Bp., Magyar Olvasástársaság. 1999.

SZABÓ M. Kinga: Hitel és remény. Beszélgetés Nagy Attila olvasásszociológussal. = Könyvhét, 2000. április.

VÁRI Péter – BÁNFI Ilona etal.: A tanulók tudásának változásai I. = Új Pedagógiai Szemle, 2000. 6. sz. 25–35. p.

VIDRA SZABÓ Ferenc: A könyvtárhasználati szokások változásai az utóbbi tíz évben. = Könyvtári Figyelő, 1997. 1. sz. 59–71. p.

Anna Tóth, Mrs. L. Máthé : Reading habits of youth in the „Year of Reading”

In Hungary the series of events connected to the „Year of Reading” gave a good occasion to make surveys on the reading habits of the youth. Professional school students of a country town were asked about their lectures, preferred readings and books. The result of the experiment reinforced the fact known, that reading habits of students are highly influenced by the parents’ house, the family. The effect of libraries on the development of reading habits was also examined.

Anna Tóth – Frau László Máté: Die Lesegewohnheiten der Jugend im Jahr des Lesens.

Im Ungarn anläβlich der Kulturveranstung „Das Jahr des Lesens” wurde eine Erhebung über die Lesegewohnheiten der Jugend gemacht. In einer provinziellen Stadt wurden sich die Schüler einer Fachmittelschule nach ihren Lektüren, Lieblingsauthoren und Lieblingsbüchern gekundigt. Die Erhebung bestätigte die allbekannte Tatsache, daβ die Lesegewohnheiten der Schüler werden von der Familie und vom Elternhaus beeinfluβt. In der Erhebung wurde auch erforscht, was für eine Wirkung können die Bibliotheken auf die Entfaltung der Lesegewohnheiten haben.