A bölcsek köve és a titkok kamrája,

avagy a Harry Potter-jelenség

„... a jó napoknak rövid a történetük - írta Tolkien -, nemigen akad bennük meghallgatnivaló, míg ellenben a kellemetlen dolgokból vagy éppen szörnyűségekből jó történetek kerekednek, s a mesélésnek mindenképpen meg lehet adni a módját.” (A babó)

Tolkient két okból is citáltam: 1. A Harry Potter-könyvek az ő „köpenyéből” bújtak elő. 2. A szerző, J. K. Rowling pedig egy percre se felejti el, hogy a mesélésnek megadja a módját, s azt sem, hogy miből kerekedik a jó történet.

A sorozatból 1997 óta három kötet jelent meg: a Harry Potter és a bölcsek köve, a Harry Potter és a Titkok Kamrája, majd a Harry Potter és az Azkaban foglya. Az első két kötet magyarul is megjelent az Animus Kiadónál Tóth Tamás Boldizsár fordításában, az 1999-es esztendőben és a 2000. év tavaszán.

J. K. Rowling könyveiből mindezideig 30 millió példány fogyott el, és 35 nyelvre fordították le őket villámsebesen.¹ Ezt bizony úgy hívják, hogy világsiker. Harry Potter világsztár. A róla szóló könyv négy hónapig vezette a New York Times sikerlistáját. Ott volt s van a francia, német, olasz toplisták élén is. Elterjedt a hír, hogy Steven Spielberg forgat filmet Harry Potterről, de ma már tudjuk, hogy Christopher Columbus, az Otthon egyedül rendezője kapott megbízást a Bölcsek kövére a Warner Bros-stúdiótól. Könnyű megjósolni, hogy hamarosan lesz Harry Potter-képeskönyv, képregény, szerepjátszó könyv, puzzle, kártya, matrica, bélyeg, marcipánfigura és feliratos trikó. A gyermekkultusz világában a siker így működik.

A szerző már nem rejtőzködik, bár a nyilvánosság előtt ma is ritkán jelenik meg. A J. K. Joanna Kathleent jelent, azaz szerzőnk nő, egyideig ezt a fiú olvasók miatt titkolta. Utólag a titkolódzás fölöslegesnek látszik. Harry Potter a fiúké, a lányoké, a tizenéveseké, a huszonéveseké, a gyerekeké és felnőtteké. Mindenki egy kicsit másképp szereti, de alapjában véve azért, mert vágyódunk az érdekes történetekre, a mesékre, a csodákra, Joanna Rowlingból pedig mindez csak úgy árad. Hét kötetre tervezi mesefolyamát. 2006-ig Harry Potterről akar mesélni. S meg se fordul a fejünkben, hogy netán kifogynának belőle a történetek.

Rowlingról azt is tudjuk, hogy 35 éves, Walesben született, francia és klasszika filológia szakon szerzett oklevelet, élt Portugáliában, férjhez ment, elvált, és van egy Jessica nevű kislánya. Azon kevesek közé tartozik, akik először kézírással vetik papírra műveiket. S amíg ezt megtehette - ma már zavarnák -, egy edinburghi kávéházban írt. Az első kötet kéziratával sokáig házalt. Túl vaskos könyv ez a mai gyereknek - mondták. És túlságosan irodalmi is. Az első kötet 1997-ben jelent meg, a második 1998-ban, de Rowling reflektorfénybe igazán csak 1999-ben került. (A Harry Potter-figurát egyébként már 1990-ben kitalálta.) - Nemcsak azt tudjuk, hogy nő, azt is, hogy sötétszőke, karcsú, érdekesen, sejtelmesen szép. S ami ennél fontosabb: valóban jó író. Az első kötet azonban kevesebbet ér, mint amennyinek a siker fényében látszik. Nagyon jó könyv, de szó sincs arról, hogy amolyan „párja nincs” regény. A második könyv azonban már igazán pompás. Másokkal szemben én ezt a kötetet illetném azzal a szóval, hogy „bűbáj”.²

„Soha nem lesz az a szándékom, semmiképpen nem a Potter-sorozatban, de valószínűleg későbbi pályafutásom során sem - mondta J. K. Rowling egy sajtókonferencián -, hogy sokkoljak, felizgassak valakit, rémálmokat okozzak egy gyereknek, ugyanakkor el fogom mondani azt a történetet, amit el akarok mondani.”³ Ez egyébként nem akármilyen mutatvány.

Harry Potter kalandjai valóban nem okoznak lidérces álmokat, pedig fogvacogtatóan izgalmasak. Dehát nem erre vágyik a kamasz? Bizony kalandot akar, kockázatot, próbatételt, helytállást. Ki akarja élni indulatait, le akarja vezetni feszültségeit. Magas hőfokon akarja élni a bajtársiasságot. S eközben mindannyian tudjuk: szívesen borzong, vacog. Rowling tesz róla, hogy ez így legyen. Ügyesen bánik az „időzsilipekkel”. Csak az utolsó vagy az utolsó előtti pillanatban zuhannak le. Tele van a történet váratlanokkal, véletlenekkel, s miért tagadnánk: rémekkel, szörnyekkel, kísértetekkel. Valahogy annyira tele, mint az életünk. Hankiss Elemér szavaival az „emberi kaland” kiszolgáltatottsággal, veszélyekkel, idegenséggel, szorongással jár. De Rowling könyvében a mese varázslata feloldja a lidérces álmokat.

Mesefolyamnak neveztem eddig Rowling Potter-sorozatát. Valójában az is. Rengeteg benne a tündérmesei kellék (varázspálca, boszorkány, sárkány, manó), benne rejtőzik a tündérmesei dramaturgia is (kezdeti baj, vándorút, próbák, tilalom, kárhozó tett, sárkányküzdelem, a „minden jó, ha jó a vége” záró fordulat). Van hős (Harry Potter), van ellenfele (Valdemort), vannak segítők, akadályozók. - De hiába van mindez, a Potter-könyvek mégsem csak meseregények vagy mesefüzérek. Rowling könyve fantasy, mint Tolkientől A Gyűrűk Ura, A babó, A szilmarilok vagy Michael Endétől a Végtelen Történet. De sok köze van a fantasyhoz Astrid Lindgren Oroszlánszívű testvérek c. könyvének is^.4

A fantasyt sok mindenből keverték ki. A műfajteremtő Tolkien „tégelyében” ott volt a tündérmese, a mítosz, a skandináv saga, a romantikus rémregény. J. K. Rowling mindehhez még valamit hozzáadott: a detektívtörténet E. A. Poe-tól örökölt kellékeit. (L.: a tévesen gyanúsított figuráját mindkét könyvben; a bizonyítékokat a legmeglepőbb helyen stb.)

A fantasy angolszász találmány. Egyik alkotóeleme, a romantikus rémregény is az volt. Asszony találta ki, mégpedig a költő Shelley felesége, Mary. - A Harry Potter-könyvek legalább annyira angolok, mint az Alice Csodaországban. A varázslóiskola titkos folyosóival, földalatti járataival, kincseivel és Titkos Kamrájával olyan, mint egy titokzatos, ősi angol kastély. Csak úgy rajzanak benne a kísértetek: Hóborc, a Véres Báró, a Félig Fej Nélküli Nick. Még a lányvécének is jut egy kísértet: Hisztis Mirtyll. A kastélyt úgy hívják, hogy oxi-foxi Roxfort. Szinte kizárt, hogy ne jusson eszünkbe Oxford. „Harry Potter története .. jó brit szokás szerint hagyományos varázslókkal, boszorkányokkal, varázspálcákkal és sárkányokkal foglalkozik, lőfegyverek kizárva ... - írta Babarczy Eszter.⁵ Pirítóst esznek és teáznak, a kviddics nevű játék iránti szenvedély olyan, mint a krikett-mánia. De a nagyra tartott angol udvariasság fölött Joanna Rowling már ironizál. „Tökéletes kis úriember” szipog meghatottan a legkiállhatatlanabb kölyökhős anyja. Egyébként a való világ emberfigurái, a muglik néha J. Swift Gulliver-jéből a jehukat is felidézik.

De ki is valójában főhősünk, a híres Harry Potter? Egy 11 éves kisfiú, aki Londonban, a Privet Drive 4. szám alatt lakik Dursleyéknál. (Rokonai olyasféle muglik, akikről az embernek a jehuk is eszébe jutnak.) „Kurta nyakú” nagybátyjának minden gondolata az eladandó fúrógépek körül forog. A „lóarcú” és „girhes” Petúnia néni pedig minden érzésével „malacalkatú” fián, Dudley-n csüng. Harry Potter árva, agyongyötört, küszködő kiskamasz. A mesevilág mindenkori mostohagyereke, szemüveges, XX. század végi Twist Olivér. Látszatra olyan hétköznapi, amilyen csak lehet valaki. Igaz, hogy néha furcsa dolgok történnek körülötte, és hogy talányos, villám alakú sebhely van a homlokán.

A fantasy-hősök egyébként ilyesfélék, és gyakorta a modern meseregények főhősei is. Semmiképp sem par excellence hősjelöltek. Elég Békés Pál krumpliorrú, kajla fülű, csálé kis varázslójára gondolnunk (A kétbalkezes varázsló), vagy Zsákos Bilbóra, alias Mr. Bagginsra, aki pókhasú jó lélek, és nem „birizgálja” a kalandvágy. (A babó) Lindgren hőse magamagáról mondja: „ csúf, buta, félős gyerek voltam, görbe lábú.” (Oroszlánszívű testvérek) Bux Barnabás iksz-lábú és dundi. (Végtelen Történet) Ende Momója bő férfikabátot, rongyokból tákolt hosszú szoknyát viselt, és „... az olyan emberekre, akiknek fontos a tisztaság s rend, alighanem riasztóan hatott”. (Momo) Első látásra nem sejtjük róla, hogy gyermek megváltó. Harry Potterről sem, hogy kiválasztott.

Ezek a hősök csak egyszerűen elfogadják a sorstól, ha éppen a hős szerepét osztja rájuk. Nem keresik a kalandot, egyszerűen kalandokba keverednek. De nem a kaland kedvéért! Valamitől kizökken a világ, rendjét, harmóniáját újra kell teremteni. A fantasy általában erről szól. Akárcsak a mítoszok, amelyekhez ennél több köze is van. - Tolkien hobittja a pónilován indul hadakozni, Momo a teknőcével és egy szál virággal, Harry Potternek már nemcsak baglya van, hanem varázspálcája is.

Rowling főhőséről a 11. születésnapján derül ki, hogy varázsló volt az apja, boszorkány az anyja. S hogy ő maga már élő legenda. Hogy miért? A leghatalmasabb fekete mágus, Voldemort – akinek a nevét sem szabad kimondani –, megölte Harry szüleit. Az egyesztendős kisfiú túlélte a halálos átkot, csak a homlokán maradt egy furcsa jel. S ettől kezdve Voldemort (azaz Tudodki, avagy szerencsésebb fordításban: Ki-Ne-Mondd A Nevét)⁶ hatalma elenyészett. Abban, hogy egészen elpusztult volna, senki se hisz. A fantasy szemlélete inkább a mítoszé, mint a mese világáé. A gonosz erők véglegesen nem pusztíthatók el, a szörnyek csak távol tarthatók. Harry Potternek mindkét könyvben vele és a gonosz erőkkel kell megküzdeni. Az elsőben azért, hogy megszerezze a bölcsek kövét, a másodikban, hogy a szörnyre zárja a Titkok Kamráját, mert kit kővé változtat, kit megöl. Végső soron persze nem kevesebbért folyik a küzdelem, minthogy a sötét erők újra ne kerülhessenek hatalomra. A Jó és a Rossz harca folyik.

Hősünk egyszer csak átlép egy másik világba. Már emlegetett születésnapján megtudja, hogy felvételt nyert a Roxfort varázslóiskolába, hogy árvának árva, de kincsei vannak egy London alatti barlangban, s hogy csupán a kilenc és háromnegyedik vasúti vágányt kell megkeresnie, hogy eljusson egy másik világba.

A fantasy megkettőzi a világot: az egyik valószerű, a másik valószerűtlen. Rowling könyvében a kettő elválaszthatatlan, sőt átjárás van köztük. „Aranyvérű” varázslók és boszorkányok Londonban is élnek a „sárvérű” muglik között. A házasságok révén félvérűek is akadnak. De ettől még a valóság valóság marad, csak át lehet törni a falát annál a bizonyos vágánynál. A két világ közötti átjárás kissé hihetetlen az első könyvben. A másodikban természetesebb lesz attól, hogy nem egykönnyen sikerül.

Roxfortnak vannak törvényei, históriája, játékszabályai, pénze és saját szavai is. A tárgyaknak itt lelkük van: a könyv sikoltoz, a sétapálcák lebegnek a levegőben, az ajtót meg lehet csiklandozni. Van nemzeti sportjuk, a kviddics, amit seprűnyélen lovagolva játszanak, s amelynek Harry Potter a sztárja. Van újságjuk, a Reggeli Próféta.

Azért persze hasonlít ez a világ a valódira is. A varázslóiskola például a public schoolra. Csak koedukált. Mégpedig azért, mert ezt a könyvet nő írta. Amúgy a fantasyban a női nemnek amolyan semmi szerepek jutnak. Harry Potter mellett mindkét könyvben kulcsszereplő egy-egy kislány.

Roxfortban csak úgy hemzsegnek a mesés, mitikus figurák: manók, trollok, koboldok, sárkányok, kentaur, főnix, unikornis. Az író klasszika filológus. Nagy játéktér neki a mítoszok világa!

A regényidő: a ma. De a szóvivő egy kobold. S él még egy hatszázvalahány éves alkimista. Nem más a regénybeli tér sem, mint a miénk. Csak az utcákhoz, terekhez nem jó a londoni térkép. A fontos dolgok az „Abszol úton” történnek, a sötét lelkű a Zsebkosz-közben lakik. (Tóth Tamás Boldizsár rengeteg ötlettel és nyelvi fantáziával fordít. Valószínű, hogy Rowling brit humorából az ő kezén nem veszik el semmi.) Amúgy egyébként földünk térképén maradunk. Harry barátjának bátyja Romániában tenyészt sárkányokat. Szó esik Norvégiáról. Maga a történet Agatha Christie hazájában esik meg, és valóságos krimi is.

Mindkét Potter könyvben rengeteg a kinyomozni, leleplezni való. És bravúrosak a nyomozások. (L. a 2. kötetben a napló körüli eseményeket!) A fordulatok kiszámíthatatlanok. Az első könyvben, ahogy Károlyi Csaba már szóvá tette,⁷ még nem egészen következetes, hogy mikor, mivel, mit lehet vagy nem lehet varázsolni. A másodikban nemigen vétenek a játékszabályok ellen (Az író sem!)

A tét mindig nagy: A bölcsek kövéből életelixír nyerhető, amitől Voldemort erőre kaphat. Ha a Titkok Kamráját be nem zárják, valaki meghal. A veszély mindig komoly. A bölcsek kövét háromfejű kutya őrzi. A dolog bája, hogy Bolyhoskának hívják a rémséget. A Titkok Kamrájában Harry életét csak a főnix és anyja síron túli szeretete tudja megmenteni.

Inkább a mítoszok világában vagyunk, mint a mesében. A hős nem sérthetetlen. („Bele is halhattál volna” - mondják neki. És ezt el is hisszük.) A rágalom és gyanú ellen semmi sem védi. A jótett elnyerheti „méltó büntetését” A Jó és Rossz küzdelmében mindvégig van okunk félteni a Jót, és félni a Rossztól.

Rowling kötetei Harry születésnapjaival kezdődnek, lepereg a tanév, s hőseink hazatérnek Londonba vakációzni. Mire a regényfolyam véget ér, Harry 18 esztendős lesz. Ha arra gondolok, hogy milyen unalmas, viktoriánus fiatalemberré serdült Copperfield Dávid, Harry Potter életét sem érdemes tovább követni. De azt, hogy „felnő”, meg szeretném érni.

Komáromi Gabriella

Jegyzetek

1. R. Hahn Veronika: Harry Potter túl a harmincmillión. = Népszabadság, 2000. ápr. 13. (13. l.)

2. L. Babarczy Eszter: Millenniumi bűbáj. = MaNcs, 2000. jan. 13. (50-51. l.)

3. R. Hahn Veronika i. m. 13. l.

4. A jelenség, stílus és műfaj első magyar nyelvű leírását éppen a Könyv és Nevelés egyik korábbi számában találhatjuk meg. L. Varjú Zsuzsa: A fantasy Magyarországon. = Könyv és Nevelés, 1999. 1. sz. 23-32. l.

5. Babarczy Eszter i. m. 50. l.

6. uo.

7. Károlyi Csaba: Harry Potter, az árva és kiválasztott. = Élet és Irodalom, 2000. márc. 10. 14. l.)