| ISMERTETŐ |
Az ORSZÁGÉPÍTŐ című folyóiratot 1989-ben alapította a Kós Károly Egyesülés, első száma 1990 nyarán jelent meg. Kiadó az Egyesülés nevében a Kós Károly Alapítvány. Felelős kiadó 2004. szeptemberig Kampis Miklós, 2004. szeptembertől Siklósi József, az Egyesülés igazgatója. Évente négy szám lát napvilágot (március, június, szeptember és december) 64 oldalas terjedelemben, 1500 példányban.. A folyóirat célja, hogy a magyar organikus építészet és a szerves, holisztikus, vertikális gondolkodás különféle területeiről származó eredményeket nyilvánosságra hozza. A közlemények tárgykörébe tartoznak többek között a magyar kultúrtörténet jelentős, de kevéssé ismert eredményei, a szerves építészet nemzetközi eseményei, korunk történelmének szellemtudományos értelmezése, a környezet problémáinak átfogó megközelítése. A folyóirat mellékletei egy-egy téma bővebb kifejtésére, a témához illő forma alkalmazására adnak lehetőséget. A folyóirat felelős szerkesztője: Gerle János, Ybl-díjas építész, tipográfusa: Makovecz Benjamin.
A folyóirat új számai megvásárolhatók 500 forintos áron néhány budapesti könyvesboltban, valamint a Lapker Rt néhány budapesti és vidéki árusítóhelyén. Előfizethető a szerkesztőségi ügyintézéssel megbízott Artbureau Kft-től igényelt csekken vagy személyesen ugyanezen a címen: 1065 Budapest, Nagymező utca 4. I/132. Telefon: 322-0677; e-mail: haabk@freestart.hu, előfizetési díj 2005-re: 1800 forint, külföldi előfizetőknek a postaköltséget felszámítjuk.
A folyóirat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alapprogramjának és a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával jelenik meg, fenntartói a Kós Károly Egyesülés tagszervezetei.