Egy „keserédes” történet – A magyarországi cukoripar privatizációja

Össze­fog­la­lás

Dr. Ber­ta­lan Péter köny­ve, az Egy „ke­ser­édes” tör­té­net a Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár pél­dá­ján ke­resz­tül mu­tat­ja be a hazai élel­mi­szer­ipa­ri vál­la­la­tok rend­szer­vál­tás­ko­ri át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­ta­it és az annak hát­te­ré­ben meg­hú­zó­dó össze­füg­gé­se­ket. A köny­vet a glo­bá­lis tér­be­li gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi moz­gá­sok ha­tá­sa­i­nak elem­zé­se és azok­nak egy konk­rét gyár ese­té­ben meg­je­le­nő lo­ká­lis tör­té­né­sei te­szik kü­lö­nö­sen ér­de­kes­sé. Mind­ez egy lo­kál­pat­ri­ó­ta gon­dol­ko­dó, op­ti­mis­ta szem­lé­le­tén ke­resz­tül.

A “Bit­ter­swe­et” Story – The Pri­vat­i­sa­ti­on of the Hun­ga­ri­an Sugar In­dustry

Sum­ma­ry

Dr. Péter Ber­ta­lan’s book en­tit­led A “bit­ter­swe­et” story pre­sents the pro­cess of trans­for­ma­ti­on of the do­m­es­tic food in­dustry du­ring the chan­ge of re­gime and the un­derly­ing cor­re­la­tions using the examp­le of Ka­pos­vár sugar re­fi­nery. The analy­sis of the im­pact of glo­bal eco­no­mic and so­ci­al for­ces and the local ma­ni­fe­sta­ti­on of these in the case of a spe­ci­fic plant make the book par­ti­cu­larly in­ter­est­ing. All this with the tho­ught­ful, op­ti­mis­tic app­ro­ach of a local pat­ri­ot.

Ber­ta­lan Péter tör­té­nész, po­li­to­ló­gus, egye­te­mi do­cens sok­ol­da­lú tu­dá­sá­ról és mű­velt­sé­gé­ről tesz ta­nú­bi­zony­sá­got ebben az írá­sá­ban is, mint ál­ta­lá­ban. Tör­té­nés­szem­mel, hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mok és in­ter­júk alap­ján, a va­ló­ság­tól ki­csit sem el­tá­vo­lod­va vázol egy olyan fo­lya­ma­tot, ami ugyan egye­di­nek és lo­ká­lis­nak tűnik, de messze túl­mu­tat­va ön­ma­gán, egy tá­gabb prob­lé­ma­kör­be ágyaz­va mu­tat­ja be egy vál­la­lat át­ala­ku­lá­sát annak min­den ne­héz­sé­gé­vel. Ugyan­ak­kor a hazai és nem­zet­kö­zi po­li­ti­kai hely­ze­tet is rész­le­te­sen és ok­sze­rű­en tárja fel. Ér­dek­lő­dé­se és fel­ké­szült­sé­ge a köz­gaz­da­sá­gi te­rü­le­ten is meg­mu­tat­ko­zik, hi­szen a fel­tárt tör­té­net­nek ko­moly öko­nó­mi­ai vo­nu­la­ta is meg­mu­tat­ko­zik.

A Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár egyi­ke annak az éppen tu­cat­nyi hazai cu­kor­gyár­nak, ame­lyek a rend­szer­vál­tás előt­ti évek­ben jelen vol­tak a hazai élel­mi­szer­ipa­ri tér­ké­pen. Ezek – több más élel­mi­szer­ipa­ri ága­zat­tal (pl.: nö­vény­olaj­ipar, tej­ipar) együtt – egy stra­té­gi­ai ága­zat­cso­port ré­sze­it al­kot­ták egy ag­rár-, ké­sőbb ipa­ri-ag­rár or­szág­ban, mind a ter­me­lést, mind a fog­lal­koz­ta­tást te­kint­ve. A szo­ci­a­lis­ta ter­me­lé­si struk­tú­rá­ban a me­ző­gaz­da­ság­nak rend­kí­vül je­len­tős sze­re­pe volt, és nem csak ter­me­lé­si, hanem ér­zel­mi okok­ból is. A mély­ben még fel­lel­he­tő volt a büsz­ke­ség, hogy ér­tünk a föld­höz, az ál­la­tok­hoz, és az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­á­nak tu­laj­don­kép­pen va­la­ha az élés­kam­rá­ját je­len­tet­tük. A fog­lal­koz­ta­tás­ban je­len­tős sze­re­pet töl­tött be ez a pri­mer ter­me­lé­si szek­tor­hoz tar­to­zó ága­zat, az ál­la­mi gaz­da­sá­gok és ter­me­lő­szö­vet­ke­ze­tek az ún. ház­tá­ji in­teg­rá­to­ri rend­szer­ben vi­szony­lag jó meg­él­he­tést biz­to­sí­tot­tak az abban részt ve­vők­nek. Na­gyon sokan meg­él­tek a ház­tá­ji föld adta plusz­jö­ve­de­lem­ből vagy éppen az ott­hon hiz­lalt ha­szon­ál­la­tok­ból, ami­hez az alap­anya­got a szö­vet­ke­zet adta, azon­kí­vül ta­kar­mányt biz­to­sí­tott, az ál­lat­egész­ség­ügyi fel­ügye­le­tet is el­lát­ta (ál­lat­or­vo­si el­len­őr­zé­se­ken ke­resz­tül), és a leg­fon­to­sabb mo­men­tum­ként a ter­me­lé­si cik­lus végén fel­vá­sá­rol­ta a kész­ter­mé­ke­ket. Mind­ez a ki­szá­mít­ha­tó­sá­gá­val biz­tos pi­ac­nak szá­mí­tott. A pri­mer szek­tor­ra épülő élel­mi­szer­ipar – az úgy­ne­ve­zett ag­ro­biz­nisz ré­sze­ként – szin­tén biz­tos lá­ba­kon állt. A rend­szer­vál­tás előt­ti éve­kig az át­lag­em­ber nem ér­zé­kel­te a mö­göt­tes össze­füg­gé­se­ket, vi­szony­lag tisz­tes meg­él­he­tés várt min­den­kit, aki ezek­ben az ága­za­tok­ban ke­res­te a meg­él­he­tést. Ezt mu­tat­ta a fel­szín, azon­ban a mély­ben már ko­ráb­ban meg­kez­dőd­tek azok a fo­lya­ma­tok, ame­lyek a rend­szer­vál­tás utáni hely­ze­tet meg­ala­poz­ták. Mi­u­tán a hazai ter­me­lés je­len­tős ré­szét kül­föl­di hi­te­lek­ből fi­nan­szí­roz­tuk, mind­ez már a rend­szer­vál­tás előtt elő­re­ve­tí­tet­te a pri­va­ti­zá­ció szük­sé­ges­sé­gét. Ahogy a könyv szer­ző­je is idézi: „»110 mil­li­árd dol­lár az ál­lam­adós­ság, 10 mil­li­árd a hely­ha­tó­sá­gok tar­to­zá­sa. A csa­lá­dok, ház­tar­tá­sok de­vi­za­hi­te­le 40 mil­li­árd dol­lár­ra rúg. Össze­sen 160 mil­li­árd dol­lár.« Ebből a ke­lep­cé­ből kell meg­ta­lál­ni a nem­zet­nek a ki­ve­ze­tő utat. Az első sza­bad vá­lasz­tá­sok mi­nisz­ter­el­nö­ke, An­tall Jó­zsef ezért ne­vez­te kor­má­nyát »ka­mi­ka­ze« kor­mány­nak. A köz­szá­jon forgó tömör mon­dás – el­men­tek a tan­kok, meg­jöt­tek a ban­kok – ha­son­ló szem­lé­le­tes­ség­gel fe­je­zi ki a hely­ze­tet. A nem­ze­ti sors köz­gaz­da­sá­gi szem­pont­ból hosszú időre ne­he­zen be­lát­ha­tó.” A pa­ra­dox hely­ze­tet jól jelzi a szer­ző uta­lá­sa: „A terv­gaz­da­sá­gi rend­szer kö­tött­sé­gé­ből, sza­bá­lyo­zott­sá­gá­ból ki­ful­la­dó ter­me­lé­si alap­ja­i­ból mi át­me­net nél­kül vál­tot­tunk egy sza­bá­lyo­zat­lan, de a fej­lett vi­lág­ban akkor még jól pros­pe­rá­ló mo­dell alap­ja­it adó, nem­zet­kö­zi vál­la­la­tok által dik­tált ter­me­lé­si módra és tem­pó­ra.” Vagy­is a ka­pi­ta­lis­ta ver­seny­gaz­da­ság tu­laj­don­kép­pen rá­sza­ba­dult az addig bu­rok­ban, torz ver­seny­pi­a­ci kö­rül­mé­nyek kö­zött mű­kö­dő vál­la­la­ta­ink­ra.

A fent is­mer­te­tett hely­zet a cu­kor­ipar­ra is jel­lem­ző volt, a Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár a rend­szer­vál­tás előt­ti évek­ben is So­mogy megye egyik – ha nem a leg­na­gyobb – fog­lal­koz­ta­tó­ja volt, és je­len­leg is az. A kap­csolt be­szál­lí­tói há­ló­zat­tal együtt, min­den­kép­pen meg­ha­tá­ro­zó eleme a megye gaz­da­sá­gi éle­té­nek. A tő­ke­hi­ány, a gaz­da­ság­ta­lan, il­let­ve nem ha­té­kony mű­kö­dés sok eset­ben (ez ki­de­rül a for­rá­sok­ból is) nem fel­tét­le­nül az ak­ko­ri me­nedzs­ment fe­le­lős­sé­ge, hanem az egyes vi­lág­pi­a­ci ten­den­ci­ák (pl. olaj­ár­rob­ba­nás) de­ter­mi­ná­ló ha­tá­sá­nak be­gyű­rű­zé­se okán ala­kult ki. A ta­nul­mány ugyan egy ága­za­tot és azon belül egy gyá­rat állít fó­kusz­ba, de ko­ránt­sem egye­di prob­lé­mát tag­lal. Mint­egy kor­rajz­ként mu­tat­ja be azt a fo­lya­ma­tot, ahogy a hazai vál­la­la­tok több­sé­gé­nek hir­te­len kel­lett át­áll­nia a szo­ci­a­lis­ta terv­gaz­da­sá­gi mo­dell­ből a ka­pi­ta­lis­ta pi­ac­gaz­da­sá­gi vi­szo­nyok­ra. Szin­te ki­vé­tel nél­kül min­den­hol jel­lem­ző volt az el­avult ter­me­lés­tech­no­ló­gia, a tő­ke­hi­ány, a nem ha­té­kony ter­me­lés és szá­mos egyéb té­nye­ző, amely ne­he­zí­tet­te a vál­la­la­tok élet­ben ma­ra­dá­sát (gyen­ge vagy tel­je­sen hi­ány­zó mar­ke­ting­te­vé­keny­ség stb.).

Több hazai nagy­vál­la­lat csak az ál­la­mi tá­mo­ga­tás révén tu­dott nye­re­sé­get ki­mu­tat­ni. Fon­tos tá­jé­koz­ta­tás a ma­gyar cu­kor­ipar 80-as évek végi hely­ze­té­ről egy tu­do­má­nyos ér­té­ke­lés: „1984-ben a cu­kor­gyá­rak­nak […] úgy volt 283 mil­lió fo­rint nye­re­sé­ge, hogy az ipar­ág üze­mei 583 mil­lió fo­rint költ­ség­ve­té­si tá­mo­ga­tást kap­tak. E nél­kül az ipar­ág vesz­te­sé­ge 300 mil­lió fo­rint lett volna.” Sok eset­ben – és ez a je­len­ség a ka­pos­vá­ri gyár­nál is tet­ten ér­he­tő – úgy le­he­tett jö­ve­del­me­ző a vál­la­lat, hogy az amor­ti­zá­ci­ós költ­sé­gek­kel nem kal­ku­lál­tak. Ez ter­mé­sze­te­sen oda ve­ze­tett, hogy a – je­len­le­gi el­ne­ve­zés sze­rint – tár­gyi esz­kö­zök (régi nó­menk­la­tú­ra sze­rint ál­ló­esz­kö­zök) ál­lo­má­nyát nem tud­ták pó­tol­ni, ez pedig a gép­park el­avu­lá­sát ered­mé­nyez­te, ennek pedig egye­nes kö­vet­kez­mé­nye­ként ha­té­kony­ság­rom­lás kö­vet­ke­zett be. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött szin­te bo­rí­té­kol­ha­tó volt, hogy tő­ke­be­vo­nás­ra lesz szük­ség, el­in­dult tehát a pri­va­ti­zá­ci­ós fo­lya­mat. A kötet szer­ző­je hi­te­les do­ku­men­tu­mok alap­ján tárja fel azt a köz­gaz­da­sá­gi igaz­sá­got, amit az ag­rár-köz­gaz­da­sá­gi szak­ma csak „ag­rár­ol­ló­ként” ismer. Rész­le­te­sen be­mu­tat­ja, hogy a ter­me­lés­hez szük­sé­ges esz­kö­zök árai mennyi­vel je­len­tő­sebb mér­ték­ben emel­ked­tek, mint a ter­me­lői árak. Ez a je­len­ség az elő­ző­ek­hez ha­son­ló­an szin­tén nehéz hely­zet­be hozta a ter­me­lő­ket és a cu­kor­ipart egy­aránt.

Az ága­za­ti rend­sze­ren belül az ag­rár­gaz­da­ság (me­ző­gaz­da­ság és élel­mi­szer­ipar) min­dig is lé­nye­ges sze­re­pet ját­szott a hazai gaz­da­sá­gi élet­ben, ter­mé­sze­ti és geo­ló­gi­ai adott­sá­ga­ink miatt. Az ága­zat­ban fog­lal­koz­ta­tot­tak ará­nya a rend­szer­vál­tás­kor még 20-25%-ra volt be­csül­he­tő, ami ugyan 3-4%-os rész­arány­ra csök­kent a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben, de az ag­rá­ri­um­mal kap­cso­lat­ban még min­dig el­mond­ha­tó, hogy a szer­te­ága­zó ver­ti­ká­lis és ho­ri­zon­tá­lis kap­cso­lat­rend­sze­re miatt je­len­tős tár­sa­dal­mi sze­re­pe van. Így a cu­kor­ipar­ban mint élel­mi­szer­ipa­ri ága­zat­ban be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­sok ren­ge­teg mun­ka­vál­la­lót ér­zé­ke­nyen érin­tet­tek. A fent em­lí­tett, ala­csony ha­té­kony­sá­gú mű­kö­dés egyik kö­vet­kez­mé­nye lett a pri­va­ti­zált vál­la­la­tok­ban, hogy ra­ci­o­na­li­zá­lás el­ne­ve­zés alatt a mun­ka­vál­la­lók je­len­tős há­nya­dát le­épí­tet­ték, ugyan­is ezek­nél a cé­gek­nél je­len­tős bér­költ­ség je­lent­ke­zett, il­let­ve ma­ga­sak vol­tak annak já­ru­lé­kai. Ér­de­kes tény, hogy a pri­va­ti­zá­lók sok eset­ben nem gyá­rak­hoz, hanem pi­a­cok­hoz ju­tot­tak hozzá, és – nem csu­pán a cu­kor­ipar­ban – a gyá­rak je­len­tős ré­szét vi­szony­lag rövid időn belül be­zár­ták. A ti­zen­két – rend­szer­vál­tás­kor még mű­kö­dő – cu­kor­gyár­ból hat, a pri­va­ti­zá­lás­tól szá­mí­tott leg­fel­jebb 7 éven belül be­szün­tet­te mű­kö­dé­sét. A többi sem ért meg ma­ga­sabb kort, 16 év alatt el­ju­tot­tunk odáig, hogy csak a ka­pos­vá­ri gyár ma­radt hír­mon­dó­nak.

A könyv­ben egy olyan kor­szak bon­ta­ko­zik ki előt­tünk, amit a köz­na­pi nyelv­ben rend­szer­vál­to­zás­ként aposzt­ro­fá­lunk. Itt nem­csak a ma­gyar át­ala­ku­lás­ról, hanem ál­ta­lá­ban a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai fo­lya­ma­tok­ról ka­punk át­te­kin­tést. Ahogy a szer­ző le­szö­ge­zi: „Az 1989-es rend­szer­vál­tás­sal össze­füg­gő át­ala­ku­lás komp­lex fo­lya­mat. Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pát po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi föld­ren­gés­ként érte. A mo­dern gaz­da­ság tör­té­ne­te, a vele össze­füg­gő tár­sa­dal­mi tren­dek szak­sze­rű elem­zé­se csak a glo­ba­li­zá­ció és a gaz­da­ság­föld­rajz bo­nyo­lult pa­ra­dig­ma­rend­sze­ré­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel ért­he­tő meg.” A könyv al­ko­tó­ja fel­tár­ja és meg­vi­lá­gít­ja a szük­ség­sze­rű rend­szer­vál­to­zás be­kö­vet­kez­té­nek okait, belső össze­füg­gé­se­it; tár­gyal­ja a po­li­ti­kai tö­rés­vo­na­lak mö­gött meg­hú­zó­dó va­ló­di össze­füg­gés­rend­sze­re­ket, a sok­szor kusza és ki­bo­goz­ha­tat­lan szá­la­kat.

A szer­ző nem fe­led­ke­zik meg a vi­lág­po­li­ti­ká­ban és a világ gaz­da­sá­gá­ban vég­be­me­nő fo­lya­ma­tok­ról sem: ol­vas­ha­tunk a hi­deg­há­bo­rús kor­szak fej­le­mé­nye­i­ről, a glo­bá­lis erő­köz­pon­tok vi­lág­gaz­da­ság­ban be­töl­tött sze­re­pé­ről és azok vál­to­zá­sá­ról, az olaj­vál­ság ha­tá­sa­i­ról is. Rész­le­te­sen elem­zi a főbb geo­po­li­ti­kai fo­lya­ma­to­kat és a hi­deg­há­bo­rús pe­ri­ó­dus sza­ka­sza­it. Mind­eköz­ben nem fe­led­ke­zik meg a Bret­ton Woods-i egyez­mény­ről, amely gaz­da­sá­gi-pénz­ügyi mér­föld­kő­nek szá­mít a leg­újabb kori gaz­da­ság­ban. Lát­szó­lag tá­vol­ról, a 19. szá­zad vé­gé­től indul, de tá­vol­ról sem ön­cé­lú­an, hi­szen csak a po­li­ti­kai, ha­dá­sza­ti tö­rés­vo­na­lak men­tén ért­he­tő­ek meg a gaz­da­sá­gi össze­füg­gé­sek, és a glo­bá­lis vál­to­zá­sok lo­ká­lis ha­tá­sok­ként je­lent­kez­tek a hazai gaz­da­ság­ban, és így a cu­kor­ipar­ban is. A fent em­lí­tett ré­szek nem szi­get­sze­rű­en, hanem egy­más­hoz kap­cso­lód­va, egy­mást erő­sít­ve tá­maszt­ják alá a cu­kor­gyá­ri pri­va­ti­zá­ció tör­té­ne­tét és annak be­ágya­zott­sá­gát a nem­zet­kö­zi és a hazai fo­lya­ma­tok­ba.

A szer­ző fel­te­szi a sok­szor fel­me­rü­lő kér­dést, hogy szük­ség volt-e pri­va­ti­zá­ci­ó­ra, és ha igen, akkor ilyen for­má­ban-e, ahogy ná­lunk meg­va­ló­sult. Hi­te­les do­ku­men­tu­mok alap­ján tük­röt állít az ol­va­só elé, ahol min­den­ki meg­ad­ja (meg­ad­hat­ja) rá az adek­vát vá­laszt. Tu­do­má­nyos meg­ala­po­zott­ság­gal nyúl a té­má­hoz, több­ször idéz­ve olyan mű­ve­ket, ame­lyek ál­ta­lá­ban és ága­za­ti (nem ki­fe­je­zet­ten a cu­kor­ipa­ri ága­zat) szin­ten fog­lal­koz­nak a pri­va­ti­zá­ci­ó­val (pl. Mi­há­lyi, Hajdu–Lak­ner).

Ér­de­kes vé­gig­kö­vet­ni a szer­ző által fel­vá­zolt eset egyes ál­lo­má­sa­it. A vi­rág­zó me­ző­gaz­da­sá­gi ága­zat és benne a ko­ráb­ban jól mű­kö­dő cu­kor­gyá­rak a rend­szer­vál­tás idő­sza­ká­ra igen nehéz hely­zet­be ke­rül­tek. A Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár sor­sá­nak ala­ku­lá­sát, vi­szon­tag­sá­gos tör­té­ne­tét és annak vég­ki­csen­gé­sét mégis po­zi­tí­van ál­lít­ja be (mely, vé­le­mé­nyem sze­rint, jól tük­rö­zi a szer­ző gon­dol­ko­dás­mód­ját), kö­ve­ten­dő pél­da­ként, hogy po­zi­tív gon­dol­ko­dás­sal, a prob­lé­mák és bi­zony­ta­lan­sá­gok el­le­né­re le­het­sé­ges a kiút a sok­szor far­kas­tör­vé­nyek dik­tál­ta ver­seny­ben. A gyár élet­ben ma­radt, sőt a vá­ros­sal, Ka­pos­vár­ral együtt szá­mos, elő­re­mu­ta­tó pro­jekt­ben vesz­nek részt.

A könyv szer­ke­ze­tét te­kint­ve, a hat fő fe­je­zet­ből álló kötet első része gaz­da­sá­gi as­pek­tus­ból elem­zi a rend­szer­vál­tás tör­té­ne­tét, de mind­ezt egy tá­gabb össze­füg­gés­rend­szer­ben he­lye­zi el. Képet ka­punk a vi­lág­po­li­ti­kai kap­cso­la­tok ala­ku­lá­sá­ról, a 19. és 20. szá­zad ka­tak­liz­ma­sze­rű át­ala­ku­lá­sa­i­ról, más­részt azo­kat a geo­po­li­ti­kai tör­vény­sze­rű­sé­ge­ket veszi sorra, ame­lyek be­fo­lyá­sol­ták a hazai rend­szer­vál­tás (egye­sek sze­rint rend­szer­vál­to­zás) ala­ku­lá­sát. Vá­la­szo­kat ta­lá­lunk a Ká­dár-kor­szak gaz­da­ság­po­li­ti­ká­já­val kap­cso­lat­ban fel­me­rü­lő kér­dé­sek­re is. Ugyan­is Ma­gyar­or­szág már az 1970-es évek­től kezd­ve el­adó­so­dot­tá vált: „Ma­gyar­or­szág, amely a terv­gaz­da­sá­gi rend­szert foly­ta­tó or­szá­gok közül az elsők kö­zött glo­ba­li­zá­ló­dott a nem­zet­kö­zi pénz­ügyi tér­ben, lett IMF-tag, és vett fel nem­zet­kö­zi pénz­in­té­ze­tek­től hi­te­le­ket, már a rend­szer­vál­to­zás kez­de­tén sú­lyo­san el­adó­so­dott or­szág volt. (A rend­szer­vál­to­zás ele­jén 21 mil­li­árd dol­lá­ros adós­ság­ál­lo­mánnyal ren­del­ke­zett az or­szág, 20 évvel ké­sőbb az ál­lam­ház­tar­tás adós­ság­ál­lo­má­nya kö­ze­lí­tet­te a száz­negy­ven­mil­li­árd dol­lárt.) Két év­ti­ze­des neo­li­be­rá­lis gaz­da­ság­po­li­ti­kai kur­zu­sa során ál­lam­ház­tar­tá­sá­nak adós­sá­gát hét­sze­re­sé­re nö­vel­te, mi­köz­ben ál­la­mi va­gyo­ná­nak zöme ér­té­ke­sí­tés­re ke­rült vagy a vesz­te­sé­ges ál­la­mi, vál­la­la­ti gaz­dál­ko­dás révén »el­por­ladt«.”

A má­so­dik rész a ka­pos­vá­ri cu­kor­gyár pri­va­ti­zá­ci­ó­já­nak tör­té­ne­tét me­sé­li el. A fe­je­zet ál­ta­lá­nos ki­te­kin­tést ad a cu­kor­ipar­ban vég­be­me­nő vál­to­zá­sok­ról, a cu­kor­gyá­rak 1948-ban tör­tént ál­la­mo­sí­tá­sá­nak kö­rül­mé­nye­i­ről, be­pil­lan­tást nyújt a párt­ál­lam gaz­da­ság­fej­lesz­té­si pri­o­ri­tá­sa­i­ba, amely­ből ki­tű­nik, hogy a kom­mu­nis­ta párt célja el­ső­sor­ban a ne­héz­ipar fej­lesz­té­se volt, ezzel a cu­kor­gyá­rak re­konst­ruk­ci­ó­ja hát­tér­be szo­rult. Ez az idő­szak egé­szen az 1960-as éve­kig tar­tott, ekkor is­mer­ték fel az ál­la­mi ve­ze­tők, hogy az el­avult tech­no­ló­gia hát­rá­nyos a cu­kor­ré­pa­ter­me­lés és a cu­kor­gyár­tás szem­pont­já­ból, majd meg­tör­tént az esz­köz­park fel­újí­tá­sa. Az új gaz­da­sá­gi me­cha­niz­mus (1968) be­ve­ze­té­se szin­tén po­zi­tí­van ha­tott az ága­zat­ra, nőtt a cu­kor­ré­pa ve­tés­te­rü­le­te, így el­ke­rül­he­tő­vé vált a cu­kor­im­port. A rend­szer­vál­tás mé­lyen érin­tet­te a cu­kor­ipart, a gyá­ra­kat pri­va­ti­zál­ták, ame­lyek leg­több­jé­ben rövid időn belül be­szün­tet­ték a ter­me­lést. A nehéz hely­zet a Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár mű­kö­dé­sét is be­fo­lyá­sol­ta. A fej­lesz­té­sek a 80-as évek­ben el­ma­rad­tak, ked­ve­zőt­le­nül ala­kul­tak a gaz­da­ság­po­li­ti­kai vi­szo­nyok, az állam el­adó­so­dott, és a gyá­rak­nak új pi­a­co­kon kel­lett meg­küz­de­ni­ük az élet­ben ma­ra­dá­sért. Ere­de­ti for­rá­sok mu­tat­ják be a Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár ve­ze­té­sé­ben be­kö­vet­ke­ző sze­mé­lyi vál­to­zá­so­kat, és hogy a gyár sta­bi­li­zá­ci­ó­já­ra mi­lyen in­téz­ke­dé­si ter­ve­ket fo­gad­tak el. Meg­is­mer­het­jük a nehéz hely­zet­ben lévő gyár át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­tát, a rész­vény­tár­sa­sá­gi for­má­vá ala­ku­lá­sát, majd azo­kat a tár­gya­lá­so­kat, ame­lyek alap­ján a gyár az oszt­rák ér­de­kelt­sé­gű Agra­na GmbH gyár tu­laj­do­ná­ba kerül.

A könyv kö­vet­ke­ző fe­je­ze­te­i­ben a szer­ző a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai régió hely­ze­tét vizs­gál­ja, tény­ada­tok­kal alá­tá­maszt­va Ma­gyar­or­szág és a régió fej­lett­sé­gé­nek ala­ku­lá­sát, il­let­ve a főbb gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok (pl. kül­föl­di mű­kö­dő tőke ál­lo­má­nyá­nak ala­ku­lá­sa) tér­nye­ré­sét, il­let­ve a glo­ba­li­zá­ció ha­tá­sát hazai vo­nat­ko­zás­ban vizs­gál­ja, a vi­lág­gaz­da­ság főbb gaz­da­sá­gi erő­te­re­i­nek össze­füg­gé­sé­be ágyaz­va.

Az ötö­dik fe­je­zet Eu­ró­pa és azon belül Ma­gyar­or­szág jö­vő­jét ecse­te­li, de nem a szok­vá­nyos módon, hanem az USA ér­dek­szfé­rá­ján ke­resz­tül, Zbig­ni­ew Br­ze­zin­ski észak-ame­ri­kai geo­po­li­ti­kus kér­dés­fel­te­vé­sei alap­ján. Végül nap­ja­ink ak­tu­á­lis geo­po­li­ti­kai moz­gá­sa­it is­mer­het­jük meg: az USA erő­fö­lé­nyét, a ko­szo­vói vál­sá­got, az „arab ta­vaszt”, a szí­ri­ai hely­ze­tet és az orosz–ame­ri­kai ha­tal­mi játsz­má­kat.

Össze­fog­lal­va, a könyv ér­de­kes ol­vas­má­nyul szol­gál­hat mind­azok­nak, akik sze­re­tik a hi­te­les gaz­da­ság­tör­té­ne­ti át­te­kin­té­se­ket, emel­lett kí­ván­csi­ak a napi tör­té­né­sek mö­gött meg­bú­jó mé­lyebb össze­füg­gé­sek­re. Ber­ta­lan Péter lo­kál­pat­ri­ó­ta­ként ugyan egy lo­ká­lis prob­lé­má­val fog­lal­ko­zik, de mögé te­kint­ve le­ír­ja azo­kat a fo­lya­ma­to­kat, ame­lyek be­fo­lyá­sol­ják vagy be­fo­lyá­sol­hat­ják a Ka­pos­vá­ri Cu­kor­gyár „ke­ser­édes” tör­té­ne­tét.

(Ber­ta­lan Péter: Egy „ke­ser­édes” tör­té­net. A ma­gyar­or­szá­gi cu­kor­ipar pri­va­ti­zá­ci­ó­ja a glo­ba­li­zá­ció és a geo­po­li­ti­ka tük­ré­ben. Ég­haj­lat Kiadó, meg­je­le­nés alatt, 186 oldal.)