Afrika-prognózis

Az af­ri­kai or­szá­gok föld­raj­zi ko­hé­zi­ó­ja

Össze­fog­la­lás

Az USA Köz­pon­ti Hír­szer­ző Ügy­nök­sé­gé­nek (CIA) egyik fel­mé­ré­se sze­rint a világ tíz leg­ve­szé­lye­sebb or­szá­gá­ból hat af­ri­kai or­szág. Fel­me­rül a kér­dés, hogy ennek mi az oka; alá le­het-e ezt tá­masz­ta­ni va­la­mely gaz­da­ság­föld­raj­zi vizs­gá­lat­tal, és mi a hely­zet a többi af­ri­kai or­szág­ban? A ta­nul­mány, az el­ér­he­tő ada­tok függ­vé­nyé­ben, az af­ri­kai or­szá­gok­ban po­ten­ci­á­li­san jelen lévő belső, tár­sa­dal­mi szét­fe­szí­tő erőt pró­bál­ja lo­ka­li­zál­ni a föld­raj­zi tér­in­for­má­ci­ós rend­szer esz­kö­ze­i­vel. Az át­te­kin­tés hasz­nos lehet a kül­gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok ter­ve­zé­sé­nél, a kül­po­li­ti­kai és egyéb kor­mány­kö­zi, nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok, sőt a tu­riz­mus és az uta­zás, utas­biz­to­sí­tás te­rü­le­tén is, a biz­ton­sá­gi koc­ká­za­tok fel­mé­ré­sé­ben.

Afri­can Prog­no­sis

The Geo­gra­phic Co­he­si­on of Afri­can Count­ri­es

Sum­ma­ry

Ac­cord­ing to a re­cent sur­vey by the Cent­ral In­tel­li­gen­ce Agency, six of the ten most dang­erous count­ri­es in the world are in Afri­ca. This raises the quest­ion: what is the rea­son for this, can it be do­cu­men­ted in eco­no­mic-geo­gra­phi­cal terms, and what is the si­tu­a­ti­on with other Afri­can count­ri­es? This study aims at shed­ding light on the deg­ree of po­ten­ti­al in­ter­nal so­ci­al ten­sions that could lead to civil war or armed up­ri­sings on the dark con­ti­nent. This in­for­ma­ti­on may be us­e­ful in buil­ding fo­rei­gn trade re­la­tions, fo­rei­gn po­li­cy and other in­tergovern­men­tal con­nec­tions, even in plan­ning to­u­rist dest­i­na­tions, and as­ses­sing sa­fety risks and the need for tra­vel ins­urance.

Teneo te, Afri­ca! „Tar­ta­lak, Af­ri­ka!” Ez a Ju­li­us Cae­sar­nak tu­laj­do­ní­tott, szál­ló­igé­vé vált mon­dás akkor hang­zott el, ami­kor a nagy római ál­lam­fér­fi elő­ször lé­pett part­ra Egyip­tom­ban; meg­bot­lott, s el­te­rült a föl­dön. Ez rossz elő­jel­nek szá­mí­tott, és ezt el­len­sú­lyo­zan­dó mond­ta a fenti sza­va­kat hu­mo­ro­san, mi­sze­rint nem is esett el, csak jól meg akar­ta fogni Terra Afri­cát, mely föld­rész nevét a ró­ma­i­ak a gö­rö­gök­től vet­ték át, a-ph­ri­ké, azaz „nem hideg” je­len­tés­sel. Az ókor­tól kezd­ve az eur­ázsiai népek, a kö­zel-ke­le­ti bi­ro­dal­mak, de kü­lö­nö­sen a kö­zép­ko­ri eu­ró­pa­i­ak a „nagy föld­raj­zi fel­fe­de­zé­sek” után több száz éven át meg­fo­gad­ták a cézár sza­va­it, és „tar­tot­ták”, azaz gyar­ma­to­sí­tot­ták, gya­kor­la­ti­lag ki­ra­bol­ták Af­ri­kát. Ebben a fran­ci­ák és az an­go­lok, a por­tu­gá­lok, a búrok (hol­lan­dok), va­la­mint a val­lo­nok és fla­man­dok („bel­gák”) jár­tak az élen.

A Föld má­so­dik leg­na­gyobb kon­ti­nen­se az összes szá­raz­föld­nek mint­egy egy­ötö­dét (20,4%-át) teszi ki, né­pes­sé­ge nap­ja­ink­ban meg­ha­lad­ja az ezer­mil­li­ót (1,1 mil­li­árd). A kon­ti­nens föld­raj­zi ar­cu­la­tát a Ma­gyar­or­szág­nál közel száz­szor na­gyobb Sza­ha­ra ho­mok­si­va­tag, a vad­ál­lo­mány­ban bő­vel­ke­dő sza­van­nák és a tró­pu­si eső­er­dők „földi pa­ra­di­cso­ma” ha­tá­roz­zák meg. Az Alpok ma­gas­sá­gát meg­ha­la­dó vagy azzal ve­te­ke­dő hegy­sé­gei: a hó­föd­te Ki­li­man­dzsá­ró (5895 m), szin­tén öt­ezer méter fe­lett a Ke­nya-hegy és a Ruv­en­zo­ri-hegy­ség, né­gyez­res ma­gas­ság­gal az Eti­óp-ma­gas­föld, a kon­gói Vi­run­ga-hegy­ség és a gö­rö­gök sze­rint az „ég­bol­tot tartó” At­lasz hegy­ség. A világ leg­hosszabb fo­lyó­ja, a Du­ná­nál majd­nem két és fél­szer hosszabb Nílus men­tén szü­le­tett a homo sa­pi­ens egyik első ci­vi­li­zá­ci­ó­ja: Egyip­tom. Af­ri­ká­ban ta­lál­ha­tó a világ har­ma­dik leg­na­gyobb tava, a Vic­to­ria, va­la­mint az egyik leg­lát­vá­nyo­sabb víz­esé­se, a Zam­bé­zi fo­lyón lévő Vic­to­ria-zu­ha­tag, avagy „Dörgő Füst,” ahogy a benn­szü­löt­tek el­ne­vez­ték. Innen szár­ma­zik a kávé, itt ter­me­lik a leg­több ka­ka­ót, dé­li­gyü­möl­csöt; itt ta­lál­ha­tók a világ gaz­dag szén­hid­ro­gén-, gyé­mánt-, arany-, réz-, urán-, pla­ti­na-, fosz­fát­le­lő­he­lyei és a világ leg­gaz­da­gabb ál­lat­vi­lá­ga. Meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a fe­ke­te kon­ti­nens ter­mé­sze­ti szép­sé­gek­ben és erő­for­rá­sok­ban rend­kí­vül gaz­dag.

Mégis, az itt élő nagy nép­cso­por­tok – észa­kon az ara­bok, ber­be­rek, kö­zé­pen a szu­dá­ni­ak, a kon­ti­nens „Fe­ke­te-Af­ri­ka” nevű kö­zép­ső és déli ré­szén a fe­ke­te ban­tuk, a „bo­zót­la­kó” bus­ma­nok, a törpe pig­me­u­sok – na­gyobb része ke­ve­sebb mint napi egy dol­lár­nak meg­fe­le­lő jö­ve­de­lem­ből ten­ge­ti az éle­tét. A né­pes­ség majd­nem fele (45%) 15 éven aluli, ami az igen magas nép­sza­po­ru­lat mel­lett a szin­tén na­gyon magas ha­lá­lo­zá­si rá­tá­ra enged kö­vet­kez­tet­ni. Mind­ezért az eu­ró­pa­i­nál ti­zen­öt-hússzor ma­ga­sabb gyer­mek­ha­lan­dó­ság mel­lett a jár­vá­nyok, az alul­táp­lált­ság, az éh­ín­ség, va­la­mint a helyi há­bo­rúk so­ka­sá­ga a fe­le­lős. A ta­nul­mány a föld­raj­zi tér­in­for­má­ci­ós rend­szer esz­kö­zé­vel azt vizs­gál­ja, mi­lyen erős az af­ri­kai or­szá­gok belső ko­he­ren­ci­á­ja, mi­lyen jövő prog­nosz­ti­zál­ha­tó ese­tük­ben, hol és mi­lyen mér­ték­ben vár­ha­tó to­váb­bi hu­ma­ni­tá­ri­us ka­taszt­ró­fa vagy há­bo­rúk okoz­ta gaz­da­sá­gi la­bi­li­tás?

Ve­szé­lyes Af­ri­ka

A World Facts 2015. évi fel­mé­ré­se¹ sze­rint a világ 10 leg­ve­szé­lye­sebb or­szá­ga közül 6 af­ri­kai or­szág. A 10. hely­re rang­so­rolt Ke­nyá­ban – mint szá­mos más af­ri­kai or­szág­ban – gya­ko­ri a csem­pé­szés, au­tó­rab­lás, fegy­ve­res tá­ma­dás, ezt te­té­zik a szom­szé­dos Szo­má­li­á­ból át­por­tyá­zó fegy­ve­res tá­ma­dá­sok, ahol a mint­egy hat­van ki­lo­mé­te­res határ menti sáv­ban helyi há­bo­rús ál­la­po­tok ural­kod­nak, a szo­má­li­ai tá­ma­dó és a kor­mány­erők vé­del­mi ak­ci­ó­i­val. Ezen­kí­vül gya­ko­ri­ak a szo­má­li­ai al-Sha­ba­ab szer­ve­zet ter­ror­tá­ma­dá­sai; ezek közül eddig a 2015. évi kö­ve­tel­te a leg­több, 148 ha­lá­los ál­do­za­tot.

A 9. he­lyen Ni­gé­ria áll, ahol az Isz­lám Állam Nyu­gat-el­le­nes helyi szer­ve­ze­tei – a ni­gé­ri­ai kor­mány rend­fenn­tar­tó és fegy­ve­res tes­tü­le­te­i­be is be­fér­kőz­ve – pol­gár­há­bo­rús ál­la­po­to­kat idéz­tek elő a leg­na­gyobb né­pes­sé­gű (majd­nem 180 mil­li­ós) af­ri­kai or­szág egyes tar­to­má­nya­i­ban. Te­he­tik ezt annál is könnyeb­ben, mert Ni­gé­ri­á­ban mint­egy 115 je­len­tő­sebb et­ni­kum él, ame­lye­ket könnyű meg­osz­ta­ni. Az or­szág at­lan­ti-óce­á­ni part­vi­dé­két pedig rend­sze­res, áru­rab­lá­si célú ka­lóz­tá­ma­dá­sok érik.

A 8. he­lyen álló, pol­gár­há­bo­rú súj­tot­ta Ira­kot a 7. he­lyen ismét egy af­ri­kai or­szág, Csád kö­ve­ti. Csád Ni­gé­ri­á­val, Szu­dán­nal és a Kö­zép-af­ri­kai Köz­tár­sa­ság­gal ha­tá­ros, amely or­szá­gok szin­tén bá­zi­sai a ra­di­ká­lis isz­lám moz­ga­lom­nak, ne­ve­ze­te­sen a Boko Ha­ram­nak. Ennek kö­vet­kez­té­ben há­bo­rús, pol­gár­há­bo­rús ál­la­po­tok ural­kod­nak az or­szág­ban a kor­mány­erők és az el­len­zék kö­zött. 2016 jú­ni­u­sá­ban és jú­li­u­sá­ban a csádi fő­vá­ros­ban (N’Dja­me­ná­ban) három ter­ror­tá­ma­dás is be­kö­vet­ke­zett. Emel­lett a civil la­kos­ság kö­ré­ben is el­ter­jed­tek az em­ber­rab­lá­sok és fegy­ve­res rab­lá­sok, tá­ma­dá­sok.

A világ 6. leg­ve­szé­lye­sebb or­szá­ga Szu­dán, mely­nek több mint a fele biz­ton­sá­gos desz­ti­ná­ció az eu­ró­pai tu­ris­ták­nak, köz­tük a nők­nek is – fel­té­ve ha helyi szo­kás sze­rin­ti öl­tö­zé­ket vi­sel­nek. Két déli tar­to­má­nyá­ban azon­ban (Dél-Kor­do­fán és Dar­fúr) 2003 óta fo­lya­ma­tos pol­gár­há­bo­rú zaj­lik a Szu­dá­ni For­ra­dal­mi Front és a kor­mány­erők kö­zött. Ez a konf­lik­tus több mint két­mil­lió me­ne­kül­tet ered­mé­nye­zett, és leg­ke­ve­sebb 300 ezer ha­lá­los ál­do­za­tot kö­ve­telt eddig.

Az 5. hely­re so­rolt, isz­lám ter­ro­riz­mus­sal súj­tott Pa­kisz­tán után a 4. he­lyen áll a Kö­zép-af­ri­kai Köz­tár­sa­ság, ahol ka­o­ti­kus ál­la­po­tok ural­kod­nak. Az erő­szak, vér­bosszú, gyil­kos­sá­gok, zsák­má­nyo­lás, meg­alá­zás min­den­na­pos, mi­köz­ben a rend­fenn­tar­tás nincs a hely­zet ma­gas­la­tán. A köz­biz­ton­ság még a fő­vá­ros­ban (Ban­gu­i­ban) sem ga­ran­tál­ha­tó, vi­dé­ken pedig még in­kább érez­he­tő a tör­vény és a köz­biz­ton­ság hi­á­nya. A nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek az or­szág el­ke­rü­lé­sé­re fi­gyel­mez­te­tik mind a tu­ris­tá­kat, mind az üz­let­em­be­re­ket.

A csa­ta­tér­ré vált Szí­ria (3. hely) és a ter­ror súj­tot­ta Af­ga­nisz­tán (2. hely) után a világ leg­ve­szé­lye­sebb or­szá­ga kétes di­cső­sé­gét a Kon­gói De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság (régi, köz­is­mer­tebb nevén Zaire, il­let­ve Belga Kongó) mond­hat­ja ma­gá­é­nak. Itt nem a ter­ro­riz­mus vagy a pol­gár­há­bo­rú je­len­ti a fő ve­szélyt, hanem az el­ha­tal­ma­so­dott köz­te­rü­le­ti erő­szak, a köz­biz­ton­ság szin­te tel­jes hi­á­nya, a rab­lás, em­ber­rab­lás, amit fel­erő­sít a fegy­ve­res fi­a­tal­ko­rú­ak­ból álló ban­dák ga­ráz­dál­ko­dá­sa és a rend­kí­vü­li mér­té­kű kor­rup­ció. Ezért a nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek még rend­őri kí­sé­ret­tel sem ajánl­ják sen­ki­nek, hogy egye­dül utaz­zon az or­szág­ban.

Iga­zat kell ad­nunk Ge­or­ge Fried­man­nek, a geo­po­li­ti­kai prog­nó­zi­so­kat ké­szí­tő, vi­lág­szer­te is­mert és el­is­mert ame­ri­kai Stratfor ma­gyar szár­ma­zá­sú ala­pí­tó­já­nak, aki Af­ri­kát olyan hely­nek aposzt­ro­fál­ja, „amit jobb el­ke­rül­ni” a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben.² Fried­man mód­sze­re az, hogy egy adott föld­raj­zi hely jö­vő­jét az ott eddig le­ját­szó­dott tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok szer­ves foly­ta­tá­sa­ként te­kin­ti, ter­mé­sze­te­sen a glo­bá­lis po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi fak­to­rok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel. Ezek sze­rint pél­dá­ul, amíg a kö­zép­kor és az újkor során Eu­ró­pá­ban ki­ala­kul­tak a szu­ve­rén te­rü­le­ti igaz­ga­tás­sal ren­del­ke­ző nem­zet­ál­la­mok, addig rend­kí­vül sok vér­nek kel­lett foly­nia, a 20. szá­zad kö­ze­pé­ig tu­laj­don­kép­pen nem volt fegy­ver­szü­net Eu­ró­pá­ban, fo­lya­ma­to­san ki­sebb-na­gyobb há­bo­rúk, oly­kor vi­lág­há­bo­rúk szín­te­re volt. Ami­kor Af­ri­ká­ban meg­je­len­tek az eu­ró­pai gyar­ma­to­sí­tók, ott még rend­kí­vül el­ap­ró­zott, egy­más­tól na­gyon kü­lön­bö­ző, a ter­mé­sze­ti kör­nye­ze­tük­kel har­mó­ni­á­ban élő, egyes he­lye­ken egye­ne­sen kő­kor­sza­ki, tör­zsi ci­vi­li­zá­ci­ós szin­ten álló et­ni­ku­mo­kat ta­lál­tak. A sza­ha­rai ho­mok­si­va­ta­gok­tól a sza­van­ná­kon át az eső­er­dő­ig a népek, tör­zsek a ter­mé­szet­tel a leg­tö­ké­le­te­sebb össz­hang­ban, ahhoz al­kal­maz­kod­va éltek, és bár tör­zsi vil­lon­gá­sok elő­for­dul­tak a ter­mé­sze­ti erő­for­rá­sok (le­ge­lő, ivó­víz és a gyűj­tö­ge­tő- és va­dász­te­rü­let) meg­szer­zé­sé­ért, még nem kez­dőd­tek el a nagy helyi te­rü­let­szer­ző há­bo­rúk, ame­lyek a nem­zet­té for­má­ló­dást, a nem­zet­ál­la­mok ki­ala­kí­tá­sát cé­loz­ták volna.

Igaz ugyan, hogy a gyar­ma­to­sí­tó ha­tal­mak a 20. szá­zad során de facto füg­get­len­sé­get adtak a bün­tet­le­nül ki­ra­bolt af­ri­kai te­rü­le­tek­nek, a hát­ra­ha­gyott or­szág­ha­tá­rok egy­ál­ta­lán nem il­lesz­ked­tek az egyes et­ni­ku­mok által be­né­pe­sí­tett te­rü­le­tek­hez. Ez nem a vé­let­len műve volt, a vi­lá­gon min­de­nütt így tör­tént a ko­ráb­bi gyar­ma­to­kon: a vissza­vo­nu­ló gyar­mat­tar­tók ter­mé­sze­te­sen meg kí­ván­ták őriz­ni gaz­da­sá­gi be­fo­lyá­su­kat, fegy­ver­el­adá­si ka­pa­ci­tá­su­kat a volt gyar­ma­ta­i­kon, ezért olyan mes­ter­sé­ges or­szág­ha­tá­ro­kat hagy­tak hátra, ame­lyek kó­dol­ták az adott te­rü­let po­li­ti­kai in­sta­bi­li­tá­sát. Hogy ez mennyi­re így van, mi, ma­gya­rok iga­zol­hat­juk a leg­job­ban. A fran­ci­ák és az an­go­lok (ab­be­li igye­ke­ze­tük­ben, hogy az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia, mint Né­met­or­szág bal­ká­ni és ke­let-eu­ró­pai ka­pu­ja, soha ne ala­kul­has­son újra) az utód­ál­la­mok ha­tá­rát tu­da­to­san úgy húz­ták meg, hogy az éppen a cent­rum­ban lévő et­ni­kum föld­raj­zi el­ter­je­dé­sé­ből 10-20% min­de­nütt más-más állam te­rü­le­té­re ke­rül­jön.³ Saj­nos éppen a ma­gyar­ság volt rossz­kor, rossz he­lyen ebből a szem­pont­ból. Száz év el­tel­té­vel sem mond­ha­tó, hogy román, szerb vagy szlo­vák szom­széd­ja­ink­kal sta­bil és ba­rá­ti po­li­ti­kai kap­cso­la­tot ápol­nánk. Af­ri­ká­ban ter­mé­sze­te­sen nagy­ság­rend­del több az et­ni­kum, mint Eu­ró­pá­ban, s a volt gyar­ma­to­sí­tók – egy­más­sal is ri­va­li­zál­va – nem tud­ták olyan tu­do­má­nyos ala­pos­ság­gal meg­húz­ni a ha­tá­ro­kat, mint a Ma­gyar Ki­rály­ság fel­da­ra­bo­lá­sa­kor, de így is ál­dat­lan ál­la­po­to­kat hagy­tak hátra. A mes­ter­sé­ges ál­lam­ha­tá­rok fel­erő­sí­tik a pol­gár­há­bo­rúk „ha­té­kony­sá­gát” a rom­bo­lás­ban.

Ter­mé­sze­te­sen nem mond­ha­tó, hogy a je­len­leg az af­ri­kai or­szá­gok­ban ural­ko­dó pus­ka­po­ros han­gu­la­tért csak a volt gyar­mat­tar­tók okol­ha­tók, az et­ni­kai ha­tá­ro­kat át- és át­sze­lő po­li­ti­kai ha­tá­rok meg­hú­zá­sa okán. Ahogy Fried­man ki­je­len­tet­te, a nem­zet­ál­la­mo­kat for­má­ló há­bo­rúk előbb-utóbb min­den­kép­pen be­kö­vet­kez­tek volna Af­ri­ká­ban, az eu­ró­pa­i­ak be­avat­ko­zá­sa nél­kül is. Az eu­ró­pai fo­lya­ma­tok­hoz vi­szo­nyí­tott fá­zis­ké­sés oka a ked­ve­ző af­ri­kai ter­mé­sze­ti kör­nye­zet. Eu­ró­pá­ban a tél hideg, a nyár meleg, a ter­mő­ta­laj se­kély és rossz mi­nő­sé­gű, a kör­nye­zet vál­to­zó. Már­pe­dig az em­be­ri ter­mé­szet min­dig a vál­to­zat­lan­ság biz­ton­sá­gá­ra tö­rek­szik. Eu­ró­pá­ban az em­be­rek rá­kény­sze­rül­tek, hogy fel­ta­lál­ják a fém­esz­kö­zö­ket annak ér­de­ké­ben, hogy a ta­lajt job­ban meg tud­ják mű­vel­ni, hogy ma­gu­kat job­ban meg tud­ják vé­de­ni, vagy éppen ha­té­ko­nyab­ban tud­ja­nak ra­bol­ni. Kény­te­le­nek vol­tak té­li­re meg­fe­le­lő ru­há­zat­ról gon­dos­kod­ni, az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­nak el­len­ál­ló haj­lé­ko­kat épí­te­ni, fű­te­ni. Mind­ez tár­sa­dal­mi mun­ka­meg­osz­tás­hoz ve­ze­tett, amely­nek során spe­ci­a­li­zált mes­ter­sé­gek sora ala­kult ki. S mi­u­tán a he­gyek­kel, fo­lyók­kal, fél­szi­ge­tek­kel, bel­ten­ge­rek­kel ta­golt Eu­ró­pá­ban nem tud­tak az egyip­to­mi­hoz vagy a per­zsá­hoz ha­son­ló óri­á­si bi­ro­dal­mak ki­ala­kul­ni, ahol az is­ten­ki­rá­lyok ad­mi­niszt­rá­ci­ó­ja össze tudta volna gyűj­te­ni a meg­ter­melt fe­les­le­get, az eu­ró­pai mes­te­rek pi­ac­ra kezd­tek ter­mel­ni. A pi­ac­gaz­da­ság lét­re­hoz­ta a pol­gá­ri ré­te­get, amely előbb-utóbb utat nyi­tott az egyre fej­let­tebb ál­la­mok, a mo­nar­chi­ák és a köz­tár­sa­sá­gok ki­ala­ku­lá­sá­nak. Tehát egy­faj­ta föld­raj­zi de­ter­mi­ná­ció ér­vé­nye­sült, ami­kor a szét­ta­golt és mos­to­ha kör­nye­ze­ti adott­sá­gok­kal ren­del­ke­ző Eu­ró­pá­ból, a leg­ki­sebb kon­ti­nens­ből, leg­alább­is annak fej­lett, nyu­ga­ti ré­szé­ből a vi­lá­got gyar­ma­to­sí­ta­ni képes ha­ta­lom lett. Af­ri­ká­ban és a világ más tró­pu­si vagy éppen ark­ti­kus ré­sze­in, ahol a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet ál­lan­dó volt, és a ter­mé­sze­ti né­pe­ket el tudta tar­ta­ni, nem volt ilyen fej­lő­dés.

Ugyan­ez a ter­mé­sze­ti de­ter­mi­ná­ció a ter­mé­szet­tel tö­ké­le­tes össz­hang­ban élő népek ese­té­ben kon­zer­vál­ta a tör­zsi, gyűj­tö­ge­tő, va­dá­szó „tech­no­ló­gi­át”. A gyar­ma­to­sí­tók meg­je­le­né­se ter­mé­sze­te­sen mes­ter­sé­ge­sen fel­gyor­sí­tot­ta az új tech­no­ló­gi­ák al­kal­ma­zá­sát, a mi­ni­má­lis inf­ra­struk­tú­ra és hi­gi­é­nia be­ve­ze­té­sét, a gon­dol­ko­dás­mó­dot és az igé­nye­ket, anél­kül hogy az af­ri­kai népek el­in­dul­tak volna a pol­gá­ro­so­dás rögös útján. Minden­nek igen sú­lyos kö­vet­kez­mé­nye az lett, hogy pél­dá­ul a földi pa­ra­di­csom, az éden­kert, vagy­is a tró­pu­si ős­er­dő szom­széd­sá­gá­ban, a de­mog­rá­fi­ai rob­ba­nás után száz­ez­res tá­bo­rok­ban és nyo­mor­te­le­pe­ken éhez­nek az em­be­rek. A vá­ro­so­kat pedig bó­dé­ren­ge­te­gek, slu­mok ve­szik körül, ahol mil­li­ók ten­gőd­nek el­ké­pesz­tő­en ala­csony élet­szín­vo­na­lon, nyo­mor­ban és bű­nö­zés­ben. Ter­mé­sze­te­sen nem vár­ha­tó el tőlük, hogy a meg­ma­radt pig­me­u­sok­hoz ha­son­ló­an, be­ve­gyék ma­gu­kat az ős­er­dő­be, s meg­pró­bál­ja­nak ők is a ter­mé­szet­tel tö­ké­le­tes szim­bi­ó­zis­ban, pri­mi­tív kö­rül­mé­nyek kö­zött élet­ben ma­rad­ni a 21. szá­zad­ban, ami­kor a mé­di­á­ból fo­lya­ma­to­san ér­te­sül­het­nek a nyu­ga­ti világ fény­űző élet­mód­já­ról.

„Ici re­po­se un géant end­or­mi, la­is­sez le dor­mir, car quand il s’éve­il­le­ra, il éton­ne­ra le monde”⁴ Ezt ál­lí­tó­lag egy Bo­na­par­te Na­pó­le­on nevű ki­vá­ló fran­cia ta­lál­ta mon­da­ni Kí­ná­ról. Jól­le­het az ame­ri­kai és eu­ró­pai gaz­da­sá­gok min­dig tar­tot­tak Kí­ná­tól és Ázsi­á­tól, ma már Af­ri­ka az a föld­rész, ahon­nan Eu­ró­pá­ra a 21. szá­zad ko­moly ve­szé­lye le­sel­ke­dik, és a fo­lya­mat már el is in­dult a kö­zel-ke­le­ti há­bo­rú, az Isz­lám Állam, a Boko Haram és szám­ta­lan más szél­ső­sé­ges mi­li­ta­ris­ta szer­ve­zet által fel­ka­vart mig­rá­ci­ós tömeg for­má­já­ban. Ahogy egy dél-szu­dá­ni köz­mon­dás tart­ja: „Ha gyor­san akarsz menni, menj egye­dül; ha messzi­re akarsz jutni, menj társ­sal.” Ennek je­gyé­ben tö­me­gek kel­nek útra a jó és ké­nyel­mes, nyu­ga­ti szín­vo­na­lú élet re­mé­nyé­ben az af­ri­kai or­szá­gok­ból is. Amíg a szí­ri­ai, pa­kisz­tá­ni és afgán me­ne­kül­tek száma mil­li­ók­ban ugyan, de kor­lá­to­zott, az af­ri­kai után­pót­lás száz­mil­li­ók­ban mér­he­tő, amit Eu­ró­pa soha nem tudna ke­zel­ni. Az af­ri­kai mig­ránszsi­lip ki­nyi­tá­sát a lí­bi­ai elnök, Mo­am­mer Kad­ha­fi re­zsim­jé­nek 2011-es meg­dön­té­se fém­je­lez­te, ami­kor az ame­ri­kai tá­mo­ga­tás­sal ger­jesz­tett „arab ta­vasz” moz­ga­lom ered­mé­nye­kép­pen Líbia – mint állam – bel­po­li­ti­kai ká­osz­ba süllyedt. Nyil­ván­va­ló, hogy a 2015-ben az Eu­ró­pai Unió gaz­da­sá­gi mo­tor­já­ra, Né­met­or­szág­ra zú­dí­tott kö­zel-ke­le­ti és af­ri­kai mig­ráns­hul­lám alap­ve­tő­en ame­ri­kai gaz­da­sá­gi ér­de­ket szol­gál,⁵ ez azon­ban nem von le sem­mit az egész Eu­ró­pát érin­tő fe­nye­ge­tett­ség és az af­ri­kai or­szá­gok ka­o­ti­kus geo­po­li­ti­kai hely­ze­té­nek, re­mény­te­len jö­vő­ké­pük nyo­masz­tó vi­lág­po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nye­i­nek sú­lyá­ból.

A ta­nul­mány a kö­vet­ke­zők­ben tehát azt vizs­gál­ja, hogy Af­ri­kán belül hol, mi­lyen mér­té­kű a po­ten­ci­á­lis de­mog­rá­fi­ai-po­li­ti­kai rob­ba­nás­ve­szély, a jö­vő­be­ni helyi af­ri­kai há­bo­rúk ki­rob­ba­ná­sa, a mig­ráns­hul­lá­mok el­in­du­lá­sa hol, mi­lyen in­ten­zi­tás­sal vár­ha­tó.

Az af­ri­kai or­szá­gok tár­sa­dal­mi in­ho­mo­ge­ni­tá­si in­de­xe

Ami­kor egy-egy or­szág belső szer­ke­ze­tét a nem­zet­ál­lam­má for­má­ló­dás va­ló­szí­nű­sé­ge és az el­ér­he­tő sta­tisz­ti­kai ada­tok tük­ré­ben vizs­gál­juk, vagy­is az egy egy­sé­gen be­lü­li ho­mo­ge­ni­tás-in­ho­mo­ge­ni­tás ki­mu­ta­tá­sa a cé­lunk, a gaz­da­ság­föld­raj­zi szak­iro­da­lom a Herf­in­dahl–Hirschman-in­de­xet⁶ ajánl­ja. Af­ri­ka ese­té­ben 2016-ban azon­ban az in­dex­hez szük­sé­ges ada­tok (az egyes or­szá­gok­ban a nem­ze­ti­sé­gek, et­ni­ku­mok szá­za­lé­kos meg­osz­lá­sa, lét­szá­má­nak is­me­re­te) nem áll­nak ren­del­ke­zés­re. Or­szá­gon­ként ahány for­rás, annyi et­ni­kum meg­ne­ve­zé­se; for­rá­son­ként más-más et­ni­ku­mok, más-más szá­za­lé­kok­ban van­nak fel­tün­tet­ve, és több or­szág ese­té­ben egy­ál­ta­lán nincs ilyen adat. Az af­ri­kai et­ni­ku­mok­ra vo­nat­ko­zó sta­tisz­ti­kai ada­tok meg­bíz­ha­tó­sá­gá­ra jel­lem­ző, hogy több eset­ben csak olyan adat el­ér­he­tő, mint pél­dá­ul hogy az or­szág­ban élő et­ni­ku­mok száma „több mint 60”. Az et­ni­ku­mok af­ri­kai or­szá­gon­kén­ti azo­no­sí­tá­sa, va­la­mint a be­szélt nyel­vek anya­nyel­vi szin­tű meg­ha­tá­ro­zá­sa, az et­ni­ku­mok­hoz ren­de­lé­se az egyes cso­por­tok­ra el­lent­mon­dá­sos, adat­hi­á­nyos. Ezek je­len­leg még sem az ENSZ, sem a Vi­lág­bank, sem a CIA adat­bá­zi­sa­i­ban nem ta­lál­ha­tók meg egy­sé­ge­sen.

Az adek­vát index ki­szá­mí­tá­sá­hoz szük­sé­ges ada­tok híján egy másik geos­ta­tisz­ti­kai mód­szer al­kal­ma­zá­sa tűnik meg­old­ha­tó­nak. Ez a Benn­ett-fé­le komp­lex index,⁷ amely a vál­to­zó­kat a vál­to­zón­ként leg­ma­ga­sabb érték szá­za­lé­ká­ban ki­fe­jez­ve ak­ku­mu­lál­ja az egyes te­rü­le­ti egy­sé­gek­re, s így a vál­to­zók össze­ha­son­lít­ha­tó ér­té­ke­it össze­gez­ve, egy ská­lán (le­gyen ez egy tízes skála) áb­rá­zol­ja. Így minél na­gyobb az egy-egy te­rü­let­re (or­szág­ra) szá­mí­tott érték, annál erő­sebb a tár­sa­dal­mi ko­hé­zi­ót szét­fe­szí­te­ni kész, po­ten­ci­á­lis belső in­ho­mo­ge­ni­tás.

Az el­ér­he­tő és vi­szony­lag meg­bíz­ha­tó ada­tok olyan egy­sze­rű (soft) ada­tok, ame­lyek elem­zé­se ter­mé­sze­te­sen csak egy meg­kö­ze­lí­tő (soft) becs­lést ered­mé­nyez­het az or­szá­gon­kén­ti tár­sa­dal­mi in­ho­mo­ge­ni­tás meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra – kül­po­li­ti­kai, kül­ke­res­ke­del­mi vagy uta­zá­si, ide­gen­for­gal­mi tá­jé­koz­ta­tá­si jel­leg­gel.

Az 1. táb­lá­zat vál­to­zói olyan tá­jé­koz­ta­tó jel­le­gű ada­to­kat is tar­tal­maz­nak, mint az or­szág né­pes­ség­szá­ma (A) és te­rü­le­ti ki­ter­je­dé­se (B). A mi­nő­sí­tés­ben vi­szont csak az ebből a ket­tő­ből ge­ne­rált nép­sű­rű­ség (C) sze­re­pel, fel­té­te­lez­ve, hogy a na­gyobb nép­sű­rű­ség egy et­ni­ka­i­lag he­te­ro­gén, mul­ti­kul­tu­rá­lis tár­sa­da­lom ese­tén több fe­szült­ség­hez ve­zet­het, mint egy rit­kán la­kott te­rü­le­ten. A de­mog­rá­fi­ai vál­to­zó után a po­li­ti­kai ada­tok te­rü­le­tén a sok or­szág­ban ka­o­ti­kus po­li­ti­kai hely­zet és az ezzel járó adat­hi­ány miatt, a füg­get­len­ség tény­le­ges de facto el­éré­se óta el­telt évek száma sze­re­pel (D), azt fel­té­te­lez­ve, hogy a hosszabb idő erő­sebb kon­szo­li­dá­ci­ót ered­mé­nyez. (Saj­nos éppen a gya­kor­la­ti­lag több mint ezer éve füg­get­len etióp állam belső ko­hé­zi­ó­ja nem iga­zol­ja ezt vissza, ugyan­ak­kor a leg­fi­a­ta­labb af­ri­kai ál­la­mok, pl. Dél-Szu­dán vagy Erit­rea lét­re­jöt­te fegy­ve­res konf­lik­tu­sok­ká fa­jult el­len­té­tek ered­mé­nye.)

A sze­gény­ség, a gaz­da­sá­gi hely­zet is for­rá­sa lehet a belső in­ho­mo­ge­ni­tás­nak. Ezért a vál­to­zók kö­zött sze­re­pel­nek az egyes or­szá­gok­ra szá­mí­tott ada­tok: az egy főre jutó nem­ze­ti össz­ter­mék, a GDP/fő, amely egy át­la­got kép­vi­sel (E). Ez az érték minél ki­sebb, annál ked­ve­zőt­le­nebb. A másik gaz­da­sá­gi vál­to­zó a jö­ve­de­lem belső el­osz­lá­sát hi­va­tott kép­vi­sel­ni, vagy­is hogy a la­kos­ság hány szá­za­lé­ka bir­to­kol­ja a nem­ze­ti össz­ter­mék hány szá­za­lé­kát. Ez a GI­NI-in­dex ⁸ (F), amely minél ki­sebb, annál ke­vés­bé po­la­ri­zá­ló­dott a tár­sa­da­lom. A GDP és a GINI ada­tai ebben a ta­nul­mány­ban a World Bank és a CIA által szá­mí­tott adat­so­rok át­la­ga­i­ként sze­re­pel­nek, ki­vé­ve négy or­szá­got,⁹ ahol a belső egyen­lőt­len­sé­gi mu­ta­tó ese­té­ben adat­hi­ány miatt egyik vi­lág­szer­ve­zet sem mért GI­NI-in­de­xet.¹⁰

Mi­u­tán a gaz­da­sá­gi hely­ze­tet két vál­to­zó kép­vi­se­li, a leg­fon­to­sabb, et­ni­kai szem­pon­tot három; így az et­ni­kai vi­szo­nyok az egy­sze­res súlyú de­mog­rá­fi­á­hoz és a po­li­ti­ká­hoz, va­la­mint a két­sze­res súlyú gaz­da­ság­hoz ké­pest há­rom­szo­ros súllyal esnek latba a mi­nő­sí­tés­kor. Ezek a vál­to­zók ter­mé­sze­te­sen tá­jé­koz­ta­tó jel­le­gű vagy éppen be­csült ada­to­kat je­len­te­nek. Ezek: az et­ni­ku­mok összes száma (G); a nagy, ~10% fe­let­ti et­ni­ku­mok száma (H) és azon je­len­tő­sebb vagy is­mert et­ni­ku­mok száma, ame­lyek élő­he­lye az or­szág ha­tá­ra­in túl, más or­szá­gok­ra is ki­ter­jed (I). Ezek fel­té­te­lez­he­tő­en a magas ér­té­kek ese­tén po­ten­ci­á­lis szét­fe­szí­tő erő­ket rep­re­zen­tál­hat­nak.

Ér­té­ke­lés

A 2. táb­lá­zat és az 1. ábra tér­ké­pe arról tá­jé­koz­tat, hogy a belső, po­ten­ci­á­lis tár­sa­dal­mi fe­szült­ség Af­ri­ka nagy ré­szén ma­ni­fesz­tá­ló­dik, főleg a kö­ze­pes mi­nő­sí­té­si szin­ten. A ta­nul­mány össze­fog­la­ló­já­ban em­lí­tett, a CIA ve­szé­lyes­sé­gi lis­tá­ján sze­rep­lő ér­té­ke­lés tel­jes mér­ték­ben vissza­iga­zo­lást és meg­erő­sí­tést nyert a Kon­gói De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság (Zaire), Szu­dán, Ni­gé­ria ese­té­ben (9-es és 10-es mi­nő­sí­té­sek­kel), ki­sebb mér­ték­ben a Kö­zép-af­ri­kai Köz­tár­sa­ság és Kenya ese­té­ben (7-es mi­nő­sí­tés­sel). Nem sze­re­pel vi­szont a CIA Top 10-ben három olyan or­szág, amely a je­len­le­gi vizs­gá­lat­ban szin­tén igen je­len­tős koc­ká­za­ti té­nye­zőt kép­vi­sel: Tan­zá­nia, Ka­me­run és a Dél-af­ri­kai Köz­tár­sa­ság (8-as mi­nő­sí­tés).

Azok az or­szá­gok, ahol mos­ta­ná­ig vagy az el­múlt év­ti­ze­dek­ben et­ni­kai in­dít­ta­tá­sú pol­gár­há­bo­rú folyt, je­len­leg, a 2015. évi ada­tok tük­ré­ben Szo­má­lia 3-as, Erit­rea 5-ös, Bu­run­di 6-os, Ru­an­da és Dél-Szu­dán 7-es mi­nő­sí­tést ka­pott, bár ez utób­bi kettő már je­len­tős­nek mond­ha­tó. Meg­le­pe­tés­ként hat, hogy Líbia a je­len­le­gi ka­o­ti­kus bel­po­li­ti­kai hely­ze­té­vel nem je­len­tős, 1-es mi­nő­sí­tést ka­pott. Az in­put­ada­tok belső vál­to­zó­kat kép­vi­sel­nek, a lí­bi­ai ál­dat­lan vi­szo­nyo­kat azon­ban külső se­géd­let­tel, mes­ter­sé­ge­sen gyúj­tot­ták láng­ra azok a nem hi­va­ta­los – ame­ri­kai – tő­ke­ér­de­kek, ame­lyek az „arab ta­vasz” de­mok­ra­ti­kus pol­gár­jo­gi moz­gal­ma­kat tá­mo­gat­ták, köz­tük az Isz­lám Ál­la­mot is, hogy a Kö­zel-Ke­le­ten éppen a szí­ri­ai és Af­ri­ká­ban éppen a lí­bi­ai dik­ta­tú­rá­kat meg­dönt­ve, utat nyis­sa­nak az Eu­ró­pai Uni­ó­ra, azon belül is a Né­met­or­szág­ra zú­dí­tan­dó hu­ma­ni­tá­ri­us nép­ván­dor­lás­nak.

Re­gi­o­ná­li­san meg­fi­gyel­he­tő, hogy Af­ri­ka észa­ki or­szá­ga­i­ban az ural­ko­dó arab kul­tú­rák egy­sé­ge­sebb ál­la­mo­kat hoz­tak létre, az a po­li­ti­kai fe­szült­ség és ter­ro­riz­mus, ami je­len­leg meg­ta­lál­ha­tó ben­nük, külső im­port ered­mé­nye­ként ala­kult ki. Dél felé ha­lad­va, be­lép­ve a bantu et­ni­kai és nyel­vi, tör­zsi sok­szí­nű­ség vi­lá­gá­ba, a belső in­ho­mo­ge­ni­tás egyre fo­ko­zó­dik. Af­ri­ka leg­né­pe­sebb or­szá­ga, a 178 mil­li­ós Ni­gé­ria mu­tat­ja a leg­vál­to­za­to­sabb és leg­ri­zi­kó­sabb belső vi­szo­nyo­kat.

Ér­de­kes a két af­ri­kai „nem­zet­ál­lam”, Egyip­tom (2-es mi­nő­sí­tés) és Eti­ó­pia (4-es mi­nő­sí­tés) hely­ze­te is. Egyip­tom az em­be­ri ci­vi­li­zá­ció egyik böl­cső­je­ként több ezer éves füg­get­len tör­té­ne­lem­re te­kint vissza, amit a rövid ma­ke­dón be­avat­ko­zást le­szá­mít­va csak a Római Bi­ro­da­lom tört meg. Eti­ó­pia pedig szi­get­ként állt a gyar­ma­to­sí­tók ten­ge­ré­ben, s csá­szá­ra – a négus – ve­ze­té­sé­vel min­dig si­ke­rült meg­őriz­nie füg­get­len­sé­gét. Talán ennek tud­ha­tó be, hogy bár igen magas az or­szág­ban élő et­ni­ku­mok száma (91), és kü­lö­nö­sen a belső szét­hú­zást erő­sí­te­né a ha­tá­ro­kon túl élő et­ni­ku­mok szin­tén magas száma (11), mégis az or­szág af­ri­kai vi­szony­lat­ban sta­bil­nak te­kint­he­tő, gyen­ge, kö­ze­pes in­ho­mo­ge­ni­tá­si mu­ta­tó­já­val. Ki­tű­nik még két apró or­szág, Le­sot­ho (4-es mi­nő­sí­tés) és Szvá­zi­föld (2-es mi­nő­sí­tés), ame­lyek va­la­me­lyest egy­sé­ge­sebb et­ni­kai ha­tá­ron belül ala­kul­tak ki a Dél-af­ri­kai Köz­tár­sa­sá­gon belül; és a szin­tén 4-es mi­nő­sí­té­sű Ma­da­gasz­kár szi­get­ál­la­ma (maláj–po­li­néz né­pes­ség­gel), amely, egye­dü­li­ként a kon­ti­nen­tá­lis Af­ri­ká­hoz csa­tol­tan, be­ke­rült a jelen vizs­gá­lat­ba.

A sza­van­nai és az eső­er­dei Fe­ke­te-Af­ri­ka or­szá­ga­i­ban a belső, tár­sa­dal­mi in­ho­mo­ge­ni­tás ma­gas-kö­ze­pes, il­let­ve je­len­tős, el­te­kint­ve egy-két ki­vé­tel­től (Li­bé­ria: 2; Egyen­lí­tői-Gui­nea: 0), ahol tör­té­nel­mi-po­li­ti­kai ok vagy nép­ir­tó, véres dik­ta­tú­ra tette ho­mo­gén­né az or­szá­go­kat. Az Af­ri­ka-prog­nó­zis nem sok jóval biz­tat. Ez a vizs­gá­lat is lé­nye­gé­ben tá­mo­gat­ja Ge­or­ge Fried­man fel­té­te­le­zé­sét,¹¹ mi­sze­rint a nem­zet­ál­la­mok ki­ala­ku­lá­sa év­ti­ze­des, ha nem év­szá­za­dos há­bo­rú­kat fel­té­te­lez, és Af­ri­ka még csak az ele­jén jár ennek a fo­lya­mat­nak. A kon­ti­nens sze­ren­csét­len­sé­ge, hogy ez olyan kor­ban kö­vet­ke­zik be, ami­kor a nyu­ga­ti tech­no­ló­gia és a fegy­ve­rek sok­szo­ro­san „ha­té­ko­nyab­bak”, mint a kö­zép­kor­ban, ami­kor Eu­ró­pa for­má­ló­dott. Ennek meg­fe­le­lő­en a nép­ir­tó há­bo­rúk is sok­kal vé­re­seb­bek, és a né­pes­ség­nö­ve­ke­dé­si rátát te­kint­ve, a szen­ve­dő ala­nyok szá­má­ban sincs hiány. Az af­ri­kai kon­ti­nens bal­sor­sát te­té­zi, hogy eze­ket a tör­zsi-nem­ze­ti há­bo­rú­kat a fegy­ver­el­adá­si érdek is ge­ne­rál­ja és fel­gyor­sít­ja. Az új­ko­ri af­ri­kai nép­ván­dor­lást pedig nö­ve­li, hogy azt a glo­bá­lis fel­me­le­ge­dés okoz­ta szá­raz­ság, éh­ín­ség és túl­né­pe­se­dés mel­lett arc nél­kü­li gaz­da­sá­gi ak­to­rok – geo­po­li­ti­kai cél­tól ve­zé­rel­ve – is ini­ci­a­li­zál­ják.

Az af­ri­kai kon­ti­nen­sen élő népek sok­szí­nű­sé­ge abban is meg­nyil­vá­nul, hogy míg az eur­ázsiai kon­ti­nen­sen, Por­tu­gá­li­á­tól Vi­et­na­mig egyet­len nyelv­csa­lád­ba, az in­do­eu­ró­pai nyelv­csa­lád­ba tar­to­zó népek élnek, addig Af­ri­ka te­rü­le­tén nem ke­ve­sebb, mint ti­zen­négy ön­ál­ló, egy­más­sal ro­kon­sá­got nem mu­ta­tó nyelv­csa­lád­ba tar­toz­va élnek az et­ni­ku­mok szá­zai.

Uta­zá­si szem­pont­ból Dél-Af­ri­ka frek­ven­tált nagy­vá­ro­sai – mint eu­ro­pa­ni­zált te­le­pü­lé­sek – biz­ton­sá­gos­nak szá­mí­ta­nak, mégis, meg­le­pő módon, az or­szág belső in­ho­mo­ge­ni­tá­sá­ra je­len­tős (8-as) mi­nő­sí­tés adó­dott. Az or­szá­got 71 et­ni­kum lakja, akik közül 12 nép tag­jai más, kör­nye­ző or­szá­gok­ban is élnek. Az or­szág eu­ró­pai min­tá­ra ki­ala­kí­tott két­ka­ma­rás tör­vény­ho­zá­sa kvázi fö­de­rá­lis vi­szo­nyo­kat te­remt­ve pró­bál­ja meg ezt a nem­ze­ti­sé­gi sok­szí­nű­sé­get ke­zel­ni – egy­elő­re. A 2. ábra szem­lél­te­ti a na­gyobb dél-af­ri­kai et­ni­ku­mok tér­be­li el­osz­lá­sát.

A Dél-af­ri­kai Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén élő na­gyobb et­ni­ku­mok, bár tér­ben el­kü­lö­nül­ten lo­ka­li­zál­ha­tók, po­li­ti­kai, köz­igaz­ga­tá­si ha­tár­ral szét­vá­laszt­ha­tat­la­nok. To­váb­bá az egyes et­ni­ku­mok – ame­lyek az or­szág ha­tá­ra­in sűrű elő­for­du­lást mu­tat­nak – nyil­ván­va­ló­an a szom­szé­dos or­szá­gok­ban is élnek, pl. a búrok és a bus­ma­nok Na­mí­bi­á­ban, a csva­nák Bots­wa­ná­ban, a cson­gák Mo­zam­bik­ban, a ven­dák Zim­bab­wé­ben.

Össze­fog­la­lás

A Leg­a­tum In­té­zet éven­te el­ké­szí­ti a Föld or­szá­ga­i­nak pros­pe­ri­tá­si in­de­xét, amely a tár­sa­da­lom belső „egész­sé­gét” a sza­bad­ság­jo­gok ér­vé­nye­sü­lé­se szem­pont­já­ból mi­nő­sí­ti. Talán nem ér­dek­te­len az össze­fog­la­lás­ban be­mu­tat­ni, hogy a pros­pe­ri­tás és a jelen írás­ban meg­kö­ze­lí­te­ni kí­vánt belső in­ho­mo­ge­ni­tás ho­gyan vi­szo­nyul egy­más­hoz; bár a pros­pe­ri­tá­si index nem vesz fi­gye­lem­be et­ni­kai té­nye­ző­ket.¹² A 3. táb­lá­zat az af­ri­kai or­szá­gok tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi Leg­a­tum pros­pe­ri­tá­si in­de­xé­nek 2016. évi szél­ső ér­té­ke­it mu­tat­ja, ahol az éppen jól tel­je­sí­tő or­szá­gok belső in­ho­mo­ge­ni­tá­sa (át­la­go­san 5,0) kö­ze­pes, míg az alul­tel­je­sí­tő­ké erős in­ho­mo­ge­ni­tás­nak (át­la­go­san 7,2) fe­lel­tet­he­tő meg.

Össze­fog­la­lás­ként meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az af­ri­kai or­szá­gok­ban ál­ta­lá­ban magas a belső, tár­sa­dal­mi in­ho­mo­ge­ni­tás, amely már eddig is, idő­ről időre pol­gár­há­bo­rús ál­la­po­tok­hoz ve­ze­tett, kü­lö­nö­sen a Fe­ke­te-Af­ri­ka néven is­mert kon­ti­nen­tá­lis ré­gi­ó­ban. Akad, ahol a köz­biz­ton­ság, az élet- és va­gyon­biz­ton­ság, szink­ron­ban a magas in­ho­mo­ge­ni­tás­sal, igen ked­ve­zőt­len (pl. Zaire, Kö­zép-af­ri­kai Köz­tár­sa­ság, Csád, Szu­dán, Kenya). Ahol az el­múlt év­ti­ze­dek­ben nép­ir­tás­sal pá­ro­sult pol­gár­há­bo­rúk dúl­tak, ott „mes­ter­sé­ge­sen” egy­sze­rű­sö­dött a belső et­ni­kai össze­té­tel (pl. Ru­an­da, Bu­run­di, Erit­rea, Szo­má­lia). A magas in­ho­mo­ge­ni­tá­si index idő­zí­tett et­ni­kai bom­bát je­lent, és csak idő kér­dé­se, hogy a glo­bá­lis fegy­ver­pi­ac ame­ri­kai szék­he­lyű „mar­ke­tin­ge­sei” mikor dön­te­nek a be­gyúj­tás mel­lett (pl. Ni­gé­ria, Ka­me­run, Tan­zá­nia, Dél-Af­ri­ka). De még ott is, ahol az in­ho­mo­ge­ni­tá­si index kö­ze­pes vagy ala­csony, mint Észak-Af­ri­ká­ban, a külső ha­tal­mak által ger­jesz­tett és ki­éle­zett val­lá­si el­len­té­tek miatt pol­gár­há­bo­rús ká­osszal – kü­lö­nö­sen ha a te­rü­let olaj­ban gaz­dag (pl. Líbia) – vagy ter­ror­ve­széllyel (pl. Egyip­tom, Tu­né­zia) lehet szá­mol­ni. Rá­adá­sul itt a cél­pon­tok éppen az eu­ró­pai tu­riz­mus által frek­ven­tált üdü­lő­he­lyek le­het­nek.

Mind­ezek óri­á­si ve­szélyt je­len­te­nek el­ső­sor­ban Af­ri­ka né­pe­i­re, má­sod­sor­ban a vi­lág­ra, azon belül ki­emel­ten Eu­ró­pá­ra, amely­nek a mé­di­á­ból áram­ló jó­lé­ti üze­ne­te a jö­vő­ben egyre in­kább mil­lió­szám­ra csá­bít­ja majd a re­mény­te­len hely­ze­tű, a há­bo­rúk és a szá­raz­ság okoz­ta éh­ín­ség által fel­ka­vart ré­gi­ók né­pes­sé­gét. Az af­ri­kai ci­vi­li­zá­ci­ók (pl. az ókori egyip­to­mi, az ősi etióp, a ha­tal­mas Tim­buk­tu köz­pon­tú mali, a gaz­dag ghá­nai vagy a fé­lel­me­tes zulu¹³ ) Eu­ró­pa által de­rék­ba tört fej­lő­dé­se a 21. szá­zad­ban vesz re­van­sot, ami­kor a fi­a­tal, nö­vek­vő né­pes­sé­gű, egy­mil­li­ár­dos fe­ke­te kon­ti­nens el­árasz­tás­sal fe­nye­ge­ti a ke­ve­sebb mint fe­le­annyi lét­szá­mú, öreg, csök­ke­nő né­pes­sé­gű Eu­ró­pát – a gö­rög-ró­mai, kel­ta-ger­mán és zsi­dó-ke­resz­tény kul­tu­rá­lis örök­sé­gé­vel együtt. Mi, ma­gya­rok – mint „ren­de­sen” – a len­gye­lek­kel, cse­hek­kel, szlo­vá­kok­kal és más kö­zép-eu­ró­pai nem­ze­tek­kel együtt a kol­lek­tív bű­nös­ség elve alap­ján va­gyunk kár­val­lott­jai ennek a fo­lya­mat­nak, amely el­ső­sor­ban a fran­cia és az angol, il­let­ve a belga és por­tu­gál gyar­ma­ti ét­vágy böjt­je.