Világrendszer-elemzés és dinamikus geopolitikai szemléletmód

Össze­fog­la­lás

Az aláb­bi­ak­ban a di­na­mi­kus geo­po­li­ti­kai szem­lé­let­mód né­hány új­sze­rű as­pek­tu­sá­nak be­mu­ta­tá­sá­ra te­szünk kí­sér­le­tet a vi­lág­rend­szer-elem­zés kon­tex­tu­sá­ban. Az adott ter­je­del­mi ke­re­tek kö­zött nem tö­rek­szünk át­fo­gó képet adni az új „geo­po­li­ti­kai” is­ko­lák (ge­o­ö­ko­nó­mi­ai, geo­kul­tu­rá­lis stb.) né­zet­rend­sze­ré­ről, még ke­vés­bé tö­rek­szünk a ha­gyo­má­nyos, ám je­len­tő­sen el­té­rő (an­gol­szász, fran­cia, német) gon­dol­ko­dás­mó­dok át­te­kin­té­sé­re.¹ Nem tér­he­tünk ki a geo­po­li­ti­ka szá­mos ko­ra­be­li és kor­társ ma­gyar mű­ve­lő­je – saj­ná­la­tos módon el­ha­nya­golt – mun­kás­sá­gá­nak mél­ta­tá­sá­ra vagy bí­rá­la­tá­ra sem, bár­mennyi­re is he­lyén­va­ló és rég­óta idő­sze­rű lenne.

Glo­bal Sys­tem Analy­sis and a Dy­na­mic Geo­po­li­ti­cal App­ro­ach

Sum­ma­ry

Below we make an at­tempt to pre­sent a few new in­no­va­tive as­pects in the con­text of the analy­sis of the glo­bal sys­tem. Given the scope of paper, we shall not try to pro­vi­de a ge­ne­ral over­view of the (geo-eco­no­mi­cal, geo-cul­t­u­ral etc.) views of the new “geo-po­li­ti­cal” scho­ols, or to re­view the tra­di­ti­o­nal yet very di­ver­si­fi­ed (Ang­lo-Sa­xon, French, Ger­man) the­ori­es. We can­not re­cogn­i­se or cri­ti­ci­se the works of nu­me­rous for­mer and con­tem­por­ary Hun­ga­ri­an geo-po­li­ti­ci­ans eit­her even if it were jus­ti­fi­ed and due for a while now.

Tér­kép vagy tér-kép?

Szira Tamás a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer- és tu­do­má­nyos szem­lé­let­mód vál­to­zá­sá­nak sod­rá­ban (el­ső­sor­ban a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai kis ál­la­mok szem­pont­já­ból) föl­sza­ba­dí­tó erejű írást je­len­te­tett meg, a reá jel­lem­ző föl­vi­lá­go­sult és sza­bad stí­lus­ban, a vi­lág­rend­szer­elem­zés geo­po­li­ti­kai né­ző­pont­já­ról. Sza­kít­va a vi­lág­né­ze­ti egy­ol­da­lú­ság és el­fo­gult­ság sú­lyos (ám sem­mi­kép­pen sem ig­no­rál­ha­tó)² ter­he­i­vel, éles­lá­tá­sá­val azon­nal föl­is­mer­te a di­na­mi­kus geo­po­li­ti­kai elem­zés addig el­is­me­rés­re sem mél­ta­tott po­ten­ci­á­lis hoz­zá­já­ru­lá­sát az össze­tett tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi (öko­nó­mi­ai és po­li­ti­kai) ku­ta­tá­sok cél­sze­rű­sé­gé­hez és ered­mé­nyes­sé­gé­hez: „Az új­don­ság, amit más tu­do­mány­ágak ered­mé­nye­i­hez ké­pest lehet hoz­zá­ten­ni, az, hogy az ál­la­mot-nem­ze­tet nem­csak mint jogi, il­le­tő­leg kul­tu­rá­lis en­ti­tást te­kin­ti, hanem sa­já­tos­sá­ga­it, moz­gás­for­má­it annak az el­he­lyez­ke­dés­nek, dom­bor­zat­nak, ég­haj­lat­nak, nép­sű­rű­ség­nek, fek­vés­nek (ten­ger!) meg­ha­tá­ro­zott­ja­ként is te­kin­ti, ahol lé­tez­nie a tér­ben ada­tott. S mivel nem­csak a sta­ti­kus, hanem a di­na­mi­kus vo­ná­sok sem ma­rad­hat­nak ki lá­tó­te­ré­ből, vizs­gá­ló­dá­sa­it ki­ter­jesz­ti a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai fej­lő­dés moz­za­na­ta­i­ra is – az előb­bi össze­füg­gés né­ző­pont­já­ból.”³

Szira ide­je­ko­rán vi­lá­gos­sá tette azt is, hogy a lép­ték, amely­nek ke­re­té­ben a geo­po­li­ti­kai vizs­gá­ló­dá­sok­nak egy­ál­ta­lán ér­vé­nyét és ér­tel­mét ta­lál­juk, nem lehet más, mint a vi­lág­rend­szer és a vi­lág­tör­té­ne­lem: „…a ré­gi­ók és ha­tá­ra­ik nem örök ér­vé­nyű­ek, vál­toz­nak tér­ben és idő­ben: tör­té­nel­mi ka­te­gó­ri­ák. Nagy moz­gá­sok – nép­ván­dor­lás, fel­fe­de­zé­sek, vi­lág­há­bo­rúk stb. – át­szab­ják a geo­po­li­ti­kai tér­ké­pe­ket – a fo­lya­ma­tok per­sze sze­ku­lá­ris lép­té­kű­ek.”⁴

Szira to­váb­bi, a „kis ma­gyar geo­po­li­ti­ka” kis­ál­la­mi esz­me­fut­ta­tá­sát kény­sze­rű­en mel­lőz­ve, nem hagy­hat­juk rövid idé­zet nél­kül a re­gi­o­ná­lis tu­do­mány egyik leg­ki­vá­lóbb ma­gyar kép­vi­se­lő­jé­nek, Illés Iván­nak éles­lá­tó meg­ál­la­pí­tá­sát Ma­gyar­or­szág vál­to­zó vi­lág­ha­tal­mi po­zí­ci­ó­ját il­le­tő­en: „Alig­ha lehet el­té­rőbb tér­ké­pet el­kép­zel­ni, mint a XX. szá­zad ele­jé­nek és vé­gé­nek Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­jáé, ahol az ál­la­mok száma meg­sok­szo­ro­zó­dott. […] Ebben a ka­lei­dosz­kóp­ban két­ség­kí­vül meg­vál­to­zott Ma­gyar­or­szág sze­re­pe. Nem­csak hogy nem »lóg ki« ki­csiny­sé­gé­vel a me­zőny­ből, de mé­re­te és főleg foly­to­nos­sá­ga és sta­bi­li­tá­sa egy­faj­ta »jobb he­lye­zést« biz­to­sít szá­má­ra a tér­ség or­szá­gai kö­zött. Ez a hely­zet azon­ban nyil­ván­va­ló­an sen­kit sem jo­go­sít fel arra, hogy ma­gyar kö­zép­ha­tal­mi ál­mo­kat és il­lú­zi­ó­kat ker­ges­sen. Arra azon­ban igen, hogy hely­ze­té­nél fogva Ma­gyar­or­szág bi­zo­nyos tér­ség­szer­ve­ző funk­ci­ó­kat tölt­sön be a tér­ség­ben.”⁵

Bayer Jó­zsef ha­son­ló­kép­pen glo­bá­lis össze­füg­gé­sek­ben ér­tel­me­zi a geo­po­li­ti­ka föl­ada­tát, rá­mu­tat­va a sta­ti­kus (merev kar­tog­rá­fi­ai) vi­lág­szem­lé­let re­la­ti­visz­ti­kus ér­ték­rend­jé­re: „A tér­ké­pek az is­mert vi­lá­got ra­gad­ják meg, ame­lyen kívül a káosz és a vad ter­mé­szet vi­szo­nyai ural­kod­nak. Olyan el­len­tét­pá­rok, mint a Kelet és a Nyu­gat, az Észak és a Dél, a köz­pont és a pe­ri­fé­ria stb. fo­gal­mai, kez­det­től a tá­jé­koz­ta­tást szol­gál­ták egy vi­lág­ha­tal­mi tér­ben, ame­lyen belül min­den lo­ká­lis hely csak a glo­bá­lis tér­ben ér­tel­mez­he­tő, és nyeri el a helyi ér­té­két. A geo­po­li­ti­kai kép­ze­let épp­oly ob­jek­tív­nek té­te­le­zi magát, mint a tér­kép: a sze­lek­ti­vi­tás azon­ban már bele van raj­zol­va a tér­kép­be, el­ne­ve­zé­sek­ként, ki­tün­te­tett he­lyek­ként, köz­pon­ti és pe­ri­fé­ri­á­lis pon­tok­ként, azo­no­sí­tás­ra szol­gá­ló há­ló­ként – mint a hosszú­sá­gi és szé­les­sé­gi körök –, amely meg­ra­gad­ja a vi­lá­got.”⁶

Sa­mu­el P. Hun­ting­ton ne­o­we­be­ri­á­nus – erő­sen „kul­túr­de­ter­mi­nis­ta” – ere­de­ti ál­lás­pont­ját⁷ né­mi­kép­pen mó­do­sít­va mégis ma­kacs ra­gasz­ko­dá­sát hang­sú­lyoz­za a vi­lág­rend sta­ti­kus struk­tú­rá­já­nak, a meg­vál­to­zott, ám egy­elő­re (pil­la­nat­föl­vé­tel­ként⁸ ) adott vi­lág­ha­tal­mi kons­tel­lá­ció meg­ér­té­sé­nek és ke­zel­he­tő­sé­gé­nek szem­pont­já­ból: „A hi­deg­há­bo­rú utáni világ po­li­ti­ká­já­nak tab­ló­ja, me­lyet kul­tu­rá­lis té­nye­zők ala­kí­ta­nak, és a kü­lön­bö­ző ci­vi­li­zá­ci­ók ál­la­ma­i­nak és cso­port­ja­i­nak köl­csö­nös egy­más­ra ha­tá­sa jel­le­mez, vég­te­le­nül le­egy­sze­rű­sí­tett. Sok min­dent mel­lőz, el­tor­zít, il­let­ve el­ho­má­lyo­sít. Ám ha ko­mo­lyan aka­runk gon­dol­kod­ni a világ dol­ga­i­ról, és ha­té­ko­nyan aka­runk cse­le­ked­ni e vi­lág­ban, kell va­la­mi­fé­le egy­sze­rű­sí­tett tér­kép a va­ló­ság­ról, va­la­mi­fé­le el­mé­let, el­gon­do­lás, mo­dell, pa­ra­dig­ma. […] A le­egy­sze­rű­sí­tett pa­ra­dig­mák vagy tér­ké­pek nél­kü­löz­he­tet­le­nek az em­be­ri gon­dol­ko­dás és cse­lek­vés szá­má­ra. […] Min­den mo­dell vagy tér­kép abszt­rak­ció, és egyes cé­lok­ra job­ban, más cé­lok­ra pedig ke­vés­bé al­kal­maz­ha­tó. […] Tér­kép nél­kül el­té­ve­dünk. Minél rész­le­te­sebb a tér­kép, annál job­ban tük­rö­zi a va­ló­sá­got. Ám egy túl­zot­tan rész­le­tes tér­kép nem túl sok célra hasz­no­sít­ha­tó. […] Rö­vi­den, olyan tér­kép­re van szük­sé­günk, amely jól áb­rá­zol­ja a va­ló­sá­got, s ugyan­ak­kor le is egy­sze­rű­sí­ti azt olyan for­má­ban, amely leg­in­kább szol­gál­ja cél­ja­in­kat. Ami­kor a hi­deg­há­bo­rú véget ért, kü­lön­fé­le vi­lág­po­li­ti­kai tér­ké­pek vagy pa­ra­dig­mák szü­let­tek.”⁹

Az ame­ri­kai tör­té­nész-po­li­to­ló­gus még ennél is to­vább megy, ami­kor a vi­lág­rend­szer struk­tu­rá­lis (vi­szony­lag ho­mo­gén avagy for­má­lis: azaz kü­lön­ál­ló, egy­mást ki­zá­ró) és funk­ci­o­ná­lis (egy­mást át­fe­dő és köl­csön­ha­tó: vagy­is no­dá­lis, po­lá­ri­san szer­ve­ző­dő)¹⁰ al­rend­sze­re­it (ré­gi­ó­it) egy­be­mos­sa, rá­adá­sul a „ká­osz­pa­ra­dig­ma” ir­re­le­váns föl­idé­zé­sé­vel: „Ha a vi­lá­got hét vagy nyolc ci­vi­li­zá­ci­ó­nak te­kint­jük, a ne­héz­sé­gek több­sé­gét el­ke­rül­jük, így nem ál­doz­zuk fel a va­ló­sá­got a ta­ka­ré­kos­ság ked­vé­ért, amint azt az egyet­len vagy a két világ pa­ra­dig­ma ese­tén tesszük, és a ta­ka­ré­kos­sá­got sem ál­doz­zuk fel a va­ló­ság ol­tá­rán, mint az ál­lam­köz­pon­tú, va­la­mint a ká­osz­pa­ra­dig­ma ese­tén. Ez a pa­ra­dig­ma könnyen meg­ra­gad­ha­tó és át­te­kint­he­tő ke­re­tet kínál a világ meg­ér­té­sé­hez, a so­ka­so­dó konf­lik­tu­sok kö­zött meg­kü­lön­böz­te­ti a fon­to­sat a ke­vés­bé fon­tos­tól, elő­re­jel­zi a jövő fej­le­mé­nye­it, és út­mu­ta­tó­ul szol­gál a po­li­ti­ka ala­kí­tói szá­má­ra.”¹¹

Káosz és/vagy anar­chia?

Hun­ting­ton a komp­le­xi­tás­el­mé­let­ből kö­vet­ke­ző „ká­osz­pa­ra­dig­ma” to­tá­lis meg nem ér­té­sé­ről tévén ta­nú­bi­zony­sá­got, a „struk­tu­ra­lis­ta-neo­re­a­lis­ta” is­ko­la anar­chia-hi­e­rar­chia di­cho­tó­mi­á­já­nál le­ra­gad­va, a kö­vet­ke­ző­kép­pen érvel a to­váb­bi­ak­ban: „Az ál­lam­köz­pon­tú pa­ra­dig­má­hoz ha­son­ló­an a ká­osz­pa­ra­dig­ma is közel jár a va­ló­ság­hoz. Szem­lé­le­tes és pon­tos képet ad sok min­den­ről, ami a vi­lág­ban tör­té­nik, de az ál­lam­pa­ra­dig­má­tól el­té­rő­en rá­vi­lá­gít a vi­lág­po­li­ti­ka hi­deg­há­bo­rú utáni kor­sza­ká­nak je­len­tős vál­to­zá­sa­i­ra is. […] E pa­ra­dig­ma fo­gya­té­kos­sá­gai azon­ban még az ál­lam­köz­pon­tú pa­ra­dig­ma fo­gya­té­kos­sá­ga­i­nál is ko­mo­lyab­bak. A világ, meg­le­het, ka­o­ti­kus, ám még­sem hi­ány­zik be­lő­le tel­je­sen a rend. Az egye­te­mes és dif­fe­ren­ci­á­lat­lan anar­chia képe kevés fo­gó­dzót kínál a po­li­ti­ka sze­rep­lői szá­má­ra a világ meg­ér­té­sé­hez, az ese­mé­nyek rend­sze­re­zé­sé­hez és je­len­tő­sé­gük ér­té­ke­lé­sé­hez, az anar­chia ten­den­ci­á­i­nak elő­re­jel­zé­sé­hez, a káosz vál­fa­ja­i­nak és fel­te­he­tő­leg kü­lön­bö­ző oka­i­nak és kö­vet­kez­mé­nye­i­nek meg­kü­lön­böz­te­té­sé­hez, il­let­ve a kö­ve­ten­dő irá­nyok ki­je­lö­lé­sé­hez.”¹²

Ro­bert David Kap­lan nagy vissz­han­got ki­vál­tó, Hun­ting­ton szel­le­mi hoz­zá­já­ru­lá­sá­nak ér­té­ke­i­hez gyak­ran elő­nyé­re vi­szo­nyí­tott ta­nul­má­nyá­ban meg­hök­ken­tő képet fest a vi­lág­rend­szer át­ala­ku­lá­sá­ról: „Há­rom­di­men­zi­ós tér­ké­pet kép­zel­jünk el, a ho­log­ra­mok min­tá­já­ra. E ho­log­ram két­di­men­zi­ós alap­ját ké­pe­ző, a vá­ros­ál­la­mo­kat és a még meg­ma­radt nem­ze­te­ket ha­gyo­má­nyos szín­meg­kü­lön­böz­te­tés­sel je­lö­lő ábra fölé cso­port- és egyéb iden­ti­tá­sok egy­mást át­fe­dő üle­dék­ré­te­gei ra­kód­nak, ame­lyek­re he­lyen­ként olyan (bár­mi­fé­le ha­tá­rok meg­vo­ná­sát to­vább ne­he­zí­tő) ár­nyék­ala­kok ré­teg­ződ­nek, ame­lyek a drog­kar­tel­lek, maf­fi­ák és az őr­ző-vé­dő ma­gán­cé­gek ha­tal­mát je­le­ní­tik meg. Ha­tá­rok he­lyett sok­kal in­kább mozgó »ha­tal­mi cent­ru­mok«-ról be­szél­he­tünk, akár­csak a kö­zép­kor ese­té­ben. E kép­ze­let­be­li tér­kép egy sík fe­lü­le­tet fel­osz­tó rög­zí­tett, össze­füg­gés­te­len vo­na­lak he­lyett kü­lön­bö­ző üt­kö­ző­zó­nák vál­to­zé­kony min­tá­za­tát mu­tat­ná. […] Ehhez a pró­te­u­szi tér­ké­pé­sze­ti ho­log­ram­hoz még né­hány egyéb té­nye­ző is hoz­zá­ve­en­dő, ami­lye­nek az új­ko­ri nép­ván­dor­lá­sok, a szü­le­té­si ráták időn­kén­ti rob­ba­nás­sze­rű meg­ug­rá­sai, vagy a jár­vány­vek­to­rok. Mind­ezek kö­vet­kez­té­ben a vi­lág­at­lasz soha nem lesz sta­ti­kus; e jö­vő­be­li tér­kép – bi­zo­nyos ér­te­lem­ben »az utol­só tér­kép« – a káosz fo­lya­ma­to­san vál­to­zó le­ké­pe­zé­se lesz.”¹³

Kap­lan – hon­fi­tár­sá­hoz, Hun­ting­ton­hoz ha­son­ló­an – sú­lyos el­mé­le­ti hi­bá­ba esik: a ká­oszt az anar­chi­á­val azo­nos ér­te­lem­ben hasz­nál­ja. Ezek sem­mi­lyen ér­te­lem­ben sem szi­no­ni­mák. Alig­ha ki­fo­gá­sol­ha­tó, ha va­la­mely szer­ző a káosz és az anar­chia fo­gal­ma­it me­ta­fo­ri­kus (szó­ké­pi) vagy éppen – ki­ter­jesz­tő­en – al­le­go­ri­kus ér­te­lem­ben hasz­nál­ja mon­da­ni­va­ló­já­nak jobb meg­vi­lá­gí­tá­sa cél­já­ból.¹⁴ Öt­le­tes képek a „tá­vol­ság ha­lá­lá­ról”¹⁵ és a „ föld­rajz vé­gé­ről”¹⁶ sem visz­nek kö­ze­lebb a világ jobb meg­ér­té­sé­hez. Ám ha ra­gasz­ko­dunk a rend­szer­elem­zés és, ezen belül a komp­lex (azaz: össze­tett) rend­sze­rek elem­zé­sé­nek sza­ba­tos esz­kö­ze­i­hez és ka­te­gó­ri­á­i­hoz, nem te­kint­he­tünk el a szak­mai igé­nyes­ség el­vár­ha­tó mi­ni­mu­má­tól. A „szer­ves” (funk­ci­o­ná­li­san dif­fe­ren­ci­ált) rend­szer fo­gal­má­nak ér­tel­mét illik vi­lá­go­san de­fi­ni­ál­ni, a káosz ter­mo­di­na­mi­kai (fi­zi­kai) és komp­lex rend­szer­el­mé­le­ti (ké­mi­ai, bio­ló­gi­ai és tár­sa­dal­mi) kü­lönb­sé­ge­it eleve cél­sze­rű nyil­ván­va­ló­vá tenni. Az anar­chi­á­nak azon­ban semmi köze bár­mely tra­di­ci­o­ná­lis („ura­lom­nél­kü­li­ség”) vagy mo­dern („zűr­za­var”, ren­det­len­ség) ér­te­lem­ben hasz­nált köz­nyel­vi in­terp­re­tá­ci­ó­hoz.¹⁷ Az „anar­chia” fo­gal­má­nak szem­be­ál­lí­tá­sa a „hi­e­rar­chia” fo­gal­má­val a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok neo­re­a­lis­ta is­ko­lá­já­nak fél­re­ve­ze­tő ta­lál­má­nya, ami­vel sú­lyos csa­pást mért a tu­do­má­nyos igé­nyű, nem­csak di­dak­ti­kai, hanem ana­li­ti­kai okok­ból is ért­he­tő­vé tenni szán­dé­kolt tár­sa­dal­mi (glo­bá­lis, re­gi­o­ná­lis és lo­ká­lis) rend­sze­rek elem­zé­sé­nek ered­mé­nyes­sé­gé­re.¹⁸

A vi­lág­rend­szer evo­lú­ci­ós pá­lyá­ján az 1980-as évek végén és az 1990-es évek ele­jén be­kö­vet­ke­zett lo­ká­lis há­bor­gá­sok (per­tur­bá­ci­ók) glo­bá­lis anar­chia vagy éppen új „vi­lág­ren­det­len­ség”, vi­lág­mé­re­tű „nyug­ta­lan­ság”, át­lát­ha­tat­lan „zűr­za­var” és ki­szá­mít­ha­tat­lan „ör­vény­lés” (pan­de­mo­ni­um, tur­bu­len­cia stb.) be­kö­vet­kez­té­nek kép­ze­tét kel­tet­te egyes szer­zők­ben.¹⁹ Noha ma már – több mint húsz év táv­la­tá­ból – meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy sem a ko­ráb­bi­nál na­gyobb „anar­chia”, sem kü­lö­nö­sebb ren­de­zet­len­ség nem állt elő a gló­bu­szon, a ki­tel­je­se­dett (szub)re­gi­o­ná­lis pá­lya­há­bor­gás (tur­bu­len­cia) nyo­mán a világ jal­tai rend­je azon­ban Eu­ró­pá­ban je­len­tő­sen mó­do­sult. Ez a „hi­deg­há­bo­rú vé­ge­ként” aposzt­ro­fált, vi­szony­lag (tör­té­nel­mi lép­ték­ben) gyors po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi át­ala­ku­lás az Eu­ró­pán kí­vü­li (fő­ként ázsi­ai) mo­der­ni­zá­ló (szub)ré­gi­ók­ban év­ti­ze­dek óta zajló transz­for­má­ci­ós fo­lya­ma­tok­kal együtt a fönn­ál­ló vi­lág­rend jö­vő­jé­nek nyi­tott­sá­gát jelzi, egy­szer­s­mind a geo­po­li­ti­kai vi­szo­nyok gyö­ke­res át­ren­de­ző­dé­sé­nek le­he­tő­sé­gét rejti ma­gá­ban. Hun­ting­ton sze­rint a „disz­kon­ti­nu­i­tás” ne­ve­ze­tes és el­hí­re­sült for­ga­tó­köny­vé­nek első sza­ka­szá­ban ez még csak a pol­gár­há­bo­rúk, helyi ka­to­nai konf­lik­tu­sok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sét, majd ezek esz­ka­lá­ci­ó­ját je­lent­he­ti, s végül sor ke­rül­het a szer­ző által ci­vi­li­zá­ci­ók­nak ne­ve­zett re­gi­o­ná­lis ka­pi­ta­liz­mu­sok nagy össze­csa­pá­sá­ra: „A mo­der­ni­zá­ció révén a Ci­vi­li­zá­ció ál­ta­lá­ban ma­ga­sabb anya­gi szint­re kerül. De vajon ugyan­ilyen ha­tást gya­ko­rol az er­kölcs és a kul­tú­ra fej­lő­dé­sé­re is? Bi­zo­nyos ese­tek­ben igen. A fej­let­tebb tár­sa­dal­mak szá­má­ra a rab­szol­ga­ság, a kín­zás és az erő­szak mind­in­kább el­fo­gad­ha­tat­lan­ná válik. Kér­dés per­sze, hogy ez vajon a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ció be­fo­lyá­sá­nak kö­szön­he­tő-e, s ha így van, akkor a Nyu­gat ha­tal­má­nak ha­nyat­lá­sa szük­ség­sze­rű­en az er­kölcs ha­nyat­lá­sát von­ja-e maga után? Va­ló­szí­nű­leg igen, hi­szen a ki­lenc­ve­nes évek­ben a »pusz­ta káosz« pa­ra­dig­má­ja iga­zo­ló­dott be: a jog­ura­lom vi­lág­szer­te cső­döt mon­dott; ál­la­mok buk­tak el, és sok he­lyütt ma is egyre nő az anar­chia; vi­lág­szer­te bur­ján­zik a bű­nö­zés; transz­na­ci­o­ná­lis maf­fi­ák és drog­kar­tel­lek jöt­tek létre; sok tár­sa­da­lom­ban ro­ha­mo­san nő a ká­bí­tó­szer-füg­gő­ség; a csa­lád – mint mo­dell – el­vesz­tet­te ha­gyo­má­nyos ér­té­két; szá­mos or­szág­ban meg­ren­dült a bi­za­lom, és meg­szűnt a tár­sa­dal­mi össze­fo­gás; nő az et­ni­kai, val­lá­si és ci­vi­li­zá­ci­ós konf­lik­tu­sok száma, és a világ nagy ré­szén a fegy­ve­re­ké a ha­ta­lom. A bű­nö­zés hul­lá­ma egyre több vá­rost… ér el, s a Ci­vi­li­zá­ció alap­ve­tő ele­mei, ér­té­kei szép las­san sem­mi­vé vál­nak. Az em­be­rek a kor­mány­zás glo­bá­lis vál­sá­gá­ról be­szél­nek. A gaz­da­sá­gi ered­mé­nye­ket fel­mu­ta­tó transz­na­ci­o­ná­lis vál­la­la­tok ko­moly ri­vá­lis­ra ta­lál­nak a transz­na­ci­o­ná­lis maf­fi­ák­ban, drog­kar­tel­lek­ben és ter­ro­ris­ta­cso­por­tok­ban, me­lyek sú­lyo­san ve­szé­lyez­te­tik a Ci­vi­li­zá­ció létét. A jog­ál­la­mi­ság a Ci­vi­li­zá­ció első számú alap­fel­té­te­le, ez azon­ban a világ nagy ré­szén… meg­szűn­ni lát­szik, s Kí­ná­ban, Ja­pán­ban, il­let­ve Nyu­ga­ton is tá­ma­dá­sok ke­reszt­tü­zé­be ke­rült. Úgy tűnik, hogy a Ci­vi­li­zá­ci­ót ha­ma­ro­san a bar­bár­ság kora vált­ja fel, s el­kép­zel­he­tő, hogy egy el­ed­dig példa nél­kül álló je­len­ség, a glo­bá­lis mé­re­tű Sötét Kö­zép­kor kö­szönt az em­be­ri­ség­re. […] A béke és a Ci­vi­li­zá­ció jö­vő­je a világ nagy ci­vi­li­zá­ci­ó­i­nak po­li­ti­kai, val­lá­si és szel­le­mi ve­ze­tő­i­nek együtt­mű­kö­dé­sén és meg­ér­té­sén múlik. A ci­vi­li­zá­ci­ók össze­csa­pá­sá­ban Eu­ró­pa és Ame­ri­ka együtt vagy kü­lön-kü­lön bukik majd el. A glo­bá­lis mé­re­tű, »igazi össze­csa­pás­ban«, a Ci­vi­li­zá­ció és a bar­bár­ság há­bo­rú­já­ban a világ nagy ci­vi­li­zá­ci­ói együtt vagy kü­lön-kü­lön fog­nak el­buk­ni, s ma­guk­kal ránt­ják ci­vi­li­zá­ci­ós ér­té­ke­ik gaz­dag tár­há­zát: a val­lást, a mű­vé­sze­tet, az iro­dal­mat, a fi­lo­zó­fi­át, a tu­do­mányt, a tech­ni­kát, az er­köl­csöt és a kö­nyö­rü­le­tes­sé­get. Az el­kö­vet­ke­zen­dő idő­szak­ban a világ bé­ké­jét leg­in­kább a ci­vi­li­zá­ci­ók össze­csa­pá­sa fe­nye­ge­ti, és a vi­lág­há­bo­rú ve­szé­lyét egye­dül a ci­vi­li­zá­ci­ók se­gít­sé­gé­vel lét­re­ho­zott nem­zet­kö­zi rend há­rít­hat­ja el.”²⁰

Zbig­ni­ew Br­ze­zin­ski az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­nak a vi­lág­rend­szer­ben és funk­ci­o­ná­lis al­rend­sze­re­i­ben be­töl­tött he­ge­món sze­re­pé­ről, a vi­lág­rend sta­bi­li­tá­sá­nak jö­vő­be­li biz­to­sí­tá­sá­ról el­mél­ked­ve ugyan­csak a nem­zet­kö­zi anar­chia és „zűr­za­var” al­ter­na­tí­vá­já­nak le­he­tő­sé­gét veti föl: „Az ame­ri­kai vi­lág­el­ső­ség tar­tós­sá­ga és sta­bi­li­tá­sa

szem­pont­já­ból kri­ti­kus fon­tos­sá­gú lesz, hogy az Egye­sült Ál­la­mok ho­gyan ke­ze­li és igaz­gat­ja a fő geo­stra­té­gi­ai já­té­ko­so­kat az eur­ázsiai sakk­táb­lán, és ho­gyan irá­nyít­ja Eur­ázsia geo­po­li­ti­kai pil­lé­re­it. […] Ha­csak Ame­ri­ka – akár szán­dé­ko­san, akár aka­ra­tán kívül – le nem mond je­len­le­gi stá­tu­sá­ról, úgy a be­lát­ha­tó jö­vő­ben e ha­tal­mi el­ső­ség­nek csak egyet­len al­ter­na­tí­vá­ja lehet: a nem­zet­kö­zi anar­chia. […] A ha­ta­lom­nak mind a négy ágá­ban – vagy­is a ka­to­na­i­ban, a gaz­da­sá­gi­ban, a tech­ni­ka­i­ban és a kul­tu­rá­list il­le­tő­en is – va­ló­szí­nű­leg egyet­len nem­zet­ál­lam sem tudja fel­ven­ni a ver­senyt Ame­ri­ká­val, már­pe­dig ezek együt­tes meg­lé­te szük­sé­ges ahhoz, hogy egy or­szág vi­lág­po­li­ti­kai ütő­erőt kép­vi­sel­jen. Fon­tos mind a nél­kü­löz­he­tet­len­ség, mind a glo­bá­lis anar­chia valós le­he­tő­sé­gét hang­sú­lyoz­ni. […] Tar­tós és cél­tu­da­tos ame­ri­kai rész­vé­tel nél­kül ha­ma­ro­san zűr­za­var ural­ná az egész vi­lá­got. Ennek le­he­tő­sé­gét nem­csak a mai Eur­ázsia, hanem ál­ta­lá­ban az egész világ geo­po­li­ti­kai fe­szült­sé­gei ma­guk­ban rej­tik.”²¹

A lát­szó­lag sza­bály­sze­rűt­le­nül és ren­de­zet­le­nül, azaz „ka­o­ti­ku­san” vi­sel­ke­dő komp­lex, nem­li­ne­á­ris de­ter­mi­nisz­ti­kus rend­sze­rek le­írá­sá­ra és ér­tel­me­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek­ből szü­le­tett meg a né­hány év­ti­zed­del ez­előtt fél­re­ve­ze­tő módon „ká­osz­el­mé­let­nek” el­ne­ve­zett ma­te­ma­ti­kai-lo­gi­kai konst­ruk­ció, ami az­után szá­mos fél­re­ér­tés­re adott okot. A kör­nye­ze­tük­kel köl­csön­ha­tás­ban álló nyílt (ir­re­ver­zi­bi­lis vál­to­zá­so­kon át­me­nő, ún. disszi­pa­tív) rend­sze­rek evo­lú­ci­ó­ját jel­lem­ző, „de­ter­mi­nisz­ti­kus ká­osz­ból” ki­bon­ta­ko­zó „rend” min­tái a komp­lex, nem­li­ne­á­ris di­na­mi­kus rend­sze­rek­nek ál­ta­lá­ban a tár­sa­dal­mi rend­sze­rek­re, kü­lö­nö­sen pedig a vi­lág­rend­szer­re és al­rend­sze­re­i­re is vo­nat­koz­tat­ha­tó emer­gens, azaz adap­tív ön­szer­ve­ző és (ezért) evo­lu­tív tu­laj­don­sá­gai az el­mé­le­ti in­terp­re­tá­ció szé­les, a be­vett (li­ne­á­ris és/vagy sta­ti­kus) pa­ra­dig­ma­ti­kus kor­lá­to­kat át­tö­rő le­he­tő­sé­gét kí­nál­ják a glo­ba­li­zá­ció és a re­gi­o­na­li­zá­ció (ezen belül pedig a geo­po­li­ti­ka) ku­ta­tói szá­má­ra. Ma­gyar­or­szá­gon ez a vi­szony­lag új tu­do­má­nyos irány még nem nyert tel­jes pol­gár­jo­got a tár­sa­da­lom­ku­ta­tók kö­ré­ben, rá­adá­sul a tő­lünk nyu­gat­ra eső fel­ső­ok­ta­tá­si és aka­dé­mi­ai in­té­ze­tek­ben is bi­zo­nyos ne­héz­sé­gek­kel küsz­kö­dik. Is­me­re­te­ink sze­rint az egyet­len hazai ki­vé­telt Bíró Gás­pár kí­sér­le­te je­len­ti, amely a káosz és az anar­chia je­len­sé­ge­i­nek a nem­zet­kö­zi po­li­ti­kai vi­szo­nyok­ban való ér­vé­nye­sü­lé­sét, ere­de­ti és meg­le­pő módon, a „meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­lők” és az ezzel kap­cso­la­tos „össze­es­kü­vés-el­mé­le­tek” össze­füg­gé­sé­ben, de nem a komp­lex rend­szer­szem­lé­let ke­re­té­ben vizs­gál­ja.²² Kü­lö­nö­sen nagy ne­héz­sé­get, sőt ká­ro­kat okoz a komp­lex rend­szer­szem­lé­let el­ter­je­dé­sé­ben és el­fo­gad­ta­tá­sá­ban a poszt­mo­dern „tu­do­má­nyos­ság” zsák­ut­cá­nak bi­zo­nyult vál­lal­ko­zá­sa.²³

Még ha nem is csak „né­mi­leg” – mint ko­ráb­ban Hun­ting­ton – más je­len­tés­re, de va­ló­já­ban a glo­bá­lis (világ)rend­szer re­gi­o­ná­lis al­rend­sze­rei komp­lex rend­szer­ré szer­ve­ző­dé­sé­nek („szer­ve­sü­lé­sé­nek”) tör­té­ne­ti és el­mé­le­ti kö­vet­kez­mé­nye­i­re hívja föl a fi­gyel­met Im­ma­nu­el Mau­ri­ce Wal­lers­te­in, a neves ame­ri­kai tár­sa­da­lom­tu­dós a kö­vet­ke­ző né­hány mon­dat­ban: „Ve­gyük észre, hogy a »vi­lág­rend­szer« fo­ga­lom, és két al­ka­te­gó­ri­á­ja, a »vi­lág­gaz­da­ság« és »vi­lág­bi­ro­da­lom«, szin­tén fo­gal­mak. Ez arra utal, hogy nem olyan rend­sze­rek­ről, gaz­da­sá­gok­ról, il­let­ve (sic!) bi­ro­dal­mak­ról be­szé­lünk, ame­lyek át­fog­ják az (egész) vi­lá­got, hanem olyan rend­sze­rek­ről, gaz­da­sá­gok­ról és bi­ro­dal­mak­ról, ame­lyek maguk egy vi­lá­got al­kot­nak (de nem fel­tét­le­nül ter­jed­nek ki az egész vi­lág­ra, sőt, ál­ta­lá­ban nem). Ez a kulcs­je­len­tő­sé­gű fo­ga­lom az el­mé­let ki­in­du­ló­pont­ját al­kot­ja. Amit tu­laj­don­kép­pen ki­mond, az az, hogy a »vi­lág­rend­sze­rek­nél« olyan tér-idő zó­nák­kal van dol­gunk, me­lyek szá­mos po­li­ti­kai és kul­tu­rá­lis egy­sé­get át­met­sze­nek, és (sic!) a te­vé­keny­sé­gek és in­téz­mé­nyek olyan in­teg­rált tar­to­má­nyát ké­pe­zik, ame­lyek­re bi­zo­nyos rend­szer­szin­tű tör­vény­sze­rű­sé­gek jel­lem­zők.”²⁴

Vi­lág­rend vagy rende(ze)tlen­ség?

Hal­ford John Mackin­der, a klasszi­kus geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás fél­re­is­mer­he­tet­len brit gé­ni­u­sza 1904-ben tette vi­lá­gos­sá, mi­ként is ér­tel­me­zi a vi­lág­po­li­ti­kai al­rend­szer funk­ci­o­ná­lis vi­lág­egésszé szer­ve­ző­dé­sé­nek kö­vet­kez­mé­nyét a szűk lá­tó­kö­rű ha­tal­mi ver­sen­gés ered­mény­te­len­sé­gé­re és ki­lá­tás­ta­lan­sá­gá­ra nézve, meg­elő­le­gez­ve a glo­ba­li­zá­ció máig sokat vi­ta­tott je­len­sé­gé­nek valós je­len­té­sét: „Mos­tan­tól kezd­ve, a poszt­ko­lum­bu­szi kor­ban – annak el­le­né­re, hogy ez vi­lág­mé­re­tű terep lesz – újra egy zárt po­li­ti­ka rend­szer­rel kell szá­mol­nunk. A tár­sa­dal­mi erők min­den egyes ki­rob­ba­ná­sa ahe­lyett, hogy a kör­nye­ző is­me­ret­len tér­ben és bar­bár ká­osz­ban szer­te­fosz­la­na, éles vissz­hang­ra talál a gló­busz tá­vo­li csücs­ke­i­ben, és ennek kö­vet­kez­mé­nye­ként a világ po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi szer­ve­ze­té­nek gyen­gél­ke­dő ele­mei da­ra­bok­ra hul­la­nak szét. […] Talán e tény va­la­mi­lyen fél­tu­da­tos fel­is­me­ré­se az egész világ ál­lam­fér­fi­a­i­nak a fi­gyel­mét a te­rü­le­ti ex­pan­zi­ó­ról a vi­szony­la­gos ha­té­kony­sá­gért való küz­de­lem irá­nyá­ba te­re­li.”²⁵

An­tho­ny Gid­dens, brit köz­gaz­dász-szo­cio­ló­gus közel egy év­szá­zad­dal ké­sőbb a fön­ti­hez meg­le­pő­en ha­son­ló ér­tel­me­zé­sét adja a glo­ba­li­zá­ció össze­tett, té­ve­sen a vi­lág­rend­szer ho­mo­ge­ni­zá­ló­dá­sa­ként (egy­sé­ge­sü­lé­se­ként) ér­tel­me­zett fo­lya­ma­tá­nak: „A világ tár­sa­dal­má­ban meg­fi­gyel­he­tő nö­vek­vő köl­csö­nös füg­gő­ség le­írá­sá­ra ál­ta­lá­no­san hasz­nált szak­ki­fe­je­zés a glo­ba­li­zá­ló­dás. Hiba lenne a glo­ba­li­zá­ló­dást pusz­tán a világ egy­sé­ge­sü­lé­si fo­lya­ma­tá­nak elő­re­ha­la­dá­sa­ként ér­tel­mez­ni. A tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok glo­ba­li­zá­ló­dá­sa el­ső­sor­ban az idő és a tá­vol­ság rend­jé­nek meg­vál­to­zá­sát je­len­ti a tár­sa­dal­mi élet­ben. Más sza­vak­kal, éle­tünk­re egyre na­gyobb ha­tást gya­ko­rol­nak olyan ese­mé­nyek, ame­lyek kívül esnek min­den­na­pi te­vé­keny­sé­günk köz­vet­len tár­sa­dal­mi kör­nye­ze­tén.”²⁶

Wal­lers­te­in a vi­lág­rend­szer belső di­na­mi­ká­já­ból ki­bon­ta­ko­zó evo­lú­ci­ó­já­ról el­mél­ked­ve és a glo­ba­li­zá­ció le­het­sé­ges kö­vet­kez­mé­nye­it (ha nem is Mackin­der nyo­mán) to­vább­gon­dol­va, a komp­lex rend­szer­el­mé­let fo­ga­lom­tá­rá­val ope­rál­va a kö­vet­ke­ző­ket írja annak jö­vő­jé­ről: „…a ka­pi­ta­lis­ta vi­lág­gaz­da­ság tör­té­nel­mi rend­szer, amely­nek en­nél­fog­va tör­té­nel­mi élete van: lét­re­jött; egész sor cik­li­kus rit­mu­sa és idő­sza­kon­ként meg­is­mét­lő­dő trend­je van, ame­lyek ma jel­lem­zik; belső el­lent­mon­dá­sai van­nak, ame­lyek végül pusz­tu­lá­sá­hoz fog­nak ve­zet­ni. […] a rövid távú el­lent­mon­dá­sok kö­zép­tá­vú meg­ol­dá­sok­hoz ve­zet­nek, ame­lyek aszimp­tó­ták­hoz kö­ze­lí­tő hosszú távú li­ne­á­ris gör­bék­re for­dít­ha­tók le. Ami­kor meg­kö­ze­lí­tik eze­ket az aszimp­tó­tá­kat, csök­ken az egyen­súly­hoz való vissza­té­rés ér­de­ké­ben gya­ko­rolt nyo­más, ami egyre na­gyobb osz­cil­lá­ci­ók­hoz és ket­té­á­ga­zó­dás­hoz vezet. A görbe kis vál­to­zá­sát ered­mé­nye­ző nagy, vé­let­len­sze­rű hul­lám­zá­sok he­lyett a kis in­ga­do­zá­sok­nak nagy vál­to­zá­sok lesz­nek a kö­vet­kez­mé­nyei. A ket­té­á­ga­zó­dás fe­nye­ge­tő kö­zel­sé­ge, amit az idéz elő, hogy immár nem­igen áll­nak ren­del­ke­zés­re kö­zép­tá­vú meg­ol­dá­sok a rövid távú el­lent­mon­dá­sok­ra, ka­taszt­ro­fá­lis ha­tás­sal van a rend­szer­re. […] Je­len­leg a vi­lág­rend­szer vál­to­zó­fél­ben van. Most már nem cik­lu­sok és tren­dek ki­sebb, ál­lan­dó össze­sí­té­sé­nek a korát éljük. 1989-cel fel­te­he­tő­en rá­zá­rult az ajtó a múlt­ra. Meg­le­het, most már meg­ér­kez­tünk a bi­zony­ta­lan­ság va­ló­sá­gos bi­ro­dal­má­ba. A vi­lág­rend­szer ter­mé­sze­te­sen to­vább­ra is mű­köd­ni fog, sőt »jól« fog mű­köd­ni. De éppen, mert to­vább­ra is úgy fog mű­köd­ni, mint ahogy már 500 éve mű­kö­dik, tehát ke­re­si a sza­ka­dat­lan tő­ke­fel­hal­mo­zás mód­ja­it, ha­ma­ro­san kép­te­len lesz ilyen módon mű­köd­ni. A tör­té­nel­mi ka­pi­ta­liz­mus, mint min­den tör­té­nel­mi rend­szer, nem ku­dar­cai, hanem si­ke­rei okán fog el­pusz­tul­ni.”²⁷

Nem két­sé­ges: a vi­lág­rend­szer jö­vő­je nyi­tott, meg­jó­sol­ha­tat­lan. Magas fokú in­he­rens komp­le­xi­tá­sá­ból fa­ka­dó­an egy be­lát­ha­tó bi­fur­ká­ci­ós pon­tig leg­fel­jebb az evo­lú­ció le­het­sé­ges ál­la­pot­te­rét be­ha­tá­ro­ló for­ga­tó­köny­vek föl­vá­zo­lá­sa le­het­sé­ges. Va­la­mely komp­lex rend­szer ál­la­po­tá­ban be­kö­vet­ke­ző hir­te­len struk­tu­rá­lis (szer­ke­ze­ti) és/vagy funk­ci­o­ná­lis (mű­kö­dé­si) vál­to­zás le­írá­sá­ra al­kal­ma­zott „ket­té­á­ga­zó­dás” (bi­fur­ká­ció) ter­mi­nus tech­ni­cu­sa azt a kép­ze­tet kelt(het)i ugyan­is a komp­lex rend­szer­elem­zés ma­te­ma­ti­ká­ban ke­vés­sé jár­tas mű­ve­lő­i­ben, hogy a szó­ban forgó rend­szer transz­for­má­ci­ó­ja al­ter­na­tív, azaz ket­tős (vagy­la­gos), két­fé­le idő­be­li (tör­té­nel­mi) le­he­tő­sé­get meg­en­ge­dő „egyen­sú­lyi” (vi­szony­lag sta­bil) pá­lyát kínál. Va­ló­já­ban azon­ban nem tör­té­nik más, mint ál­la­po­tok („fá­zi­sok”) új, a ko­ráb­bi­tól gyö­ke­re­sen el­té­rő és meg­jó­sol­ha­tat­lan le­he­tő­sé­gei („terei”) rej­tőz­nek (nyíl­nak meg) a lát­szó­lag „ka­o­ti­kus ál­la­pot­ba” hul­lott, mind­ad­dig sta­bil­nak mu­tat­ko­zott, „von­zás­kör­ze­tét” (att­rak­to­rát) el­ha­gyó rend­szer előtt. A komp­lex tár­sa­dal­mi rend­sze­rek evo­lú­ci­ó­já­nak in­terp­re­tá­ci­ó­ja kö­rü­li zavar, kü­lö­nös­kép­pen az ilyen rend­sze­rek­ben ér­vé­nye­sü­lő in­ter­de­pen­den­ci­ák és in­ter­ak­ci­ók nem­li­ne­ari­tá­sa, il­let­ve di­na­mi­ká­ja az át­lát­ha­tat­lan és el­len­őriz­he­tet­len káosz lát­sza­tát kelt­he­ti az egye­nes vo­na­lú és egyen­le­tes (vagy „sza­ka­szos”) tör­té­nel­mi fej­lő­dés kép­ze­té­hez szo­kott, a dif­fe­ren­ci­ált struk­tu­rá­lis ön­szer­ve­ző­dés rend­szer­in­teg­ri­tást fönn­tar­tó adap­tív funk­ci­ó­ját szem elől té­vesz­tő szem­lé­lő­dő szá­má­ra. Va­la­mely komp­lex rend­szer egé­szé­nek tu­laj­don­sá­ga­it és vi­sel­ke­dé­sét dif­fe­ren­ci­ált és dif­fe­ren­ci­á­ló­dó ré­szei in­teg­rált­sá­gá­nak (in­ter­de­pen­den­ci­á­já­nak) foka és in­teg­rá­ló­dá­sá­nak (in­ter­ak­ti­vi­tá­sá­nak) módja ha­tá­roz­za meg. A glo­bá­lis in­ter­de­pen­den­ci­ák (több­szö­rös köl­csö­nös de­ter­mi­ná­ci­ók) nyil­ván­va­ló mód­szer­ta­ni kö­vet­kez­mé­nye a nem­li­ne­ari­tás, azaz ma­te­ma­ti­ka­i­lag a nem el­ső­fo­kú függ­vé­nyek­kel le­ír­ha­tó össze­füg­gé­sek mo­del­lez­he­tő­sé­ge a komp­lex tár­sa­dal­mi rend­sze­rek evo­lu­ci­o­nis­ta elem­zé­se­kor, nem össze­té­veszt­ve a „túl­élé­sért folyó harc” vég­le­te­sen le­egy­sze­rű­sí­tett, dar­wi­nis­tá­nak vélt evo­lú­ció-el­mé­le­ti konst­ruk­ci­ó­já­val,²⁸ vagy a föld­raj­zi de­ter­mi­niz­mus túl­haj­tott ál­lás­pont­já­val.²⁹ A geo­po­li­ti­kai tu­do­má­nyos igé­nyű elem­zé­sek és a szak­ma­i­lag el­hi­va­tott elem­zők ezt a fá­rad­sá­got ma már nem ta­ka­rít­hat­ják meg.³⁰ Tu­do­má­sul kell ven­nünk: éle­tünk tár­sa­dal­mi tér­idő­ben zaj­lik, a tá­vol­ság él és vi­rág­zik, a po­li­ti­kai és gaz­da­ság­föld­rajz tu­do­má­nya most veszi iga­zán va­ló­di kez­de­tét. Min­den­nél szem­lé­le­te­seb­ben és szel­le­me­seb­ben tesz sze­mé­lyes ta­nú­bi­zony­sá­got a fön­ti­ek­ről Paul Krug­man egyik mél­tán nép­sze­rű, szá­mos ki­adást meg­ért műve leg­ele­jén: „Úgy egy évvel ez­előtt töb­bé-ke­vés­bé hir­te­len rá­éb­red­tem, hogy mint nem­zet­kö­zi gaz­da­ság­tan­nal fog­lal­ko­zó köz­gaz­dász egész ed­di­gi szak­mai pá­lya­fu­tá­som során gaz­da­ság­föld­rajz­ról gon­dol­kod­tam és írtam, anél­kül hogy ennek tu­da­tá­ban let­tem volna.”³¹

A No­bel-dí­jas ame­ri­kai tudós, szak­mai el­kö­te­le­zett­sé­gét meg nem ta­gad­va, va­la­mi­vel ké­sőbb így foly­tat­ja: „A ter­me­lés te­rü­le­ti el­he­lyez­ke­dé­sén hosszan tartó és mély nyo­mot ha­gyott a tör­té­ne­lem és a vé­let­len, és ez min­den mé­ret­nél szem­be­tű­nő. […] A nyil­ván­va­ló füg­gés a tör­té­ne­lem­től a meg­lé­vő leg­meg­győ­zőbb bi­zo­nyí­ték arra, hogy a gaz­da­ság, amely­ben élünk, kö­ze­lebb van… a ku­mu­la­tív fo­lya­ma­tok által ve­zé­relt di­na­mi­kus vi­lág­hoz, mint a stan­dard ál­lan­dó ho­za­dé­kú mo­dell­hez.”³²

A di­na­mi­kus geo­po­li­ti­kai, va­la­mint – a vi­lág­rend­szer más funk­ci­o­ná­lis al­rend­sze­re­i­hez kap­cso­ló­dó – geo­stra­té­gi­ai, ge­o­ö­ko­nó­mi­ai, geo­kul­tu­rá­lis és ge­o­ö­ko­ló­gi­ai stb. szem­lé­let­mód egy­faj­ta his­to­ri­kus és ho­lisz­ti­kus tér­idő kép­al­ko­tást föl­té­te­lez az elem­ző ré­szé­ről a rend­kí­vül össze­tett (komp­lex) tár­sa­dal­mi vi­szony­rend­sze­rek ere­de­té­nek és ter­mé­sze­té­nek, ál­la­po­tá­nak és vál­to­zá­sá­nak föl­tá­rá­sa és meg­ér­té­se ér­de­ké­ben. Br­ze­zin­ski, az ame­ri­kai geo­po­li­ti­ka tu­do­má­nyá­nak „nagy öreg­je” ha­son­ló­kép­pen a „lapos tér­kép” fél­re­ve­ze­tő egy­ol­da­lú­sá­gá­nak ve­szé­lyé­re, a tény­le­ges ha­tal­mi vi­szo­nyok di­na­mi­kus té­nye­zői, töb­bek kö­zött a tör­té­nel­mi ha­tó­erők (his­to­ri­cal dri­ves) vizs­gá­la­tá­nak fon­tos­sá­gá­ra hívja föl a fi­gyel­met egy ko­ráb­bi, még a hi­deg­há­bo­rús kor­szak­ban meg­je­lent írá­sá­ban.³³

Tör­té­nel­mi ha­tó­erők és cik­lu­sok

Ber­nek Ágnes, a ma­gyar­or­szá­gi geo­po­li­ti­kai ku­ta­tá­sok egyik leg­is­mer­tebb kép­vi­se­lő­je, szak­mai el­kö­te­le­zett­sé­gé­hez híven, leg­utóbb őszin­te ön­kor­rek­ci­ó­ra szán­ta el magát a glo­ba­li­zá­ció tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tá­nak meg­íté­lé­se te­kin­te­té­ben. Míg ko­ráb­ban³⁴ úgy vélte, hogy „a világ fo­ko­zó­dó glo­ba­li­tá­sa egy­ben azt is je­len­ti, hogy az ön­ál­ló nem­zet­gaz­da­sá­gok felől a hang­súly a glo­bá­lis vi­lág­pi­ac meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe felé to­ló­dik el”, most úgy véli: „Most, 2013-ban, a je­len­le­gi vi­lág­gaz­da­sá­gi és vi­lág­po­li­ti­kai ku­ta­tá­sa­im alap­ján azon­ban úgy íté­lem meg, hogy a 2008-as pénz­ügyi vál­ság után kez­de­tét vette egy új, ún. »deg­lo­ba­li­zá­ci­ós« kor­szak, vagy­is a ver­ti­ká­lis tér­sé­gi fel­osz­tás leg­fon­to­sabb tér­sé­gi szint­jé­nek, a glo­bá­lis vi­lág­pi­ac­nak a sze­re­pét a nagy­tér­sé­gi re­gi­o­ná­lis pi­a­cok, il­let­ve nagy­tér­sé­gi re­gi­o­ná­lis erő­te­rek ve­szik át.”³⁵

Ber­nek fon­tos és idő­sze­rű, el­mé­le­ti és mód­szer­ta­ni kér­dé­sek­re ref­lek­tál: mi­lyen kon­zisz­tens (el­lent­mon­dás­men­tes) te­o­re­ti­kus ke­re­tek kö­zött ér­tel­mez­he­tő a glo­ba­li­zá­ció tör­té­nel­mi fo­lya­ma­ta, és mi­ként in­terp­re­tál­ha­tó a je­len­ség meg­nyil­vá­nu­lá­sa tör­té­nel­mi pers­pek­tí­vá­ban? Egy­ál­ta­lán: miben áll a „glo­ba­li­zá­ció/deg­lo­ba­li­zá­ció” di­cho­tó­mi­á­ja? Ha ugyan­is a glo­ba­li­zá­ci­ót (a mo­dern em­be­ri­tár­sa­da­lom-szer­ve­ző­dés vi­lág­mé­re­tű­vé vá­lá­sát, azaz a vi­lág­rend­szer evo­lú­ci­ó­ját) egy­irá­nyú, egye­nes vo­na­lú fo­lya­mat­ként fog­juk föl, akkor va­ló­ban vissza­for­dít­ha­tó (re­ver­zi­bi­lis) fej­lő­dé­si trend­del, vagy­is „deg­lo­ba­li­zá­ci­ó­val” kel­le­ne szem­be­néz­nünk. Csak­hogy ekkor föl kel­le­ne ad­nunk az evo­lú­ci­ós vi­lág­szem­lé­le­tet, és el kel­le­ne fo­gad­nunk a meg­tett tár­sa­dalm­i­gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­si utak nyom­ta­lan el­tű­né­sé­nek le­he­tő­sé­gét. A glo­ba­li­zá­ció azon­ban komp­lex rend­szer­szem­lé­le­tű ér­tel­me­zé­sünk sze­rint nem pusz­tán ho­mo­ge­ni­zá­ló­dást (egy­sé­ge­sü­lést) ki­vál­tó in­teg­rá­ló­dás­ban nyil­vá­nul meg, hanem he­te­ro­ge­ni­zá­ló­dás­ra ve­ze­tő dif­fe­ren­ci­á­ló­dá­si (ön­szer­ve­ző) po­ten­ci­ált is ma­gá­ban fog­lal. A glo­ba­li­zá­ló­dás és a re­gi­o­na­li­zá­ló­dás egy­mást föl­té­te­le­ző és ge­ne­rá­ló ir­re­ver­zi­bi­lis fo­lya­ma­tok a vi­lág­rend­szer im­ma­nens össze­tett­sé­ge (komp­le­xi­tá­sa) fo­lyo­má­nya­ként. Vi­lá­gunk már soha többé nem süllyed­het vissza ki­tö­röl­he­tet­le­nül a meg­elő­ző tör­té­nel­mi korok azo­nos kö­rül­mé­nyei, tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi vi­szo­nyai közé.

Raimo Väyrynen a vi­lág­rend­szer evo­lú­ci­ó­já­nak az en­do­gén meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú, nem­li­ne­á­ris di­na­mi­kus té­nye­zők és tör­té­nel­mi ha­tó­erők (a sza­bad bér­mun­ka és a szer­ves tő­ke­föl­hal­mo­zás aszim­met­ri­kus és aszink­ron köl­csön­ha­tá­sa) ki­vál­tot­ta cik­li­kus pá­lyá­já­ra (att­rak­to­rá­ra) ve­ze­ti vissza nagy ívű mun­ká­já­ban a kü­lön­bö­ző geo­po­li­ti­kai dokt­rí­nák tör­té­nel­mi hul­lá­mok­ban föl­buk­ka­nó meg­je­le­né­sét.³⁶ „A vi­lág­rend­szer szem­lé­le­tű elem­zés abból az elő­fel­té­te­le­zés­ből indul ki, hogy a nem­zet­kö­zi rend­szer­ben lé­tez­nek olyan kon­tex­tus­tól függő ele­mek, ame­lyek nem bont­ha­tók nem­ze­ti össze­te­vők­re, és ame­lyek ugyan­ezen okból együt­te­sen be­fo­lyá­sol­ják az egyes nem­ze­te­ket. Ezek a kon­tex­tus­tól függő ele­mek tar­toz­hat­nak a vi­lág­gaz­da­ság stag­ná­lá­sá­hoz, il­let­ve nö­ve­ke­dé­sé­hez, vagy a vi­lág­rend­szer po­li­ti­kai struk­tú­rá­já­hoz. Ez a fel­te­vés azt mond­ja ki, hogy a vi­lág­rend­szer di­na­mi­kus jel­le­gét te­kint­ve, a geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás a vi­lág­rend­szer bi­zo­nyos fej­lő­dé­si fá­zi­sa­i­ban job­ban ér­vé­nye­sül, mint má­sok­ban.”³⁷

A ki­vá­ló finn köz­gaz­dász-po­li­to­ló­gus – a gaz­da­sá­gi de­ter­mi­niz­mus csap­dá­ját messze el­ke­rül­ve – a köz­is­mert Kondra­tyev-fé­le (kb. 50 év hul­lám­hosszú, de in­kább 40-60 éves, azaz ape­ri­o­di­kus) vi­lág­gaz­da­sá­gi cik­lus min­tá­it (úm. de­presszió – fel­épü­lés – pros­pe­ri­tás – vissza­esés) kö­vet­ve mu­tat­ja ki a geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás tör­té­nel­mi pers­pek­tí­vá­i­nak vál­to­zá­sát. „A geo­po­li­ti­kai dokt­rí­nák el­ter­je­dé­se két­fé­le vál­to­zó­val ma­gya­ráz­ha­tó. Vi­lág­rend­szer szin­ten a stag­ná­lá­si pe­ri­ó­du­sok job­ban se­gí­tik a geo­po­li­ti­kai dokt­rí­nák ki­ala­ku­lá­sát, mint a nö­ve­ke­dé­si pe­ri­ó­du­sok. Ez azért van így, mert stag­ná­lás ide­jén az ál­la­mok kö­zött fo­ko­zó­dik a ver­seny, és új dokt­rí­nák­ra van szük­ség a pi­a­co­kért és a po­li­ti­kai be­fo­lyá­sért foly­ta­tott küz­de­lem iga­zo­lá­sá­ra vagy az abban való el­iga­zo­dás­ra. Stag­ná­lás ide­jén a cent­rum­ál­la­mok egyre több pro­tek­ci­o­nis­ta kor­lá­to­zást al­kal­maz­nak, a cent­rum-pe­ri­fé­ria kap­cso­la­tok­ban pedig a két­ol­da­lú meg­ál­la­po­dá­sok nyer­nek teret a mul­ti­la­te­rá­lis ke­res­ke­de­lem­mel és be­ru­há­zás­sal szem­ben. Ezért tehát a stag­ná­lás a na­ci­o­na­lis­ta gon­dol­ko­dást se­gí­ti elő, tá­mo­gat­va a geo­po­li­ti­kai dokt­rí­ná­kat.”³⁸

Väyrynen a fön­ti­ek ér­tel­mé­ben a stag­ná­lás négy hul­lá­mát kü­lön­böz­te­ti meg, ne­ve­ze­te­sen: az 1815-től 1830-ig, az 1870-től 1896-ig ter­je­dő, majd a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ra ki­ter­je­dő, végül az 1960-as évek vé­gé­től és az 1970-es évek ele­jé­től az 1980-as évek ele­jé­ig tartó pe­ri­ó­du­so­kat (ne fe­led­jük, 1983-as kel­te­zé­sű ta­nul­mány­ról van szó). Nyil­ván­va­ló, hogy a Kondra­tyev-cik­lus újabb le­szál­ló ágát, az ötö­dik hul­lá­mot alig­ha lát­hat­ta előre. Írá­sunk leg­fon­to­sabb, ha nem is ki­zá­ró­la­gos célja éppen az, hogy a di­na­mi­kus, komp­lex vi­lág­rend­szer szem­lé­le­tű geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás elő­re­ha­la­dá­sá­hoz újabb ins­pi­rá­ci­ót adjon.

Végül Fis­cher Fe­renc ösz­tön­ző sza­vai le­het­nek irány­mu­ta­tók min­den, a disz­cip­lí­na fej­lő­dé­se iránt el­kö­te­le­zett ku­ta­tó és ok­ta­tó szá­má­ra, mi­ként szá­munk­ra is: „A… geo­po­li­ti­kai kér­dé­sek­re, bár a napi hír­adá­sok­ban, a XXI. szá­zad első éve­i­ben gyak­ran szem­be­ta­lál­ko­zunk velük, meg­nyug­ta­tó vá­laszt még nem­igen kap­ha­tunk. Vi­szont kor­társ­ként, a tör­té­ne­lem »ta­nú­i­ként« ré­sze­sei va­gyunk (le­he­tünk) azok­nak a nagy sod­rá­sú ese­mé­nyek­nek, fo­lya­ma­tok­nak, a két­pó­lu­sú vi­lág­rend he­lyé­be lépő glo­bá­lis di­men­zi­ó­jú (egy­pó­lu­sú, bi­ro­dal­mi jel­le­gű vagy öt­pó­lu­sú, ha­tal­mi egyen­súly­ra épülő?), új vi­lág­ha­tal­mi struk­tú­ra for­má­ló­dá­sá­nak, amely­nek a XXI. szá­zad ele­jén még csak fel­té­te­le­zett irá­nya­it vél­jük sej­te­ni.”³⁹