Össze­fog­la­lás

Az Ég­haj­lat Kiadó gon­do­zá­sá­ban je­lent meg Patai Mi­hállyal, a Ma­gyar Bank­szö­vet­ség el­nö­ké­vel, Par­ragh Lász­ló­val, a Ma­gyar Ke­res­ke­del­mi és Ipar­ka­ma­ra el­nö­ké­vel és Lent­ner Csa­bá­val, a Nem­ze­ti Köz­szol­gá­la­ti Egye­tem Köz­pénz­ügyi és Ál­lam­ház­tar­tá­si In­té­ze­té­nek in­té­zet­ve­ze­tő pro­fesszo­rá­val ké­szí­tett in­ter­jú­kö­tet Ma­gyar­or­szág a vál­to­zó vi­lág­ban cím­mel. A kötet Ma­gyar­or­szág gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ját tár­gyal­ja a rend­szer­vál­to­zás­tól, a szo­ci­a­lis­ta terv­gaz­da­sá­gi rend­szer össze­om­lá­sá­tól nap­ja­in­kig, a három ve­ze­tő köz­gaz­dász szem­szö­gé­ből. Egy új­sze­rű, for­ma­bon­tó műről van szó, amely a prob­lé­má­kat komp­lex módon járja körül, és meg­fon­to­lan­dó ja­vas­la­to­kat ad a po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi ve­ze­tés szá­má­ra.

Fi­nan­cial Ex­perts’ Fic­tit­io­us Con­versa­ti­on
About Hun­gary’s Chang­ing Po­sit­i­on in the World

Re­view of Hun­gary in the Chang­ing World

Sum­ma­ry

Hun­gary in the Chang­ing World, by Ég­haj­lat Pub­lis­hers, is a coll­ec­ti­on of in­ter­views made with the Pres­ident of the Hun­ga­ri­an Bank­ing As­so­ci­a­ti­on, Lász­ló Par­ragh, Cha­ir­man of the Hun­ga­ri­an Cham­ber of Com­mer­ce and In­dustry, and pro­fes­sor Csaba Lent­ner, head of the Ins­ti­tu­te of Pub­lic Fi­nan­ces and Ge­ne­ral Govern­ment of the Na­ti­o­nal Uni­ver­sity of Pub­lic Ser­vi­ce. Hun­gary’s eco­no­mic po­li­cy is dis­cus­sed from the chan­ge of re­gime and the col­lap­se of the plan­ned eco­nomy sys­tem to date, from the pers­pec­ti­ves of the three lead­ing eco­no­mists. This book is novel and off­be­at, prob­lems are tack­led in a comp­lex app­ro­ach and re­com­men­da­tions wor­thy of cons­ide­ra­ti­on are made for the po­li­ti­cal and eco­no­mic le­aders­hip.

Egy nem min­den­na­pi köny­vet adott ki az Ég­haj­lat Kiadó Len­gyel Klára szer­kesz­té­sé­ben: mo­de­rá­tor-kér­de­ző­ként Ko­vács Lajos Péter, vá­la­szo­ló tár­sal­ko­dó­ként pedig három, egy­más­sal is vi­tat­ko­zó „in­ter­jú­alany”, Patai Mi­hály, a Bank­szö­vet­ség el­nö­ke, Par­ragh Lász­ló, a Ma­gyar Ke­res­ke­del­mi és Ipar­ka­ma­ra el­nö­ke, cím­ze­tes egye­te­mi do­cens és Lent­ner Csaba, a Nem­ze­ti Köz­szol­gá­la­ti Egye­tem Köz­pénz­ügyi és Ál­lam­ház­tar­tá­si In­té­ze­té­nek in­té­zet­ve­ze­tő pro­fesszo­ra sze­re­pel. Ami e kötet tar­tal­mi új­sze­rű­sé­gét je­len­ti, hogy a mo­de­rá­tor-kér­de­ző a három be­szél­ge­tő szak­em­ber­rel ki­lenc fe­je­zet­be fog­lal­va meg­tár­gyal­ja az or­szág gaz­da­sá­gi és pénz­ügyi prob­lé­má­it és ki­tö­ré­si, fej­lő­dé­si le­he­tő­sé­ge­it, majd pedig mind a három in­ter­jú­alannyal kü­lön-kü­lön is el­be­szél­get, ami le­he­tő­vé teszi, hogy még mé­lyebb össze­füg­gé­se­i­ben is ki­fejt­sék né­ze­te­i­ket.

Az első téma az ún. „stik­li” Ma­gyar­or­szág­ról szól, ahol a fe­le­le­tet adók ki­mu­tat­ják, hogy a ká­dá­ri rend­szer­ben ki­ala­kult és meg­tűrt, kü­lön­bö­ző fél­il­le­gá­lis uta­kon ke­resz­tül biz­to­sít­hat­ták az em­be­rek a maguk bol­do­gu­lá­sát. Ezt akkor az állam nem­csak el­tűr­te, de még tá­mo­gat­ta is. Mi­ként erre a be­szél­ge­tők utal­tak, ilye­nek vol­tak a kü­lön­bö­ző gaz­da­sá­gi és vál­la­la­ti gaz­da­sá­gi mun­ka­kö­zös­sé­gek, a mun­ka­idő utáni vagy alat­ti fu­si­zás, amely­nek során össze­ka­csin­tás­sal el le­he­tett érni, hogy az ál­la­mi vál­la­la­tok anya­ga­i­val és esz­kö­ze­i­vel a vál­la­la­ti dol­go­zók külön jö­ve­de­lem­re te­gye­nek szert. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött zaj­lott le a rend­szer­vál­tás előt­ti és utáni spon­tán, va­la­mint a köz­igaz­ga­tás által bo­nyo­lí­tott hi­va­ta­los pri­va­ti­zá­ció is. Mi­ként a könyv kép­ze­let­be­li ke­rek­asz­ta­lán sze­rep­lő szak­em­be­rek is meg­ál­la­pí­tot­ták, a kü­lön­bö­ző kor­rup­ci­ós tech­ni­kák és mó­do­za­tok al­kal­ma­zá­sa kö­vet­kez­té­ben sem a spon­tán, sem az ál­la­mi­lag le­ve­zé­nyelt pri­va­ti­zá­ció nem ho­zott ko­moly be­vé­telt az állam szá­má­ra, ugyan­is a kül­föl­di vál­la­la­tok leg­na­gyobb része a nekik el­adott és az 1980-as évek-ben hi­tel­ből re­or­ga­ni­zált cégek zömét fel­szá­mol­ták, vagy­is pi­ac­szer­zés és nem a cég to­vább­mű­köd­te­té­se volt a cél­juk. A be­szél­ge­tők arra is utal­tak, hogy kor­rup­ci­ó­val ma­gya­rok is (tisz­te­let a ki­vé­tel­nek) szert tet­tek na­gyobb vál­lal­ko­zói va­gyo­nok­ra, azon­ban ezt a va­gyont a több­sé­gük a vál­lal­ko­zás­ba for­ga­tás he­lyett el­pa­za­rol­ta. Ez volt a jel­lem­ző az újon­nan ki­ala­kí­tott ke­res­ke­del­mi ban­kok­ra, ame­lyek je­len­tős mér­ték­ben a volt szo­ci­a­lis­ta po­li­ti­kai hold­ud­var tag­ja­i­nak adtak szin­te in­gye­ne­sen hosszú le­já­ra­tú, igen ked­vez­mé­nyes hi­telt, hogy vál­lal­ko­zá­sa­i­kat si­ker­re vi­gyék; a siker azon­ban az előb­bi­ek miatt el­ma­radt. Az emi­att tönk­re­ment ke­res­ke­del­mi ban­ko­kat ál­la­mi va­gyon­ból fel kel­lett töl­te­ni, ame­lyek az állam ér­té­ke­sí­té­si te­vé­keny­sé­ge foly­tán kül­föl­di ban­kok tu­laj­do­ná­ba ke­rül­tek, és azok le­ány­vál­la­la­ta­i­ként mű­köd­tek to­vább.

E té­ma­kört fel­öle­lő fe­je­zet­ben be­szél a három szak­em­ber arról, hogy mi­u­tán a Szov­jet­unió már nem bírta anya­gi­ak­kal tá­mo­gat­ni nagy­ra nőtt bi­ro­dal­má­nak gaz­da­sá­gi­lag vesz­tes tar­to­má­nya­it, Ma­gyar­or­szág rá­kény­sze­rült az IMF és a Vi­lág­bank hi­te­le­i­nek fel­vé­te­lé­re, és kezd­tünk el­adó­sod­ni. Ezzel kap­cso­la­to­san szük­sé­ges ki­emel­ni Patai Mi­hály sza­va­it, hogy a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en foly­tak tár­gya­lá­sok, mi­sze­rint Ma­gyar­or­szág­nak csak a hi­tel­ként fel­vett tőkét kell vissza­fi­zet­ni, a ka­ma­to­kat nem. Patai csak annyit nyi­lat­ko­zott, hogy „An­tall Jó­zsef a tár­gya­lá­so­kat egy­sze­rű­en meg­sza­kí­tot­ta”. Arról azon­ban már nem be­szél, hogy ebben az USA ré­szé­ről köz­vet­len, az SZDSZ-en ke­resz­tül pedig köz­ve­tett nyo­más ne­he­ze­dett rá. Sze­rin­tem abban, hogy az adós­ság­szol­gá­la­tot ma is nyög­jük – nem úgy, mint a len­gye­lek –, óri­á­si fe­le­lős­sé­ge van az SZDSZ-nek, va­la­mint az USA-val és az SZDSZ-szel együtt­mű­kö­dő An­tall Jó­zsef-nek.

Lent­ner Csaba helyt­ál­ló­an mu­ta­tott rá, hogy a rend­szer­vál­tás után csak egy út volt, és ez a pi­ac­gaz­da­ság át­vé­te­le. A prob­lé­mát azon­ban a köz­gaz­dász­pro­fesszor sze­rint az je­len­tet­te, hogy ez az át­vé­tel igen gyor­san tör­tént, és a ma­gyar la­kos­ság nem volt rá fel­ké­szül­ve. A la­kos­ság túl­nyo­mó része – mi­ként ezt a többi be­szél­ge­tő­part­ner is ki­fej­tet­te – gyor­san akart meg­gaz­da­god­ni, és a rész­ben fél-il­le­gá­li­san meg­szer­zett va­gyon­nal nem tu­dott mér­sé­kelt módon, fe­gyel­me­zet­ten és szak­sze­rű­en gaz­dál­kod­ni, ami a ter­me­lő- és szol­gál­ta­tó-, va­la­mint a banki szfé­ra hazai mű­köd­te­té­sé­ben egy­aránt meg­nyil­vá­nult. Mind­ezt a sok­kal fe­gyel­me­zet­tebb és ra­ci­o­ná­li­san ön­ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő kül­föl­di cégek és pénz­in­té­ze­tek, a saját ér­de­ke­ik­nek meg­fe­le­lő­en, az or­szág hát­rá­nyá­ra cél­tu­da­to­san ki tud­ták hasz­nál­ni.

Szó esett végül e té­ma­kör­ben arról, hogy az or­szág mi­lyen unor­to­dox gaz­da­ság­po­li­ti­ká­val sza­ba­dult meg az IMF-füg­gő­ség­től. Ezzel kap­cso­lat­ban Patai Mi­hály meg­je­gyez­te, hogy amit Ma­tolcsy nem­ze­ti banki és a kor­mány pénz­ügyi po­li­ti­ká­ja ered­mény­ként elért, az nem unor­to­dox, hanem new-or­to­dox po­li­ti­ka. Azzal azon­ban min­den­ki egyet­ér­tett, hogy a mai kö­zép- és annál idő­sebb korú köz­gaz­dász-ge­ne­rá­ció még min­dig az anak­ro­nisz­ti­kus neo­li­be­rá­lis irány­vo­na­lat kö­ve­ti, mivel ok­ta­tó­ik ezt ta­ní­tot­ták.

A má­so­dik té­ma­kör lé­nye­gé­ben foly­ta­tá­sa az elő­ző­nek, amely „a mul­tik és a ba­rát­sá­gos ál­lat­kert” címet vi­se­li. Itt a mo­de­rá­tor azt a kér­dést fe­sze­ge­ti, hogy a pri­va­ti­zá­ció során a Ma­gyar­or­szág­ra be­jött mul­ti­na­ci­o­ná­lis vál­la­la­tok mennyi­re erő­sza­ko­san ér­vé­nye­sí­tik a saját ér­de­ke­i­ket, mi­lyen mér­ték­ben nyom­ják el a hazai vál­lal­ko­zá­so­kat, és mű­kö­dé­sük hasz­ná­ból mennyit visz­nek ki, és mennyit hagy­nak itt. A tár­sal­gás során le­szö­gez­ték, hogy a kül­föl­di ter­me­lő és ke­res­ke­del­mi cégek, de ugyan­így a kül­föl­di ban­kok le­ány­in­té­ze­tei is, mű­kö­dé­sük során nem ele­gen­dő módon se­gí­tik elő a hazai vál­lal­ko­zá­sok fel­fej­lő­dé­sét, több­sé­gük­ben csak saját ér­de­ke­i­ket ér­vé­nye­sí­tik, és a hasz­not tel­jes egé­szé­ben ki­vi­szik az or­szág­ból. Emi­att (bár dif­fe­ren­ci­ál­tan) po­zi­tív in­téz­ke­dés­nek tart­ják, hogy az állam a kül­föl­di cé­gek­re is adót vet ki, va­la­mint azt, hogy be­ve­zet­ték a bank­adót. A vi­tá­zók arra is rá­mu­tat­tak, hogy a kül­föl­di ban­kok, de a ma­gyar OTP is a de­vi­za­hi­te­le­zés során un­fair el­já­rás­sal és a ko­ráb­bi bal­li­be­rá­lis kor­mány­zat ré­szé­ről tör­tént fe­le­lőt­len pro­pa­gá­lás­sal mi­lyen tár­sa­dal­mi prob­lé­má­kat okoz­tak, és a de­vi­za­hi­te­lek fo­rin­to­sí­tá­sá­val és ki­ve­ze­té­sé­vel a kor­mány, il­let­ve a jegy­bank mi­ként tudta a fel­me­rült szo­ci­á­lis prob­lé­mák je­len­tős ré­szét meg­ol­da­ni.

Eme ál­la­mi in­téz­ke­dé­sek miatt ko­moly fe­szült­sé­gek ke­let­kez­tek a je­len­le­gi pol­gá­ri kor­mány­zat és a mul­tik kö­zött, amit a be­szél­ge­tő­tár­sak ter­mé­sze­tes­nek tar­ta­nak. Sze­rin­tük az ál­lam­nak tu­do­má­sul kell ven­nie, hogy a kül­föld­ről az or­szág­ba be­jött cégek el­sőd­le­ge­sen a saját ér­de­ke­ik­re van­nak te­kin­tet­tel, de ugyan­ak­kor nekik is tu­do­má­sul kell venni, hogy a be­fo­ga­dó ál­lam­nak és tár­sa­da­lom­nak is van­nak velük szem­ben el­vá­rá­sai. Ezért a hazai gaz­da­ság­po­li­ti­ká­nak a tar­tós hazai mű­kö­dés ér­de­ké­ben, az ér­dek­köl­csö­nös­ség je­gyé­ben kell az or­szág­ban mű­kö­dő kül­föl­di cé­gek­kel ki­egye­zés­re tö­re­ked­ni. Csak így ala­kul­hat ki a hasz­nos egy­más mel­lett mű­kö­dés a kis-, a kö­ze­pes és a nagy­vál­la­la­tok, va­la­mint a bel- és a kül­föl­di cégek kö­zöt­ti jó vi­szony, ami mel­lett a kép­le­tes „ál­lat­kert” „ba­rát­sá­gos­sá” vál­jon.

A „vi­lág­fo­lya­ma­tok sod­rá­ban” című har­ma­dik té­ma­kör­ben a be­szél­ge­tés tár­gya az volt, hogy ez a sod­rás mi­ként ala­kult ko­ráb­ban, és mi­ként ala­kul nap­ja­ink­ban, va­la­mint hogy e sod­rás­ban, még­pe­dig a vi­lág­gaz­da­ság és a po­li­ti­ka je­len­le­gi ha­tal­mi cent­ru­ma­in belül hol van Ma­gyar­or­szág helye. A be­szél­ge­tő­part­ne­rek abból in­dul­nak ki, hogy a Szov­jet­unió szét­esé­sé­vel meg­szűnt a két ha­tal­mi cent­rum, vagy­is a ke­le­ti szov­jet és a nyu­ga­ti USA-be­li. Ennek kö­vet­kez­té­ben USA-do­mi­nan­ci­á­val egy­pó­lu­sú gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai cent­rum ala­kult ki. Ugyan­ak­kor ezt az egy­pó­lu­sú ha­tal­mi cent­ru­mot egyre erő­tel­je­seb­ben kezdi ismét több­pó­lu­sú­vá ala­kí­ta­ni a gaz­da­sá­gi­lag egyre erő­sö­dő Kína és India, veti fel a be­szél­ge­tés során Par­ragh Lász­ló. A be­szél­ge­tés irány­vo­na­lát ve­ze­tő mo­de­rá­tor utal arra, hogy ebben a fel­tö­rek­vő, ismét a több pólus irá­nyá­ba tartó erő­cent­rum­ban he­lyet kér az egyre job­ban erő­sö­dő, meg­újult Orosz­or­szág, amely a bi­ro­dal­mi hely­ze­tét nem akar­ja fel­ad­ni. Orosz­or­szág és az USA kö­zött – mi­ként ezt meg­ál­la­pít­ják – ke­mény küz­de­lem fo­lyik Uk­raj­ná­ért, amely az USA ér­dek­kö­ré­be ke­rült. Ugyan­ak­kor a Krím fél­szi­ge­tet – amely ko­ráb­ban is Orosz­or­szág­hoz tar­to­zott – Orosz­or­szág an­nek­tál­ta. A puf­fer­zó­ná­ban az EU van, amely az USA kí­ván­sá­gá­ra em­bar­gó alá vonta Orosz­or­szá­got, ami­ből az EU és a tag­ál­la­mai jön­nek ki rosszul, míg az USA ezen nye­rész­ke­dik, mert – mi­ként a be­szél­ge­tés során meg­ál­la­pít­ják – az Orosz­or­szág­ban az EU em­bar­gó­ja miatt hi­ány­zó áru­kat az USA pó­tol­ja.

A be­szél­ge­tés során az érin­tet­tek fel­ve­tik, hogy ebben az át­ren­de­ző­dé­si fo­lya­mat­ban az EU egyre gyen­gül annak el­le­né­re, hogy ott is el­in­dult mind a bank- és a biz­to­sí­tá­si szek­tor­ban, mind pedig az ipar­ban és a szol­gál­ta­tás­ban az a cent­ra­li­zá­ló­dá­si fo­lya­mat, ami az USA-ban kez­dő­dött el. Elő­jött azon­ban a be­szél­ge­tés során, hogy az olaj­vál­ság, va­la­mint a 2007-ben el­kez­dő­dött bank­vál­ság job­ban súj­tot­ta Eu­ró­pát, mint az USA-t. Ki­tű­nő elem­zést adnak mind a ket­tő­ről a be­szél­ge­tő­part­ne­rek. Kü­lö­nö­sen Patai és Lent­ner ide­vo­nat­ko­zó szak­sze­rű pénz­ügyi elem­zé­sei ér­de­mel­nek fi­gyel­met, ami­nek az ipar­ra és a ke­res­ke­de­lem­re irá­nyu­ló ki­ha­tá­sa­it Par­ragh mond­ja el. Ismét szóba kerül a de­vi­za­hi­te­le­zés, amely né­hány nyu­gat-eu­ró­pai ál­lam­ban is meg­je­lent, főleg azon­ban a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta ál­la­mok­ban, és oko­zott ko­moly gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis prob­lé­má­kat. A könyv­ben be­szél­ge­tő part­ne­rek Ma­gyar­or­szá­got érint­ve azon­ban ki­tér­nek arra is, hogy e hi­tel­for­má­nak fo­rin­to­sí­tás­sal tör­tént át­ala­kí­tá­sát szo­ci­á­lis szem­pont­ból is meg­fe­le­lő­en ol­dot­ta meg a kor­mány a Nem­ze­ti Bank­kal kar­ölt­ve.

Vissza­tér­ve ismét az erő­vo­na­lak­ra, a be­szél­ge­tés során ki­de­rült, hogy az orosz–ame­ri­kai konf­lik­tus­ban az EU-n belül is a leg­ne­he­zebb hely­zet­ben Ma­gyar­or­szág van, mivel tör­té­nel­mi­leg a Nyu­gat­ró­mai Bi­ro­da­lom ka­to­li­kus és a Ke­let­ró­mai Bi­ro­da­lom or­to­dox ke­resz­tény kul­túr­te­rü­le­té­nek ha­tá­rán van, éppen úgy, mint az ezer évre vissza­me­nő tör­té­nel­mé­ben. Ez is köz­re­ját­szott abban, hogy ko­moly pi­a­cai vol­tak a szláv ke­le­ten Ma­gyar­or­szág­nak, ami­ket rész­ben a pri­va­ti­zá­ció, rész­ben pedig az ukrán konf­lik­tus­ból eredő em­bar­gó miatt ve­szí­tett el. A be­szél­ge­tés is arra konk­lu­dált, hogy a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ká­nak e pi­a­cok vissza­ál­lí­tá­sá­ra kell he­lyez­ni a hang­súlyt, amit az or­szág gaz­da­ság­föld­raj­zi hely­ze­te is in­do­kol. Ehhez csak annyit ten­nék hozzá, hogy kár volt Stad­ler Jó­zse­fet két­szer is vissza­eső adó­csa­lá­sai miatt le­ül­tet­ni, mivel az orosz–ukrán pi­a­co­kon ki­tű­nő össze­köt­te­té­sek­kel ren­del­ke­zett, ame­lyek a két­sze­res bör­tön­be ke­rü­lé­sé­vel el­vesz­tek. Sze­rin­tem az első eset­ben egy nagy össze­gű pénz­bün­te­tés, a má­so­dik eset­ben egy fel­füg­gesz­tett bör­tön­bün­te­tés ki­sza­bá­sa, va­la­mint pénz­bír­ság­gal egy­be­köt­ve az el­ma­radt adó be­fi­ze­té­sé­re való kö­te­le­zés lett volna gaz­da­ság­jo­gi­lag-po­li­ti­ka­i­lag a he­lyes meg­ol­dás. Így to­vább­ra is hasz­nos lett volna sze­mé­lye és te­vé­keny­sé­ge az or­szág szá­má­ra.

A ne­gye­dik té­ma­kör­ben a be­szél­ge­tő­part­ne­rek azzal fog­lal­koz­tak, hogy az euró be­ve­ze­té­se mi­lyen ha­szon­nal járt azok­nak az or­szá­gok­nak, ame­lyek az eu­ró­zó­ná­ba be­lép­tek, és mi­lyen hát­rányt vagy talán előnyt je­len­tett azon or­szá­gok szá­má­ra, ame­lyek nem csat­la­koz­tak az eu­ró­öve­zet­hez. Az ezzel kap­cso­la­tos elem­zé­sek je­len­tős mér­ték­ben össz­pon­to­sul­tak Ma­gyar­or­szág­ra, amely­nek kor­má­nyai terv­be vet­ték az eu­ró­öve­zet­hez tör­té­nő csat­la­ko­zást, ami­nek idő­pont­ját több­ször is ki­tol­ták a fel­té­te­lek­nek tör­té­nő meg­fe­le­lés hi­á­nya miatt. Végül is azon­ban e hi­á­nyok tar­tós­sá vá­lá­sa okán a csat­la­ko­zás el­ma­radt. Azt, hogy miért nem si­ke­rült Ma­gyar­or­szág­nak tel­je­sí­te­nie a csat­la­ko­zá­si fel­té­te­le­ket, mély­re­ha­tó­an és hosszan Lent­ner Csaba elem­zi, arról pedig, hogy ez mi­lyen hát­ránnyal jár, Patai Mi­hály érvei fi­gye­lem­re mél­tó­ak. Az ezzel kap­cso­la­tos össze­füg­gé­sek tár­gya­lá­sa során ismét elő­jött az orosz–ukrán konf­lik­tus, és hogy az EU az em­bar­gó­val maga ellen épí­tett csap­da­hely­ze­tet, gyen­gít­ve az eurót a dol­lár­hoz vi­szo­nyít­va.

Ami az eu­ró­zó­nát il­le­ti, Ko­vács Lajos Péter fel­ve­ti, hogy azon belül is na­gyon el­len­té­tes fo­lya­ma­tok ját­szód­nak le, ame­lyek abból adód­nak, hogy kü­lön­bö­ző erős­sé­gű az eu­ró­zó­ná­ban részt vevő or­szá­gok gaz­da­sá­gi hely­ze­te. Lent­ner Csaba rá­mu­tat arra, hogy a gaz­da­sá­gi­lag gyen­gébb ál­la­mo­kat az Eu­ró­pai Köz­pon­ti Bank úgy pró­bál­ja fel­erő­sí­te­ni, hogy az ál­ta­luk ki­bo­csá­tott ál­lam­pa­pí­ro­kat fel­vá­sá­rol­ja. Par­ragh Lász­ló sze­rint ezek­ben az ál­la­mok­ban az a prob­lé­ma, hogy a köz­pon­ti ha­ta­lom gyen­ge­sé­ge miatt a struk­tu­rá­lis re­for­mok mind ez idáig el­ma­rad­tak, és emi­att óri­á­si a mun­ka­nél­kü­li­ség. Annak ér­de­ké­ben, hogy az euró meg­erő­söd­jön, ezen a hely­ze­ten is vál­toz­tat­ni kell, ál­la­pít­ják meg a mo­de­rá­tor által meg­kér­de­zet­tek.

A kép­zelt be­szél­ge­tés ötö­dik té­ma­kö­re a ré­gi­ók új­ra­éle­dé­sé­nek kér­dé­se. Par­ragh Lász­ló sze­rint a ma­gyar kül­po­li­ti­ka e te­kin­tet­ben „vak­vá­gány­ra sza­ladt”. Ma­gya­rá­za­ta sze­rint Len­gyel­or­szág kü­lön­utas gaz­da­ság­po­li­ti­kát foly­tat, és ön­ál­ló pi­a­cai van­nak, te­rü­le­té­ből pedig annak ide­jén csak Ga­lí­cia tar­to­zott az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­á­hoz. Ezért Ma­gyar­or­szág nem a len­gye­lek­kel tar­to­zik egy ré­gi­ó­ba. Egy régió lenne Ma­gyar­or­szág­gal Ro­má­nia, Szlo­vá­kia, Szer­bia, Hor­vát­or­szág, Szlo­vá­kia és Auszt­ria. Auszt­ria vi­szont – amely e ré­gi­ó­ba so­rol­ha­tó – gyar­mat­ként nézne Ma­gyar­or­szág­ra és va­la­mennyi itt em­lí­tett kö­zép-eu­ró­pai or­szág­ra. Ro­má­nia a mig­ráns­kér­dés­ben, de más te­kin­tet­ben is el­len­té­tes ál­lás­pon­tot kép­vi­sel, mint Ma­gyar­or­szág és az itt em­lí­tett kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok je­len­tős része. Rá­adá­sul – mi­ként a könyv­ben erre uta­lás is tör­té­nik – a szom­szé­dos ál­la­mok­ban élő ma­gyar ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak el­nyo­má­sa miatt Ma­gyar­or­szág­nak ko­moly konf­lik­tu­sai van­nak Ro­má­ni­á­val, és e kér­dés­ben Szlo­vá­ki­á­val is. Szer­bia és Hor­vát­or­szág ese­té­ben az ott élő ma­gyar ki­sebb­sé­gek miatt prob­lé­ma nem, de a mig­rá­ci­ós nyo­más fel­tar­tóz­ta­tá­sa terén ko­moly szem­lé­le­ti kü­lönb­ség állt fenn, ami a be­szél­ge­tés során han­got is ka­pott. Meg­jegy­zés­re kí­ván­ko­zik azon­ban, hogy a könyv meg­je­le­né­se óta (2015 nyara) ezen a téren ked­ve­ző vál­to­zás ál­lott elő mind Auszt­ri­á­ban, mind pedig Hor­vát­or­szág­ban és Szer­bi­á­ban is.

Lent­ner és Par­ragh meg­ál­la­pít­ja, hogy Ma­gyar­or­szág nem azok­kal az ál­la­mok­kal mű­kö­dik együtt, il­let­ve pró­bál együtt­mű­köd­ni, ame­lyek­kel egy ré­gi­ó­ba tar­toz­na. Ugyan­ak­kor a ke­rek­asz­tal azt is meg­ál­la­pít­ja, hogy ko­moly szín­vo­nal­kü­lönb­sé­gek áll­nak fenn e ré­gi­ó­ba so­rol­ha­tó ál­la­mok kö­zött, ame­lye­ket ki kel­le­ne egyen­lí­te­ni. A tár­sal­ko­dó­part­ne­rek itt min­de­nek­előtt ama szín­vo­nal­kü­lönb­sé­gek­re utal­nak, ami az eurót be­ve­ze­tő Szlo­vá­kia és az eu­ró­öve­zet­be nem tar­to­zó Ma­gyar­or­szág kö­zött az előb­bi elő­nyé­re fenn­áll. A be­szél­ge­tő felek arra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tot­tak, hogy min­de­nek­előtt e hát­rá­nyok ki­kü­szö­bö­lé­sé­vel kel­le­ne Ma­gyar­or­szág­nak fel­zár­kóz­nia a kül­föl­di meg­ol­dá­sok elem­zé­se és fi­gye­lem­be­vé­te­le mel­lett. Ennek alap­ján kel­le­ne bi­zo­nyos mér­té­kig meg­re­for­mál­ni a bank­rend­szert, a fel­ső­ok­ta­tást, a mun­ka­nél­kü­li­ség ke­ze­lé­sét, a fog­lal­koz­ta­tás elő­se­gí­té­sét. Ami a fog­lal­koz­ta­tás elő­se­gí­té­sét il­le­ti, mind­annyi­an azon az ál­lás­pon­ton van­nak, hogy ezen a téren a köz­mun­ká­nak je­len­tős rész­ben még min­dig im­pro­duk­tív te­rü­le­te­it hasz­nos irány­ba és el­ső­sor­ban a ter­me­lés­be kel­le­ne irá­nyí­ta­ni. E té­ma­kö­rön belül még mé­lyeb­ben át­be­szél­ték azo­kat a gaz­da­sá­gi és pénz­ügyi rend­szert érin­tő ja­vas­la­to­kat, ame­lyek már fel­ve­tőd­tek az előző té­ma­kör­ben is.

A ha­to­dik té­ma­kört je­len­tő „ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­sen” a bank­hi­tel­ről, a nö­ve­ke­dés­ről, va­la­mint a ke­le­ti nyi­tás­ról folyt a dis­kur­zus. A tár­sal­gás tör­té­nel­mi vissza­pil­lan­tás­sal in­dult, még­pe­dig arról, hogy az egy­szin­tű köz­pon­to­sí­tott ma­gyar bank­rend­szer ho­gyan vált Ma­gyar­or­szá­gon az 1980-as évek má­so­dik fe­lé­ben két­szin­tű­vé, ahol a má­so­dik, vagy­is az ún. ke­res­ke­del­mi-gaz­da­sá­gi szint kez­det­ben a la­kos­ság­nak és a gaz­da­sá­gi egy­sé­gek­nek egy­aránt nyúj­tott hi­telt. Szó esett arról is, hogy a túl­zot­tan ked­ve­ző fel­té­te­lek­kel nyúj­tott fe­le­lőt­len hi­tel­ki­he­lye­zé­sek okán a má­so­dik szint bank­jai tönk­re­men­tek, és fel­tő­ké­sí­tés­re szo­rul­tak az OTP ki­vé­te­lé­vel tör­tént kül­föl­di el­adá­suk előtt. Az OTP is el­adás­ra ke­rült, de abban a belső me­nedzs­ment je­len­tős sze­rep­hez ju­tott. A kül­föld­nek el­adott ban­kok ma­gyar­or­szá­gi le­ány­in­té­ze­tei – mi­ként erről már több­ször a be­szél­ge­té­sek során szó esett – mű­kö­dé­sük je­len­tős hasz­nát ki­vit­ték az anya­bank­ja­ik­nak. Ismét szóba ke­rült ennek során a de­vi­za­hi­te­le­zés prob­lé­má­ja, ame­lye­kért a kül­föl­di anya­ban­kok sem­mi­lyen fe­le­lős­sé­get nem vál­lal­tak fel.

A ma­gyar tő­kés­osz­tály jel­le­gét és sze­re­pét a be­szél­ge­tők meg­le­he­tő­sen öt­let­sze­gény­nek tart­ják, amely in­kább ál­la­mi se­gít­ség­gel, nem pedig ön­erő­ből jött létre. Vita ala­kult ki arról, hogy ez az új hazai tőkés réteg po­li­ti­ka­i­lag mi­lyen irány­hoz tar­to­zik. Lent­ner Csaba sze­rint hosszabb távon jobb­ra tart, amit a másik két vi­ta­part­ner két­ség­be von azzal, hogy ez a réteg ra­ci­o­ná­li­san min­dig ahhoz az irány­vo­nal­hoz húz, ame­lyik az ér­de­ke­it op­ti­má­li­san ki tudja elé­gí­te­ni. Ez azzal kap­cso­lat­ban me­rült fel, hogy Par­ragh Lász­ló fel­ve­tet­te, ami­vel Patai Mi­hály is egyet­ér­tett, hogy meg kell te­rem­te­ni a ma­gyar vál­lal­ko­zói ré­te­get. Erre ref­lek­tált Lent­ner Csaba, hogy a Nem­ze­ti Bank a Nö­ve­ke­dé­si Hi­tel­prog­ra­mon ke­resz­tül több ezer­mil­li­árd fo­rin­tot in­vesz­tál a ma­gyar vál­lal­ko­zá­sok­ba, ami­ből el­ső­sor­ban a kkv-k és a me­ző­gaz­da­sá­gi kis­ter­me­lők ré­sze­sül­nek.

Ki­ter­jedt a be­szél­ge­tés arra is, hogy mi­lyen vi­szony­ban áll egy­más­sal a cég­tá­mo­ga­tás és a kor­rup­ció. Kér­dés­ként ve­tő­dött fel, hogy kor­rup­ció-e az, ha a köz­be­szer­zés­nél a meg­bí­zá­sok na­gyobb része ugyan­ah­hoz a cég­hez kerül. Patai Mi­hály sze­rint az ezzel kap­cso­la­tos ag­gá­lyok nem meg­ala­po­zot­tak. Lent­ner Csaba sze­rint ugyan­is nem lehet kor­rup­ci­ó­ról be­szél­ni akkor, ha a köz­be­szer­zé­sek több­sé­gét olyan ki­pró­bált cég kapja meg, amely a meg­bí­zá­sok tel­je­sí­té­sé­re a leg­al­kal­ma­sabb­nak lát­szik.

A be­szél­ge­tés zá­ró­ak­kord­ja­ként szóba ke­rült a ke­le­ti nyi­tás, a ke­le­ti pi­a­cok meg­hó­dí­tá­sá­nak kí­sér­le­te, ami nem­csak szűk körre, csak Orosz­or­szág­ra, hanem a tá­gabb te­rü­le­tek­re is ki­ter­jed, a kö­zel-ke­le­ti Elő-Ázsi­át is ma­gá­ban fog­lal­va. Ennek kap­csán fel­me­rült a fel­újí­tan­dó Paksi Atom­erő­mű mun­ká­la­ta­i­nál az orosz köz­re­mű­kö­dés, ami­nek he­lyes­sé­gét több régi EU-tag­ál­lam sem vi­tat­ja, be­lát­va, hogy a hazai ener­gia­szol­gál­ta­tás hosszú távú biz­to­sí­tá­sá­nak ez a leg­ki­fi­ze­tő­dőbb meg­ol­dá­sa. Egyet­ér­tet­tek a be­szél­ge­tő­part­ne­rek abban is, hogy egy olyan gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ra van szük­ség, amely­ben a nyu­ga­ti gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok fenn­tar­tá­sa és a ke­le­ti pi­a­cok irá­nyá­ba tör­té­nő nyi­tás egy­for­ma súllyal je­le­nik meg.

A he­te­dik té­ma­kör­re tör­tént „kép­le­tes össze­jö­ve­tel” során a három be­szél­ge­tő fél és a be­szél­ge­tést me­der­ben tartó mo­de­rá­tor Ma­gyar­or­szág nem­zet­kö­zi meg­íté­lé­sé­ről dis­ku­rált. Ko­vács Lajos Péter sze­rint a Nyu­gat ré­szé­ről ala­csony a tű­ré­si kü­szöb ve­lünk szem­ben, és fel­te­szi a kér­dést, mi ennek az oka? Patai Mi­hály sze­rint a Nyu­gat nem azt rója fel, hogy a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­kát a ke­le­ti pi­a­cok ér­dek­lik, hanem a Nor­vég Alap hazai ke­ze­lé­sé­vel, a rek­lám­adó­val, Moszk­va és Brüsszel össze­ha­son­lí­tá­sá­val, va­la­mint az il­li­be­ra­liz­mus­sal van bajuk. Sze­rin­te a leg­na­gyobb baj a ma­gyar po­li­ti­ku­sok ati­pi­kus ar­ti­ku­lá­lá­sa a Nyu­gat irá­nyá­ba. Lent­ner Csaba sze­rint vi­szont a Nyu­gat­nak semmi er­köl­csi alap­ja nincs, hogy ben­nün­ket kri­ti­zál­jon, mert a ke­le­ti pi­a­co­kon ve­lünk szem­ben ver­se­nyez. Par­ragh Lász­ló abban látja ne­ga­tív meg­íté­lé­sünk okát a Nyu­gat ré­szé­ről, hogy a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ka sza­kí­tott a ma­inst­ream gaz­da­ság­po­li­ti­ká­val, és a hi­tel­vissza­fi­ze­tés­sel füg­get­le­ní­tet­te magát az IMF-től, va­la­mint ami­att, hogy le­ál­lí­tot­ta a de­vi­za­hi­te­le­zést és a PPP-prog­ra­mot. A Nyu­gat sze­mé­ben ezen­kí­vül – ál­lás­pont­ja sze­rint – szál­ka min­den olyan in­téz­ke­dés, amely­ben nem­ze­ti ér­de­kek je­len­nek meg, mert azok elé az in­teg­rá­ci­ós célok elé gör­dít aka­dá­lyo­kat, ame­lye­ket Brüsszel az USA-val együtt követ. A be­szél­ge­tés­ből ki­de­rül, fő prob­lé­ma a Nyu­gat szem­pont­já­ból az, hogy Ma­gyar­or­szág szá­má­ra szim­pa­ti­ku­sabb a szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­ság­hoz ha­son­ló gaz­da­sá­gi be­ren­dez­ke­dés, mint a Brüsszel által tá­mo­ga­tott kí­mé­let­len ver­se­nyen ala­pu­ló pi­ac­gaz­da­ság.

Az utol­só kol­lek­tív be­szél­ge­tés a jövő pi­ac­gaz­da­sá­gá­nak ki­in­du­ló­pont­ja­i­ról szólt. A tár­sal­gás in­dí­tá­sa­ként a mo­de­rá­tor fel­ve­tet­te, hogy azok­ról a leg­fon­to­sabb szem­pon­tok­ról essen szó, ame­lye­ket a jövő gaz­da­sá­gi ter­ve­zé­sé­nél fi­gye­lem­be kell majd venni. Patai Mi­hály el­ső­ként meg­szó­lal­va le­szö­gez­te, hogy az EU-ban él a világ la­kos­sá­gá­nak ke­ve­sebb mint 8%-a, vi­szont a világ GDP-jé­nek 25%-át ter­me­li meg, ami so­ká­ig nem tart­ha­tó fenn, és emi­att vál­to­zás vár­ha­tó, ami „ide­gen kör­nye­zet­ből” indul el. (Ez a vál­to­zás azóta már el is in­dult, és ez nem más, mint Eu­ró­pát el­özön­lés­sel fe­nye­ge­tő mig­rá­ció – P. T.) A gyors és fo­lya­ma­tos stan­dard vál­to­zá­sok másik össze­te­vő­je a mul­ti­na­ci­o­ná­lis vál­la­la­tok­nak a ked­ve­zőbb áru- és mun­ka­erő­pi­ac irá­nyá­ba tör­té­nő áram­lá­sa, ami az or­szág­ba jö­ve­te­lük­kor mun­ka­erő-le­kö­tés szem­pont­já­ból is po­zi­tív ha­tást vált ki, ki­vo­nu­lá­suk azon­ban ko­moly gaz­da­ság- és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai prob­lé­mát okoz. Ez utób­bi el­ke­rü­lé­se ér­de­ké­ben szük­sé­ges nyug­vó­pont­ra jutni a mul­tik­kal, ezen­kí­vül arra is tö­re­ked­ni kell, hogy a ma­gyar cégek is el­jus­sa­nak kül­föld­re, és ott „meg tud­ja­nak ka­pasz­kod­ni”. Lent­ner Csaba sze­rint el­sőd­le­ge­sen a me­ző­gaz­da­sá­got és az élel­mi­szer­ipart lenne szük­sé­ges fej­lesz­te­ni, míg Par­ragh Lász­ló a tár­sa­dal­mi erő­for­rá­sok össze­han­go­lá­sát látja fon­tos­nak, ami­vel el­jut­ha­tunk ahhoz, hogy magas szin­tű tech­ni­kai esz­kö­zö­ket (pl. szen­zort és na­vi­gá­ci­ós szoft­vert) tud­junk gyár­ta­ni, ki­vált­va ezzel az ala­csony szin­tű össze­sze­re­lői te­vé­keny­sé­get. Azzal min­den­ki egyet­ér­tett, hogy az or­szág jö­vő­jét egy magas szin­tű vál­lal­ko­zói és be­szál­lí­tói te­vé­keny­ség vi­he­ti po­zi­tív irány­ba. Ehhez azon­ban az ok­ta­tást, a szak­kép­zést és az egész­ség­ügyet meg kell re­for­mál­ni, az inf­ra­struk­tú­rát pedig fej­lesz­te­ni kell.

A kötet má­so­dik szer­ke­ze­ti része három azo­nos me­to­di­ká­jú, kü­lön-kü­lön fel­vett be­szél­ge­tést tar­tal­maz Par­ragh Lász­ló­val, Lent­ner Csa­bá­val és Patai Mi­hállyal. Mind­hár­man össze­füg­gé­se­i­ben mond­ták el vé­le­mé­nyü­ket azok­ról a kér­dé­sek­ről, ame­lye­ket az első rész ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­sei során ki­fej­tet­tek. Ezért azo­kat szük­ség­te­len lenne rész­le­te­i­ben meg­is­mé­tel­ni, itt csak a leg­lé­nye­ge­sebb szem­pon­to­kat eme­lem ki, szin­té­zis­sze­rű­en. Most már ne áll­junk meg fél­úton cím alatt a be­szél­ge­tés Par­ragh Lász­ló­val, míg Ki­egye­zés fél­úton… fe­je­zet­cím ke­re­té­ben Lent­ner Csa­bá­val folyt. Patai Mi­hály A Nyu­gat­ró­mai Bi­ro­da­lom és a tö­rés­vo­na­lak című fe­je­zet­ben még rész­le­te­seb­ben fej­tet­te ki mind­azt, amit a kép­ze­let­be­li ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­sek során el­mon­dott.

Par­ragh Lász­ló a vele foly­ta­tott be­szél­ge­tés során el­mond­ta, hogy az An­tall-kor­mány ide­jén tör­tént ipar­szer­ke­zet-vál­tás az át­gon­do­lat­lan és trük­kös pri­va­ti­zá­ció miatt ne­ga­tív volt. Amit a hazai po­li­ti­kai elit ol­csón meg­szer­zett, azt csőd­be vitte. Be­fek­tet­he­tő tőke nem volt, vi­szont a vál­la­lat­ban lévő tőkét ki­vet­ték és fel­él­ték, a kül­föl­di tőke túl­nyo­mó része a pri­va­ti­zá­ció során csak pi­ac­szer­zés­re tö­re­ked­ve, vál­la­lat­fel­szá­mo­lást haj­tott végre. Tőke hi­á­nyá­ban a kkv-k nem tud­tak fej­lőd­ni. Az ál­lam­kasszá­ba az adó­el­ke­rü­lés, a mul­tik­nak adott adó­ked­vez­mény, a vám­sza­bad te­rü­let­tel tör­té­nő trük­kö­zés miatt kevés jö­ve­de­lem folyt be. Az ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás is el­hi­bá­zott volt, amire érv­ként fel­hoz­za a de­vi­za­hi­te­le­zés­ben tör­tént ál­la­mi köz­re­mű­kö­dést. Po­zi­tív­nak tart­ja vi­szont, hogy a rég­óta hú­zó­dó struk­tu­rá­lis re­for­mok el­in­du­lá­sa és vé­gig­vi­te­le meg­tör­tént. A to­vább­foly­ta­tás­sal kap­cso­lat­ban meg­jegy­zi, hogy a ku­ta­tást – amire az állam sokat költ – job­ban össze kell kap­csol­ni a gaz­da­ság­gal, a lé­nye­ges erő­for­rá­so­kat pedig kor­mány­za­ti együtt­mű­kö­dés­sel össze kell han­gol­ni. Ezen­kí­vül a kis­vál­lal­ko­zá­sok el­ső­sor­ban be­szál­lí­tó­ként ve­gye­nek részt a gaz­da­ság­ban, vég­ter­mék­ként pedig a kéz­mű­ipar­ban je­les­ked­je­nek, ami­nek most kon­junk­tú­rá­ja van. Ami a szak­kép­zést és a szak­mun­kás­kép­zést il­le­ti, vé­le­mé­nye sze­rint azo­kat a nagy­vál­la­la­tok­hoz kötve le­het­ne szín­vo­na­la­san és ha­té­ko­nyan meg­ol­da­ni, vissza­ál­lít­va a nagy­vál­la­la­ti tan­mű­he­lyi és kép­ző­he­lyi rend­szert.

Lent­ner Csaba a vele foly­ta­tott be­szél­ge­tés során ki­fej­tet­te, hogy a je­len­le­gi ma­gyar kor­mány si­ke­re az unor­to­dox jel­le­gű jó gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ból fakad, amely meg­szün­tet­te az IMF-től való füg­gő­sé­get. Emi­att tá­mad­ja az EU, va­la­mint a kül- és bel­föl­di bal­li­be­rá­lis irány­vo­nal a kor­mányt, amely­nek nem kon­ven­ci­o­ná­lis esz­kö­zök­re épülő gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ja a ma­gyar tár­sa­da­lom tá­mo­ga­tá­sát él­ve­zi. Az in­ter­net­adó ki­vé­te­lé­vel vo­nat­ko­zik ez az új adó­zá­si rend­szer­re is, ami­vel a mul­ti­na­ci­o­ná­lis ter­me­lő­vál­la­la­tok több­sé­ge is – mára egyre in­kább – elé­ge­dett, a ki­szá­mít­ha­tó­sá­ga miatt. Bár a bank­adó a kül­föl­di ban­kok it­te­ni le­ány­vál­la­la­ta­i­nak nem tet­szik, és ki­vo­nu­lá­suk­kal fe­nye­ge­tőz­nek, ha azon­ban si­ke­rül a ma­gyar gaz­da­sá­got tar­tós fej­lő­dé­si pá­lyá­ra ál­lí­ta­ni, vissza fog­nak jönni, hi­szen biz­ton­sá­gos belső pi­a­co­kat és üz­le­ti le­he­tő­sé­get kap­hat­nak. Addig is az OTP-vel és más hazai kö­tő­dé­sű bank­kal, nö­ve­ke­dés­re kon­cent­rá­ló jegy­bank­kal át lehet hi­dal­ni a prob­lé­mát. Ra­ci­o­ná­lis ter­me­lés­be fek­te­ten­dő hi­te­lek­re ugyan­is min­dig szük­ség van. Lent­ner po­zi­tí­van nyi­lat­ko­zott a Matolcsy­ ve­zet­te Nem­ze­ti Bank te­vé­keny­sé­gé­ről is. Utalt arra, hogy az ame­ri­kai Fed­hez ha­son­ló­an nem­csak az inf­lá­ció le­szo­rí­tá­sát irá­nyoz­ta elő, hanem a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sét és a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés be­in­dí­tá­sát is. Vizs­gál­va a je­len­le­gi köz­mun­ka­prog­ra­mot, kri­ti­ka­ként – igen he­lye­sen – utalt arra, hogy je­len­le­gi, zö­mé­ben im­pro­duk­tív jel­le­gét pro­duk­tív­vá kel­le­ne át­ala­kí­ta­ni. Sze­rin­tem ilyen lehet a köz­mun­ká­sok me­ző­gaz­da­sá­gi alap­anyag ter­me­lé­sé­be tör­té­nő be­vo­ná­sa. A pro­fesszor az MNB ok­ta­tói, ok­ta­tás­ala­pít­vá­nyi és ok­ta­tó-ku­ta­tó­in­té­ze­ti te­vé­keny­sé­gét nagy­ra ér­té­ke­li, ami­hez magam is csat­la­ko­zom. Je­len­leg ugyan­is a köz­gaz­dász-tár­sa­da­lom­ban még min­dig a ko­ráb­bi pro­fesszo­rok­tól szár­ma­zó or­to­dox köz­gaz­da­sá­gi tanok ural­kod­nak. Ami a fel­ső­ok­ta­tást il­le­ti, Par­ragh Lász­ló­hoz ha­son­ló­an, ő is a kis lét­szá­mú hall­ga­tók­kal és/vagy nem pi­ac­ké­pes kép­zést foly­ta­tó sza­kok, karok és fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek meg­szün­te­té­sét szor­gal­maz­za. A ra­di­ká­lis fel­lé­pés­sel kap­cso­la­to­san azon­ban óva­tos len­nék, és a meg­szün­te­tés he­lyett a „kul­túr­sza­kok” ese­té­ben in­kább a ta­ka­rék­láng­ra he­lye­zést tar­tom sze­ren­csés meg­ol­dás­nak, még ha csak kis lét­szá­mú hall­ga­tót ok­tat­nak is (ré­gé­szet, mű­vé­szet­tör­té­net, asszi­ro­ló­gia, egyip­to­ló­gia stb.). Ez az or­szág ál­ta­lá­nos kul­tu­rá­lis szín­vo­na­lá­nak a fenn­tar­tá­sa miatt is lé­nye­ges.

Patai Mi­hály a vele foly­ta­tott be­szél­ge­tés során ki­fej­tet­te, hogy a nyolc­va­nas évek­től nagy pénz­ügyi pi­ra­mi­sok jöt­tek létre elő­ször az Egye­sült Ál­la­mok­ban, majd Eu­ró­pá­ban, amely fo­lya­mat 2003 és 2005 kö­zött fe­je­ző­dött be. Ezek a nagy monst­ru­mok oda ve­zet­tek, hogy a pénz­ügyi elit füg­get­le­ní­tet­te magát a po­li­ti­kai elit­től. Az el­múlt há­rom-négy évben azon­ban el­in­dult az el­len­fo­lya­mat, ami­kor a po­li­ti­kai elit vissza­vet­te a kez­de­mé­nye­zést a pénz­ügyi elit­től. Kri­ti­ka­ként fo­gal­maz­ta meg, hogy az eu­ró­pai po­li­ti­kai elit nem tud jó vá­laszt adni az ame­ri­kai ki­hí­vá­sok­ra, mert az eu­ró­hoz mint pénz­kon­cep­ci­ó­hoz egy­ér­tel­mű­en hoz­zá­tar­to­zik a po­li­ti­kai unió is, a költ­ség­ve­té­si unió és az adó­unió is, amely te­rü­le­te­ken meg­annyi prob­lé­ma, el­len­ál­lás, kon­szen­zus­te­rem­tő ké­pes­ség­be­li de­fi­cit ér­zé­kel­he­tő. Az el­múlt év­ti­zed­ben el­ter­jedt sváj­cif­rank-ala­pú hi­te­le­zés­ről Patai el­mond­ja, a tel­jes körű meg­íté­lés­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy az po­zi­tív sze­re­pet is ját­szott, hi­szen 1,2 mil­lió csa­lád jobb la­kás­ban él, mint­ha nem vette volna fel a hi­telt. Majd hoz­zá­te­szi: több olyan mo­men­tum ját­szott sze­re­pet a sváj­cif­rank-ala­pú hi­te­le­zés össze­om­lá­sá­ban, amely füg­get­len, és le­ve­szi a fe­le­lős­sé­get a kor­mány­zat és az ügy­fe­lek vál­lá­ról is, a ban­ko­ké­ról vi­szont nem. Kri­ti­ka­ként jegy­zi meg a po­li­ti­kum azon ígé­re­tét, hogy 2007-ben be­lé­pünk az eu­ró­zó­ná­ba. Ha a mun­ka­vál­la­lók a de­vi­za­hi­tel-tör­lesz­tés ide­jé­re már eu­ró­ban kap­ták volna a fi­ze­té­sü­ket, semmi prob­lé­ma nem lett volna. A kor­mány kon­szo­li­dá­ci­ós in­téz­ke­dé­se­i­re, mint egy új bank­kor­szak nyi­tá­nyá­ra, a glo­ba­li­zá­ció fo­lya­ma­tá­ra pedig, mely­nek ha­zánk is része, mint egy to­vább­ra is foly­ta­tó­dó, le nem zár­ha­tó „fo­lya­mat­ra” te­kint a bank­szö­vet­ség el­nö­ke.

Re­cen­zor­ként, összeg­ző ér­té­ke­lés­kép­pen csu­pán csak annyit, hogy egy olyan új­sze­rű, for­ma­bon­tó műről van szó, amely a prob­lé­má­kat komp­lex módon járja körül, és meg­fon­to­lan­dó ja­vas­la­to­kat is ad a kor­mány szá­má­ra. A mű ol­va­sá­sa során sok össze­füg­gés­re fény derül.

A kötet angol nyel­vű meg­je­le­né­se 2016 má­so­dik fél­évé­ben vár­ha­tó.

(Patai Mi­hály – Par­ragh Lász­ló – Lent­ner Csaba: Ma­gyar­or­szág a vál­to­zó vi­lág­ban. Ég­haj­lat Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 2015, 325 oldal.)