Össze­fog­la­lás

¹

Sokan hal­lot­tak arról, hogy a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ül­döz­te az egy­há­zat, de ennek össze­tett rend­sze­rét in­kább csak a kort ta­nul­má­nyo­zó szak­em­be­rek is­me­rik, pedig az meg­ren­dí­tő­en iz­gal­mas és köz­ér­de­kű. A ta­nul­mány át­te­kin­tést ad a kom­mu­nis­ta egy­ház­ül­dö­zés tör­té­ne­té­ről és az ezt kí­sé­rő pro­pa­gan­da mód­sze­re­i­ről.²

Re­li­gi­o­us Per­se­cu­tions and Pro­pa­gan­da in Com­mu­nism

Sum­ma­ry

Many have heard that the Com­mu­nist re­gime per­se­cu­ted chur­ches, but its comp­lex sys­tem is ma­inly known to the spe­ci­a­lists of the pe­ri­od, des­pi­te the fact that it is sho­ckingly ex­ci­ting and of ge­ne­ral in­te­rest. An over­view is given of the his­to­ry of re­li­gi­o­us per­se­cu­ti­on by the Com­mu­nist re­gime and the ac­com­pa­ny­ing pro­pa­gan­da met­hods.

A kon­cep­ci­ós perek és mód­sze­re­ik

A kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra egy­ház­ül­dö­zé­sé­nek egyik mes­te­ri esz­kö­ze volt a kon­cep­ci­ós perek le­foly­ta­tá­sa, ezért ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, mi­lyen módon hasz­nál­ta fel eze­ket a pe­re­ket az egy­ház­el­le­nes pro­pa­gan­da.

A Mind­szenty-per – a kon­cep­ci­ós per pél­dá­ja

Új fényt vet­nek a kon­cep­ci­ós pe­rek­re az 1990 után elő­ke­rült jegy­ző­köny­vek, ame­lyek­ből pon­to­san meg­is­mer­het­jük az ilyen jel­le­gű perek elő­ké­szí­té­sét és le­ve­ze­té­sé­nek me­ne­tét.³ A fenn­ma­radt do­ku­men­tu­mok be­mu­tat­ják, hogy Rá­ko­si Má­tyás, a párt ve­ze­tő­je – és egy ál­ta­la irá­nyí­tott cso­port, Kádár János bel­ügy­mi­nisz­ter köz­re­mű­kö­dé­sé­vel – előre meg­ha­tá­roz­ta, kiket kell majd a per ta­nú­i­vá tenni (akár volt közük a Mind­szenty el­le­ni vá­dak­hoz, akár nem). Meg­ter­vez­ték, mi­lyen val­lo­má­so­kat kell ki­kény­sze­rí­te­ni be­lő­lük, a ki­csi­kart, hamis „val­lo­má­sok” alap­ján ho­gyan kell össze­ál­lí­ta­ni a vád­ira­tot, s végül, ho­gyan kell eze­ket a pro­pa­gan­dá­ra fel­hasz­nál­ni, az or­szág és a kül­föld elé tárni.⁴

A kom­mu­nis­ta bün­te­tő­el­já­rá­sok gaz­sá­gá­nak egyik jel­lem­ző­je – ami le­he­tő­vé tette a kon­cep­ci­ós pe­re­ket is –, hogy a bírói íté­let­hez nem volt szük­ség bi­zo­nyí­tó té­nyek­re vagy ta­núk­ra, ele­gen­dő volt a vád­lott be­is­me­rő val­lo­má­sa. Azo­kat pedig szisz­te­ma­ti­ku­san ki le­he­tett verni a vád­lot­tak­ból. E lo­gi­ka alap­ja­it Lenin ve­tet­te meg, ami­kor ezt írta: „Szá­munk­ra az er­kölcs az, ami elő­se­gí­ti a ki­zsák­má­nyo­ló tár­sa­da­lom el­pusz­tí­tá­sát.”⁵ Ennek men­tén min­den er­köl­csös­sé vált, amit a kom­mu­nis­ták tet­tek.

A kon­cep­ci­ós perek jel­lem­ző­je, hogy a pert meg­elő­ző­en – így a Mind­szenty-per előtt is – az ál­lam­biz­ton­sá­gi em­be­rek ké­szí­tet­tek egy, a cél­ja­ik­nak meg­fe­le­lő vád­ira­tot. A Mind­szenty el­le­ni vád­ira­tok fenn­ma­rad­tak. Az első vád­irat­ter­ve­zet nem nyer­te el Rá­ko­si tet­szé­sét. A do­ku­men­tu­mon az ő kéz­írá­sa ol­vas­ha­tó: „Ez a jegy­ző­könyv po­li­ti­ká­hoz nem ko­nyí­tó em­be­rek mun­ká­ja. Ez Mind­szenty mű­kö­dé­sét di­cső­í­te­né.” Ezzel szem­ben a jegy­ző­könyv­nek rö­vi­den és tö­mö­ren tar­tal­maz­nia kel­lett a kö­vet­ke­ző­ket: a ma­gyar de­mok­rá­cia meg­dön­té­sé­re irá­nyu­ló te­vé­keny­sé­get,⁶ a kém­ke­dést, a va­lu­ta­üzér­ke­dést. Tar­toz­zon a vádak közé a Habs­bur­gok vissza­ho­za­ta­lá­nak szer­ve­zé­sé­re irá­nyu­ló te­vé­keny­ség, a nyi­la­sok tá­mo­ga­tá­sa (bár a bí­bo­ros a nyi­la­sok bör­tö­nét is meg­jár­ta). Rá­ko­si uta­sí­tá­sá­nak végén össze­fog­lal­ja a célt: „A jegy­ző­könyv Mind­szentyt mu­tas­sa egy re­ak­ci­ós, kor­lá­tolt, szűk lá­tó­kö­rű, ci­ni­kus po­li­ti­kai ka­lan­dor­nak. A jegy­ző­könyv­ből ne csak a ma­gyar nép lássa, hanem a kül­föld is, ki­cso­da Mind­szenty. Ezért nem­csak re­ak­ci­ós, fa­sisz­ta vol­tát, hanem kor­lá­tolt­sá­gát, jel­lem­te­len­sé­gét, ha­zu­do­zá­sa­it, el­va­kult­sá­gát is le kell lep­lez­ni. Ne fe­lejt­sék el, az ügy messze túlnő a ma­gyar ha­tá­ron, és az egész nem­zet­kö­zi re­ak­ció ve­re­sé­ge.”⁷

A vá­dak­kal kap­cso­lat­ban is­mer­nünk kell a té­nye­ket: pl. a va­lu­tá­hoz a her­ceg­prí­más­nak annyi köze volt, hogy te­kin­té­lyes kül­föl­di pénz-, ruha- és gyógy­szer­se­gé­lye­ket szer­zett a há­bo­rú után nyo­mor­ban élő ma­gya­rok szá­má­ra. Rá­ko­si­ék a bű­né­ül rót­ták fel, hogy a va­lu­tát nem vál­tot­ta át ma­gyar fo­rint­ra. Ebben az idő­ben a pénz tud­va­le­vő­en egy-két nap alatt el­ve­szí­tet­te ér­té­két, a va­lu­ta vi­szont vá­sár­ló­ér­ték­kel bírt, és sok tíz­ezer ember éle­tét men­tet­te meg.⁸

Mind­szenty­ről két össze­fog­la­ló könyv szü­le­tett a pro­pa­gan­da szá­má­ra, ame­lyek a Rá­ko­si által meg­fo­gal­ma­zott rá­gal­ma­kat tar­tal­maz­ták, bár­do­lat­lan stí­lus­ban. E „Sárga köny­vet”, majd ké­sőbb a „Fe­ke­te köny­vet” or­szág- és vi­lág­szer­te ter­jesz­tet­ték. A pro­pa­gan­da ha­zug­sá­gá­ra jel­lem­ző­en sze­re­pelt benne a prí­más kéz­zel írt „val­lo­má­sa”, amely­ben a Rá­ko­si által meg­adott stí­lus­ban vall­ja be bű­nös­sé­gét. A bí­bo­rost is­me­rők ter­mé­sze­te­sen azon­nal fel­is­mer­ték, hogy ilyet Mind­szenty sosem írna le. A kéz­zel írt val­lo­más rej­té­lye a kül­föld szá­má­ra is nem­so­ká­ra fel­tá­rult: egy kül­föld­re me­ne­kü­lő neves ma­gyar írás­szak­ér­tő há­zas­pár val­lot­ta be és tárta a világ elé (és ki­csem­pé­szett fény­ké­pek­kel iga­zol­ta), hogy őket kény­sze­rí­tet­ték arra, hogy Mind­szenty kéz­írá­sát utá­noz­va, szá­mos be­is­me­rő „val­lo­mást” ha­mi­sít­sa­nak. (A val­lo­mást tevő szak­ér­tő há­zas­pár rö­vi­de­sen, „vá­rat­la­nul” el­hunyt.)⁹

A kon­cep­ci­ós vádak be­val­lá­sát gyak­ran erő­szak­kal csi­kar­ták, ver­ték ki a vád­lott­ból. Mind­szenty bí­bo­ros em­lék­ira­ta­i­ban be­szá­mol arról, mi­lyen kín­zá­sok­kal akar­ták kény­sze­rí­te­ni, hogy vall­ja azt, amit a kon­cep­ció sze­rint hal­la­ni akar­tak. „A le­tar­tóz­ta­tás nap­ján az And­rássy út 60.-ba vit­tek. Le­húz­ták re­ve­ren­dá­mat, és gú­nyo­san ne­vet­ve al­só­ru­há­mat is. […] Majd el­kez­dő­dik a ki­hall­ga­tás. Írnak egy jegy­ző­köny­vet, de nem az ke­rült bele, amit én mond­tam. Meg­ta­gad­tam az alá­írást. Décsi (ávós ez­re­des, a tár­gya­lás ve­ze­tő­je – T. F.) fe­nye­ge­tő­en meg­szó­lal: Je­gyez­ze meg, ná­lunk a vád­lot­tak nem azt vall­ják, amit ők akar­nak, hanem amit mi aka­runk. S ki­ad­ta az uta­sí­tást: Ta­nít­sá­tok meg val­la­ni! Az őr­nagy visz a cel­lám­ba... […] Belép oda egy magas, tag­ba­sza­kadt rend­őr­tiszt... Nekem fut, és csiz­má­val egész ere­jé­vel be­le­rúg fö­det­len ge­rin­cem­be. Ő is, én is a szem­köz­ti fal­nak esünk... Egy­más után méri rám az üté­se­ket. Arra éb­re­dek, hogy fel­lo­csol­nak... Vissza­ve­zet­nek. Újra kö­ve­te­lik, hogy írjam alá a jegy­ző­köny­vet. Meg­ta­ga­dom. Ez nem az én val­lo­má­som. Décsi dü­hö­sen ki­ad­ja a ren­del­ke­zést: Vissza vele! A gu­mi­bo­to­zás új­ra­kez­dő­dik. Utána megint vissza­visz­nek. Décsi or­dít­va kö­ve­te­li a jegy­ző­könyv alá­írá­sát. Ami­kor meg­ta­ga­dom, har­mad­szor vitet vissza »külön ke­ze­lés­re«. Az őr­nagy har­mad­szor gu­mi­bo­toz meg. Ez­után Décsi utol­só kí­sér­le­tet tesz, hogy alá­íras­sa velem a jegy­ző­köny­vet. Vá­la­szom ugyan­az. Megint tud­tom­ra adják, hogy a vád­lot­tak­nak itt azt kell val­la­ni­uk, amit a rend­őr­ség pa­ran­csol. A ki­hall­ga­tók is ki­fá­rad­nak. Ez­után el­te­lik egy nap, majd a má­so­dik éj­sza­ka is olyan, mint a teg­na­pi.”¹⁰

Köz­ben máris be­in­dul a saj­tó­ban a pro­pa­gan­da-had­já­rat, amely egy­ben a vád­lott „meg­győ­zé­sé­nek” egy újabb lé­pé­se is. Az Em­lék­ira­ta­imban így foly­tat­ja: „A kö­vet­ke­ző nap az egyik őr fel­ol­vas­sa a Sza­bad Nép új­sá­got, amely­ben Kádár bel­ügy­mi­nisz­ter tud­tul adja, hogy a bí­bo­ros a bi­zo­nyí­té­kok súlya alatt meg­tört, be­is­mer­te az össze­es­kü­vést, kém­ke­dést, va­lu­tá­val üzér­ke­dést.”¹¹ Ez­után éj­sza­ka foly­ta­tód­nak a „ki­hall­ga­tá­sok”.

A kö­vet­ke­ző napok egyi­kén a meg­győ­zés és a kín­val­la­tás egy újabb for­má­ját al­kal­maz­zák: meg­mu­tat­ják neki le­fo­gott tit­ká­ra róla szóló, alá­írt „val­lo­má­sát”. Rá akar­ják bírni, hogy ő is „vall­ja be”, amit mon­da­nak neki. Köz­ben or­vo­sok rend­sze­re­sen lá­to­gat­ják, és kü­lön­bö­ző „or­vos­sá­gok” be­vé­te­lét kö­ve­te­lik, me­lye­ket, ha te­he­ti, a bí­bo­ros ti­tok­ban el­rejt, mert tu­do­má­sa van az ÁVO által hasz­nált aka­rat­bé­ní­tó sze­rek­ről. Meg­fe­nye­ge­tik, hogy az édes­any­ját is be­ho­zat­ják, ha nem haj­lan­dó val­lo­mást tenni.

Az Em­lék­ira­ta­imban így foly­tat­ja: Mint­egy két hét után „tán­co­ló szí­nes kö­rö­ket kezd­tem látni a falon, a le­ve­gő­ben… Décsi ez­re­des min­den éjjel két-há­rom ízben átad kín­zóm­nak, aki zá­po­roz­za rám az üté­se­ket. Fi­zi­kai meg­tö­ré­sem­re szol­gál egy másik ke­gyet­len mód­szer: nem en­ged­nek alud­ni. Bé­nu­ló ál­la­po­tom­ban kez­dem el­hin­ni, hogy talán mégis bűnös va­gyok... Az aka­rat­bé­ní­tó és ká­bí­tó sze­rek­től való fé­lel­mem­ben alig eszem... Sza­bad le­ve­gő­re az itt töl­tött 39 nap alatt egy­szer sem en­ged­tek. Egy eddig soha nem ta­pasz­talt fé­le­lem­ér­zés kerít ha­tal­má­ba. […] El­len­ál­lá­som le­gyen­gült, ön­tu­da­tom, ön­ér­ze­tem is ki­hunyt… Már azzal sem tö­rő­döm, hogy az elém tett jegy­ző­könyv az én val­lo­má­so­mat tar­tal­maz­za-e.”¹² A foly­to­nos ki­hall­ga­tá­sok­ra éj­sza­ka vi­szik el, hogy a rabok ne lás­sák, hogy a bí­bo­ros itt van köz­tük.

A pro­pa­gan­da kö­vet­ke­ző lé­pé­se­ként a „nyílt tár­gya­lás” kö­vet­ke­zik. A bí­bo­rost meg­mo­sa­kod­va, meg­bo­rot­vál­va, új ru­há­ba öl­töz­tet­ve az or­vo­sok ké­szí­tik fel, hogy ki­bír­ja a tár­gya­lást. Itt – ön­tu­da­tá­nak tel­jes hi­á­nyá­ban – el­mond egy belé szug­ge­rált be­is­me­rő be­szé­det,¹³ amely­nek kö­vet­kez­té­ben feb­ru­ár 8-án élet­fogy­tig­la­ni bör­tön­re íté­lik.

A pro­pa­gan­da végső esz­kö­ze­ként a sajtó, így a Sza­bad Nép már két nap­pal az íté­let előtt, feb­ru­ár 6-án így ír: „Egy szá­nal­mas féreg, riadt go­nosz­te­vő áll a bí­ró­ság előtt. Sutba dobva el­ve­it és cél­ja­it, csak eggyel tö­rő­dik, ho­gyan ment­het­né meg nyo­mo­rult éle­tét. Ha­zu­do­zik, ki­bú­vó­kat keres, bűn­tár­sa­i­ra há­rít­ja a fe­le­lős­sé­get. Min­den jó­ér­zé­sű ember meg­ve­tés­sel for­dul el az em­be­ri el­al­ja­so­dás­nak attól a ször­nyű gya­lá­za­tá­tól, me­lyet Mind­szenty tes­te­sít meg.”

1949. jú­li­us 7-én, ami­kor a bí­bo­ros né­mi­leg meg­erő­sö­dött, a Nép­bí­ró­sá­gok Ta­ná­csá­hoz írt le­ve­lé­ben bör­tön­ben tett „val­lo­má­sa­it” sem­mis­nek nyil­vá­nít­ja. Ezt azon­ban nem hoz­zák nyil­vá­nos­ság­ra. A kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben, egé­szen a rend­szer­vál­tá­sig a pro­pa­gan­da vál­to­zat­la­nul a Rá­ko­si által meg­raj­zolt bí­bo­ros­ké­pet suly­kol­ja a tár­sa­da­lom­ba.

A Grősz-per és az amal­gám perek, mint a pro­pa­gan­da esz­kö­zei

Az amal­gám per fo­gal­mát a jegy­ző­köny­vek ta­nú­sá­ga sze­rint maga a kom­mu­nis­ta tit­kos­rend­őr­ség és ve­ze­tő­ség hasz­nál­ta, amint erről is ma­rad­tak meg. 1951. május 4-én a Ma­gyar Dol­go­zók Párt­ja Tit­kár­sá­gá­nak ülé­sén Révai Jó­zsef, a párt egyik fő­ideo­ló­gu­sa vá­zol­ta a je­len­le­vők­nek a ter­ve­zett kon­cep­ci­ós per kör­vo­na­la­it. Ezek­ben az évek­ben a párt el­ső­sor­ban a szer­ze­tes­ren­de­ket és a püs­pö­kö­ket akar­ta le­já­rat­ni a nép előtt, és mind­azo­kat, akik tá­mo­gat­ták őket. Ez teszi ért­he­tő­vé a vád­lot­tak össze­vá­lo­ga­tá­sát. Idéz­zük a jegy­ző­könyv anya­gát: „A per vád­lott­ja­it »amal­gám« mód­szer­rel¹⁴ kell ki­vá­lo­gat­ni. […] A vád­lott le­gyen a pálos rend­fő­nök, a cisz­ter­ci rend fő­nö­ke és né­hány püs­pök. A kö­vet­ke­ző vá­da­kat kell be­bi­zo­nyí­ta­ni: A. A vád­lott pálos szer­ze­tes gyil­kos­sá­ga­i­nak el­kö­ve­té­sé­nél el­len­for­ra­dal­mi szer­ve­ze­tet épí­tett ki. (Va­ló­já­ban a pálos Vezér Fe­renc asszo­nyo­kat vé­dett a meg­erő­sza­ko­lás­tól, eköz­ben a fér­jek agyon­ver­tek né­hány szov­jet ka­to­nát. – T. F.) Mun­ká­já­ban tá­masz­ko­dott nem­csak saját rend­jé­re, hanem az egész kle­ri­ká­lis re­ak­ci­ó­ra, be­le­ért­ve a Püs­pö­ki Kart. B. A per­nek bi­zo­nyí­ta­ni kell, hogy a vád­lott püs­pö­kök a régi rend vissza­ál­lí­tá­sát akar­ják, hogy es­küdt el­len­sé­gei a de­mok­rá­ci­á­nak... meg­sze­gik a tör­vé­nye­ket, kém­ked­nek, va­lu­ta­üz­le­te­ket köt­nek. C. A per­nek bi­zo­nyí­ta­ni kell, hogy a leg­fon­to­sabb szer­ze­tes­ren­dek il­le­ga­li­tás­ba vo­nul­tak, ál­lam­el­le­nes mű­kö­dést fej­te­nek ki, a re­ak­ci­ós püs­pö­kök tud­tá­val és se­gít­sé­gé­vel. D. A per­nek bi­zo­nyí­ta­ni kell, hogy a szer­ze­tes­ren­dek tag­jai er­köl­csi mo­csár­ban élnek. A pert úgy kell elő­ké­szí­te­ni, hogy leg­ké­sőbb május végén le­gyen.”

Fel­me­rült a kér­dés: „me­lyik püs­pök­re kell a tüzet irá­nyí­ta­ni”, Grősz vagy Shvoy, avagy Pé­te­ri püs­pök le­gyen a vád­lott? „Le­tar­tóz­tas­suk-e őket a per előtt?” A jegy­ző köny­vek rög­zí­tik a vitát, végül az a dön­tés szü­le­tik, hogy csak Grősz ér­se­ket tar­tóz­tas­sák le, a töb­bi­e­ket „he­lye­sebb házi őri­zet­be venni, in­ter­nál­ni, s így le­he­tet­len­né tenni püs­pö­ki funk­ci­ó­juk gya­kor­lá­sát”.¹⁵

A Grősz-per szán­dé­ka szé­les körű csa­pást mérni az egy­ház­ra, ezért a fő per­hez szá­mos mel­lék­pert kap­csol­tak, me­lyek szin­tén pon­to­san elő­ké­szí­tett ter­vek sze­rint foly­tak le.¹⁶ Meg­ha­tá­roz­ták: „Amennyi­ben le­het­sé­ges, a vád­irat május 25–26-án je­len­jen meg. A tár­gya­lás jú­ni­us 2-án kez­dőd­jék, le­he­tő­leg úgy, hogy négy tár­gya­lá­si nap után íté­let­re ke­rül­hes­sen sor.”¹⁷ Az ÁVH már kellő ta­pasz­ta­lat­tal ren­del­ke­zett arról, mennyi idő alatt lehet kín­zás­sal-ve­rés­sel, tu­da­tot tor­zí­tó esz­kö­zök­kel val­lo­más­ra kény­sze­rí­te­ni az el­ítél­te­ket.

Grősz érsek amal­gám pe­ré­nek 22 mel­lék­pe­ré­ben 17 ha­lá­los íté­le­tet hoz­tak, 216 sze­mélyt ítél­tek sok­évi bör­tön­re. A do­ku­men­tu­mok fé­lel­me­tes pon­tos­ság­gal mu­tat­ják be a kon­cep­ci­ót: a per­so­ro­zat­ban vád­lot­tá kell tenni mind­azo­kat a ti­pi­kus ala­ko­kat, akik még ki­áll­nak az egy­ház mel­lett. Kö­zé­jük ke­rül­tek szer­ze­te­sek, ka­to­li­kus új­ság­írók, ügy­vé­dek, papok és vi­lá­gi­ak.

A per­rel kap­cso­la­tos saj­tó­kam­pányt, pro­pa­gan­dát annyi­ra fon­tos­nak tar­tot­ták, hogy Rá­ko­si Má­tyás ve­ze­té­sé­vel kö­rül­te­kin­tő­en ki­dol­goz­ták: ki, ho­gyan, me­lyik új­ság­ban és mi­ként tá­jé­koz­tas­son az ese­mé­nyek­ről. Az új­sá­gok pon­tos sor­ren­det tart­va úgy je­len­tet­ték meg a hí­re­ket, hogy min­den napra jus­son egy-két tu­dó­sí­tás.

Ez­után azt is meg­ter­vez­ték, mi­ként hasz­nál­ják ki a pro­pa­gan­da által te­rem­tett lég­kört: hív­ják meg a püs­pö­ki kar még sza­ba­don levő tag­ja­it, hogy a meg­fé­lem­lí­tett lég­kör­ben tár­gyal­ja­nak velük. Ve­gyék rá őket arra, hogy ígér­je­nek hű­sé­get az ál­lam­nak, és ítél­jék el a per vád­lott­ja­it. Mivel minden­nek lé­nye­gi célja a pro­pa­gan­da is: kö­ve­tel­jék a püs­pö­kök­től, hogy ígé­re­te­i­ket az or­szág nyil­vá­nos­sá­ga előtt te­gyék.¹⁸

A dik­ta­tú­ra első éve­i­nek tör­té­ne­te és pro­pa­gan­dá­ja

Át­te­kint­ve a kom­mu­niz­mus hazai tör­té­ne­tét, lát­ha­tó, mi­lyen mód­sze­rek­kel és pro­pa­gan­dá­val vet­ték ke­zük­be a ha­tal­mat, és foly­tat­ták az egy­ház­el­le­nes tá­ma­dás­so­ro­za­tot. Mód­sze­rü­ket „sza­lá­mi­tak­ti­ká­nak” ne­vez­het­jük. Lé­pé­se­ik előre ki­szá­mí­tot­tan épül­tek egy­más­ra: az egye­sü­le­tek meg­sem­mi­sí­té­se; a többi párt meg­sem­mi­sí­té­se; az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa, hit­ok­ta­tás be­til­tá­sa; fő­pa­pi perek; a papi bé­ke­moz­ga­lom által a pap­ság meg­osz­tá­sa.

Az egye­sü­le­tek meg­sem­mi­sí­té­se

Ma­gyar­or­szá­gon a 40-es évek­ben a ka­to­li­kus szel­le­mű egye­sü­le­tek és tár­su­la­tok tag­lét­szá­ma több mint egy­mil­lió főt tett ki.¹⁹ A kom­mu­nis­ták ré­szé­ről az egy­ház el­le­ni tá­ma­dás első lé­pé­se volt, hogy 1946-ban min­den ke­resz­tény egye­sü­le­tet be­til­tot­tak, ve­ze­tő­i­ket bör­tön­be zár­ták, több eset­ben ki­vé­gez­ték. A be­til­tá­so­kat, a pro­pa­gan­da esz­kö­ze­it hasz­nál­va, min­den eset­ben jo­gos­nak kel­lett iga­zol­ni. A tit­kos­rend­őrök tehát rend­szer­el­le­nes röp­la­po­kat vagy fegy­ve­re­ket rej­tet­tek el egy­há­zi is­ko­lák­ba vagy a vád alá he­lyez­ni kí­ván­tak la­ká­sá­ba, pad­lá­sá­ra. Majd a „meg­ta­lált” bi­zo­nyí­té­kok alap­ján meg­szü­let­het­tek az íté­le­tek. Ezt a mód­szert kö­vet­ték töb­bek kö­zött Kiss Sza­léz gyön­gyö­si fe­ren­ces pe­ré­ben, majd ha­lá­los íté­le­té­ben. A szer­ze­tes körül erős ka­to­li­kus egye­sü­le­ti élet folyt. Az el­le­ne irá­nyu­ló sú­lyos vá­dak­nak, majd per­nek fel­ada­ta volt iga­zol­ni a ka­to­li­kus egye­sü­le­tek (s mel­let­te a szer­ze­te­sek) go­nosz és rend­szer­el­le­nes ma­ga­tar­tá­sát, azaz az egye­sü­le­tek és szer­ze­tes­ren­dek meg­szün­te­té­sé­nek jo­gos­sá­gát. 1946-ban Kiss Sza­lézt három fi­a­tal­ko­rú „tár­sá­val” együtt ha­lál­ra ítél­ték, az ügy to­váb­bi 30 diák vád­lott­ját szov­jet mun­ka­tá­bo­rok­ba küld­ték.

1946-ban a Teréz kör­úton egy össze­szó­lal­ko­zás­ban lö­völ­dö­zés tá­madt, és két orosz ka­to­na meg­halt. A tet­te­se­ket nem ta­lál­ták, de a rend­szer és a pro­pa­gan­da ka­to­li­kus egye­sü­le­ti fi­a­ta­lok­nak tu­laj­do­ní­tot­ta a tá­ma­dást.

A pár­tok meg­sem­mi­sí­té­se

A Kom­mu­nis­ta Párt prog­ram­ja 1945 táján egy több­párt­rend­sze­rű de­mok­rá­ci­át hir­de­tett meg. De a párt szin­te azon­nal meg­kezd­te a többi párt, a más vé­le­mé­nyen lévők ki­ir­tá­sát. A fel­tárt do­ku­men­tu­mok­ból ki­tű­nik, hogy belső em­be­re­ik szá­má­ra kez­det­től vi­lá­gos volt a táv­la­ti cél; ugyan­az az út, ame­lyet év­ti­ze­dek­kel ko­ráb­ban a Szov­jet­unió vé­gig­járt Lenin, majd Sztá­lin ve­ze­té­sé­vel. Elő­ször meg kell sem­mi­sí­te­ni min­den egye­sü­le­tet, majd min­den egyéb pár­tot, tár­sa­dal­mi erőt, majd az egy­há­zi ve­ze­tő­ket, végül kö­vet­ke­zik a val­lás tel­jes ki­ir­tá­sa.

A pro­pa­gan­da a tár­sa­da­lom adott hely­ze­té­től és a kö­rül­mé­nyek­től füg­gő­en hir­det­te a rend­szer cél­ja­it. Az 1945 utáni évek­ben ugyan­azo­kat az el­ve­ket val­lot­ta, ame­lye­ket a ko­ra­be­li tár­sa­da­lom és jog­rend jog­sze­rű­nek tar­tott, így töb­bek kö­zött val­lás­sza­bad­sá­got hir­de­tett.²⁰ A párt ve­ze­tő­i­nek ma­ga­tar­tá­sa is a pro­pa­gan­dá­nak meg­fe­le­lő volt: amíg az lát­szott szük­sé­ges­nek, addig az egy­há­zak szö­vet­sé­ge­sé­nek mu­tat­ták ma­gu­kat, akik csu­pán a re­ak­ci­ós fő­pa­pok (ele­in­te csak Mind­szenty) ellen foly­tat­nak har­cot. 1947-ben a kom­mu­nis­ta ve­ze­tők, Dinnyés Lajos, Mün­nich Fe­renc még részt vet­tek a Szent Ist­ván-na­pi kör­me­ne­ten és ha­son­ló egy­há­zi ren­dez­vé­nye­ken. Az 1946. I. tc. ki­mond­ta: „Az ál­lam­pol­gá­rok el­ide­ge­nít­he­tet­len joga: a vé­le­mény sza­bad nyil­vá­ní­tá­sa, a val­lás sza­bad gya­kor­lá­sa... az egye­sü­lés és gyü­le­ke­zé­si jog.” A hát­tér­ben azon­ban az egy­ház el­le­ni harc szün­te­len ter­ve­zé­se folyt. Elő­ke­rült egy bi­zal­mas irat, ame­lyet a Po­li­ti­kai Bi­zott­ság tag­jai 1948 no­vem­be­ré­ben kap­tak kézbe A kle­ri­ká­lis re­ak­ció el­le­ni harc cím­mel.²¹ Ebben rész­le­te­kig menő prog­ram ol­vas­ha­tó a „sza­lá­mi­tak­ti­ka” to­váb­bi lé­pé­se­i­ről, me­lyek­nek célja volt az ideo­ló­gi­ai harc mel­lett, hogy iga­zol­ják a kom­mu­nis­ták telj­ha­tal­mát, és meg­ret­tent­sék a tár­sa­dal­mat és az egy­há­zak ve­ze­tő­it.

Az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa

Az egye­sü­le­tek el­le­ni vá­da­kat kö­vet­ték az egy­há­zi is­ko­lá­kat és a hit­ok­ta­tó papok er­köl­cse­it ki­kez­dő tá­ma­dá­sok, rá­gal­mak. Így rö­vi­de­sen „iga­zolt­tá vált”, hogy az egy­há­zi szer­ve­ze­tek­ben, is­ko­lák­ban „össze­es­kü­vő, ál­lam­el­le­nes, fa­sisz­ta ele­mek”, ta­ná­rok, di­á­kok búj­nak meg. Rá­ko­si eköz­ben, 1947-ben ismét tel­jes val­lás­sza­bad­sá­got és a val­lás­ok­ta­tás sza­bad­sá­gát hir­det­te meg.

Egy kon­cep­ci­ós­per-so­ro­zat után, 1947-ben meg­szün­tet­ték a kö­te­le­ző hit­ok­ta­tást, majd 1948-ban ál­la­mo­sí­tot­ták az egy­há­zi is­ko­lá­kat (me­lyek­nek több mint fele ka­to­li­kus is­ko­la volt). A pro­pa­gan­da az egy­há­zi is­ko­lák ne­ve­lé­si rend­sze­rét, ne­ve­lő­it és sok eset­ben di­ák­ja­it is rend­sze­re­sen hamis vá­dak­kal tá­mad­ta. Akik meg­pró­bál­tak ki­áll­ni ezen is­ko­lák mel­lett, azo­kat be­zár­ták, a meg­vá­dolt fi­a­ta­lo­kat ki­til­tot­ták az or­szág összes kö­zép­is­ko­lá­i­ból. Ezzel tö­re­ked­tek el­ri­asz­ta­ni min­den­kit attól, hogy az egy­ház­nak, az is­ko­lák­nak vé­del­mé­re kel­jen.

Az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­val össze­füg­gő han­gu­lat­kel­tés­hez kap­cso­ló­dott a pócs­pet­ri per. A falu 1948 jú­ni­u­sá­ban a ka­to­li­kus is­ko­lá­hoz ki­vo­nult, és az is­ko­la be­zá­rá­sa ellen tün­te­tett. Mi­köz­ben két rend­őr meg­pró­bál­ta vissza­tar­ta­ni a tö­me­get, az egyik fa­lu­be­li az egyik rend­őr­től el­vet­te a pus­ká­ját, és agyon­lőt­te. A falut a rend­őr­ség na­pok­ra el­zár­ta, töb­be­ket össze­ver­tek, bör­tön­re ítél­tek. A plé­bá­nost, Asza­lós Já­nost és a falu jegy­ző­jét meg­vá­dol­ták és ha­lál­ra ítél­ték. Ké­sőbb a plé­bá­nos íté­le­tét élet­fogy­tig­lan­ra vál­toz­tat­ták, a jegy­zőt ki­vé­gez­ték. A pert és íté­le­tet a po­li­ti­kai for­du­lat után ko­holt­nak és kon­cep­ci­ós­nak nyil­vá­ní­tot­ták.²²

A szer­ze­tes­ren­dek fel­osz­la­tá­sa

A nagy egy­há­zi in­téz­mé­nyek meg­sem­mi­sí­té­se után kez­dő­dött meg Mind­szenty bí­bo­ros pere, majd a szer­ze­tes­ren­dek fel­osz­la­tá­sa. 1950 au­gusz­tu­sá­ban 2500 szer­ze­test in­ter­nál­tak, majd egy hónap múlva a töb­bi­e­ket, össze­sen mint­egy 11 600 szer­ze­test. Mind­ezt perek és szé­les körű pro­pa­gan­da ké­szí­tet­te elő, köz­tük Mind­szenty bí­bo­ros pere; utó­lag is pe­rek­kel iga­zol­ták ennek jo­gos­sá­gát, a Grősz-per­hez amal­gám módon kap­csolt szer­ze­te­si pe­rek­kel.

A média min­den egyes per­rel kap­cso­lat­ban újra és újra meg­fo­gal­maz­ta: ismét fény de­rült a kle­ri­ká­lis re­ak­ció, a szer­ze­te­sek, ka­to­li­kus egye­sü­le­tek, is­ko­lák ál­lam­el­le­nes ma­ga­tar­tá­sá­ra, és szá­mos össze­es­kü­vé­sü­ket si­ke­rült le­lep­lez­ni.

A papi bé­ke­moz­ga­lom

A kom­mu­nis­ta pro­pa­gan­da ra­fi­nált esz­kö­ze lett az ún. papi bé­ke­moz­ga­lom. E moz­ga­lom cél­ját Rá­ko­si fo­gal­maz­ta meg 1949-ben, a párt (MDP) ülé­sén: „Gon­dos­kod­nunk kell arról, hogy az el­len­ség meg­oszol­jon, a káp­lán a püs­pök ellen le­gyen.”

A kom­mu­nis­ták be­vált mód­szer­ként al­kal­maz­ták a velük szem­ben álló erők meg­osz­tá­sát (di­vi­de et im­pe­ra). Előbb a ke­resz­tény egy­há­zak (ka­to­li­ku­sok, pro­tes­tán­sok, ki­sebb egy­há­zak) kö­zött szí­tot­tak el­len­té­tet, majd – a papi bé­ke­moz­ga­lom se­gít­sé­gé­vel – a pap­ság és a püs­pö­kök kö­zött. A bé­ke­moz­ga­lom a pro­pa­gan­da jól ki­mun­kált esz­kö­ze is volt: iga­zol­ni kí­ván­ta a ma­gyar nép és a világ felé, hogy a rend­szer képes együtt­mű­köd­ni a „ha­la­dó pap­ság­gal”.

A párt­ve­ze­tő­ség fenn­ma­radt jegy­ző­köny­vei iga­zol­ják, hogy a moz­gal­mat a párt ter­vez­te és tar­tot­ta fenn. A hát­tér­ből való irá­nyí­tás­sal Rá­ko­si a fi­a­tal Kádár Já­nost bízta meg.²³ Egy jegy­ző­könyv be­szá­mol arról, ho­gyan ha­tá­roz­ták meg előre egy Kádár János által ve­ze­tett meg­be­szé­lé­sen az „első bé­ke­gyű­lés” na­pi­rend­jét, kö­rül­mé­nye­it és a fel­szó­la­lá­so­kat. Sőt, előre meg­ter­vez­ték a gyű­lést elő­ké­szí­tő pro­pa­gan­dát is: „Szom­ba­ton je­len­je­nek meg az első erre vo­nat­ko­zó saj­tó­hí­rek. A Ma­gyar Nem­zet és a Kis Újság te­gyen közzé va­sár­na­pi szá­má­ban egy rövid rész­vé­tel­re vo­nat­ko­zó hir­det­ményt. Majd ked­den az összes többi saj­tó­or­gá­nu­mon a sor. […] Szom­ba­ton a Sza­bad Nép írjon erről, majd a Rádió, kö­vet­ke­ző szá­má­ban a ka­to­li­kus Új Ember újság. Ké­szül­je­nek film­fel­vé­te­lek a film­hír­adók szá­má­ra. Ezek fel­ada­ta iga­zol­ni, hogy mi­lyen sok pap ért egyet a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­vel.”²⁴

Az első gyű­lés után a sajtó azon­nal vi­lág­gá kür­töl­te a részt­ve­vők magas szá­mát. A 273 részt­ve­vő va­ló­já­ban a pap­ság lét­szá­má­nak csu­pán 3,5%-át je­len­tet­te, annak el­le­né­re, hogy min­den ka­to­li­kus pap, szer­ze­tes, de sok pro­tes­táns lel­kész is ka­pott meg­hí­vót. A meg­hí­vón, fél­re­ve­ze­tő­en, a gyű­lés té­má­ja­ként nem az állam mel­let­ti el­kö­te­le­ző­dés állt, hanem „a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság, va­la­mint az állam és az egy­ház együtt­élé­sé­nek mód­jai”. Mint ké­sőbb nap­vi­lág­ra ke­rült, a 273-as lét­szám sem volt igaz. A rend­szer­vál­tás utáni le­vél­tá­ri vizs­gá­la­tok alap­ján ki­de­rült, hogy sok hamis név ta­lál­ha­tó a je­len­lé­ti íven. Olyan szer­ze­te­sek is sze­re­pel­nek rajta, akik ekkor már in­ter­ná­ló­tá­bor­ban síny­lőd­tek. Püs­pö­ki le­vél­tá­rak­ból ke­rül­tek elő le­ve­lek, ame­lyek­ben papok til­ta­koz­nak az ellen, hogy nevük be­ke­rült a meg­je­len­te­ket tar­tal­ma­zó és or­szág­szer­te ter­jesz­tett név­sor­ba, noha nem vol­tak jelen.

A so­ro­za­tos fél­re­ve­ze­tő ha­zug­sá­gok és a ha­mi­sí­tó pro­pa­gan­da el­le­né­re a kül­föld ek­kor­tájt kö­vet­ke­ze­te­sen el­ítél­te a ma­gyar kor­mány el­já­rá­sát. Az Egye­sült Nem­ze­tek köz­gyű­lé­se 43:3 arány­ban nem­zet­kö­zi sé­re­lem­nek bé­lye­gez­te a Mind­szenty-pert. A hazai püs­pö­ki kar és a ma­gyar nép jó része is szem­be­for­dult a hamis pro­pa­gan­dá­val, még ha ezzel a bör­tön­be zá­rást koc­káz­tat­ták. Az egy­ház be­til­tott és bör­tön­nel bün­te­tett, az if­jú­ság kö­ré­ben vég­zett mun­ká­ja egész idő alatt folyt, az is­mé­telt raz­zi­ák és bör­tön­bün­te­té­sek el­le­né­re.

A ma­gyar egy­ház hely­ze­te 1960 után

A kom­mu­nis­ta idő­szak egyik leg­na­gyobb fel­tű­nést keltő ese­mé­nye volt a Va­ti­kán­nal való, 1964-es rész­le­ges meg­ál­la­po­dás, mely szin­tén je­len­tős mér­ték­ben pro­pa­gan­da­cé­lo­kat szol­gált.

Hát­te­re, hogy az 56-os ese­mé­nyek, majd a for­ra­dal­mat kö­ve­tő meg­tor­lá­sok miatt Ma­gyar­or­szág ENSZ-tag­sá­gát fel­füg­gesz­tet­ték, s a dik­ta­tó­ri­kus íté­le­te­ket vi­lág­szer­te til­ta­ko­zá­sok kí­sér­ték. Ká­dá­rék ezért min­dent meg­tet­tek rend­sze­rük újra el­is­mer­te­té­sé­ért. 1962-ben si­ke­rült vissza­sze­rez­ni­ük a tel­jes jogú ENSZ-tag­sá­got. 1963-ban am­nesz­ti­át hir­det­tek az 56-os po­li­ti­kai fog­lyok szá­má­ra, majd ugyan­eb­ben az évben – a do­ku­men­tu­mok ta­nú­sá­ga sze­rint Moszk­vá­val egyez­tet­ve – pu­ha­to­lódz­ni kezd­tek, vajon a Va­ti­kán haj­la­na-e va­la­mi­fé­le meg­ál­la­po­dás­ra a ma­gyar ál­lam­mal.

Az 1964-ben lét­re­jött meg­ál­la­po­dá­so­kat a ve­ze­tés ide­ha­za és a kül­föld előtt is a kom­mu­nis­ta ha­tal­mi be­ren­dez­ke­dés szen­te­sí­té­se­ként ér­té­kel­te. Ag­os­ti­no Ca­sa­ro­li, a meg­egye­zést tető alá hozó pápai meg­bí­zott azon­ban így ír em­lé­ke­zé­se­i­ben: „A meg­ál­la­po­dás csök­ken­te­ni akar­ta az egy­ház jo­ga­i­nak kor­lá­to­zá­sát Ma­gyar­or­szá­gon, de ezt csak ke­vés­sé si­ke­rült el­ér­nie.”²⁵ Az egy­há­zak hely­ze­te sok szem­pont­ból sem­mit sem ja­vult. Az el­kö­te­le­zett papok és vi­lá­gi hívek el­le­ni perek foly­ta­tód­tak a kö­vet­ke­ző 8 év során, egé­szen 1972-ig. Az ezt kö­ve­tő évek­ben már nem foly­tat­tak le pe­re­ket, de a hívő ke­resz­té­nyek és a papok vál­to­zat­la­nul ta­pasz­tal­ták a tit­kos­rend­őr­ség fo­lya­ma­tos je­len­lé­tét és fe­nye­ge­té­se­it, és sú­lyos tár­sa­dal­mi hát­rányt szen­ved­tek egé­szen a rend­szer­vál­tá­sig.

A pro­pa­gan­da szem­pont­já­ból ér­de­kes adat, hogy míg az 1960 előt­ti perek or­szá­gos és nem­zet­kö­zi vissz­han­got kap­tak, a ké­sőb­bi évek­ben a pro­pa­gan­da célja épp az el­len­ke­ző lett: bi­zo­nyí­ta­ni, hogy ha­zánk de­mok­ra­ti­kus, Eu­ró­pa-kon­form útra lé­pett. Az ese­ten­ként több száz val­lá­sos em­bert érin­tő ház­ku­ta­tá­sok­nak, pe­rek­nek és bör­tön­íté­le­tek­nek oly­annyi­ra nem volt saj­tó­vissz­hang­ja, hogy a ku­ta­tó is leg­fel­jebb az apró betűs hírek kö­zött lel­het­te ezek nyo­mát.

E meg­döb­ben­tő pro­pa­gan­da gyü­möl­cse­ként a ma­gyar tör­té­net­írás leg­több alap­mű­ve máig is úgy ál­lít­ja be, mint­ha az 1964-es meg­ál­la­po­dás­sal véget ért volna a hazai egy­ház­ül­dö­zés. Az egye­te­me­ken hasz­nált, a 20. szá­zad­ról szóló tan­köny­vek sem írnak az 1960 utáni egy­há­zi pe­rek­ről, a pa­po­kat és val­lá­sos em­be­re­ket sújtó be­bör­tön­zé­sek­ről, me­lyek egé­szen 1972-ig foly­ta­tód­tak.²⁶ Még ke­vés­bé szól­nak az egy­ház­nak 1989-ig tartó tit­kos­rend­őri meg­fi­gye­lé­sé­ről. Ennek ered­mé­nye­kép­pen a tör­té­ne­lem sza­kon ma végző hall­ga­tók is ezt a hamis képet is­me­rik.

Jól áb­rá­zol­ja a hely­ze­tet és a pro­pa­gan­da szán­dé­kát a po­li­ti­kai rend­őr­ség egy fenn­ma­radt, 1964-es hely­zet­elem­zé­se. „A po­li­ti­kai sta­bi­li­tás le­he­tő­vé teszi, hogy a belső re­ak­ci­ó­val szem­ben ne al­kal­maz­zunk na­gyobb ará­nyú rend­őr­sé­gi in­téz­ke­dést. Vi­szont az el­len­sé­ges ele­mek­nek és szer­vez­ke­dé­sek­nek szé­le­sebb körét tart­juk ügy­nö­ki és tech­ni­kai el­len­őr­zés alatt, mint bár­mi­kor az előző évek­ben. Meg tud­juk sze­rez­ni a kellő bi­zo­nyí­té­ko­kat ahhoz, hogy ha a po­li­ti­kai hely­zet úgy kí­ván­ja, te­vé­keny­sé­gü­ket, a tör­vé­nyes­sé­get be­tart­va, meg­sza­kít­suk.”²⁷

Mind­emel­lett, már az 1972-ig tartó perek ide­jén, majd ké­sőbb is, a perbe fo­got­tak­nál lé­nye­ge­sen na­gyobb volt azok száma, akik­nek „ve­szé­lyes vol­tát” a rend­őr­ség je­lez­te az is­ko­lák­nak, a mun­ka­he­lyek­nek, mely­nek kö­vet­kez­mé­nye sok eset­ben a mun­ka­hely­ről, egye­tem­ről vagy a kö­zép­is­ko­lá­ból való el­tá­vo­lí­tás le­he­tett. A ve­szé­lyes­nek ítélt sze­mé­lye­ket „po­li­ti­ka­i­lag meg­bíz­ha­tat­lan­nak” bé­lye­gez­ték, és ez min­den szin­ten (is­ko­lá­ban, mun­ka­he­lyen) sú­lyos hát­rá­nyok­kal, el­bo­csá­tás­sal járt. S mi­köz­ben egy­részt minden­nek ti­tok­ban kel­lett tör­tént, a rend­szer szán­dé­ka sze­rint az ilyen tör­té­né­sek, mint­egy benső pro­pa­gan­da­ként, a val­lá­sos em­be­rek meg­fé­lem­lí­té­sét is szol­gál­ták.

Az ate­is­ta dik­ta­tú­ra és a hit­ok­ta­tás

A kom­mu­niz­mus tör­vé­nyi szin­ten lel­ki­is­me­re­ti és val­lás­sza­bad­sá­got hir­de­tett (vö. 1946. I. tc.). De 1948-tól kezd­ve a mar­xis­ta ate­iz­mus gya­kor­la­ti­lag ál­lam­val­lás rang­já­ra emel­ke­dett. Ez azzal járt, hogy a népet ne­ve­lő (pe­da­gó­gu­si vagy kul­tu­rá­lis-ne­ve­lői, akár­csak ide­gen­ve­ze­tői) ál­lá­sok­ba – és ál­ta­lá­ban a ve­ze­tő ál­lá­sok­ba – csak olya­nok ke­rül­het­tek, akik ate­is­tá­nak val­lot­ták ma­gu­kat, és részt vet­tek az ate­is­ta elvek pro­pa­gá­lá­sá­ban.

A kom­mu­nis­ta ál­lam­ve­ze­tés 1949–1956-ig alig tit­kol­ta, hogy célja az egy­ház meg­sem­mi­sí­té­se, az ate­iz­mus erő­sza­kos ter­jesz­té­se. A val­lás és az egy­há­zak el­le­ni harc­nak és pro­pa­gan­dá­nak a kö­vet­ke­ző kor­sza­kot jel­lem­ző ok­má­nya szü­le­tett meg 1958-ban az MSZMP Po­li­ti­kai Bi­zott­sá­gá­nak ülé­sén.²⁸ Ennek alap­el­ve így hang­zik: „A val­lá­sos vi­lág­né­zet és a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus kö­zött ki­bé­kít­he­tet­len el­len­tét van. A val­lá­sos ideo­ló­gia el­le­ni har­cot a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus fegy­ve­re­i­vel vív­juk mind­ad­dig, amíg a val­lá­sos vi­lág­né­zet az em­be­rek tu­da­tá­ból el nem tűnik. […] A ma­te­ri­a­lis­ta vi­lág­né­zet ter­jesz­té­se min­den ál­la­mi is­ko­la, az egye­te­mek és fő­is­ko­lák, min­den ál­la­mi kul­tu­rá­lis-fel­vi­lá­go­sí­tó in­té­zet fel­ada­ta.” Az olyan párt­funk­ci­o­ná­ri­ust, „aki gyer­me­két meg­ke­resz­tel­te­ti, hit­tan­ra já­rat­ja, vagy egy­há­zi es­kü­vőt ren­dez, párt­fe­gyel­mi úton fe­le­lős­ség­re kell vonni.” Ezek az elvek lé­nye­gé­ben 1989-ig meg­ha­tá­roz­ták a val­lás­sal és egy­ház­zal kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tás irá­nyát, de a do­ku­men­tum, és majd az ezt kö­ve­tők a kor­szak­ban, rész­le­te­sen szól­tak arról is, hogy a tár­sa­da­lom és a nyu­ga­ti or­szá­gok előt­ti pro­pa­gan­dá­nak a val­lás sza­bad­sá­gát kell hir­det­nie. Az MSZMP Agi­tá­ci­ós Pro­pa­gan­da Osz­tá­lya pél­dá­ul 1970. áp­ri­lis 14-én a külső lát­szat szem­pont­já­ból fi­no­mít­ja a ko­ráb­bi ki­fe­je­zé­se­ket: vál­to­zás­ra van szük­ség a hazai kom­mu­nis­ta párt val­lás­po­li­ti­ká­já­ban. Ez­után a „val­lás el­le­ni harc, ate­is­ta ne­ve­lés” meg­fo­gal­ma­zás he­lyett ke­rül­jön a köz­hasz­ná­lat­ba a „vi­lág­né­ze­ti ne­ve­lés” fo­gal­ma. Úgy kell tá­mad­ni az egy­há­zat, a val­lást, hogy köz­ben a párt és az egy­há­zak közti pár­be­széd (s a val­lás­sza­bad­ság lát­sza­ta) ne szen­ved­jen csor­bát.²⁹

1973 őszén az összes kö­zép­szin­tű is­ko­lá­ban kö­te­le­ző­en be­ve­zet­ték a Vi­lág­né­ze­tünk alap­jai el­ne­ve­zé­sű tan­tár­gyat. A név fél­re­ve­ze­tő, mert ki­fe­je­zett célja a ma­te­ri­a­lis­ta­mar­xis­ta vi­lág­né­zet ok­ta­tá­sa és a val­lá­sos vi­lág­né­zet ki­ir­tá­sa volt.

Az em­be­ri jo­gok­ról szóló Hel­sin­ki Egyez­mény alá­írá­sa után a kom­mu­nis­ta-szo­ci­a­lis­ta ok­ta­tás­ügyi ve­ze­tés úgy érez­te, a pro­pa­gan­da szem­pont­já­ból za­va­ró a Vi­lág­né­ze­tünk alap­jai tan­tárgy el­ne­ve­zé­se. Ezért az il­le­té­kes mi­nisz­té­ri­um a tárgy nevét a sem­le­ges hang­zá­sú Be­ve­ze­tés a fi­lo­zó­fi­á­ba névre ke­resz­tel­te át, de annak tar­tal­ma vál­to­zat­lan ma­radt, még az 1989/90-es tan­év­ben is.³⁰ Az ate­is­ta dik­ta­tú­ra irány­el­vei ér­vény­ben vol­tak 1989-ig, a for­du­la­tig.³¹ 1975-ben, 1978-ban, 1982-ben to­váb­bi ok­ta­tá­si és párt­ha­tá­ro­za­tok szü­let­tek, ame­lyek­nek tit­kos ré­szei lé­nye­gé­ben to­vább­ra is fo­koz­ni kí­ván­ták az ate­is­ta és val­lás­el­le­nes ne­ve­lést, mi­köz­ben vál­to­zat­la­nul elő­ír­ták, hogy mi­ként kell mind ár­nyal­tab­ban fo­gal­maz­ni, és a val­lás sza­bad­sá­gát hir­det­ni.³²

Az 1951 óta ér­vény­ben lévő ren­de­let sze­rint „senki pro­pa­gan­dát nem fejt­het ki a hit­ok­ta­tás ellen, s az azon való rész­vé­tel ér­de­ké­ben sem”.³³ Ezzel pár­hu­za­mo­san, egé­szen a rend­szer­vál­tás előt­ti utol­só éve­kig, a ne­ve­lé­si in­téz­mé­nyek és igaz­ga­tói egy-egy új ren­de­let meg­je­le­né­se után „bi­zal­mas út­mu­ta­tá­so­kat” kap­tak, hogy az eset­leg más­képp fo­gal­maz­ni lát­szó nyi­lat­ko­za­tok el­le­né­re is te­gye­nek meg min­dent a hit­tan vissza­szo­rí­tá­sa, a hit­ok­ta­tás aka­dá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben. A va­ló­sá­got jelzi, hogy a hit­tan­ra be­íra­tás és a hit­tan el­len­őr­zé­se az is­ko­la­igaz­ga­tók fel­ada­ta volt. A szü­lő­ket meg­fe­nye­get­ték, hogy sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat gyer­me­ke­ik be­íra­tá­sa. Az igaz­ga­tók­nak a be­íra­tást kö­ve­tő napon je­len­te­ni­ük kel­lett a Me­gyei Ta­nács­nak a be­irat­ko­zot­tak szá­mát és név­so­rát. Nagy lét­szám ese­tén a fel­sőbb szer­vek a hit­ok­ta­tás el­le­ni újabb had­já­rat­ra szó­lí­tot­ták fel az igaz­ga­tó­kat, pe­da­gó­gu­so­kat és a szü­lők mun­ka­he­lyi ve­ze­tő­it is.

Az ate­iz­mus ha­zug­sá­got nem szé­gyel­lő pro­pa­gan­dá­ja át­ha­tot­ta az ok­ta­tást, a tan­köny­ve­ket, s mel­let­tük az egész kul­tú­rát, a rá­di­ót, a szín­há­zat, a könyv­ki­adást. Jel­lem­ző példa a sok közül: a ma­gyar ki­adá­sok­ban Karl May Win­net­ou című re­gé­nyé­ből ki­ma­radt, hogy Win­net­ou a ha­lá­la előtt meg­tért, magát ke­resz­tény­nek vall­va, és az örök élet­be ve­tett hit­tel halt meg. A ma­gyar if­jú­sá­gi vagy fel­nőtt vi­lág­iro­dal­mi mű­vek­ből egy­sze­rű­en ki­húz­ták a val­lá­sos ré­sze­ket.³⁴ A ka­to­li­kus ki­adók pedig éven­te csak né­hány kö­te­tet je­len­tet­het­tek meg, szi­go­rú ál­la­mi cen­zú­ra mel­lett.

Ügy­nök­vá­dak

A 2002-es kor­mány­vál­tást kö­ve­tő­en a nyu­ga­ti mé­di­á­ban meg­vá­dol­ták az ismét kor­mány­ra ke­rü­lő MSZP-t és SZDSZ-t, hogy a kor­mány élén olyan em­be­rek vagy azok gyer­me­kei áll­nak, akik 1989 előtt a kom­mu­nis­ta rend­szer ki­szol­gá­lói, ve­ze­tői vol­tak. Ekkor je­lent meg a saj­tó­ban – a pro­pa­gan­da vá­la­sza­ként –, hogy a ma­gyar egy­ház ve­ze­tői közül sokan a kom­mu­nis­ta rend­szer ügy­nö­ke­i­ként mű­köd­tek.

Az ügy­nök­vád meg­je­le­né­se elő­ször szé­les körű za­vart vál­tott ki, majd egyre több ér­de­mi meg­nyi­lat­ko­zás je­lent meg ezzel kap­cso­lat­ban. Hosszú le­vél­tá­ri ku­ta­tás után meg­ál­la­pít­ha­tó volt, hogy míg a pro­pa­gan­da sze­rint a pap­ság­nak 20 vagy akár 40– 50%-a is ügy­nök volt, a valós ada­tok sze­rint mind­össze 2%-uk volt az.³⁵ Ez a szám a tár­sa­da­lom más ré­te­ge­i­hez ké­pest el­enyé­sző. Köz­ben meg­döb­ben­tő nyi­lat­ko­za­tok je­len­tek a té­má­val kap­cso­lat­ban. Nagy Lajos, a Nem­zet­biz­ton­sá­gi Hi­va­tal meg­ala­pí­tó­ja és első igaz­ga­tó­ja egy in­ter­jú­ban el­mond­ta, hogy a hi­va­tal mun­ka­tár­sai igye­kez­tek el­tün­tet­ni az ér­dek­kö­rük­be tar­to­zó sze­mé­lyek­re vo­nat­ko­zó, ter­he­lő le­vél­tá­ri ada­to­kat, il­let­ve az ügy­nö­kök kar­ton­jai közé be­tet­tek olyan ne­ve­ket is, akik nem vol­tak ügy­nö­kök. Cél­juk a rend­szer­vál­to­zás utáni pro­pa­gan­da volt, a tár­sa­da­lom szán­dé­kos fél­re­ve­ze­té­se, ön­ma­guk vé­del­mé­ben.³⁶

Az egy­ház saját pro­pa­gan­dá­já­ról

A kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra az egy­há­zat min­den esz­kö­zé­től meg­fosz­tot­ta, ame­lyek­kel a hitet hir­det­het­te volna. Nem volt helye a rá­di­ó­ban, té­vé­ben, egyet­len he­ti­lap­ra ka­pott en­ge­délyt, il­let­ve évi 5-6 meg­je­len­te­té­sé­re, szi­go­rú cen­zú­ra el­len­őr­zé­se alatt.

Az egy­ház el­kö­te­le­zett tag­jai és kö­zös­sé­gei épp ezért más­faj­ta pro­pa­gan­dát fej­tet­tek ki. Még­pe­dig szó sze­rin­ti ér­tel­mé­ben. (A pro­pa­gan­da szó ter­jesz­tést je­lent, az egy­ház hasz­ná­la­tá­ban: a hit ter­jesz­té­se.) Ilyen pro­pa­gan­dát va­ló­sí­tott meg Mind­szenty bí­bo­ros, Már­ton Áron er­dé­lyi vagy Bol­dog Rom­zsa Tódor mun­ká­csi püs­pök, sok püs­pök­tár­suk mel­lett. Ha­son­ló ta­nú­sá­got tett sok ma­gyar ül­dö­zött és vér­ta­nú, töb­bek kö­zött a rend­szer által ki­vég­zett Bol­dog Sán­dor Ist­ván szer­ze­tes, a rend­őrök által meg­gyil­kolt Bren­ner János szom­bat­he­lyi pap, vagy Bol­dog Sal­ka­há­zi Sára, aki a nyi­las idő­ben a zsi­dó­kért ál­doz­ta az éle­tét. Sok su­gár­zó életű sze­mély és cso­port is élt a kom­mu­nis­ta kor­ban, amint erről sok könyv be­szá­molt.³⁷ A ko­ra­be­li pro­pa­gan­da a be­bör­tön­zé­sü­ket, ha­lá­lu­kat rá­gal­mak­kal, gya­láz­ko­dás­sal igye­ke­zett meg­okol­ni. De élet­pél­dá­juk „pro­pa­gan­dá­ja” a tisz­ta­ság, em­ber­ség és hűség ta­nú­ság­té­te­le­ként to­vább él.

A kö­zös­sé­gek ta­nú­ság­té­te­lét pél­dáz­za az aláb­bi mo­men­tum. Az MSZMP PB 1960. jú­ni­us 21-i ülé­sén a BM meg­bí­zott­ja ki­je­len­tet­te: „Az il­le­gá­lis kle­ri­ká­lis szer­ve­ze­tek a leg­na­gyob­bak. Ren­ge­teg fi­a­talt von­nak be.” A PB ha­tá­ro­za­ta az ál­lam­vé­de­lem­nek ekkor sza­bad kezet adott az „il­le­gá­lis kle­ri­ká­lis erők el­le­ni harc­ban”.³⁸ Az idő múl­tá­val, ta­pasz­tal­va, hogy az egy­há­zi kö­zös­sé­gek­nek na­gyobb a vonz­ere­jük, mint a KISZ-nek, fel­me­rült a kér­dést: vajon mit le­het­ne ta­nul­ni tőlük? A Kom­mu­nis­ta If­jú­sá­gi Szö­vet­ség, il­let­ve a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um Mar­xiz­mus–Le­ni­niz­mus Ok­ta­tá­si Fő­osz­tá­lya 1984-ben meg­bí­zást adott szo­cio­ló­gu­sok egy cso­port­já­nak, ku­tas­sák fel a ka­to­li­kus kis­kö­zös­sé­gek ere­jét, annak mód­sze­re­it. Né­hány sor a hosszú ku­ta­tá­si je­len­tés­ből: „A kis­kö­zös­sé­gek­nek sok olyan fi­a­tal tagja van, aki nem ka­pott val­lá­sos ne­ve­lést, de egy hívő osz­tály­tár­sát vagy is­me­rő­sét el­kí­sér­te az össze­jö­ve­tel­re, s itt ra­gadt.” A kis­kö­zös­sé­gek „szo­ros kap­cso­lat­ban van­nak egy­más­sal, a plé­bá­ni­ák­kal, az egy­ház­me­gye ve­ze­tő­i­vel. […] A cso­por­tot ve­ze­tő pap­pal vi­szo­nyuk köz­vet­len, ba­rá­ti. A ta­go­kat is ba­rá­ti vi­szony köti össze, az egy­más­ra fi­gye­lés, egy­más­hoz mint ba­rát­hoz való vi­szo­nyu­lás jelei ta­pasz­tal­ha­tó­ak köz­tük. In­ten­zí­ven fog­lal­koz­nak ka­ri­ta­tív mun­ká­val is: Öre­gek, kór­há­zak lá­to­ga­tá­sa, a há­zi­mun­ka el­vég­zé­se, gyűj­tés a rá­szo­ru­lók szá­má­ra, be­te­gek, öre­gek, el­eset­tek se­gí­té­se […] Ne­künk, nem val­lá­so­sok­nak, azt hi­szem, el­gon­dol­koz­ta­tó­ak ezek a ten­den­ci­ák. Sok fi­a­tal kerül ilyen kö­zös­sé­gek­be, s érzi jól magát, mert kö­zös­ség­re ta­lált.”³⁹