DR. KOLLER BOGLÁRKA PhD, a Zsigmond Király Főiskola Nemzetközi és Politikai Tanulmányok Intézetének oktatója és a főiskola Kék Szalag Kutatóközpontjának kutatója (koller.boglarka@zskf.hu).
„A Duna Régió Stratégia Közép-Európa szimbóluma, mert jelképe annak, amit megálmodtunk”1,2 – Martonyi János külügyminiszter fogalmazott így 2011. február 3-án, amikor Johannes Hahnnal, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosával együtt megállapodtak az Európai Duna Régió Stratégia (EDRS) prioritási területeinek koordinációjáról. A magyar elnökségi félév alatt további előrelépésként 2011. április 13-án az Általános Ügyek Tanácsa elfogadta az Európai Duna Régió Stratégiát3, melyet 2011. június 24-én az Európai Tanács is jóváhagyott. Az Európai Duna Régió Stratégia most már a megvalósítás kezdeti fázisában van, melyet az egyes célkitűzések alatt megszaporodott projektek, valamint a formálódó gazdasági, technológiai, tudományos és civil hálózatok sokasága is jelez. A stratégia kezdeményezése, vagyis 2009 óta jelentős változások történtek abban is, hogy az eredetileg „három nemmel” fémjelzett stratégia, vagyis annak rögzítése, hogy az EDRS megvalósításához a résztvevők nem hoznak létre új intézményeket, sem új jogszabályokat, és új uniós forrásokhoz sem juthatnak, sokat lazult az elmúlt időszakban. Az uniós tagállamok az EDRS megvalósítására felhasználhatják az Európai Regionális és Fejlesztési Alap, a Kohéziós Alap, valamint az Európai Szociális Alap által nyújtott források egy részét, a tag jelöltek pedig az előcsatlakozási eszközöket4. Ezen túl számos speciális pénzügyi eszköz is segítséget nyújthat a tagállamoknak az EDRS megvalósításában, ilyen például az ún. JEREMIE, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató közös európai források5, vagy a JASPERS, az európai régiók projektjeit támogató közös program6, vagy a JESSICA, a fenntartható városfejlesztési beruházásokat támogató közös európai kezdeményezés7, valamint a környezetvédelmi kezdeményezéseket támogató LIFE+ program8 is.
Mindezeken túl, a versenyképes projektek finanszírozásában a nemzetközi pénzügyi intézmények is fantáziát látnak. Az Európai Beruházási Bank jelezte, hogy az EDRS megvalósításában aktívan részt kíván venni. 2011. június 20-án Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Philippe Maystadt, az EIB elnöke egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amelyben a Budapesten létesítendő Duna Kontakt Pont iroda felállítása is szerepelt. A Duna menti együttműködés létrehozásának elképzelése nem új keletű. Politikusok, írók és az értelmiség már régóta ebben látják a térség jövőjét. Kossuth Lajos 1862-es Dunai konföderációs tervének célja a kárpát-medencei és a környező területek gazdasági és politikai integrációjának megteremtése volt, és ebbe Magyarország, Erdély, Románia, Horvátország, és a Török Birodalom felbomlásával Szerbia és a délszláv államok is beletartoztak volna. Így e tervezetnek földrajzi értelemben kelet-közép-európai és dél-európai hatósugara is lett volna, hasonlóan a jelenlegi Duna Stratégiához. Kossuth gondolatát 1918-ban Jászi Oszkár állította ismét a figyelem középpontjába. Az 1918-ban publikált A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok című munkájában a Monarchia föderalisztikus átalakításának tervét vázolta fel.9
Amint azt a történelem megmutatta, ezen tervek gyakorlatba történő átültetésére nem kerülhetett sor. A második világháború után is csupán Európa nyugati felén indulhatott be az európai integráció motorja. A nyugat-európai országok (elsőként a Hatok) Jean Monnet és Robert Schuman alapítóatyák elképzeléséből kiindulva először egy szektorális együttműködés, majd egy nemzetek feletti Európa létrehozása mellett kötelezték el magukat. A közép-, kelet-európai országok azonban kényszerpályára lettek állítva, és a szovjet érdekszféra részeként nem is álmodhattak valódi regionális együttműködésről a térségben.
A rendszerváltás után a kelet-közép-európai országok szubregionális együttműködése ugyan felmerült, mint lehetséges együttműködési keret, de a megvalósított összefogás és együttes érdekérvényesítés nem volt igazán sikeres.10 A térség államai számára az uniós tagság elérése, mint elsődleges célkitűzés, minden más szempontot felülírt, így inkább versenytársakként, mintsem együttműködő partnerekként tekintettek egymásra.
... a stratégiának valójában az európai polgárokra, az ő mindennapi tevékenységeikre kell épülnie.
A megvalósítás kezdeti stádiumában lévő Európai Duna Régió Stratégia ismét egy esély arra, hogy a szorosabb Duna-völgyi együttműködés megvalósulhasson. A 2009-ben, eredetileg hét ország által aláírt, mostanra tizen négy tagállamot számláló EDRS a Duna régió területi, gazdasági és kulturális kohéziójának erősítését, és egy új fejlesztési térség, ún. funkcionális makrorégió életre keltését célozza meg11. A javasolt projektek megvalósítása azonban csak akkor lehet sikeres, ha a Duna mentén élő emberek tudatában is változás történik, vagyis létrejön az itt élők közösségi azonosságtudata. Ennek megfelelően a kezdetektől fogva az Európai Duna Régió Stratégia határozott célkitűzése az is, hogy létrehozza a Duna menti kollektív azonosságtudatot, egyfajta „Duna-tudatot” vagy „Duna-völgyi identitást”, amely megfelelő alapja és katalizátora lehet a stratégia gyakorlati megvalósításának. A folyó vízgyűjtő területéhez tartozó, és a stratégiához csatlakozott tizennégy ország történelmi, politikai, társadalmi és kulturális értelemben is igen különböző. Így joggal merül fel a kérdés, hogy egy ennyire heterogén régióban lehet-e a Duna olyan összekötő kapocs az itt élők számára, amely ténylegesen jelképezi összetartozásukat?
Az EDRS számos ponton hangsúlyozza az „alulról jövő kezdeményezések” előtérbe kerülését, valamint azt is, hogy a stratégiának valójában az európai polgárokra, az ő mindennapi tevékenységeikre kell épülnie. De hogyan lehet ezt elősegíteni? Hogyan lehet az alulról induló identitásformálást „felülről” támogatni, befolyásolni, vagy éppen fordítva, a felülről kitalált Duna-identitást „alulról” tartalommal megtölteni? Lehet-e egyáltalán? Továbbá, ha létrejön a Duna-völgyi identitás, az hogyan illeszkedhet az európai polgárok már meglévő kötődései közé? Hol lesz a helye a Dunához kötődő azonosságtudatnak az egyének többszintű identitásstruktúrájában? A tanulmány e kérdésekre keresi a válaszokat.
Konstruált identitás és alulról történő építkezés
A Duna-völgyi identitás létezését vizsgáló közvélemény-kutatások adatai jelenleg nem ismertek, de feltételezhetően az egyének azonosságtudatának egy olyan eleméről van szó, amely még nem bír olyan relevanciával, mint a lokális közösségekhez vagy a nemzethez való kötődés, de valószínűleg a többség számára az európai identitás intenzitását sem közelíti meg. Egyelőre tehát a Duna-völgyi identitás létrehozása csak elképzelés. A Duna-völgyi identitás létrejöttének esélyeit vizsgálva, a kérdést két oldalról érdemes megközelíteni. Egyrészt az identitáselméletek konstruktivista tézisei, másrészt az identitásformálás alulról építkező modelljei felől. A
Duna-völgyi identitás létrejöttének paradox volta az EDRS koncepciójának és missziójának ellentmondásából fakad: A stratégia az uniós és tagállami döntéshozók által kitalált és népszerűsített koncepció, amely az egyének önszerveződésére akar építeni. Ez utóbbihoz kapcsolódva meg akarja találni a makrorégión belül azokat a kisebb területi és/vagy társadalmi egységeket is, melyen keresztül közvetlenül elérheti az egyéneket.
Az identitásformálás konstruktivista téziséből kiindulva, számos olyan példát találunk az európai nemzetek történetében is, amikor a konstrukció sikeres volt. Annak ellenére, hogy egy nemzeti szimbólum először úgy jött létre, hogy egy szűk elit kitalálta és létrehozta, a későbbi generációk számára gazdag tartalommal töltődött meg, és vált nemzeti tradícióvá.12 Ehhez az elméleti iskolához tartozó Eric Hobsbawm és Terence Ranger is úgy érvelnek, hogy a nemzetek maguk is igencsak fiatal konstrukciók, bármennyire is szeretnék antik múltjukat bizonyítani.13 A konstruálás folyamatában pedig kulcsszerepe van a kitalált rítusoknak, viselkedésmintáknak, szimbólumoknak. Ez utóbbiaknak azonban ahhoz, hogy valóban megfelelő intenzitású identitáselemekké váljanak, világos kontinuitásban kell állniuk a múlttal. Benedict Anderson „képzelt közösség” koncepciójában a nemzeti identitás kapcsán arra is rávilágít, hogy az identitásformálás egy szubjektív és behatárolt folyamat, amelyben a közösség tagjai általában nem is ismerik egymást, csak hallanak egymásról. Ennek ellenére valamennyiük tudatában létezik egy mély bensőséges közösségi érzés, és egy elképzelés arról a közös ségről, amelyhez tartozónak érzik magukat. Anderson arra is rávilágít, hogy az identitásformálás folyamatában léteznek kulcsszereplők, akik jelentősen befolyásolhatják, hogy az egyénnek milyen képe alakul ki az adott közösségről. A múltban ők voltak az írók, lexikográfusok, tudósok, művészek, zeneszerzők, akik megírták a nemzet történetét, és elmesélték a nemzet aranykorának legjelentősebb időszakait. Ha Anderson elméletét a mai korra vetítjük, akkor ők lehetnek mindazon véleményformálók – közszereplők, újságírók, szerkesztők, internetbloggerek –, akik a mindennapi emberek identitásformálására hatással lehetnek. A modern ember újságolvasását például Anderson „bámulatos tömegszertartásnak” nevezi, amely csendesen, egyénileg zajlik, ugyanakkor mindenki tudatában van, hogy mások is éppen ugyanezekről az eseményekről olvasnak, s ezáltal részeseivé válnak a „képzelt közösségeknek”.14
A fentiekkel ellentétben, az identitásformálás alulról építkező modelljei mellett érvelők úgy vélik, hogy a konstruálásnak határai vannak, és ahhoz, hogy kialakuljon egy valódi, bensőséges közösségi érzés az egyének között, nem elég a konstrukció.15 E szerzők általában úgy érvelnek, hogy az identitásformálás egy állandó szocializációs folyamat, amelyben az egyén a közösség értékeit és normáit folyamatosan internalizálja, és ezáltal új kötődéseket hoz létre.16 Egy új identitáselem akkor jelenik meg az egyén identitásstruktúrájában, ha azt saját társadalmi léte és mindennapi interakciói révén létrehozta.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Duna-völgyi identitás megteremtése mindkét oldalról megkezdődött. Egyrészt az uniós, a tagállami, régiós, valamint lokális elit körében széles körű az elkötelezettség a Duna-völgyi identitás létrehozása mellett. A Duna-identitáskoncepció ma már az uniós és tagállami dokumentumok, valamint térség politikai retorikájának is integráns része, és úgy jelenik meg, mint az európai polgárok most születő azonosságtudata. Másrészt, a javasolt projektek alapján az is elmondható, hogy mostanra a polgárok szintjén is megjelent az önszerveződés. Számtalan értékes projektterv, elképzelés született és születik, amely keresi integráns helyét az Európai Duna Régió Stratégiában. Talán úgy lehetne a helyzetet szemléltetni, mint amikor még a teljes kép ugyan nem állt össze, de a puzzledarabok már gyűlnek az asztalon, és egy-két kapcsolódó elem is látszik már. A kérdés tehát identitáselméleti szempontból a fenti hasonlattal élve az, hogy a két irányból történő építkezés, a felülről konstruált és alulról önszerveződő folyamatok által elindult identitásépítés összeérnek-e valamikor, lesz a sok puzzledarabból valamikor egy kép?
Európa „régi-új” szimbóluma: a Duna
Az Európai Duna Régió Stratégia célkitűzései igen ambiciózusak, hiszen a térbeliség új koncepcióját jelenítik meg az Európai Unióban, egy olyan funkcionális makrorégió életre keltését, amely éppen „a funkcionalitásán”, „a működőképességén” keresztül válhat valódivá, vagyis nem egy adminisztratív vagy mesterségesen létrehozott területi egységet jelöl.
Románia és Bulgária csatlakozásával, a Duna uniós folyóvá, transzeurópai folyosóvá vált, amely összeérve a Rajnai folyosóval összeköti a Fekete-tengert az Északi-tengerrel. Ez azt jelenti, hogy a térség Európa egyik stratégiailag jelentős pólusává válhat. A Duna völgyében megvalósuló szorosabb régiós, lokális együttműködés azonban nem állhat önmagában. Az európai uniós együttműködésbe beleágyazva, a közös európai projekt egyik erősítőjeként és az európai uniós identitás egy új elemeként értelmezhető. Következésképpen magát az Unió öndefinícióját is érinti. Gondoljuk csak bele: az 1950-es években észak-nyugati pólusú integráció fokozatosan vett fel mediterrán arculatot, amely tovább bővülhet egy közép- és dél-kelet-európai értelmezéssel, amennyiben az EDRS megvalósításának konkrét eredményei is látszani kezdenek.
A Duna mint összekötő kapocs igen erős szimbólum. A Duna régió ugyan egyelőre egy konstruált makrorégió, viszont a Duna folyó mint Európa egyik meghatározó természeti eleme, hitelessé és megkérdőjelezhetetlenné teszi az itt élők sorsközösségét, és természetesen alátámasztja a közös történelmi múlt létezését is. A Duna szimbolikája sem vadonatúj eleme az itt élők identitásának. A Dunához kapcsolt történetek, mítoszok, szimbólumok megtalálhatóak az egyes dunai nemzetek történelmében és kultúrájában is. Például minden magyar kisdiák tudja, hogy Hunyadi Mátyást 1458-ban a Duna jegén koronázták királlyá, vagy könnyen maga elé képzeli az Al-Duna és a Vaskapu festői vidékét Jókai Mór regénye, az Aranyember alapján, de a népköltészetben és a népdalokban is visszatérő elem a Duna. A Dunát mint szimbólumot nem kell kitalálni, csupán újra felfedezni, és újra felidézni a hozzá kapcsolt történeteket, legendákat, mítoszokat.
A meglévő múltbéli elemekre építve tehát jó esélye lehet a Duna-völgyi identitás létrejöttének. De vajon hogyan illeszkedhet az európai polgárok már meglévő többi kötődése közé? Az egyén identitását meghatározó egyik alapvető dimenzió a terület. Ma már az identitáselméletek között elfogadott nézet, hogy az egyén azonosságtudatát nem úgy kell elképzelni, mint egy hierarchikus rendszert, ahol az identitáshierarchia csúcsán a nemzeti identitás állna, és nem is úgy, ahol csupán az európai és a nemzeti kötődések együttes jelenléte lenne jellemző, hanem egy olyan struktúrát, ahol a lokális, regionális, nemzeti és nemzetek feletti elemek dinamikus, többszintű rendszert, ún. identitáshálót alkotnak.17 Ebben a rendszerben az egyén az adott szituációnak megfelelően változtatja és alakítja ki az identitáselemeinek azt a portfólióját, amely mindennapi életében egy adott szituációban az önazonosság leginkább használható definícióját adja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a saját hazájában országgyűlési választásokat tartanak, akkor abban a pillanatban lehet, hogy a nemzeti, ha egy regionális pályázatot ad be, akkor a regionális, de mikor a lánya óvodáját festi ki társadalmi munkában a többi szülővel együtt, akkor a lokális tudata kerülhet előtérbe. Az egyén élete során dinamikusan alakítja ki a saját identitását, és identitásdöntéseiben mind racionális, mind irracionális (érzelmi) tényezők is szerepet játszanak.18
Az első célkitűzés a Duna régió összekapcsolása a többi régióval ...
Arra is számos tanulmány rámutat, hogy ebben a rendszerben a területi dimenzió igen jelentős, de nem egyedülálló szerepet játszik. Egyes szerzők szerint annál erősebb az egyén kötődése egy földrajzi egységhez, minél közelebb van hozzá területileg. Az ún. matrjoska baba vagy a koncentrikus kör elméletek szerint az egyén a lokális közösségéhez, városához, falujához kötődik a leginkább, és a tőle távolabb lévő közösségekhez (régióhoz, nemzethez, Európához stb.) kapcsolódó identitása már kevésbé intenzív.19 Ha ezt az elméletet vesszük alapul, akkor az Európai Duna Régió Stratégia azért is megfelelő kezdeményezés a részt vevő tagállamok közös identitásának a kialakításához, mert a Duna menti emberek azonosulásához egy közös területi referenciapontot határoz meg, a közös folyót, amely országhatárokon átnyúló, de nem olyan távoli egységet képvisel, amely mind a huszonhét tagállamot magában foglalná. Itt azonban lényeges megjegyezni, hogy a Duna Stratégia kibővítése az eredeti hét államról tizennégyre a közösség „elképzelhetőségének” és „közelségének” az érzését az identitásépítés szempontjából je lentősen rontotta, hiszen a tizennégy tagú makrorégió az egyéntől ismét túlságosan távol lévő és heterogén közösséget képviselhet. Ez utóbbi következménye, hogy a tagok az Európai Duna Régió Stratégia ernyő koncepciója alatt keresik azokat a térbeli és társadalmi közösségeket, amelyek még elég közel vannak ah hoz, hogy megtestesítsék Duna-völ gyi identitásuk lényegét. Más szerzők úgy gondolják, hogy nem a területi közelség, hanem a funkcionalitás határozza meg azt, hogy melyik identitáselem aktivizálódik és kerül egy adott mindennapi szituációban előtérbe.20 Ha ezen elméletek alapján próbáljuk a most létre jövő Dunavölgyi identitást értelmezni, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy területi megközelítés mellett a kulturális alapú identifikációnak is legalább olyannyira lehet relevanciája.
Duna-völgyi identitásépítés
A Duna Stratégia létrehozásának ötlete az integrációs intézményeken kívülről, tagállami kezdeményezésre, Ulm városából érkezett, és az EDRS ma már uniós stratégia, amely az EU–2020 részét is képezi, és deklaráltan az EU gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának az erősítéséhez hivatott hozzájárulni.21 Ahhoz, hogy a Duna-völgyi identitásépítő stratégia valós szerepét értelmezni tudjuk, szükséges azt is megérteni, hogy valójában hol a helye és mi a szerepe az identitásépítésnek az elfogadott stratégiában és a cselekvési tervben.
Az elfogadott Európai Duna Régió Stratégia már a dokumentum elején rögzíti az egyénekre fókuszáló szemléletét azzal, hogy kimondja „A Duna régióban összeköttetést kell teremteni az emberek, az ötleteik, illetve a szükségleteik között”, vagyis el kell érni és be kell vonni az uniós egyéneket.22 A stratégia négy fő pillérre épül. Az első célkitűzés a Duna régió összekapcsolása a többi régióval, amely magában foglalja a mobilitás fejlesztését, a fenntartható energiahasználat ösztönzését, valamint a kultúra és az idegenforgalom népszerűsítését. Ezt követi a környezetvédelmi célkitűzés, amelybe beletartozik a vizek minőségének helyreállítása, a környezeti kockázatok kezelése, a biodiverzitás megőrzése. A cselekvési terv harmadik célkitűzéseként a jólét és a prosperitás megteremtését fogalmazták meg, amely a kutatási kapacitás növelését, az oktatás és az információs technológiák fejlesztését, a vállalkozások versenyképességének támogatását, valamint az emberi erőforrásba és képességekbe való befektetés ösztönzését takarja. Végül a negyedik, a Duna régió megerősítésének célkitűzése a szer vezett bűnözés leküzdése érdekében tett közös erőfeszítéseket foglalja magában.23 A Duna-völgyi identitás fogalma az elfogadott stratégia szövegében ugyan nem jelenik meg, az első és harmadik pillér célkitűzéseihez azonban közvetlenül kapcsolódik. Az első pillérben a Duna mentén létrehozandó közös kulturális projektek és turizmus révén a Duna régió márkanévvé válásának célját fogalmazták meg. A harmadik pillérben az egyének mindennapi életét közvetlenül érintő oktatás- és foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseket rögzítettek. Itt is megjelenik ugyanakkor az a szemlélet, hogy a megoldásoknak helyi szinten, az emberekhez a lehető legközelebb kell megszületniük, például abban a megfogalmazásban is, hogy „Az embereknek lakóhelyük közelében kell lehetőségekhez jutniuk.”
2011. február 3-án az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa, Johannes Hahn a fenti négy pillér alá tartozó tizenegy prioritási terület koordinációját az EDRS tizennégy részt vevő tagállama között osztotta fel.
1. táblázat: Az EDRS prioritásai és koordinátorországai
A Duna-völgyi identitásépítés szempontjából lényeges, hogy a fenti pillérek alá tartozó tizenegy prioritási terület koordinációját mely tagállamok és milyen hatékonyan látják majd el. Az EDRS sikeressége ugyanis a megvalósítás hatékonyságán múlik. A kultúra és az idegenforgalom, valamint az emberek egymással való kapcsolatteremtésének előmozdítása koordinációja például Románia és Bulgária, a tudásalapú társadalom kialakításának koordinációja (a kutatás, oktatás és az információs technológiák segítségével) Szlovákia és Szerbia, az emberi erőforrásba és képességekbe való befektetés megvalósításának koordinációja Ausztria és Moldova feladata lesz. Magyarország a Duna-völgyi identitás létrehozásához csak közvetve kapcsolódó feladatok koordinációjában kap szerepet: a fenntartható energia használatának ösztönzése (Cseh Köztársasággal együtt); a vizek minőségének helyreállítása és megőrzése (Szlovákiával együtt); környezeti kockázatok kezelése (Romániával együtt) tartozik a hazánk által koordinált kiemelt célkitűzések közé.25
Ma már számos együttműködési és projektterv áll készen, amelyek mind ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a dunai makrorégió életre keljen. Ez azonban csak akkor tör ténik meg, ha az európai uniós polgárok is aktivizálódnak. Következésképpen az EDRS célkitűzései csak akkor valósíthatók meg, ha a Duna mentén élő emberek tudatában is változás tör ténik, vagyis létrejön az itt élők közösségi azonosságtudata. Ez talán az egyik legnagyobb kihívás, hiszen az egyénekben felépíteni a bizalmat, kialakítani egy úgynevezett „Duna-tudatosságot”, és lebontani a régióban meglévő tör ténelmi, vallási, politikai és mentális elválasztó határ vonalakat nem lehetséges egyik napról a másikra. Éppen ezért úgy vélem, hogy a Duna-völgyi identitásépítés és a Du na-völgyi azonosulás létrejöttének ösztönzése a stratégiában megfogal mazottnál kiemeltebb szerepbe kell, hogy kerüljön.
A környezetvédelem fókuszba állítása is hasonló szinergiát eredményezhet ...
A Duna-völgyi identitás tehát mind a négy pillérnek alapeleme, erősítője, és egyben az egyes prioritások alá rendelt fejlesztési területeket összekötő kapocs is. Például amennyiben a vízi és szárazföldi közlekedési útvonalak fejlesztésében sikerül a Duna régiónak egy valóban makroregionális együttműködést megvalósítani, ez jelentősen hozzájárulhat a Duna-völgyi identitás kialakításához is, ugyanis az egyéni mobilitás az identitássztereotípiák lebontásának és újak építésének egyik legfontosabb eszköze amiatt, hogy az uniós polgárok által közvetlenül érzékelhető előnyöket hordoz.26 A környezetvédelem fókuszba állítása is hasonló szinergiát eredményezhet, hiszen szintén az emberek mindennapjait, egészségét és jövőjét érintő kérdésekről van szó. Ugyanakkor e területen számos ellentmondás is adódhat, legfőképpen a gazdasági érdekek és környezetvédelmi szempontok ütközéséből fakadóan, amely annál élesebben jelentkezik majd, minél nagyobb különbségek mutatkoznak az egyes tagok gazdasági fejlettségében.
Duna mentén élők „képzelt közössége”
A Duna makrorégió, amelyhez a folyó vízgyűjtő területét is beleértve mintegy 800 000 négyzetkilométernyi terület és 100 milliós lakosság tartozik, hatalmas, heterogén régió. A Duna régióban részt vevő államok között vannak az Európai Unió úgynevezett „régi tagállamai”, és nem mellesleg legnagyobb nettó befizetői (Németország, Ausztria), 2004-ben csatlakozott posztszocialista tagállamok (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Bulgária, Románia, Szlovénia), a hamarosan taggá váló Hor vátország, és uniós tagságra vágyakozó, potenciális tagjelöltek (Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina), illetve olyan kelet-európai államok is, melyeknek a közeljövőben valószínűleg nem kínál fel teljes jogú tagságot az EU (Ukrajna, Moldova). Vallás alapján élnek itt katolikusok, protestánsok, evangélikusok és ortodoxok, de az itt élők etnikai értelemben is rendkívül heterogén népességet alkotnak. A Duna makrorégió, a huntingtoni civilizációs fogalmat használva, nem csupán a nemzeti, de a civilizációs határokat is átszeli.27
Vajon hogyan konstruálható Duna-völgyi identitás egy ennyire heterogén térségben? Valószínűleg egy egységes, és az itt élők meglévő kötődései (lokális, régiós, nemzeti, európai) helyébe lépő Duna-identitás kialakítása utópia. Az identitásépítés stratégiájának tehát arra kell irányulni, hogy az itt élők többszintű identitásstruktúrájában megjelenjen és megerősödjön a Dunához kötődő identitáselem is. Ehhez két irányból vezethet az út: egyrészt a kisebb területi egységek felől, valamint a kultúra és a (nem feltétlenül területi egységhez is kötődő) kulturális közösségek felől.
A túl nagy szervezetek, a túl bonyolult és hierarchikus társadalmi struktúrák ugyanis nem teszik lehetővé azt, hogy hatni lehessen az identitásformálás folyamatára. Elég közel kell lenni az egyénhez ahhoz, hogy az identitásformálás hatékony lehessen. A Duna-identitás akkor töltődhet meg valódi tartalommal, ha az identitásépítés stratégiája megtalálja e kisebb területi vagy területtől független, kulturális közösségeket, melyeken keresztül elérheti az egyéneket is. Ez utóbbi eddig nem kapott elegendő figyelmet, pedig könnyen belátható, hogy akár egy művészeti fesztiválsorozat, vagy egy téma köré szerveződő virtuális közösség, illetve egy sportesemény is integráns része lehet a Duna-völgyi identitásépítésnek.
Így a helyi és regionális önkormányzatokat fontos szereplők lesznek az Európai Duna Régió Stratégia végrehajtásában. A gazdasági szférában a kis- és középvállalkozások kerülnek a kapcsolat- és hálózatépítési stratégia célkeresztjébe. Úgy gondolom, hogy a Duna-identitás létrehozásának a fentieken túl a civil szervezetek, oktatási, kulturális és művészeti intézmények, valamint a média is kulcsszereplői. Nem elég, ha fe lülről kitalálják a különböző programokat, azokat alulról, az érintett állampolgárok ötletei alapján, hozzájárulásával és aktív részvételével kell megvalósítani. A civil társadalom bevonása a Duna makrorégió közösségi életébe elengedhetetlen. Ennek jegyében jelenleg kialakulóban van a Duna menti civil szervezetek hálózata.28 Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a civil szféra működése a posztszocialista államokban számos anomáliát mutat, amely nehézségeket okozhat a polgárok Duna-völgyi identitásának megteremtésében is.
Az identitás társadalmi létünk állandóan és dinamikusan változó kategóriája. Ennek ellenére a különböző korcsoportoknál eltérő mértékben lehet hatni az identitásformálásra. A Duna-völgyi identitásépítő stratégiának, a célcsoportokat tekintve, elsőként a fiatalokat kell megcélozni, hiszen ez az életkor az, amikor leginkább hatni lehet az egyének azonosságtudatára.
Az eszközrendszert tekintve, a Duna-völgyi identitás kialakításának és erősítésének két egymást erősítő pilléren kell nyugodnia: a kulturális politikán és a kommunikáción.
A kultúra a közösségi identitás alapja, jelképezi azt, ahogy az emberek gondolkodnak, viselkednek, cselekszenek. A magas kultúra művészeti alkotásai és a popkultúra termékei is a kultúra részei, melyek jelképezhetik az egész közösség vagy a közösség egy kisebb csoportjának az összetartozását. Amennyiben a makrorégióban létrejönne egy közös kulturális tér, ez megfelelő alapja lehetne a Duna-régió mint „képzelt közösség” kialakulásának is.
Az oktatás a kultúrán belül több szempontból is kiemelt területe az identitásépítésnek. Bár komparatív kutatási adatok nem ismertek, valószínűsíthető, hogy a tizennégy tagállam általános iskolás tanulói nem rendelkeznek mély tudással a környező, szintén a Duna régióhoz tartozó tagállamok múltjáról, kultúrájáról, és ezért nem is látják a történelmük összefonódottságát és a sorsközösségük múltbéli elemeit sem. A „Duna-dimenzió” bevezetése a közoktatásban, különösen a történelem és földrajz, valamint környezetismeret oktatásában az első lépés lehetne e felé. A felsőoktatásban és a kutatásban a már létező akadémiai hálózatot kellene újraéleszteni és a kapcsolatokat intenzívebbé tenni; a tanári, kutatói és hallgatói mobilitást pedig élénkíteni, például az uniós Erasmus-program mintájára egy Duna menti mobilitás programot megvalósítani. A személyes élmény, tapasztalat ugyanis helyet csinálhat egy új identitáselemnek az egyén identitásstruktúrájában, amely hozzájárulhat a korábbi prekoncepciók lebontásához és új, pozitív sztereotípiák kialakításához.
Elsőként a Duna régiót kell erős márkává építeni ...
A turizmus a kulturális pillér részeként szintén katalizátora le het az identitásépítésnek. A Duna menti emberek mindennapi életének, szokásainak, népi tradícióinak, mítoszainak, történelmi örökségének a megismerése igazán csak személyes élményeken keresztül lehetséges. A történelmi nevezetességek, várak, tornyok és világörökségi helyszínek pedig mind a Duna-identitás szimbólumaivá avanzsálhatnak.
Az identitásépítés eszközeinek másik pillére a kommunikáció. Elsőként a Duna régiót kell erős márkává építeni, és kommunikációs eszközökkel az ismertségét növelni. Ehhez persze frappáns, egyedi imázsépítés szükségeltetik, amely releváns üzenetekkel szolgál a mindennapi polgárok számára is.
A dunai makrorégió azonban csak akkor lesz egy valós tartalommal bíró „képzelt közösség” az itt élők számára, ha azok, akik a konstruálás folyamatának résztvevői, elérik az állampolgárokat. Anderson tézisét alkalmazva, a közszereplők, újságírók, szerkesztők, bloggerek, riporterek mind e véleményvezérek közé tartoznak.
Végezetül érdemes röviden szót ejteni Duna-völgyi identitás létrejötte kapcsán felmerült nehézségekről. Európa és az európai nemzetek számára az öndefiníció mindig is másoktól, más nemzetektől való különbözőség függvényében alakult ki. Az európai uniós azonosságtudat is így formálódott, még akkor is, ha minden egyes csatlakozási hullám az európai identitás újraértelmezését eredményezte. A közösség határainak a kijelölése az egyén számára egy viszonylag konkrét fogalom: vagyis az, hogy ki tagja és ki nem tagja a közösségnek. A Duna Stratégia azzal, hogy nem uniós tagállamok számára is nyitott, differenciáltabbá teszi a másság koncepciót, és bizonytalanná a közösség határainak a kijelölését. Ennek egyik mellékhatása lehet az is, hogy az egyén számára is nehezebb az öndefiníció.
A térség etnikai sokszínűsége és az egyes államok közötti ellentétek szintén gátjaivá válhatnak az identitásépítésnek. A Duna-völgyi identitás létrejöttének gátja lehet továbbá a részt vevő államok különböző aspirációja is. A tizennégy tagállam között ugyanis vannak olyan új nemzetállamok, amelyek nemrég fejezték csak be – ha egyáltalán befejezték – az új állam létrejöttéhez kapcsolódó nemzeti identitásépítést (Szlovákia, Csehország, Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina), de olyan is akad közöttük (Montenegró), amely újonnan elnyert függetlensége miatt csak nemrég kezdett hozzá a nemzetépítéshez. Várható, hogy ezekben a tagállamokban a makroregionális kooperáció előnyeit még inkább a nemzeti érdekek függvényében ítélik majd meg.
Összegzés
Az Európai Duna Régió Stratégia megvalósítása épphogy csak elindult. Így a Duna mentén élők közös kollektív identitásának létrejötte egyelőre csak elképzelés. Amennyiben azonban a stratégia megvalósításának első pozitív jeleit a tizennégy részt vevő államban élő egyének is érzékelik majd, ez lehetőséget teremthet arra, hogy szorosabb kötődés alakuljon ki közöttük. E folyamat azonban hosszú időt vesz igénybe, és ahogy e tanulmányból is kiderült, ebben mind a felülről kitalált és létrehozott programoknak, kezdeményezéseknek, mind az alulról történő építkezésnek létjogosultságuk van. A Duna-völgyi identitásnak a polgárok többes identitásstruktúrájában a már meglévő lokális, régiós, nemzeti és európai identitáselemek mellett, illetve között van a helye, tehát nem várható hogy bármelyik meglévő kötődés helyébe lépne. A tizennégy tagot számláló Duna makrorégió túl hatalmas és heterogén térség ahhoz, hogy közvetlenül elérje az itt élőket, ezért az identitásépítés stratégiája csak kisebb területi egységeken, valamint kulturális közösségeken keresztül valósulhat meg.
1 A tanulmány A többszintű kormányzás új formái az Európai Unióban című, OTKA 81 553 számú kutatási projekt támogatásával íródott.
2 Lásd www (Letöltés: 2011. augusztus 23.)
3 Ebben a tanulmányban elsősorban az Európai Duna Régió Stratégia elnevezést használom, de a magyar szakirodalomban ugyanúgy használatosak a Duna Régió Stratégia és Duna Stratégia elnevezések.
4 Instrument for Pre-Accession Assistance (IPA), Előcsatlakozási Támogatási Eszköz, mely 2007 óta áll a tagjelöltek rendelkezésére, és helyettesíti a korábbi PHARE, a PHARE CBC, az ISPA, a SAPARD és a CARDS támogatásokat.
5 A JEREMIE: Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises (mikro-, kisés középvállalkozásokat támogató közös európai források), az Európai Bizottság által az Európai Beruházási Alappal (EBA) közösen létrehozott kezdeményezése. Lásd www (Letöltés: 2012. február. 24.)
6 A JASPERS: Joint Assistance to Support Projects in European Regions. Az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW) partnersége. Technikai segítségnyújtási eszköz annak a tizenkét EU-tagállamnak, amelyek 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakoztak az EU-hoz. Lásd www (Letöltés: 2012. február. 24.)
7 JESSICA: Joint European Support for Sustainable Investment in City Areas (fenntartható városfejlesztési beruházásokat támogató közös európai kezdeményezés), az Európai Bizottság által az Európai Beruházási Bankkal (EBB) és az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával (CEB) együttműködve létrehozott kezdeményezés. Lásd www (Letöltés: 2012. február. 28.)
8 A LIFE+ program olyan projekteket finanszíroz, amelyek hozzájárulnak a környezetvédelmi politika és jogszabályok kidolgozásához és végrehajtásához. www
9 A dunai megbékélés apostola. Jászi Oszkár nemzetiségpolitikai gondolatai. Európai Utas, www (Letöltés: 2011. augusztus 23.)
10 Ilyen volt az ún. Közép-európai Kezdeményezés, mely Olaszországon, Ausztrián és Jugoszlávián kívül eleinte csak Magyarországot foglalta magában, de 1989-ben csatlakozott hozzá Lengyelország és Csehszlovákia is. Szubregionális együttműködés volt az 1991 óta működő Visegrádi Együttműködés is, amely Magyarország, Lengyel ország és Csehszlovákia tagságával indult, majd több régiós ország is csatlakozott hozzá.
11 Az ún. funkcionális makrorégió fogalmát lásd Ágh Attila: Danube Strategy as a challenge of globalized locality (glocality). The Europeanization of a Functional Macro-Region in the Danube Valley. In: Europeanization of the Danube Region: The Blue Ribbon Project. Eds.: Attila Ágh, Tamás Kaiser, Boglárka Koller, Blue Ribbon Research Centre, King Sigismund College, Budapest, 2010, 13–40. o.
12 Kevesen tudják, de például a franciák nemzeti ünnepe, július 14. is egy konstruált nemzeti szimbólum. 1880-ban a köztársasági küldöttek választották ki számos más lehetőség közül, és döntöttek úgy, hogy a Bastille lerombolásának (1789. július 14.) a napja lesz a franciák új nemzeti ünnepe. Koller Boglárka: Nemzet, identitás és politika Európában. L’Harmattan–Zsigmond Király Főiskola, Budapest, 2006, 106. o.
13 Invention of Tradition. Eds.: Eric Hobsbawm, Terence Ranger, Cambridge University Press, 1983, 14. o
14 Benedict Anderson: Imagined Communities, Reflections on the Origin and Spread of Nationalism. Revised Edition, Verso, 1991, 6. o.
15 Anthony D. Smith: National Identity and the Idea of European Unity. In: The Qestion of Europe. Eds.: Peter Gowan, Perry Anderson, The Question of Europe, Verso, 1997.
16 Thomas Risse: Neofunctionalism, European identity and the puzzles of European. Integration. Journal of European Public Policy, 12 (2), 2005, 291–309. o.
17 Ez volt a 18–19. századi uralkodó nézet.
18 Az identitásháló modellről lásd Koller Boglárka: A posztnemzeti identitásstruktúra dinamikus modellje. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, PhDdisszertáció, 2004.
19 Jose Miguel Salazar: Social Identity and National Identity. In: Social Identity. Eds.: S. Worchel, J. F. Morales, D. Paez, J. C. Deschamps, Sage Publications, London, 1998.
20 Lásd Konrád György: A sokemeletes tudat. Európai Szemle, 1997/3., vagy Koller Boglárka: Nemzet, identitás és politika Európában. L’Harmattan Kiadó–Zsigmond Király Főiskola, Budapest, 2006.
21 Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó stratégiája. COM(2010) 715 végleges, Brüsszel, 2010. 12. 8. www (Letöltés: 2011. augusztus 23.)
22 Uo.
23 Uo.
2 Lásd www (Letöltés: 2011. augusztus 23.)
3 Ebben a tanulmányban elsősorban az Európai Duna Régió Stratégia elnevezést használom, de a magyar szakirodalomban ugyanúgy használatosak a Duna Régió Stratégia és Duna Stratégia elnevezések.
4 Instrument for Pre-Accession Assistance (IPA), Előcsatlakozási Támogatási Eszköz, mely 2007 óta áll a tagjelöltek rendelkezésére, és helyettesíti a korábbi PHARE, a PHARE CBC, az ISPA, a SAPARD és a CARDS támogatásokat.
5 A JEREMIE: Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises (mikro-, kisés középvállalkozásokat támogató közös európai források), az Európai Bizottság által az Európai Beruházási Alappal (EBA) közösen létrehozott kezdeményezése. Lásd www (Letöltés: 2012. február. 24.)
6 A JASPERS: Joint Assistance to Support Projects in European Regions. Az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW) partnersége. Technikai segítségnyújtási eszköz annak a tizenkét EU-tagállamnak, amelyek 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakoztak az EU-hoz. Lásd www (Letöltés: 2012. február. 24.)
7 JESSICA: Joint European Support for Sustainable Investment in City Areas (fenntartható városfejlesztési beruházásokat támogató közös európai kezdeményezés), az Európai Bizottság által az Európai Beruházási Bankkal (EBB) és az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával (CEB) együttműködve létrehozott kezdeményezés. Lásd www (Letöltés: 2012. február. 28.)
8 A LIFE+ program olyan projekteket finanszíroz, amelyek hozzájárulnak a környezetvédelmi politika és jogszabályok kidolgozásához és végrehajtásához. www
9 A dunai megbékélés apostola. Jászi Oszkár nemzetiségpolitikai gondolatai. Európai Utas, www (Letöltés: 2011. augusztus 23.)
10 Ilyen volt az ún. Közép-európai Kezdeményezés, mely Olaszországon, Ausztrián és Jugoszlávián kívül eleinte csak Magyarországot foglalta magában, de 1989-ben csatlakozott hozzá Lengyelország és Csehszlovákia is. Szubregionális együttműködés volt az 1991 óta működő Visegrádi Együttműködés is, amely Magyarország, Lengyel ország és Csehszlovákia tagságával indult, majd több régiós ország is csatlakozott hozzá.
11 Az ún. funkcionális makrorégió fogalmát lásd Ágh Attila: Danube Strategy as a challenge of globalized locality (glocality). The Europeanization of a Functional Macro-Region in the Danube Valley. In: Europeanization of the Danube Region: The Blue Ribbon Project. Eds.: Attila Ágh, Tamás Kaiser, Boglárka Koller, Blue Ribbon Research Centre, King Sigismund College, Budapest, 2010, 13–40. o.
12 Kevesen tudják, de például a franciák nemzeti ünnepe, július 14. is egy konstruált nemzeti szimbólum. 1880-ban a köztársasági küldöttek választották ki számos más lehetőség közül, és döntöttek úgy, hogy a Bastille lerombolásának (1789. július 14.) a napja lesz a franciák új nemzeti ünnepe. Koller Boglárka: Nemzet, identitás és politika Európában. L’Harmattan–Zsigmond Király Főiskola, Budapest, 2006, 106. o.
13 Invention of Tradition. Eds.: Eric Hobsbawm, Terence Ranger, Cambridge University Press, 1983, 14. o
14 Benedict Anderson: Imagined Communities, Reflections on the Origin and Spread of Nationalism. Revised Edition, Verso, 1991, 6. o.
15 Anthony D. Smith: National Identity and the Idea of European Unity. In: The Qestion of Europe. Eds.: Peter Gowan, Perry Anderson, The Question of Europe, Verso, 1997.
16 Thomas Risse: Neofunctionalism, European identity and the puzzles of European. Integration. Journal of European Public Policy, 12 (2), 2005, 291–309. o.
17 Ez volt a 18–19. századi uralkodó nézet.
18 Az identitásháló modellről lásd Koller Boglárka: A posztnemzeti identitásstruktúra dinamikus modellje. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, PhDdisszertáció, 2004.
19 Jose Miguel Salazar: Social Identity and National Identity. In: Social Identity. Eds.: S. Worchel, J. F. Morales, D. Paez, J. C. Deschamps, Sage Publications, London, 1998.
20 Lásd Konrád György: A sokemeletes tudat. Európai Szemle, 1997/3., vagy Koller Boglárka: Nemzet, identitás és politika Európában. L’Harmattan Kiadó–Zsigmond Király Főiskola, Budapest, 2006.
21 Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó stratégiája. COM(2010) 715 végleges, Brüsszel, 2010. 12. 8. www (Letöltés: 2011. augusztus 23.)
22 Uo.
23 Uo.