¹  Zaicz Gábor, az idézett Etimológiai szótár főszerkesztője – aki egyik szerkesztője volt korábban az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen-nek – ezt írta (Etimológiai szótár, XI. o.): „Forrásként elsősorban A magyar nyelv történeti etimológiai szótárát és ennek német nyelvű változtatát (ez az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen; PB és VGy) használtuk […].”
²  www. – Source: Shorter Oxford Dictionary, 3rd edition. – Tájékoztató jellegről azért beszélünk, mert nem vizsgáltuk meg, hogy az „ismeretlen eredetű” szavak kigyűjtésének módszere különbözik-e az angol és a magyar nyelvű mintában.
³  A Kenesei István által szerkesztett A nyelv és a nyelvek kötetben (Negyedik kiadás, Corvina, Budapest, 2000, 139. o.) a következő statisztika szerepel – a statisztika forrásának megadása nélkül – szavaink eredetének megoszlásáról: „21% finnugor, 20% szláv, 9,5% török, 11% német, 6% latin és görög, 2,5% újlatin, 1% egyéb, 30% bizonytalan eredetű.” – Ennek a statisztikának a szempontjai részben különböznek attól, melyet javasolunk. – Figyelemre méltó, hogy ebben a statisztikában a „bizonytalan” csoport lényegesen nagyobb, mint az általunk talált „ismeretlen” és „bizonytalan” eredetű szavak összege (n=20%). Feltételezhető, hogy az idézett statisztika szerinti nagyobb számarány – legalábbis részben – az „ismert” blokkokon belül mégis megjelenő „bizonytalanság”-okból adódik. – Gerstner Károly szerint, aki az EWU egyik szerkesztője volt, az EWU-ban „a címszavak mintegy 9%-a lehet ismeretlen eredetű” (Gerstner Károly: A magyar nyelv szókészlete. In: Magyar nyelv. Főszerk.: Kiefer Ferenc, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006, 437-480. [476. o.]).
⁴  Az osztályozás komplex problematikájával kapcsolatban vö. Arisztotelész felfogását a „kategoriák”-ról; erről alapos tájékoztatást ad például Klaus Oehler (Aristoteles: Kategorien. Übers. und erläut. v. Klaus Oehler. Aristoteles: Werke in Deutscher Übersetzung. Band 1, Teil 1. Akademie Verlag, Berlin, 1984), valamint a Pierre Aubenque szerkesztésében megjelent Concepts et catégories dans la pensée antique c. könyv (J. Vrin, Paris, 1984). – Vö. továbbá: Émil Benveniste: Catégories de pensée et catégories de langue (1958). In: Uő: Problčmes de lingustique générale. (Vol. 1.) Gallimard, Paris, 1966, 63-74. o. – Michel Foucault: Les mots et les choses. Gallimard, Paris, 1966. – Apprehension. Das sprachliche Erfassen von Gegenständen. Teil I: Bereich und Ordnung der Phänomene. Hg.: Hansjakob Seiler, Christian Lehmanns, Gunter Narr, Tübingen, 1982; Hansjakob Seiler: Apprehension. Language, object and order. Part III: The universal dimension of apprehension. Gunter Narr, Tübingen, 1986. – Gerstner Károly (A magyar nyelv szókészlete. I. k., 439–440. o.) három kronológiai csoportba sorolja az „ősi örökséget” képviselő szavainkat. A három csoport „fogalmi köre” egymástól szám szerint különbözik, és egymást csak részben fedi át. Az uráli korra vonatkozólag 7, a finnugor korra vonatkozólag 9, az ugor korra vonatkozólag 6 „fogalmi kört” sorol fel Gerstner Károly. Az egyes „fogalmi körök”-et egyenként 1–9 példával illusztrálja. – Ennek az osztályozásnak az általunk adott osztályozással való összehasonlítása meghaladja jelenlegi írásunk terjedelmét.
⁵  A javasolt eljárás tulajdonképpen konstruktum-validálás. – Vö. Pethő Bertalan: Teorematikus tesztelés: korszerű általános követelmény. In: Uő: Technikai javaslatok pszichológiai tesztek alkotására és a vizsgálatok lefolytatására. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974, 89–115. o.
⁶  Cliff Goddard: The search for the shared semantic core. In: Meaning and universal grammar. Vol. I: Theory and empirical findings. Ed.: Cliff Goddard, Anna Wierzbicka, John Benjamins Publ., Amsterdam, Philadelphia, 2002, 5–40. (14. o.) – A (valószínű) szemantikai prímek részletes elemzésére vonatkozólag vö. Anna Wierzbicka: Semantics. Primes and universals. Oxford University Press, Oxford, New York, 1996.
⁷  Nem csekély meglepetéssel olvastuk írásunk anonim lektorának a bírálatában – akit írásunk egyik anonimitását megőrízni kívánó nyelvész lektora kért fel a bírálatra , hogy az illető mint „etimológus, lexikológus és szótáríró” nyilvánítson szakszerű véleményt –, hogy amit mi circulus vitiosus-ként tártunk fel, az szerinte nem circulus vitiosus, hanem olyan nyelvészeti módszertani elv, mely szerint (ez tűnik ki az illető részletes fejtegetéséből) az ESZM, sőt már az EWU szerkesztői is eljártak. Idézünk az érveléséből: „Ha egy szóban reálisan (akár biztosan, akár csak valószínűséggel) képzőelemeket lehet kielemezni, az adott szóalak (mely általában szótári szóként ismert) összességében már átkerül a belső keletkezésű, tehát ismert etimológiájú szavak csoportjába. Az, hogy egy-egy ilyen szónak a morfológiai töve milyen eredetű, már másodlagos kérdés.[…] Mert bizony igaz az, hogy ťegy származékszó eredetét származék-volta igazoljaŤ – az ütöget szó képzőt tartalmaz, tehát származékszó, vagyis egy tőből és egy képzőből a magyar nyelvben létrejött szótári szóról van szó: azaz ismert az etimológia. És ilyen összefüggésben valóban nem számít az, ťhogy amiből származik, az ismert-e, vagy nemŤ. Ezen a helyzeten a fölírt szillogizmus sem változtat, és nincs szó circulus vitiosusról sem: csupán módszeresebb, a morfológiát és szemantikát egyforma súllyal kezelő etimológiai szemléletről van szó.” – Véleményünk szerint ha ez valóban tudatos módszer volt az ESZM, sőt már az EWU szerkesztésekor, akkor az „ismeretlen eredetű”-ként nyilvántartott szavak számának redukálása nem véletlenül történt, hanem szándékosan, ami véleményünk szerint tudatos megtévesztő eljárás.
⁸  Írásunk anonim lektora a többszörös eredet hipotézisével kapcsolatban a következő kemény elítélést fogalmazza meg: „Az etimológiai-szótörténeti elmélet és módszer ismeretének teljes hiányára utal az az elvárás, hogy az ősi (alapnyelvi) eredetű szavak közé ne csak az uráli, finnugor és ugor korból eredeztethető szavak, hanem más eredetű (vagy ismeretlen eredetű) szavak is besorolást nyerjenek. Ez olyan szakmai képtelenség, mintha egy zoológus a kutyák csoportjába sorolná a zebrát. Hasonlóképpen súlyos tévedés azt állítani, hogy a magyar nyelv bizonyított eredete megengedhetné ennek az eredetnek az esetleges többrétűségét. Ahol többrétűség, sőt sokrétűség van, az a magyar szókészlet eredetbeli összetétele, aminek jól kitapintható történelmi, társadalmi és műveltségi okai vannak. De tudjuk: a nyelv nem azonos a szókészlettel.” – Ellenvéleményünket három pontban jelezzük: a) Részünkről ezúttal sem „elvárás”-ról van szó, hanem csupán felvetésről; b) Valamely bizonyított eredet önmagában nem zárja ki az eredet többféleségét, hacsak nem sikerül kizárni azt, hogy fennáll az eredet többféleségének a lehetősége (például az a hipotézis, mely szerint a japán nyelv egyfelől „ázsiai”, másfelől „óceániai” eredetű, a nyelvészeti szakmában előforduló kettős eredet felvetése; egyébként 2010. 05. 04-én a Google a „multiple genesis” kereső-szópárra „kb. 42 500 000 találat”-ot jelzett); c) Véleményünk szerint a nyelv vs. szókészlet szembeállítás addig a határig (visszakövetkeztetve) találó („érvényes”), ameddig a szintaxis keletkezésének kérdése fel nem merül. Nyilvánvaló ugyanis, hogy szintaxis nem keletkezik valaminő, „minimális” szókészlet – szemantika – nélkül (a probléma hasonló dallam vs. harmonia viszonyának kérdésével, mellyel kapcsolatos nevezetes vita zajlott Rameau és Rousseau között, történetesen, persze egyáltalán nem véletlenül a „nyelv eredetének” legújabb időkig eleven kérdésével összefüggésben; vö. Pethő Bertalan: Előmérkőzések posztmodern csatározásokhoz. Platon, Budapest, 1995, 98. skk. o.). – Ami a „főáramú” vs. „alternatív” nyelvészeti vonulatot illeti, a párbeszéd egyik akadályát figyelhetjük meg „az etimológiaiszótörténeti elmélet és módszer ismeretének” abban a kisajátításában, melyben a kisajátító hibázásai a vélt egyetlen igazságnak számítanak.
⁹  A „főáramú” és az „alternatív” nyelvészet, illetve nyelvészek megkülönböztetését néhány más területen bevett szembeállítás mintájára használjuk. Emlékeztetünk például arra, hogy a nyugati orvoslásban alternatív gyógyításnak számít többek között az akupunktúra, a homeopátia, és részben a természetgyógyászat. Ami az akupunktúrát illeti, Kínában a főáramba tartozott, és tartozik a legutóbbi időkben is. A természetgyógyászat megítélése viszont változik mind történelmileg, mind jellege szerint. Sok gyógyszer, amelyik a főráamú orvoslás része volt és/vagy ma is az, a növényeket és növénykivonatokat alkalmazó „népi gyógyászat”-ból származik. Ilyen például az a glikozida, amelyik a népi gyógyászatban szívbetegségek kezelésére használt egyik gyűszűvirágfajta (Digitalis officinalis) kivonata. A főáram megosztottsága és történetisége szintén demonstrálható ezen a glikozidán. Az 1920–30-as években a budapesti Egyetem egyik belgyógyászati klinikáján megbuktatták azt a diákot, amelyik azt mondta a vizsgán a digitáliszról, amit a másik belgyógyászati klinikán tanítottak. Az utóbbi évtizedekben pedig már nem használják. A homeopátia megítélése viszont történelmileg nem igen változott; alternatív gyógymód volt és maradt, csupán a marginalizációja lett kifejezettebb. – Másféle a „főáramú” vs. „alternatív” megosztottság, és ennek történelmi változása, például a közgazdaságtanban és a régi írások megfejtésében. Az előbbi nagy vonalakban közismert, ezért csak az utóbbira említünk egy példát. A Krétán talált, több mint háromezer éves, „lineáris B”-nek nevezett írásra vonatkozólag a szakértőknek többféle, egymástól határozottan különböző elmélete, illetve hipotézise volt. Csupán egy dologban értettek egyet: a lineáris B bizonyosan nem görög nyelvű. Egy „alternatív” nyelvész fejtette meg, hogy bizony görög, és ez a felfedezés átalakította a görögség korai történelmére vonatkozó ismereteket.
¹⁰  „Isten” szavunkat a TESZ „bizonytalan eredetű”-nek véleményezi, majd így folytatja: „Talán származékszó: az ős főnév {TESZ: „ősi örökség a finnugor korból”} eredetibb, is alakváltozatából keletkezhetett […].” Rédei Károly (Über die Herkunft des ungarischen Wortes isten, „Gott”. Linguistica uralica [Tallinn] 32, 1996, 283–288. o.) ellenben a perzsa iπtán-ból eredezteti. Az ESZM valószínűleg erre utal (forrás megjelölése nélkül), miután szócikkét így kezdi: „Valószínűleg származékszó, melynek alapszava az ős régi nyelvi is alakváltozata lehet. […]”: „Újabban a magyar szót az irániból származtatják.” – Rédei Károly szófejtésének azonban valószínűleg sokkal nagyobb súlya van annál, mint ami az ESZM mellékes jellegű megjegyzéséből látszik. Ugyanis a nemzetközi szakértők közreműködésével szerkesztett „Az európai filozófiák szótárá”-ban egyedül az „isten” szó képviseli a magyar nyelvű filozofálást – innen vesszük ezt a példánkat –, mégpedig a Rédei által adott etimológiával. (Vocabulaire européen des philosophies. Dictionnaire des intraduisables. Dir.: Barbara Cassin, Le Robert, Seuil, Paris, 2004, 321–322. o.; a „Dieu” szócikk szerzője Rémi Brague, a Paris I-Panthéon Sorbonne, és a Müncheni Egyetem professzora.)