2009. november 5-én a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakmai vitát rendezett a Vállalkozásfejlesztési Főosztály megbízásából 2009 májusában elkészült két – a mikro-, kis- és középvállalatok (kkv-k) fejlődését vizsgáló – tanulmányról, valamint a minisztériumnak a kkv-k helyzetével foglalkozó 2008. évi jelentéséről. ¹ A vita megszervezői a rendezvénnyel célzottan a kkv-k növekedési lehetőségeire koncentráló szakmai párbeszédet kívántak teremteni. A megbeszélésen nagy számban vettek részt a meghívott kutatóintézetek képviselői, szakértők és a témában érintett, vagy az iránt érdeklődő civil résztvevők.

„A mikro-, kis- és közepes vállalatok növekedésének feltételei” című, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kereteiben készült tanulmányt dr. Papanek Gábor, a kutatás vezetője mutatta be.² Az elemzéseket megalapozó vizsgálatok azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy milyen lehetséges útjai, szakaszai vannak a kkv-k növekedésének, melyek a kkv-ket növekedésre késztető legfontosabb tényezők, illetve melyek a (gyors) növekedés korlátai. A tanulmány kitért továbbá a növekedési lehetőségek szektorális sajátosságaira, a további növekedés, illetve lefékezés tényezőinek vizsgálatára és a gyorsan fejlődő kkv-k potenciális állami támogatására. A kutatás a szakirodalmi és a sajtócikkek áttekintése mellett egy mintegy 400 vállalati vezetőre kiterjedő „minta” információira épült. A lekérdezésre többnyire telefonos interjúk keretében került sor, de néhány mélyinterjú is készült. Összehasonlító adatokkal legtöbbször a társaságiadóadatbázis feldolgozása szolgált, de a kkv-k támogatási módszereivel kapcsolatban a nemzetközi tapasztalatok is kínáltak.

A kkv-k növekedési útjainak, szakaszainak vizsgálata Birch (Birch, 1987) modelljét vette kiindulópontnak. Ez a vállalatokat növekedési ütemük alapján három csoportba sorolta, megkülönböztette a maximum 2-3 fős, nem növekvő „egereket” (amelyeket Vecsenyi János a magyar kkv-k többségének csekély méretére utalva hangyáknak nevez), a gyorsan³ változó, növekvő gazellákat, és a nagy, de lassan reagáló elefántokat.⁴ A gazellák fontosságára mutatott rá Drucker (Drucker, 1985) is, akinek a vizsgálatai szerint az elmúlt évtizedekben az USA-ban bővült a fiatal kkv-k gazdasági szerepe, több szektorban is egyes kkv-k néhány év alatt piacvezetőkké, a nemzetgazdaság növekedésének fő motorjaivá váltak, majd hasonló tendenciák jelentkeznek a többi fejlett gazdaságban, így Németországban és Ausztriában is. Úgy tűnik tehát, hogy korunkban a kkv-szektor jóval nagyobb jelentőséggel bír egy nemzetgazdaságban, mint azt eddig gondoltuk – lényeges megállapítás azonban az is, hogy e pozícióváltást csak a kkv-k kis hányadát kitevő gazellák fejlődést generáló szerepe alapozhatja meg. S ez a magyar gazdaságra is igaz. A KSH éves jelentései kimutatják például, hogy a közelmúltban a kkv-szféra adta a hazai GDP-növekedés jelentős hányadát. Egyoldalúnak ítélhetők tehát a szocialista nagyvállalatok szerepére vonatkozó korábbi nézetek is, s a nagy multinacionális cégek gazdaságot dinamizáló szerepére vonatkozó mai illúziók is.

A vizsgálat a vállalatokat életciklusuk fázisai szerint is elemezte. Kétségtelennek találta, hogy sok cég soha nem növekszik (Churchill–Lewis, 1983), de mások nagysága az ún. vállalati életgörbék által jellemzett módon változik. Autio (Autio, 1997) vizsgálatai szerint a cégek életútjának a kezdete is több részre szakaszolható: a vállalatok (a termék és technológia ötletének kialakulása után) általában kisméretűként születnek, majd egy hányaduk lassan növekedésnek indul. Sokból lesz közepes méretű, s ezt követően egyesekből nagyvállalat. A fejlett országokban, illetve a magyar gazdaságban szokásos életutak elsősorban a különböző pályákat befutó cégek arányaiban különböznek. Nálunk számos okból az indulást és a stabilizálódást követően a hozzávetőleges stagnálás tekinthető a messze leggyakoribb pályának. A hosszú ideig dinamikus kkv-k aránya a kívánatosnál és a fejlett országokban kialakultnál lényegesen kisebb. A GKM felmérése szerint évtizedünkben a hazai vállalatok mintegy 15%-a mindenkor gazella volt – sikereikről, sorsukról azonban sajnálatos módon alig van ismeretünk. ⁵ A GKI-vizsgálat szerint pedig a legtöbb kis hazai cég legfeljebb néhány évig növekedett gyorsan, kevésből lett közepes, s alig egy-kettőből igazi nagyvállalat.

A szakirodalmi szerzők álláspontja gyakran nem egyezik a kkv-ket növekedésre késztető, illetve gátló tényezők tekintetében. Gibrat ismert „törvénye” szerint a növekedés üteme nem függ a cég méretétől. Barney (Barney, 1991) a rendelkezésére álló erőforrások szerepét, Perren (Perren, 1999) a tulajdonos növekedési motivációját, szakértelmét, a rendelkezésre álló erőforrásokat és a keresletet tartja meghatározónak, míg Ghoshal (Ghoshal et al., 2002) a vállalkozók (menedzserek), illetve a vállalati szervezet kompetenciáinak fontossága mellett érvelnek. Porter az iparágon belüli versenyre, a szállítókra és vevőkre, az új belépőkre, valamint a helyettesítő termék(ek) fontosságára helyezi a hangsúlyt. Kiemelendő Drucker kiegészítése, mely szerint az amerikai kkv-k gyors fejlődésének oka, hogy – a felgyorsuló „műszaki” haladás hatására – a rugalmasság vált a vállalati versenyképesség kulcsfontosságú tényezőjévé, s ezért a nagyoknál rugalmasabb kicsik versenyképessége javult.

A bemutatásra került kutatás szerint a magyar kkv-knál általában a vezetők személyiségi jegyei a kiemelkedő fontosságú sikertényezők. A dinamikus magyar kkv-knak a fejlett országokban kialakultnál szerényebb arányait két tényező magyarázza: egyrészt a lakosság egészének visszafogott vállalkozási hajlandósága (mivel igen szűk a dinamikus, új vállalat alapítását tervező, felkészült szakemberek köre, s a gazellák vezetői körében sem általános a növekedési ambíció), másrészt a hazai kkv-k többségének alacsony működési hatékonysága.⁶ Mindezeket egyfelől a (potenciális) vállalkozók – és lehetséges alkalmazottaik – gyakran nagyon hiányos felkészültsége, másfelől a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága magyarázza. Nemzetközi összehasonlításban problematikus mind a diplomásoknak a népességen belüli aránya, mind a hazai nyelvtudás szintje, mind a cégek etikai kultúrája; a mindezek ellenére sikeres kkv-k hatékonyságát pedig a túlzott elvonások és adminisztrációs terhek, valamint a tisztességtelen verseny csökkenti leginkább.

A hazai kkv-k növekedési lehetőségeiről az adó-adatbázis tanulmányozása adta a legfontosabb információkat. Megállapítást nyert, hogy a gazellák csaknem egyenletesen oszlanak el a különböző ágazatokban, vagyis a különböző szektorok sikeresélyei hasonlóak.

A kutatás eredményei szerint a gyorsan fejlődő kkv-szféra fejlődésének elősegítésére a vállalkozási hajlandóság javítása, valamint a gazellák (és főként menedzsereik) fejlődési törekvéseinek az erősítése kínálja a legfontosabb lehetőségeket. A vállalkozási kedvet jelentős mértékben fokozhatja a munkavállalók felkészültségének javítása, az oktatás, a nyelvtudás fejlesztése, a szakmai, azon belül kiemelten a vállalatgazdasági oktatás megszervezése. A már megalapított vállalatok működés viszont a K+F és innovációs ráfordítások növelésével, a tudományos intézmények és a gyakorlatban működő cégek közti együttműködés fokozásával (az ún. „ipar–egyetem” kapcsolatok erősítésével), az új ismeretek gyakorlati alkalmazásának ösztönzésével és az elvonások mérséklésével támogatható. Ugyanezek kínálják a legfontosabb lehetőségeket a válságból való kilábaláshoz is.

Záró megjegyzésként Papanek Gábor hangsúlyozta, hogy van mód a vázolt javaslatok megvalósításához szükséges források előteremtésére. A bürokrácia és a korrupció mérséklése, valamint az offshore cégek visszaszorítása ugyanis évi mintegy évi 2–3 ezermilliárd forinttal javíthatná a költségvetést, több milliárd euróval a fizetési mérleget – a sikeres kkv-k támogatásához pedig ennek az összegnek a töredéke is elegendő.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás- fejlesztési Központjának „A mikro-, kis- és középvállalkozások helyzete és növekedési feltételei” című kutatási jelentését a kutatás két vezetője, dr. Szirmai Péter és dr. Szerb László ismertette. Bemutatták a Global Entrepreneurship Indexet, a vállalkozási hajlandóság mérésére kimunkált új technikát, s kiemelték, hogy a számítások szerint a magyar gazdaságban a vállalkozási kedv visszafogott (hazánk 66 országnak ezen index szerinti rangsorában a negyvennegyedik). Majd „a tipikus magyar vállalkozó” jellemzőit keresve rámutattak, hogy a magyar kkv-k körében sok a nem kellő menedzseri, vállalkozói ismeretekkel rendelkező vállalkozó. Munkájukban gyakran komoly problémák forrása a stratégiai és menedzsment-orientáció hiánya. Széles körre jellemző a második gazdaságban folytatott tevékenységek miatt kialakult rejtőzködő életmód. Sokan tekintenek gyanakodva a gazdagokra, szégyellik saját sikereiket is, s olykor a jelen hatásai miatt politikailag is erőteljesen hiszterizáltak.

A kutatók a kkv-k növekedés⁷ forrásainak kétféle típusát különböztették meg: a vállalati növekedés szempontjából belső (egyéni és vállalati), illetve külső (gazdasági- jogi, valamint társadalmi-szociális) tényezőket. Ezt követően a kkv-k egy lehetséges tipológiáját határozták meg, melyben a teljesítményt nem egyes tényezők, hanem a tényezők kombinációja, konfigurációja határozta meg. A vizsgálati szempontok az árbevétel és a foglalkoztatottság növekedése, a termék- és technológiai innováció, az innovációs kooperáció és a másokkal való együttműködés, az idegen tőkebevonási hajlandóság, a tulajdonosok száma, valamint a beruházások mértéke voltak. Ilyen módon a következő differenciált, ugyanakkor homogén csoportok jöttek létre:

A további vizsgálatok a magyar vállalatalapítások 4+1 jól elkülöníthető hullámát határozták meg. Az első hullámnak az 1960-as, 70-es években a társadalmi tulajdon dominanciája mellett megjelenő, a második gazdaságban gyökerező gmk-k (gazdasági munkaközösségek) létrehozása tekinthető. Ezt a 80-as években a hiánygazdaság szívóhatását és a lazuló szabályozást egyaránt kihasználó alapítási hullám, majd a harmadik szakaszban a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény életbe lépésétől hozzávetőlegesen az 1990-es évek közepéig tartó vállalatalapítási „boom” hulláma követi. A viszonylag kicsi negyedik hullámot a 90-es évek közepétől az európai uniós csatlakozásig (2004-ig) létrejött vállalatok képviselik, s végül az utolsó periódus az uniós csatlakozástól napjainkig tart. Mindennek kereteiben a rendszerváltást követően megfigyelhető, s egyúttal komoly veszélyekkel is járó magyar sajátosságnak tekinthető a vállalkozók rapszodikus generációváltása. 1988 és 2004 között hétszeresére nőtt a vállalatok száma, azonban az időszak egészében nem a huszonéves generáció, hanem elsősorban a már szakmai rutinnal, piaci kapcsolatokkal rendelkező negyvenes generáció vállalkozott. Aki azonban 1988-ban 40 éves volt, az napjainkra már elmúlt 60 éves, azaz vagy már kilépett, vagy hamarosan kilép a munkaerőpiacról – s a fiatalok körében nem nagyon van hajlandóság a kiváltásukra.

A kkv-növekedés hajtóerőiként a legtöbb megkérdezett vállalkozó a kínálkozó üzleti lehetőségek kihasználását jelölte meg (32%), ezt követően a független egzisztencia megteremtése és a megélhetési kényszer kerültek említésre (27%, illetve 12%). A szakmai kihívás és a kiegészítő jövedelemszerzés lehetősége már ritkábban került szóba (8-8%), a jobb lehetőség hiányára és a számlaadási kötelezettségre pedig alig egy-két fő utalt. A növekedési akadályok közt – a GKI kutatásához hasonlóan – a magas adók és járulékok terhe került az első helyre, s dobogós helyet kaptak a pénzügyi erőforrások hiánya, illetve a magas adminisztrációs terhek is. Közepes gyakoriságú problémaként jelent meg az elégtelen fogyasztói kereslet, az erős verseny, a megfelelő kapcsolatok, valamint az állami, külső segítség hiánya. Végül csupán néhányan tekintették akadálynak a termékek alacsony versenyképességét, a gyenge beszállítói hálózatot, valamint a vállalkozói képességek hiányát.

A kutatás a gyorsan növekvő gazellák közé azokat a vállalatokat sorolta, amelyek induló (2002-es) árbevétele legalább 10 millió forint volt, 2002 és 2007 közötti árbevételük legalább 3 éven keresztül évi 20%-kal nőtt, 2007-ben is magyar többségi tulajdonban, s nyereségesek voltak, végül nem a privatizáció keretében kerültek előnyös helyzetbe. A megkérdezések során e cégek (a fenti többségi nézetektől eltérően) a magas munkaerőköltségeket, a szükséges munkaerő hiányát, a finanszírozási nehézségeket, valamint a bonyolult jogi szabályozást nevezték fejlődésük legjelentősebb akadályainak. Néhány cég nehézségekről számolt be a technológia megszerzése és védelme, és a szükséges üzleti ismeretek és információk megszerzése terén is.

A további vizsgálat szerint a belső EUpiaci lehetőségek csekély kihasználásának főbb okai a hazai kkv-k többnyire csekély méretei, alultőkésítettsége, a nyelvi korlátok megléte, valamint a tapasztalatok és az állami/szervezeti segítség hiánya. A kutatók ennek ellenére óva intettek attól, hogy a magyar kkv szférát – a gazdaságilag fejlett államok gyakorlatához hasonlatosan – államilag tőkésítsék fel, ugyanis a válság gazdaságunkat fejlődési ciklusának a fejlettekétől eltérő szakaszában érte el; ehelyett azt javasolták, hogy a kkv-k kapjanak megfelelő ösztönzést a túlontúl apró méretek növelésére. Segítséget jelentenének például a társulás jogi-szervezeti formáinak gazdagabb kínálata, a társulóknak nyújtott különböző kedvezmények, az intermedier szervezetek gazdagabb kínálata, az intenzívebb promóciós tevékenység a külpiac igénybevételére, valamint a képzések, felkészítések, tréningek kínálatának bővítése. Jelentős előrelépésre teremtene esélyt az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás lehetőségeinek további bővítése, a vállalkozói hálózatok – web.2-es platformok – létrehozatala, a támogató, segítő programok egyszerűsítése és áttekinthetőbbé tétele, de a munkaerőmozgás (elbocsátási szabályok) egyszerűbbé tétele is. Szintén a meglevő cégek fejlődése számára teremtene megfelelő környezetet a kötelező adminisztráció csökkentése, illetve a leginkább csak adminisztratív terhei miatt súlyos adók eltörlése, összevonása, a tőkeátcsoportosítással (kiemelten a cégek megszüntetésével) járó terhek mérséklése, és a kedvezményes jogi segítségnyújtás intézményének bevezetése. Mindezeken túlmenően a kutatók szorgalmazták a kkv-k együttműködésének az ösztönzését, valamint a versenyképességet javító közvetett szolgáltatásoknak, valamint a fizikai, az üzleti, valamint a szellemi infrastruktúrának a fejlesztését is.

Kállay László, a Vállalkozásfejlesztési Főosztály vezetője, a tanulmányok megrendelője vitaindítójában jelezte, hogy mindkét bemutatott munkát színvonalasnak ítélték és elfogadták. Majd a gyorsan növekvő magyar kkv-k gondjaival kapcsolatos nézeteiről szólt. Kifejtette, hogy az utóbbi évek fejleményeként e szférában is jelentősen nőtt az információs technológiák alkalmazása, és, bár hullámzóan, de ugyancsak növekszik a menedzsmentet támogató operatív szolgáltatások igénybevétele is. Ezzel szemben a környezet közvetlen tényezői, az adórendszer, a szabályozás, vagy a vállalati támogatás eszközei körében sokkal hektikusabb változásokra került sor. Mint mondta, „kicsit túlmozgásosnak tűnik a kormányzati politika”, különösen, ha abból a szempontból értékeljük, hogy a szabályozás változtatásait milyen fontos makrogazdasági tényezők indokolják, vagy hogy az elmozdulások milyen hatással van a kkv-k hosszú távú növekedésére. A változások indokainak áttekintése persze meghaladja a kkv-k témakörének szűkebb kereteit, az viszont mind a két tanulmányból és a minisztérium saját vizsgálataiból is kiderül, hogy a nagyon sok szabályváltozáshoz való alkalmazkodás az egyébként nemzetközi összehasonlításban is rendkívül magas adminisztratív terhek egyik legfontosabb magyarázó tényezője.

A vitában részt vevők egyetértettek a vázolt kutatási eredményekkel, és egy-egy megállapítás fontosságának hangsúlyozására kiegészítéseket tettek. Az első hozzászóló, Bazsó Csaba, a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) főtitkára nagyra értékelte, Csaba László nyomán enciklopédikus jelentőségű kiadványnak ítélte a minisztériumnak „A kis- és középvállalkozások helyzete 2008” című éves jelentését. Majd emlékeztette a jelenlévőket, hogy a 2008 első félévében lezajlott, a külgazdasági stratégia számára is mértékadó ajánlásokat tartalmazó Külgazdasági Kerekasztal⁸ megállapításai nagyrészt egyeznek az e szakmai vitán elhangzottakkal. Az akkori elsődleges problémát, részben mivel még nem volt válság, nem a finanszírozás, hanem a menedzsment színvonala jelentette. Az egyéni vállalkozók teljesítményei különösen kedvezőtleneknek minősültek – az MKSZ rendkívül rossz tapasztalatai szerint „a legtöbb vállalkozó nem jut tovább a kockásfüzetnél”. Objektív problémát jelent, hogy az állam minden deklarációja és fejlesztési intézménye ellenére sem tudta elérni a kisvállalkozók döntő többségét, s nem sikerült felkeltenie a stratégiakészítésre, a nyelvtanulásra vagy a szakképzettség növelésére való igényüket. A gazdaságpolitika, illetve a kkv-szektor egymásra találása különösen fontos lenne az export esetében, mert a nagy exportőr multinacionális cégek adókedvezményei az elmúlt időszak trendjét követve a következő években is csökkeni fognak, ami mérsékelheti a kivitelt. Az MKSZ egyes javaslatai ezért arra irányulnak, hogy mindenekelőtt a szakképzés égető problematikáját orvosolják, illetve főképp promóciós tematikákkal a kivitel felé ösztönözzenek bizonyos kisvállalati rétegeket is. Emellett szükség lenne egy olyan fejlesztési intézmény kialakítására, amely akár a japán mintára létrehozott „shogo shoshu” multinacionális kereskedő cégre, de akár kereskedőházakra, a külkereskedelmi doktorok hálózatára vagy a coaching- rendszerre hasonlít. Ezen intézményt az MKSZ „Magyar Főnix”-nek nevezte, s teljes körűen ellátná a kkv-k tanácsadását a megvalósítási tanulmányok elkészítésétől egészen a finanszírozás megszervezéséig. Végül harmadik javaslatként az MKSZ továbbra is szorgalmazza a Külgazdasági Kabinet létrehozását, mivel ennek érdekében érdemi előrelépés az évek folyamán elhangzott ígéretek ellenére nem történt.

Papanek Gábor az elhangzottakhoz hozzászólva egyrészt kiemelte, hogy a vizsgálatok szerint a sikeres kkv-k körében a válság nem hozott döntő változásokat, mivel a hazai gazellák nagyobbik felének (export-) piacai nem zsugorodtak. Külön hangsúlyozta, hogy bár egy jól működő kkv olyan termékekre specializálódik, amelyek iránt stabil piaci kereslet mutatkozik, a magyar kkv-k többségét a hibás gazdaságpolitikán túlmenően éppen azért érinti súlyosan a válság, mert nem élvonalbeli termékeket ad el. Másrészt súlyos gondnak nevezte a magyar fiatalság alacsony vállalkozási készségét. A jelenlegi észak-magyarországi kutatásaik azt mutatják, hogy az egyetemistáknak és a fiatal diplomásoknak csupán nagyon csekély hányada vállalkozik, vagy kíván vállalkozni, ami azért különösen aggasztó, mert e fiatalok éppen az életkor tekintetében legideálisabb életszakaszban nem kezdenek vállalkozásba, holott a siker egyik kulcsfontosságú tényezője, a legfrissebb tudás is a rendelkezésükre áll.

Szerb László a felmerült kérdések egy más aspektusára reagálva elmondta, hogy tapasztalataik szerint az első válságjeleket a vállalkozók egyáltalán nem érzékelték, jelenleg pedig legtöbben a hitelpiacok kiszáradását tekintik fő problémának. Ezzel szemben a legutóbbi Global Entrepreneurship Monitor felmérés alapján pozitív fejleménynek tekinthető, hogy az informális befektetési ráta az elmúlt évek 1% körüli arányáról 4,76%-ra nőtt, a lakosság tehát a korábbiaknál jóval nagyobb mértékben nyújtott pénzügyi támogatást a különböző cégek számára. Vitatkozott Papanek Gáborral a kényszervállalkozók válságkezelő szerepét illetően, véleménye szerint a munkanélküliség problémáját más módon kellene kezelni, a legtöbb embernek ugyanis nincs megfelelő képzettsége egy vállalat beindításához. Ennek ellenére az eddigi felméréseik szerint a vállalkozási aktivitás 3%-kal nőtt, az az állítás azonban, mely szerint a megkérdezettek többsége nem kényszervállalkozó, erősen kétségbe vonható. Sokan tehát a vállalkozás felé menekülnek, a legnagyobb problémát viszont az jelenti, hogy „mindenki sarki boltban gondolkodik”, vagyis éppen a leginkább telített piacokra akar belépni.

Ezt követően Szirmai Péter, a Corvinus Egyetem professzora arra figyelmeztetett, hogy a válságról készült elemzések fenntartással kezelendők, mivel a válság még nem ért véget. Szemléletes példaként említette a magyar autókereskedelmet, ahol korábban „nulla százalékos önrésszel, tíz évre lehetett hitelt kapni egy olyan autóra, melynek a normál lecserélése is inkább hat év”. E „gazdasági vadhajtások” eltűnése persze valójában egészséges gazdasági fejlődés, de csökkenti a keresletet. Ugyanakkor a felmerülő problémák megoldását nem segít elő a beruházástól, a bővítéstől, vagy a diverzitástól való félelem. Ezek önmagukban is válságtényezők, ám egyúttal útmutatások is a kormányzat számára, hogy milyen területeken nyújtson segítséget.

Szabó Antal, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának nyugalmazott tanácsosa hozzászólásában a kormányzatnak a kkvszektor iránti elkötelezettségét hiányolta. A figyelem középpontjában a multinacionális cégek állnak, mely cégek a támogatások révén „szinte gyakorlatilag adómentesen” dolgoznak Magyarországon, miközben az 1,7 millió kkv több mint ötvenféle adónemet kell, hogy befizessen. E téma annál is inkább figyelmet érdemel, mert, mint azt a legutóbbi, 2009-es World Bankjelentés írja, míg egy szlovák vállalkozó évi 200 órát fordít a különböző adózási feladatok elvégzésére, magyar társa évi 360 órát. Egyetértett azzal, hogy szükség lenne a sikeres hazai vállalkozók megismerésére, egyfajta „role modell” kialakítására, s hogy ebben a média is komoly szerepet kellene, hogy vállaljon. Lényeges kormányzati feladatnak tartaná a magyarországi kisvállalkozók kongresszusának külföldi mintára történő megrendezését, melyet a környező országok évek óta rendszeresen megszerveznek a sajtó, az egyetemek, illetve különböző nem-kormányzati szervezetek részvételével. Végül a multinacionális cégek és a kisvállalatok közötti beszállítói kártyarendszer létrehozására tett javaslatot, hangsúlyozta, e területen a hazai beszállítók segítése, és a megfelelő hazai beszállítói hálózat kialakítása érdekében kormányzati kényszer alkalmazására is szükség van.

Kiss Attila, a Piacgazdaság Alapítvány kutatója rövid kérdést intézett az előadókhoz, azt tudakolta, hogy van-e a sikeres kkv-knak valamilyen lényeges, akár méret, akár életciklus szerinti jellemzője. Szirmai Péter a kérdésre egyértelmű igennel felelt, válaszában a vállalat komplexitását emelte ki, melyben „a családi mintakövetés vagy a szomszédsági mintakövetés legalább olyan fontos, mint azok a tényezők, amelyek gyakran mint hátráltató tényezők identifikálhatók”. A vállalkozók életkora tekintetében azonban nem találtak különbséget a gyorsan, illetve lassabban növekvő, vagy stagnáló cégek vállalkozói közt, aminek az is az oka, hogy nagyon kevés a fiatal vállalkozó, mert a sikeres vállalkozáshoz legalább annyira szükségesek a piaci tapasztalatok és a piaci kapcsolati rendszer, mint a friss adózási, menedzsment- vagy marketingismeretek. A kormányzat felelőssége tehát a fiatal vállalkozók hiánya tekintetében sem megkerülhető, egyértelműen ráháruló feladat lenne a hosszabb távú (képzési és egyéb) programok megalapozása és kidolgozása. Vecsenyi János, a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának egyetemi tanára egyetértett azzal, hogy egy vállalkozás sikere alapvetően az emberi tényezőkön, a vállalkozói attitűdön múlik, ez azonban az emberek túlnyomó többségéből hiányzik. Vitatkozott Szabó Antallal, véleménye szerint a kkv-k sikertelenségének egyik legfőbb oka az együttműködés hiánya, az egymással való versenyzés ugyanis önmagában nem elég, együttműködés nélkül a „sok kicsi halálra van ítélve”. Hiszen az autarch gazdálkodás túlságosan kicsi, már-már mikro méretekben folyik. Ez egyfelől a teljesítménytöbblet gátja, másfelől az alacsony vezetési színvonal értékes mutatója is. A kérdés csak az, megváltoztatható-e ez a helyzet, és ha igen, ki vállalja a változás motorjának szerepét.

A GKI kutatásvezetője, Némethné Pál Katalin kiemelte, hogy a kkv-k támogatására a dokumentumokban ajánlott javaslatok többsége a megfelelő üzletmenetet elősegítő általános irányelv, nem pedig kkv-specifikus ajánlás. Véleménye szerint azonban ez nem nagy baj, Magyarországon ugyanis nem a multinacionális vállalatok és a kkv-k közötti ellentét az igazi gond, sokkal nagyobb problémát jelent a gazdaság és politika szoros összefonódása, és az, hogy a gazdasági viszonyok nem kiszámíthatóak. Ezért a kormány legfontosabb feladata valóban az üzleti környezet átláthatóvá tétele, a tisztességes vállalkozói feltételek és a magas színvonalú oktatási és képzési struktúra megteremtése lenne.

Moll János, a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának tudományos munkatársa felszólalásában a konkrét példák jelentőségére hívta fel a figyelmet, mert ezek adhatnak pontos iránymutatást az állam számára, hogy hol, milyen területeken avatkozhatna be, és nyújthatna segítséget a vállalkozóknak.

Szepesi Balázs, a PPH Közpolitika Elemző Kft. munkatársa azt vélelmezte, hogy a kkv-k előnyös helyzetbe hozása terén jelentős tartalékok vannak még az adórendszer változtatásában, illetve kiemelte, hogy a vállalatközi kapcsolatok fejlődése is további előrelépési lehetőségeket rejt magában.

Végül az előadói válaszok keretében Papanek Gábor ismét hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom tagjainak a jelenleginél jóval szélesebb körben kellene vállalkozniuk, az így kialakuló „kínálatból” azután egyfajta szelekciót követően az arra leginkább alkalmasak maradnának meg. A kkv-knak gyors fejlődésük érdekében (értékesítési) láncba kellene szerveződniük, ehhez azonban szigorú szerződéses fegyelemre is szükség lenne, ez pedig Magyarországon jelenleg csak nagyon korlátozott mértékben létezik. Szirmai Péter a gazdasági környezet stabilitásának a fontosságára hívta fel a figyelmet, az állandó évközi szabályozó (pl. EVA, adók, stb.) változások ugyanis nagymértékben megnehezítik a vállalkozások dolgát. A nyelvismereti problémákat szintén orvosolandó feladatnak nevezte (a fiatalság körében is), valamint külön kisvállalkozás-fejlesztési politika létrehozását sürgette. Végül Szerb László egy olyan általános politika kialakítása iránti igényt fogalmazott meg, amely a vállalkozói készségek fejlesztését tűzi ki célul, emlékeztetve egyúttal arra, hogy ez esetben olyan hosszú távú folyamatról van szó, melynek hatása csupán 2-3 generációt követően hasznosul igazán.