BEVEZETő
1998 tavaszán jelent meg a Polgári Magyarország Közgazdasága c. kötet, amely a kormányzásra készülő ellenzéki erő, a Fidesz közgazdasági és gazdaságpolitikai alapvetését foglalta össze. Most 10 év eltelte után – hasonlóan kormányzati szerepre készülve – eljött az ideje, hogy az akkor leírtak bázisán, de a mai kihívások és feladatok tükrében áttekintsük az eddig megtett utat, és kijelöljük a magyar gazdaságot ismét versenyképessé tevő stratégia fő irányait.
A munka irányítását végző Matolcsy György és Cséfalvay Zoltán mellett szakértők széles köre gondolta végig azt a polgári gazdasági modellt, amely a magyar sajátosságok mellett a megreformált európai szociális piacgazdaságra, az Európai Unióra és a Kárpát-medence gazdasági potenciáljára kell épüljön.
A tanulmány térben és időben is széles áttekintést adva a gazdaságtörténeti tanulságokról és gazdaságelméleti iskolákról, bemutatja többek között három évszázad kiemelkedő magyar közgazdászait, a jövőkép és a nemzetstratégia alapvető összefüggéseit, valamint a jelenkori gazdaságpolitika növekedés és/vagy egyensúly dilemmájának reális megközelítését.
Új közgazdasági koalícióra van szükség – hangoztatják a szerzők –, koalícióra a piac és állam, verseny és szolidaritás, tőke és munka, profit és társadalmi haszon, s nem utolsósorban a politika és társadalom között. A kötet ezen koalíciók megalapozását is szolgálja. Hatékonyan azonban ezt csak akkor tudja tenni, ha mondanivalóját tekintve maga is széles körű szakmai párbeszédre épül. Ezt kívánja ösztönözni a tanulmány következőkben, „étvágygerjesztőként” bemutatott rövid részlete, és a teljes vitaanyagnak a Polgári Szemle honlapján (www.polgariszemle.hu) történő közreadása. Kérünk mindenkit, akinek fontos, hogy Magyarország visszataláljon az 1998–2002 közötti sikeres gazdaságpolitikai pályára, szóljon hozzá a leírtakhoz! Minden észrevétel, kérdés, de akár kritika is segítheti, hogy a jövendő kormány számára közösen fogalmazzuk meg a következő évtizedek sikeres magyar gazdasági modelljét.
GAZDASÁGTÖRTÉNETI TANULSÁGOK
Az elmúlt négy évszázadra visszapillantva Magyarország valamennyi jelentősebb gazdasági és társadalmi felzárkózási kísérlete – végső mérlegét tekintve – kudarccal végződött. Kudarccal zárult:
| – | az Erdélyi Fejedelemségben elindított felzárkózási kísérlet a 17. században, |
| – | az Osztrák–Magyar Monarchia kereteiben az 1867-es kiegyezés és az első világháború közötti időszakban végrehajtott gyors és látványos modernizáció, valamint |
| – | a Szovjet Birodalom által ránk erőltetett keretekben az 1947 és 1990 között indított ideológiailag vezérelt és eleve elvetélt felzárkózási kísérlet. |
Az előttünk álló – immár negyedik – felzárkózási kísérlet sikere szempontjából tehát elengedhetetlenül fontos, hogy tisztában legyünk az eddigi kudarcok okaival.
NEMZETI FÜGGETLENSÉG NÉLKÜL NINCS SIKER
Mindhárom kísérlet közös vonása, hogy egy olyan nagyhatalom árnyékában ment végbe, amely nagyhatalom néhány évtizeddel a kísérlet beindulása után letűnt a színről. 1686 politikai pontot tett a 17. században beindult kísérlet végére, 1914 szintén politikai vonalat húzott az 1867-ben beindult kísérlet után, 1990-ben pedig alapvetően a Szovjet Birodalom felbomlása törte szét az amúgy kifulladó gazdasági felzárkózás politikai keretét. Mindhárom politikai keret nagyhatalmi volt, korlátozta Magyarország függetlenségét és végül korának vesztese lett, ezért a magyar gazdasági felzárkózás mind a három kísérlete eleve kudarcra volt ítélve.
Mit mutatnak ezzel szemben a három hazai kísérlettel párhuzamosan futó sikeres európai felzárkózások? Elsősorban azt, hogy az adott történelmi szakaszokban is lehetséges volt a felzárkózás, de csak önálló nemzetállami keretek között és a politikai függetlenség mellett. Németalföld politikai függetlensége meghozta a holland felzárkózást a 17. században, Németország politikai és állami egységének 1870-ben történt megteremtése segítette a német felzárkózást a 19. század végén, és az 1955-ös osztrák államszerződésben rögzített politikai függetlenség, valamint örökös semlegesség megfelelő kereteket adott a sikeres osztrák felzárkózásnak.
...letűnő nagyhatalmak kebelében nem terem siker.
Az eddigi három sikertelen magyar felzárkózás tanulsága, összevetve a korabeli sikeres felzárkózásokkal az, hogy letűnő nagyhatalmak kebelében nem terem siker. Ezzel szemben a korabeli gazdasági sikerek a politikai függetlenséghez és az önálló nemzetállami keretekhez kötődnek.
ELLENTÉTES HATALMI ÉRDEKEK ZÓNÁJÁBAN NINCS SIKER
A kudarcnak azonban minden esetben mélyebb politikai és katonai okai vannak. Egy kis európai nemzet sikeres gazdasági felzárkózása és társadalmi felemelkedése kudarcba fullad akkor, ha az erősebb nagyhatalmak érdeke ezzel ellentétes.
| – | Az Erdélyi Fejedelemségben elindított felzárkózási kísérlet sorsát a 17. században szinte eleve megpecsételte, hogy a nyugat-európai protestáns országok és városok az európai hegemóniára törő katolikus Habsburg-házat a török hatalom megerősítésével kívánták kétfrontos harcra kényszeríteni. |
| – | Az Osztrák–Magyar Monarchia idején lezajlott felzárkózási kísérletet – a gazdasági sikerek ellenére – szintén eleve kudarcra ítélte, hogy a nagyhatalmak a soknyelvű és soknemzetiségű birodalom helyett a nemzetállami törekvések pártjára álltak. |
| – | A Jaltai Egyezmény következtében kialakult Szovjet Birodalom pedig megalakulásának pillanatától kezdve az új világhatalom, az Egyesült Államok ellenfele volt, így a zsákutcás modernizációt járó Szovjetunió felbomlása és vele együtt a kelet-közép-európai kisállamok felzárkózási kísérletének kudarcba fulladása csak idő kérdése volt. |
GAZDASÁGI ELLENSZÉLBEN NEM LEHET FELZÁRKÓZNI
Hasonlóképpen gátolja a felzárkózás sikerét, ha a tágabb gazdasági környezetben olyan korszakváltás megy végbe, amihez már nem képes az ország alkalmazkodni.
| – | Az Erdélyi Fejedelemség felzárkózási törekvéseit nagyban beárnyékolta, hogy – Amerika felfedezése után – a világgazdaság súlypontja az Atlantióceán két partjára helyeződött át. |
| – | Az 1867-es kiegyezés után Magyarország – több évtizednyi késéssel – viszonylag gyorsan felvette az iparosítás fonalát. Ám ez a gyors iparosítás is kevés volt ahhoz, hogy önálló és erős polgárság alakuljon ki, amely képes lett volna a századforduló motorizációra és a nagyipari tömegtermelés megjelenésére épülő új ipari-technológiai paradigmájának az átvételére. |
| – | Az 1947 és 1990 közötti, erőltetett iparosításra építő felzárkózási kísérletet kudarcra ítélte, hogy a fejlett országok az 1970-es évektől kezdve az iparról a szolgáltató szektorra, nagyipari tömegtermelésről a rugalmas termelési módszerekre helyezték át a gazdasági növekedés súlypontjait. Ezzel a posztindusztriális váltással pedig a szocialista országok egyszerűen nem tudtak lépést tartani, mivel a tervgazdaság termelésközpontú logikájával nem fért össze az új korszak fogyasztóközpontúsága. |
BELSő TÁRSADALMI MODERNIZÁCIÓ NÉLKÜL SEM MEGY
Végül az eddigi kudarcok tanulsága, hogy társadalmi modernizáció és demokratizálódó politikai keretek nélkül nem reális a gazdasági felzárkózás.
| – | Az Erdélyi Fejedelemség által indított 17. századi felzárkózási kísérlet idején a sikeresen feltörekvő országok mindegyikében – mindenekelőtt a Németalföldön – az a polgárság volt a siker motorja, amely nálunk messzemenően hiányzott. |
| – | A polgárság és a demokratikus intézményrendszer gyengesége akadályozta a felzárkózási kísérletet az Osztrák–Magyar Monarchia idején is. |
| – | A Szovjet Birodalom pedig eleve olyan társadalmi rendet erőltetett Magyarországra, amely ellenzett mindenfajta versenyre és innovációra épülő társadalmi modernizációt, így a gazdasági felzárkózásnak hiányzott a társadalmi alapja. |
ERőS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS A KÍSÉRLET ELEJÉN ÉS KUDARC A VÉGÉN
Valamennyi felzárkózási kísérletnél az időszak első fele gazdaságilag inkább sikeres volt, míg a második felében felszínre került a kudarc.
| – | Erdély korlátozott politikai autonómiával és állami merkantilista gazdaságpolitikával elkezdett gazdasági felzárkózási kísérlete 1613–29 között, tehát Bethlen Gábor fejedelemsége alatt sikerrel indult. Ám annak ellenére, hogy sikerrel alkalmazta kora vezető gazdaságpolitikai eszközeit – szellemi tőkebevonás kézművesek és iparosok letelepítésével, a hadiipar exportágazattá való erősítése, a városodás állami segítése –, a század második felére ezek az eszközök mégis kevésnek bizonyultak a versenyképesség fenntartására az atlanti piacok felé eltolódó világgazdaságban. |
| – | Az Osztrák–Magyar Monarchia keretében lezajlott felzárkózási kísérlet – főleg az 1870–80-as évtizedben – kiemelkedően magas növekedési rátákkal indult, de az ország mindvégig megmaradt gyengén urbanizálódó és erősen agrárjellegű országnak. A századforduló után a növekedési ütem lelassult, és a növekedés már csak néhány kiemelt centrumra korlátozódott. |
| – | Az 1940-es évek végétől 1990-ig tartó nagy tervgazdasági felzárkózási kísérlet első felében, az 1960-as évtized elejéig, gyakorlatilag egy hadigazdasággal működtetett erőltetett iparosítás volt a felzárkózás motorja. Második felében azonban, annak ellenére, hogy a hadigazdaságot egy békegazdaság váltotta fel, az ország továbbra is elzárkózott a világgazdaságtól. Ennek következtében az ország kimaradt abból a posztindusztriális korszakváltásból, amikor a gazdasági fejlődésben az ipar helyett a szolgáltató szektorok, illetve azok igényei vették át a fő szerepet – szórakoztatóelektronika, turizmus, kommunikációs technológia. Az elzárkózás, a posztindusztriális korszakváltásból való kimaradás miatt pedig az 1980-as évekre teljesen elvesztette versenyképességét. |
A hazai gazdasági felzárkózási kísérletek akkor értek el sikert, amikor a világgazdaság és a közvetlen külső gazdasági környezet harmonikus fejlődése megbomlott, amikor vagy hadikonjunktúra, vagy éppen megfordítva, lanyha konjunktúra jellemezte a piacokat. Nekünk akkor sikerült, amikor másoknak nem, és akkor nem, amikor mások képesek voltak kihasználni a kedvező külső körülményeket.
A FELZÁRKÓZÁS A GAZDASÁGI SZERKEZET ROMLÁSÁVAL JÁRT EGYÜTT
Tovább nehezítette a felzárkózási kísérletek sikerének esélyeit, hogy azok szinte minden esetben torz gazdasági szerkezetet konzerváltak.
| – | Amíg a 17. század sikeresen felzárkózó országai – mint például a Németalföld – a kereskedelemre alapozva építették fel az új polgári világot, addig az Erdélyi Fejedelemség felzárkózási próbálkozása mögött gyakorlatilag a hadigazdaság sikere állt. |
| – | Az 1867 és 1914 közötti időszak első évtizedeinek sikeres felzárkózása alapvetően a gabonára és a vasútra, vagyis a malomiparra, valamint a vasés acéliparra épült, amelyekben az ország jelentős eredményeket ért el. Ezekből az ágazatokból azonban – az alacsony termelékenység és tőkehozam miatt – nem vezetett út a feldolgozóiparok megerősödéséhez. Ezek – noha olykor nemzetközileg is versenyképes termékeket produkáltak – továbbra is kisipari szinten maradtak. |
| – | Az 1947 és 1990 közötti felzárkózási hullám motorja az erőltetett iparosítás volt, amelynek következménye az ipar túlfejlesztése lett. A mezőgazdaság, a közlekedési infrastruktúra, a szolgáltatások szerepének visszaszorítása és az ipar, ezen belül is a nehézipar túlfejlesztése egészen az 1960-as évek elejéig – tehát az ugrás nagyobbik részében – jellemző volt. Noha a 1970-es évektől kezdve kisebb kiigazítások történtek a posztindusztriális ágazatok – közlekedési infrastruktúra, lakásépítés, személyi szolgáltatások – javára, az erőltetett iparosítás gyakorlata azonban még akkor is fennmaradt, amikor Nyugat-Európa, az USA és Japán már régen áttért a fogyasztásközpontú szolgáltató szektorok fejlesztésére. |
ERőS ÁLLAM, GYENGE PIACCAL
...az erős államhoz erős belső piac is társult.
Mindhárom hazai felzárkózási kísérlet közös jellemzője, hogy abban az állam igen jelentős szerepet játszott. Ám, hangsúlyos szerepet kapott az állam a hazai felzárkózási kísérletek korábban sikeresen modernizálódó országokban is, azzal a különbséggel, hogy eredményes versenytársainknál az erős államhoz erős belső piac is társult.
| – | Az Erdélyi Fejedelemség merkantilista gazdaságpolitikája a fejedelmi udvar abszolutista hatalmával párosult, csak úgy, mint korának jó néhány európai országában. Amíg azonban az európai országok gazdasága az egyre erősebb belső piacon, valamint az Amerika felfedezése után kibővülő világpiacon talált magának piacot, addig az Erdélyi Fejedelemség gazdasága mindössze a szűk hadiipari piacon mozgott. |
| – | Az Osztrák–Magyar Monarchia idején az állami intézményeknek – részben az osztrákokkal való rivalizálás miatt is – nagyon nagy szerep jutott a gazdaság és az infrastruktúra fejlesztésében. Vámokkal és vámvisszatérítéssel, kamatgaranciával és szállítási tarifapolitikával, adómentességgel, kedvezményes kölcsönökkel és központi – zömében a közlekedési infrastruktúrát érintő versenytárgyalásos közszállításokban – szabályozással a magyar állam aktívan részt vett a gazdaság fejlesztésében. Nem véletlen, hogy a kiegyezés után szinte azonnal megjelent a magyar állam eladósodásának problémája, és jellemző, hogy az aranykoronára történő áttérést megelőzően az adósságszolgálat már a kormányzati kiadások 46%-át tette ki. Így, noha a magyar gazdaságpolitika egészét a liberalizmus jellemezte, a gazdaságfejlesztés gyakorlata – részben a piac szűkösségét pótolva – már erős állami részvételre épült. |
| – | Az 1950 és 1974 közötti gazdasági ugrás kísérlete szintén egy sajátos belső hitelforráshoz kötődik: a múlt és a jövő lefölözéséhez. A mezőgazdaság az iparosítás döntő forrásává vált a termékek, a felszabaduló munkaerő és a föld területén. A jövő terhére elsősorban nem pénzügyi hiteleket vett fel az erőltetett iparosítás – bár volt békekölcsön –, hanem az infrastruktúra és a lakossági szolgáltatások fejlesztésének elhagyásával finanszírozta a nehézipari fejlesztéseket. Az állam központi szerepet játszott a tervutasításos erőltetett iparosítási szakasz ugrási kísérletében, és ez a szerep sokszorosan erősebb volt, mint a 2. világháború után kialakult európai jóléti államok gazdasági szerepe. |
Az állam és a piac aránya a hazai felzárkózási kísérletek irányításában egyértelműen az első túlsúlyát jelzi valamennyi esetben. Ám ez önmagában még nem vezethetett volna a gazdasági utolérések kudarcához, mert a korabeli sikeres gazdasági felzárkózásoknál – két kivételtől, Hollandiától és az Egyesült Államoktól eltekintve – az államok hasonlóan aktív szerepet játszottak. Az igazi különbség a piacokban van. Miközben a sikeres felzárkózás korabeli kísérletei rendszerint folyamatosan bővülő piaccal rendelkeztek, addig a magyar felzárkózási kísérletek piacai egy idő után meggyengültek, bezáródtak, vagy megszűntek.
| – | Az Erdélyi Fejedelemség hadigazdaságra épülő piacai az 1648-as vesztfáliai békével egy csapásra elfogytak. |
| – | Az Osztrák–Magyar Monarchia idején a sokáig korlátlannak tűnő európai gabonapiac az olcsó amerikai gabonaexport következtében már az 1880-as években veszélybe került, amit a Monarchián belüli védővámok tudtak valamelyest kompenzálni. |
| – | Az 1947 és 1990 között lezajlott felzárkózási kísérlet már 1970-es évek közepén a piaci szűkösségének korlátaiba ütközött, és innentől kezdve folyamatos jelenséggé vált a „kettéhasadt” piac problémája. Míg a gazdaságban megtermelt árukat zömében csak a KGST-piacokon lehetett értékesíteni, addig a beruházásokhoz szükséges hiteleket nyugatról lehetett felvenni. Ráadásul ezek a nyugati hitelek egyre inkább a fogyasztást finanszírozták, így már elméleti esélye sem maradt annak, hogy a hitelfelvételből versenyképes gazdasági szerkezet alakuljon ki. |
A GAZDASÁGI UGRÁS NAGY TÁRSADALMI ÁRA
A hazai felzárkózási kísérletek sajátos menetet követnek: a gazdasági ugrások eredményei az első szakaszában jelentkeznek, míg igazi költségeik a másodikban. Ez azt az illúziót erősíti, hogy a gazdasági felzárkózások sikeresen indultak meg, csak később megtorpantak, noha valójában minden esetben arról van szó, hogy már az ugrás kezdetekor elkerülhetetlen volt a kudarc. Ráadásul éppen abból eredt a kezdeti siker, ami később a kudarchoz vezetett. Az eddigi három sikertelen magyar ugrás azt mutatja, hogy a gazdasági felzárkózások kudarcát végső soron a piachiány okozta. Nem az volt a baj, hogy az állam aktívan részt vett a felzárkózás gyorsítása érdekében a gazdaság működésében, hanem az, hogy féloldalasan vett részt: a beruházásokban és termelésben segített, de piacot nem tudott teremteni.
A kudarc döntő oka a piac gyengeségében, korlátozottságában és hiányában mutatható ki, miközben a piac hiánya a felzárkózási kísérletek többségében a korabeli magyar társadalom „demokratikus deficitjéből” ered.
| – | Az erdélyi merkantilista gazdasági felzárkózási kísérlet ugyan látszólag a külső politikai feltételek miatt vallott kudarcot, azonban e mögött valójában a korabeli magyar társadalom és elit válsága húzódott meg. Amennyiben a 16. és 17. századi magyar társadalom és politikai elit az ország egységét és függetlenségét olyan egységes akarattal és a szükséges áldozatok vállalásával kívánta volna, mint Németalföld társadalma, úgy a „két pogány között” zúzódó Magyarország egy szerencsés pillanatban – több is volt, mintegy két évszázad – kivívhatta volna nemzeti függetlenségét és ezzel azt a politikai keretet, amelyek között a gazdasági felzárkózás végbemehet. |
| – | Az 1867-es kiegyezés mögött olyan „társadalmi deficit” húzódik meg, amely a korabeli magyar politikai elitben elfogadhatóvá tette a nemzeti függetlenséget erősen korlátozó kiegyezést. |
| – | Az 1950 és 1974 közötti gazdasági ugrás társadalmi deficitje nyilvánvaló, hiszen ekkor az ország a Szovjet Birodalom része, így a felzárkózási kísérlet a függetlenség teljes hiánya és a belső demokratikus kontroll szinte teljes kikapcsolása mellett ment végbe. Újból a demokratikus deficit okozta a piachiányt: egy demokratikusan és piacgazdasági keretek között működő magyar társadalom képes lett volna a polgári gazdaság versenyképes termékei felé terelni a gazdaság működését. |
Noha a magyar gazdaság felzárkózási kudarcai mögött közvetlenül a piac hiányát találjuk, a piachiány mögött a magyar társadalom, még pontosabban, a magyar politikai elit hibás döntései állnak.
| – | Az 1867-es kiegyezés keretében a magyar politikai elit magára vállalta azt az állami függetlenséget jelentősen korlátozó politikai keretet, amely nem az ipari forradalmat, hanem a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari túlsúly konzerválását hozta. Önként vállalt piachiány volt ez, mert az amerikai gabonaexport letörte az európai gabonaárakat, és a gabonára épülő magyar felzárkózási termékszerkezet leértékelődött. Egy független magyar nemzetállam képes lehetett volna arra, hogy az egyoldalú mezőgazdasági és élelmiszeripari szerkezet helyett nagyobb hangsúlyt helyezzen az ipari forradalom első – textilipar – és második – nehézipar – hullámára. |
| – | Hasonlóképpen 1947 és 1990 közötti időszakban az adott rendszer keretei között nem volt lehetséges a piacgazdaság és a parlamenti demokrácia, e nélkül viszont nem mehetett végbe sikeres európai felzárkózás a 20. század második felében. |
...a mindenkori elitek két okból hoztak rendre hibás döntést.
Természetesen minden korszakban lehet olyan feltételeket találni, amelyek a politikai elit döntéseit – az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés, vagy az 1956 utáni második, kádári „kiegyezés” – indokolják, azonban gazdaságtörténeti szempontból elemezve a kudarcokat azok mögött nem gazdasági, hanem politikai tényezőket találunk. A kudarcokért végül mindig a korabeli magyar társadalomnak kellett megfizetnie az árat, az ár mindig nagyon magas volt. Ám, a társadalom mindig oka is volt a kudarcnak legalább azzal, hogy nem korlátozta politikai elitjét az induló, végül alkalmatlannak bizonyuló politikai és gazdasági keretek kialakításában. Az igazi felelősség tehát minden esetben a politikai elité.
A GAZDASÁGI KUDARCOK ÉS AZ ELITEK CSERÉJE
A magyar történelem letagadhatatlan tanulsága, hogy a mindenkori politikai és gazdasági elit döntéseiből következett siker vagy bukás. A történelem mindig adott más változatot, más lehetőséget, mint amit az elit választott, és ami végül kudarchoz vezetett. A múltban és ma is mindig volt, van és lesz alternatíva, mindig lehet helyes és hibás döntéseket hozni. A magyar történelem másik fontos tanulsága azonban az, hogy a döntő pillanatban elkövetett hibát már nem lehet kijavítani. A hibás döntést követően már valóban egy szálon futnak az események, megszűnnek a korábban nyitva álló alternatívák.
A döntő pillanatokban, amelyek évtizedeket jelentenek, nem éveket, vagy hónapokat, a mindenkori elitek két okból hoztak rendre hibás döntést. Illúziókat kergettek és személyes érdeküket az ország, állam, nemzet elé helyezték. Az illúziók azért is irányították téves utak felé az eliteket, mert nem ismerték fel a külső kihívásokat, a lehetséges alternatívákat. Az illúziók azért születhettek meg és határozhatták meg az elit döntéseit, mert gyenge volt önismeretük és világismeretük. A mindenkori magyar elitek keveset tudtak a világról, amiben éltek, de azokról is, akikkel egy időben és azonos térben éltek.
Az illúziókban is azért hihettek olyan erősen, mert hajlamosak voltak személyes érdekeiket a haza érdekei elé helyezni. Ez abból is eredt, hogy Magyarországon más európai nemzetekhez képest gyakoribb volt az elitcsere. Amikor megmozdult a történelem, akkor az új hatalmi helyzet minden alkalommal új elitet emelt fel, amely néhány nemzedék alatt eltűnt és megint új elit került felülre. Az elitek akkor voltak stabilak, amikor nem volt lehetőség a történelem kerekének megfordítására – például az 1710 és 1848 közötti időszakban –, és akkor voltak újak, amikor lehetőség kínálkozott a fordításra. Így történelmünk döntő pillanataiban olyan elitek birtokolták a hatalmat, amelyek friss étvággyal, éhesen vágtak bele a kormányzásba. Ha választani kellett egyéni és nemzeti érdek között, akkor előbbit választották. Történelmi és gazdaságtörténeti bukásainkat így külső és belső erők együtt okozták, tehát a történelmi helyzet változása és a magyar elitek önérdekére építő hibás döntések.
IDőZÍTÉS ÉS KRITIKUS TÖMEG
Gazdaságtörténeti felzárkózási kísérleteink egyik közös vonása az idő helytelen kezelése. Mintha sokszor előbb, és még többször később léptünk volna, mint a sikeres országok. A világ fejlődési tendenciáira adott hazai válaszok jellemzően nem időben, nem a kor ritmusában születtek meg.
Ha előbb született meg egy új korszak új megoldása itthon, mint Európa egészében, akkor elérte a korán jöttek végzete: nem voltak támaszai, egyedül elbukott. Ha később indultunk, mint Európa végül nyertes nemzetei és gazdaságai, akkor az ígéretes kezdet meghozta ugyan a magyar csúcspontot, de ez már megkésett a fejlett európai, nyugati folyamatokhoz képest, ahol már továbbléptek. Többször úgy tűnt, hogy gyorsan beérjük a korábban nyertes európai nemzeteket, de később kiderült, hogy ők már más útvonalon futnak: fejlődésünk elkanyarodott egymástól. Talán még többször fordult elő a késés, majd az elmaradás késői és sietős ledolgozásának kísérlete.
A korábbi magyar felzárkózási kísérletek azt is jelzik, hogy a magyar gazdaság szinte minden korszakban képes volt a kor élvonalába tartozó minőséget előállítani. Ez azonban nem érte el azt a kritikus mennyiséget, amely a felzárkózás döntő forrása lehetett volna. A csúcsminőség nem állt rendelkezésre piaci igények szerinti mennyiségben. Mindig egyfajta dualitás jött volna létre a gazdaság két szektora között. A nemzetközi élvonalat képviselő exportszektor és a hazai piacra termelő szektor élesen elvált egymástól.
Minden korra jellemző, hogy a kor legkiválóbb szellemi nagyságai az élenjáró európai színvonalat képviselték. Az utóbbi időben azonban jelentősen esik a színvonal. Ma a 18–35 év közötti korosztályban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők csak a felét teszik ki a nyugat-európai szintnek. Az 1990 előtti korszakban összesen egy nemzedék 8%-a szerezhetett egyetemi vagy főiskolai diplomát. A magyar feltalálók élen járnak régen és ma, de mögöttük nincs meg az a háttér, amely a kutatási eredményeket alkalmazná. Minden évben jelentős díjakat hoznak el a fiatal feltalálók és a szellemi versenyeken részt vevők, azonban eredményeiket nem követi piaci siker.