„Societas Perfecta címmel egy új sorozatot indít útjára a Szent István Társulat. (…) Az egyház húsz évszázad tapasztalatából merítve, mint modellközösség, olyan meglátásokat képes a ma embere és társadalma elé állítani, melyek hasznosak a megfontolásra.” (9. o.) – írja dr. Kránitz Mihály, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója által indított új sorozat beköszöntőjében, megfogalmazva azt a szellemiséget, melyben a sorozat első kötete is íródott. Ivicz Mihály gazdaságtörténész, közgazdász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Heller Farkas Közgazdasági Intézetének fiatal munkatársa, szigorúan szakmai alapon, de a katolikus egyház szociális tanítását figyelembe véve mutatja be a családi birtok előnyeit, lehetőségeit és kilátásait hazánkban, részint a 19–20. századi magyar agrártörténet, részint a közgazdaságtan, a szociológia és a politológia szempontjai alapján. Prof. dr. Szabó Gábor a kötet előszavában felhívja a figyelmet, hogy a magyar agrártörténet és a történeti statisztika szemszögéből a műnek külön értéke „… a 30-as évek ma már nagyon nehezen hozzáférhető mezőgazdasági üzemi adatbázisainak »leporolása« és alapos, szakszerű feldolgozása”. (10. o.)

E kisméretű, puha fedelű könyv bevezetőjében a szerző körképet vázol fel az olvasónak, melyben felveti a mű alapkérdéseit és leszögezi alapvető téziseit. Elsősorban azt, hogy miért kell figyelmet fordítanunk a mezőgazdaságra és a föld – hazánk történelmi közelmúltjában oly sokszor változó és sokszor torz – tulajdonviszonyaira? Röviden azért, mert egyrészt egy olyan természeti adottságokkal rendelkező országban, mint Magyarország, az erős és termelékeny mezőgazdaság nagyban hozzá tud járulni „az ország gazdasági és pénzügyi egyensúlyának javításához” (14. o.), másrészt a föld tulajdonviszonyai és a mezőgazdaságban alkalmazott termelési módszerek hosszú távon nagyban befolyásolják egy ország társadalmi felépítését, sőt akár politikai szerkezetét és az adott terület ökológiai viszonyait is.

A bevezető után a kutatás módszertani kérdései következnek. A szerző felhívja a figyelmet a szakirodalomban használt kifejezések sokféleségére, és pontosan meghatározza az általa vizsgált „családi birtokot”: Olyan gazdaságot ért alatta, amelynek ugyan mérete önmagában nem meghatározó, de „…családi kapcsolatokra és erőforrásokra épülő vállalkozás. A tőke a család tulajdonában van, amely vezeti a gazdaságot, és egyben végzi a termelő tevékenységet is. A családi gazdaságban szorosan összefonódik a háztartás és gazdaság, önfogyasztás és árutermelés.” (16. o., a szerző itt maga is idéz: Alvincz József–Szajkó Pál–Tunyoginé Nechay Veronika: A családi gazdaságok finanszírozásának helyzete Magyarországon, Budapest, 1994. 3–4. o.)

A mű alapvetően két nagy részre osztható. Az első egy leíró jellegű részletes történeti összefoglaló hazánk agrártörténetéről, középpontban a családi kisgazdaságok sorsával. A második pedig a nagybirtok és a kisbirtok több szempont szerint történő összehasonlítása. „Amíg a könyv leíró része a szakirodalom feldolgozásán nyugszik, addig az empirikus kutatást tartalmazó fejezetek módszertanilag a kvantitatív elemzési technikára épülnek.” (15. o.) A társadalmi és környezeti hatások elemzése alapvetően elméleti összefoglalás, míg a politikai szempontú elemzés a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnak a 2002-es parlamenti választásokra vonatkozóan közzétett internetes adatbázisára támaszkodik. A közgazdaságtani összehasonlítás alapjául „a XX. század két teljes körű mezőgazdasági összeíráshoz (az 1935-ös és a 2000-es) kapcsolódó adatok szolgáltak” (17. o.), és a mezőgazdaság makroökonómiai szerepével, illetve az 1935–36-os és 1999–2000-es esztendőben a nagy- és kisbirtokok teljesítményének összesített költség/bevétel alapú mikroökonómiai összehasonlításával foglakozik. A két korszak adatainak összevethetősége céljából, ahol az átszámítás nem volt megoldható, a szerző arányokkal számol. Általánosságban elmondható, hogy a mű részben saját forrásfeldolgozáson alapuló táblázatok elemzéséből, részben pedig elméleti összefoglalásból áll. A közel hetvenoldalnyi táblázat nagy része könnyen átlátható, szemléletes, kisebb része azonban némi odafigyelést igényel. Ezek túlnyomó többsége a kötet végén szereplő függelékben található. Az adott helyen csak hivatkozás történik rájuk, kizárólag a legfontosabbak szakítják meg a szöveget.

A történeti összefoglaló a 19. századi, félig feudális, félig polgárosodott Magyarország mezőgazdasági és földtulajdon-viszonyainak bemutatásával kezdődik. Szó esik a feudális nagybirtokok túlsúlyáról, az elaprózódott törpebirtokokról, a nincstelen mezőgazdasági munkások tömegéről, a felemás jobbágyfelszabadítás problémaköréről, valamint hazánk 19. századi kapitalizálódásának hatásairól is.

A második alfejezet a 20. század elejével foglalkozik. A szerző felvázolja a Monarchia szétesésének következményeit a trianoni Magyarország mezőgazdaságára és agrártársadalmára, a félig megvalósult vagy papíron maradt földreformokat és földosztásokat, valamint a gazdasági világválságnak a magyar gazdaságra gyakorolt hatásait, az agrárolló kinyílásának problémáit, a válságból való kilábalás menetét és az újonnan kialakult struktúra jellemzőit. A mű felhívja a figyelmet a háború előtti korszak és a kilencvenes évek mezőgazdasági problémáinak meglepő hasonlóságára: a tőke- és eszközhiányra, a munkanélküliségre és az elaprózódott birtokrendszerre.

A történeti összefoglaló harmadik alfejezete a második világháború utáni éveket és a szocializmus korszakát mutatja be hazánkban a rendszerváltásig. Ez a mű leghosszabb és legrészletesebb része. A szerző felsorolja a második világháború pusztításait, valamint beszél a háború utáni kisajátításokról és a „kommunista módra” történt földosztásról, mely tudatosan életképtelen törpebirtokok tömegét hozta létre. Részletesen szól a Rákosi-kor beszolgáltatási rendszerének rombolásáról és a tsz-esítés első és második hullámának sikertelenségeiről, a mezőgazdaság háttérbe szorításáról, az erőltetett és egészségtelen struktúrájú iparosításról, az 1953-as változásokról, a visszarendeződésről és az 1956-os forradalom hatásairól a gazdaságban, valamint mindezen történelmi és gazdasági folyamatoknak társadalmi következményeiről. A fejezetben megismerkedhetünk a Kádárrendszer éveivel, a téeszesítés harmadik hullámával, a földtulajdon állami, illetve szövetkezeti tulajdonba kerülésével, az ezáltal kialakuló nagyüzemi, szinte iparrá váló mezőgazdasági termelés súlyos társadalmi és gazdasági következményeivel, a háztáji gazdálkodás és szocialista korszakban megjelenő önkizsákmányolással, de szó esik a korszerű talajerő-gazdálkodásról, az élelmiszeripar fejlesztéséről és az életszínvonal folyamatos emelkedéséről is. A mű hangsúlyozza a föld tulajdonjogának egyre zavarosabbá válását, mely később, a rendszerváltozáskor is éreztette hatásait. A szerző részletesen bemutatja az „új gazdasági mechanizmus” rendszerét, megmutatja korlátait és a „doktriner irányvonal” ismételt térnyerését. Képet kapunk továbbá hazánknak a KGST országaival folytatott kereskedelméről és világpiaci lehetőségeiről a korszakban. Megismerkedhetünk az olajválságok következményeivel, a hetvenes években történő folyamatos eladósodásunk részleteivel, az USA neoliberális gazdaságpolitikájának és a „kishidegháborúnak” Magyarországra gyakorolt hatásaival, a második gazdaság megjelenésével és megerősödésével, illetve a nyolcvanas években – e gazdasági hatások következtében – történt gyökeres változásokkal hazánkban.

Az alfejezet igen hosszú, a függeléket nem számítva, a műnek több mint egyharmada, viszont néhány táblázattól és természetesen a bekezdésektől eltekintve, sajnos semmi sem tagolja. Érdemes lett volna ezt a több mint ötven oldalas részt a könnyebb áttekinthetőség érdekében legalább három- négy, de akár több alcím alá rendezni, a korszakoknak megfelelően.

A történeti összefoglalót a rendszerváltozás utáni évtized leírása zárja. A szerző itt ismerteti a gazdasági átalakulásunk legnagyobb problémáit, beszél a külső és belső piacok elvesztéséről és átalakulásáról, a kárpótlásról, az új földtulajdon-rendszer létrejöttéről, a privatizációról és annak legfontosabb szakaszairól, hibáiról és következményeiről, valamint szól a szövetkezetek és az állami gazdaságok átalakulásáról, illetve felbomlásáról. Az alfejezet, az előzővel ellentétben, kiválóan tagolt és áttekinthető.

A kötet második részében a szerző a kisbirtok és a nagybirtok több szempontból történő összehasonlításával azt a hiedelmet igyekszik eloszlatni, hogy a nagyüzemi mezőgazdasági termelés szükségszerűen kifizetődőbb, mint a családi birtokokon való gazdálkodás. Elsőként közgazdasági szempontból igazolja az állítást, a kis- és nagybirtokok termelési és hatékonysági adatainak több idősíkban történő összehasonlításával. A második rész legfontosabb gondolatait talán a következő idézet foglalja össze a legjobban: „… a nagy- és a kisbirtok a mezőgazdasági struktúrán belül más és más típusú termékek előállítására alkalmas, így mindenkori hatékonyságuk attól függ, hogy a piacon a munka- és a tőkeintenzív termékek egymáshoz való viszonya hogyan alakul. Ez a megállapítás természetesen csak az európai vagy fejlett térségekre érvényes, mivel a harmadik világban az olcsó munkaerő a nagyüzem számára is kifizetődővé teheti az olyan termelési ágakat, amelyek a fejlett világban a fenti okoknál fogva a kisüzem profilja. Meg kell azonban jegyezni, a harmadik világban jellemző nagyüzem mezőgazdasági termelésével kapcsolatban, hogy ahhoz további közvetett költségek járulnak, amelyek jelenleg nem épülnek be a piacba szabályzóként, de amelyek a társadalomra [és környezetre] nézve valós költségeket jelentenek. Ugyanilyen módon a kisüzemi termelési módnak is vannak olyan [pozitív társadalmi, ökológiai és kulturális] hatásai, amelyek nem épülnek be a piaci árba (…) a nyugati országokban a nagy- és kisüzem a gyakorlatban nem annyira (…) [konkurencia], mint inkább egymást kiegészítő termelési forma. (…) A valódi ellentét nem a nagy- és a kisüzem viszonyában, hanem az olcsó munkaerőre, és tegyük hozzá, az erőforrások kizsákmányolására épülő harmadik világbeli gazdálkodási forma és az európai jellegű gazdasági szerkezet között van.” (102–103. o. A betoldások a nem idézett részek alapján történt kiegészítések!) Hazánknak pedig e két út közül kell választania.

A mű második részének ökológiai és társadalomtudományi alfejezetei ezeknek, a piaci árba be nem épülő környezeti, kulturális és társadalmi költségek taglalásával foglalkozik. Ilyenek például a föld termőértékét kizsaroló nagyüzemi monokultúrák, a harmadik világ mezőgazdasági munkásainak kizsákmányolása, de a táj és hagyományos falusi környezet pusztulása is, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Az olvasó elé tárt kép e fejezetekben ugyan sok helyütt fekete-fehér, mégis úgy hiszem, rendkívül elgondolkodtatóak a felvetések. (Az árnyaltabb képhez véleményem szerint hozzátartozik például, hogy a harmadik világ országaiban nem ritka az sem, hogy nem(csak) a nagyüzemek, hanem a „családi birtokosok” zsarolják ki a környezetet, majd újabb legelőt keresnek az utolsó fűszálat is lelegelő állataiknak, vagy újabb rész esőerdőt gyújtanak fel, hogy ott újrakezdhessék a talajt rendkívül gyorsan kimerítő kezdetleges növénytermesztésüket. A másik oldalról pedig bizonyos országokban az őslakosság szinte egyetlen emberséges megélhetési módját az adott nagyüzem tőkéje által teremtett feltételek közti gazdálkodás adja. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek valóban csak kiegészítések, véleményem szerint is egyértelműen a mű által említett jelenség a jellemző.)

A könyv politikai része nem éri el a többi fejezet színvonalát. Az alfejezet körülbelül annyiban foglalható össze, hogy a jobboldali pártoknak agrártámogatást kell ígérniük, illetve nyújtaniuk a paraszti rétegeknek, így szavazatuk ezzel olcsón „besöpörhető” és jobboldali győzelem valószínűsíthető. Ez a gondolat laikusnak, túl egyértelműnek tűnhet, politikaszociológus szemmel azonban végletekig leegyszerűsített. A mű többi része sokkal több figyelmet érdemel.

Végezetül a fentiek fényében a szerző levonja a végső következtetéseket: a kisbirtok nemcsak közgazdasági szempontból állja meg a helyét a nagybirtok mellett, hanem – egyéb funkcióit is figyelembe véve – összhasznossága meghaladja a nagybirtokét. Ezt az állítást a könyv elolvasása után könnyen magunkévá tehetjük, mivel logikusan, szakszerűen, sok adat felhasználásával és több szempont figyelembevételével van alátámasztva.

A kötet függelékkel, irodalomjegyzékkel és végjegyzettel zárul.

A munka mindenképpen figyelmet érdemel. Egyrészt azért, mert igen elgondolkodtató és fontos közlendője van mindannyiunk számára, akár hazánk vezető politikusai számára is, másrészt azért, mert képes újat mondani és azt logikusan bizonyítani, több szempontból alátámasztani, méghozzá saját kutatások alapján. Csak remélni lehet, hogy Magyarországon végül sikerül majd egy egészséges mezőgazdasági szerkezet kialakítása. Ebben pedig nem kis szerepet játszhat az, ha több hasonló hangvételű és színvonalú mű jelenik meg a témában.

(Ivicz Mihály: Kisbirtok versus nagybirtok. A multifunkcionális kisbirtok háttérbe szorításának folyamata Magyarország XX. századi agrártörténetében. Societas Perfecta 1, Szent István Társulat, Budapest, 2006, 212 p.)