Egy nemzetgazdaságot versenyképesre feljavítani és ezen a szinten megtartani a területén élő társadalom tartós fennmaradását is biztosítja. A nemzetek és a rájuk épülő államalakulatok keresik annak módját, hogy a többi országot megelőzzék a gazdasági mutatóikkal és a belőle fakadó kedvezőbb életminőség biztosításával. Nagy Sándor birodalma, a középkori Velence városállama, a brit birodalom, az USA, a volt Szovjetunió egyaránt arra törekedtek, hogy a többi országnál kedvezőbb gazdasági teljesítményeket érjenek el, és ezzel a gazdasági, politikai és katonai befolyásukat növeljék. Magyarország, illetve jogelőd államalakulatai permanensen kacérkodtak a versenyképesség, a világ élvonalába kerülés lehetőségével, ám az utóbbi 1100 évben mindegyik magyar felzárkózási kísérlet zsákutcába jutott. A XXI. század első évtizedének lassú lecsorgásával nyilvánvalóvá válik, hogy a legutolsó, a rendszerváltozás lehetőségéhez fűzött felzárkózási esélyek is köddé válnak. Minden gazdaságpo- litikusnak evidens volt, hogy a nyersanyagokban szegény, de tehetséges emberekben bővelkedő, kiváló termőhelyi, és békeidőszakban előnnyé változó közép-európai geopolitikai lehetőségek bázisán, az ország versenyképességét a magas szellemitőke-igényű termékek és az emberi teljesítőképesség rekreációját szolgáló szolgáltatások alkothatják egy új, versenyképessé váló Magyarország gazdasági alappilléreit. A felismerés helyes volt, de a kivitelezés mára már nyilvánvaló, hogy kudarcba fulladt. Időközben a világ is más lett.

A „Nyugat”, értem alatta az Európai Unió bölcsőjét jelentő Nyugat-Európát, továbbá az Amerikai Egyesült Államokat, elveszítették az évszázadokon át meglévő hegemón világgazdasági befolyásukat, mert a világ más régióiban versenyképesebb termelési kultúrát felmutató országok tűntek fel. A második világháború egyik totál vesztese Japán, az 1980-as években épített fel egy új gazdasági világbirodalmat, az ázsiai tigrisek az 1990-es években. Kína és India pedig hihetetlen lendülettel, szervezettséggel most épít egy versenyképes, az egész világot a befolyása alá terelő hegemóniát. Az új távol-keleti gazdasági birodalom lehetőségeinek születése pedig egy időre esik Közép-Európa rendszerváltásával. Az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején Közép-Európa szívében talán nem is gondoltunk kellő figyelemmel arra, hogy rajtunk kívül is lehet még a világban aspiráns az új, feltörekvő gazdasági világhatalom címre, amely erősebb mágnesként vonzza a befektetőket, mint Kelet-Közép-Európa. A kommunizmus kelet-közép-európai összeomlásával 260 millió munkás jelent meg a globalizálódó világgazdaság egységes munkaerőpiacán. A kínai gazdaság globalizálódásával 760 millió, és India szabadpiaci gazdaság építésével pedig 440 millió távol-keleti munkás lett mára a liberalizált világgazdaság része. Ez a közel ötször nagyobb, és talán ötször olcsóbb bérű távol-keleti munkaerőhad hatékonysága, munkakultúrája, és az általuk uralt felvevőpiac lehetőségei nagyságrendekkel nagyobbak, mint a közép-európai országok és Kelet-Európa együttes lehetőségei.

Amikor a magyar gazdaságpolitikát formáljuk egy a jelenleginél hatékonyabb módra, a versenyképesség lehetőségét kutatva látnunk kell, hogy a világ gazdaságában a fejlődő országokból fejlett országok lehetnek, a fejlett országok pedig fejlődőekké degradálódhatnak. A volt újkori és legújabb kori gazdasági birodalmak egyre-másra leszakadnak ebben az új típusú világgazdasági versenyben. Minden tizedik magasan képzett brit állampolgár emigrációra kényszerül. 1,1 millió brit dolgozik más, fejlett piacgazdaságokban. Az agyelszívás Viktória királynő egykori anyaországából nagyobb, mint a másik 29 OECD-tagállamban. Az egy munkaórára jutó termelési érték Nagy-Britanniában 13 százalékkal alacsonyabb, mint Németországban, és 18 százalékkal kevesebb, mint az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok pénzügyi rendszere rendre visszatérően válságba kerül. A FED 2008-ban közel 200 milliárd dollárral kell, hogy megerősítse az amerikai kereskedelmi és jelzálogpiaci bankokat, a teljes pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében. A lisszaboni stratégiával életre hívott európai uniós elképzelések, miszerint az európai tudásalapú társadalom és gazdaság kifejlesztésével 2010-re az EU válna a világgazdaság legfejlettebb régiójává, pedig az álmok szintjén maradnak, hiszen az EU 2010-re a világgazdaság látványosan leszakadó régiójává válik.

Az 1980-as évek végén a piacgazdasági nyitást megalapozó törvények életre hívását követően Magyarország gazdasága fejlesztéséhez egy külsőerőforrás- vezérelt rendszert épített fel. A magyar gazdaságot alapvetően a külföldről betelepülő vállalkozások dinamizálták, mint ahogy az utóbbi években megemelkedő államadósság finanszírozásában is, Magyarországról kívülről érkezik az állampapírba befektetett pénztőke döntő többsége. Túlzás volna azt állítani, hogy a belső piac protekcionista jellegű fejlesztése, vagy a hazai tulajdonosi hátterű vállalkozások megerősítésének szándéka teljesen háttérbe szorult, ám nyilvánvaló, hogy a hazai vállalkozások hathatós, kitartó fejlesztésére a gazdaságpolitikai intézkedések vagy egyáltalán nem fókuszáltak, vagy a kormányváltások következtében teljesen háttérbe szorultak. A kormányzati ciklusokon belüli „cikcakkos”, kapkodó jellegű, illetve a kormányzati ciklusok közötti, négyévenként teljes fordulatot vevő, összességében a hazai kisvállalkozásokat ellehetetlenítő gazdaságpolitikai intézkedések következtében mára a foglalkoztatottak közel 80 százaléka a nemzetközi nagyvállalatoknál dolgozik, vagy az érdekkörükbe tartozó, tőlük függő pozícióban lévő beszállítóknál nyernek alkalmazást. Legalább ilyen mértékben az egy év alatt megtermelt bruttó nemzeti termék megtermelése is a multinacionális vállalatokhoz kötődik.

A polgári kormányzás alatt életre hívott Széchenyi Nemzeti Fejlesztési Terv volt az utolsó kitörési kísérlet, amikor a kormány eltökélten a hazai vállalkozásokat, illetve a nemzetközi vállalatok Magyarországon maradását preferálta. És ami legalább ennyire fontos, a minimálbér és szociális juttatások jelentős megemelésével a „felszívó” keresleti oldalt is megszervezte, egy olyan időszakban, amikor a magyar külgazdasági lehetőségek a világgazdaság általános visszaesése, illetve az orosz és ázsiai krízis következtében drámaian beszűkültek. A Széchenyi Terv eredményeit igazolja, hogy a világgazdasági recesszió ellenére a magyar GDP rendre 5 százalékos növekedést realizált. A kormányzati gazdaságpolitikában beállt 2002-es változásokat követően a belső piaci szereplők hathatós támogatása helyett a könnyelmű választási ígéretek költségvetési fedezet nélküli teljesítése, illetve az ezt követő kétségbeesett restrikciós lépések uralják a gazdaságpolitika eszköztárát, aminek következtében a magyar GDP csökkenése az EU–27, illetve az USA vonatkozó adatával összevetve – a polgári kormányzás eredményeinek felélését követően – jelentős visszaesést mutat. 2007-ben a GDP volumene mindössze 1,3 százalékkal emelkedett. Az éven belüli növekedés üteme negyedévről negyedévre lassult. Az utolsó negyedévben 0,7 százalékot ért el. Statisztikai adatok igazolják, hogy a korábbi évekhez képest bekövetkező lefékeződés felhasználási oldalról a fogyasztás év eleje óta tartó visszaesésének eredménye. A magyar gazdasági növekedés tartalékai kimerültek, hiányzik a növekedés tényezőinek összehangolása, és az erre irányuló hatékony gazdaságpolitika.

A polgári Magyarország új típusú versenyképességi tényezőinek meghatározásánál és felépítésénél nem tekinthetünk el a világgazdasági folyamatoktól, az új típusú világrendtől, illetve a magyar gazdaságpolitika előzményeitől. Látnunk kell azt is, hogy ahol 2002-ben abbahagytuk, ugyanott 2010-ben nem folytathatjuk. A lehetséges gazdaságpolitika vizsgálatánál felmerülhet az a kérdés is, hogy létezik-e, alkotható-e, végrehajtható-e más erővonalak mentén a magyar gazdaság újjászervezése, vagy egyáltalán mitől válna a magyar gazdaság versenyképessé.

A magyar gazdaság akkor lenne versenyképes piacgazdaság, ha stabilak lennének az államháztartási pénzügyei. Akkor lenne versenyképes, ha a felsőoktatás képzőhelyei korszerű tudást tudnának biztosítani a termelési folyamatokba bekapcsolódó fiatal generációk számára, illetve a munkamegosztási folyamatokban érintett korosztályok egészségi állapota lehetővé tenné a munkaerőpiacon a folyamatos, kiszámítható jelenlétet. Sőt, az egészségügyi ellátórendszer prevenciós gyógykezelési szolgáltatásai, illetve a felsőoktatási intézmények egy bővített, magasabb szintű technológiai színvonalon történő újratermelési folyamat kiindulási pontjai lehetnének munkaerő-piaci oldalról. Hazánk azonban mindhárom területen hátrányban van. A költségvetési és fizetési mérlegek deficitesek, romlik a felsőoktatás eredményessége és költséghatékonysága. A humántőke-állomány bővített reprodukciójára az egyetemi tudás- és kutatási központok az állandósuló forrásproblémáik miatt, továbbá az egészségügyi ellátórendszer a gyenge költséghatékonysága következtében egyre kisebb hatásfokkal tud befolyást gyakorolni.

A Nemzetközi Valutaalap 2006 júniusában kritikusan állapította meg, hogy „az állami pénzügyek helyzete aláássa a gazdasági stabilitás és a növekedés kilátásait”. A jelenlegi kormány által életre hívott restrikciós intézkedések azonban alig különböznek az 1995-ben elindított kiigazító csomagtól, ahol a bérből és jövedelemből élő lakosságra, a családi háztartásokra, illetve az önkormányzatokra terhelték a „kiigazítás” árát. Az 1994–1998-as elhibázott gazdaságpolitika kiigazítása végül is a polgári kormányzás 1998–2002 időszakában történt meg, amely áthúzódó hatásait 2004-ig éreztette. A 2006 őszétől életre hívott kormányzati intézkedések 2500 milliárd forintot vesznek ki a lakosság, illetve a vállalkozások zsebéből 2010-ig. 70 százalékkal visszaesik a tárgyieszköz-felhalmozás, duplájára emelkedik az infláció, és 70 százalék fölé kúszik az államadósság aránya a GDP százalékában. A GDP növekedési üteme 2008 elejére már mérhetetlenné, kimutathatatlanná vált, így elemi erővel merül fel egy más típusú gazdaságpolitikai kurzusra való igény.

A polgári Magyarország új típusú versenyképességi tényezőinek sorában a tudásalapú gazdaság, az egészséges munkaerő, illetve az „egészséges” társadalombiztosítási ellátórendszer ugyancsak meghatározó alkotó elemek. Alapvető probléma azonban, hogy a Magyarországon korábban már megtelepedett, főként fogyasztási cikkeket gyártó cégek Közép-Európa más országaiba és a Távol-Keletre távoznak, ahol a munkaerő költségei olcsóbbak, és a képzettségi szintjük magasabb, egészségi állapotuk kedvezőbb. Akár a multinacionális vállalatokra, akár a kisebb külföldi részvétellel működő befektetések magyar gazdaságot „működtető”, dinamizáló hatására azonban szükség van. Ennek eléréséhez a polgári Magyarország gazdaságstratégiáját a minőségi tőkevonzás feltételeinek kialakítására kell fókuszálni. Tény, hogy a magyar gazdaság túl van az adókedvezményekre építő zöldmezős beruházások időszakán, így a minőségi tőkevonzás feltételeinek kialakításában a legfőbb vonzerő a stabil, kiszámítható államháztartási pénzügyi környezet és a szakképzett, egészséges munkaerő. Az egyetemi képzés színvonalának és szervezettségének emelésével javíthatóak a tőkevonzási feltételek. A magasabb szellemi tőkét igénylő iparágak és szolgáltató vertikumok Magyarországra orientálásának egyik alapfeltétele a képzési színvonal emelése, amely a tudásalapú gazdaság fontos alapfeltétele. A romló oktatási színvonal azonban a csúcstechnológiai ágazatok tömeges Magyarországra településének egyik legfőbb akadálya. Egyre inkább hiányoznak a csúcstechnológiára képzett diplomások és technikusok. A II. Nemzeti Fejlesztési Tervvel 2007-től elkezdődött ugyan a tudásalapú társadalom kialakításának „rohammunkája”, azonban a magyar „tudásipar” fáziskésése a világgazdaság fő áramaihoz képest közel 10 évre tehető.

A társadalmi zárványokban élőkön túl az egész magyar társdalomra elmondható, hogy az egészségi állapota lényegesen rosszabb, mint azt az ország gazdasági és társadalmi fejlettsége indokolná. Minden ötödik magyar állampolgár tartósan beteg vagy fogyatékos. A nők átlagosan 57,8 esztendőt, a férfiak 53,5 évet töltenek el egészségesen, szemben az európai uniós 66, illetve 64,5 évvel. A népegészségügyi állapot és az akut válságban lévő egészségügyi ellátórendszer az ország versenyképességét tartósan aláássa. A jobbára periférikus területeken, társadalmi zárványokban élő, romló egészségügyi állapotú „szabad” munkaerő-állomány társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódásának pedig egyre kisebb az esélye, amit igazol, hogy a társadalombiztosításra, illetve a központi költségvetésre hosszabb távon is mind nagyobb terhek hárulnak, aminek a fedezete hiányzik, sőt az egészségügyi kassza hiányának kezelése máig megoldatlan. Az alacsony magyarországi aktivitási ráta, az elöregedő társadalom és a magánnyugdíj-rendszer bevezetésének egyenes következménye lett, hogy az állami társadalombiztosítási rendszer likviditása folyamatosan romlik, amely a szolgáltatások limitálásával, ezen keresztül pedig a kiszolgáltatottság és a létbizonytalanság irányába hat az igénybe vevőknél.

A polgári Magyarország új típusú gazdasági jellegű versenyképességi pilléreinek helyzetleírásánál, illetve az ezeken történő javításnál nem kevésbé fontos terület a deklasszálódás útján elindított magyar társadalom újjászervezése. A magyar gazdaság versenyképes alapjainak megteremtéséhez a társadalom versenyképességének egyidejű helyreállításán keresztül vezet az út. A munkanélküliek újratermelési folyamatok értékalkotó munkájába történő visszaintegrálásához új munkahelyek létesítésén, a munkahelyi kiszolgáltatottság felszámolásán, az állami egészségügyi és oktatási rendszer szolgáltatásainak állampolgári jogon, ingyenesen történő biztosításán keresztül vezet az út. A nemzet összetartó erejének fokozása a foglalkoztatási szint emelésével, az oktatási és egészségügyi ellátási rendszer állami szervezésben történő forrásfeltöltésével lehetséges. Az újratermelési folyamatokhoz magas „hozzáadott értéket” a megfélemlített, egzisztenciájukban bizonytalan emberek nem tudnak biztosítani, így a demokratikus viszonyok, illetve közintézmények, a hiteles gazdaságpolitika iránti bizalom helyreállítása elsőrendű feladat 2010-től.

Az új polgári gazdasági stratégiának igazodási kényszere van a megváltozott világpiaci erőviszonyokhoz, azonban nem tekinthetünk el a nemzeti sajátosságoktól sem. Nem tekinthetünk el attól, hogy a magyar gazdaság rendszerváltást követő eltelt 20 évében a külföldi tőke vált a nemzetgazdaság első számú motorjává. Így magyarországi kötődésüket, a hazai tulajdonosi hátterű kisés középvállalkozásokkal történő hatékonyabb integrációjukat a Széchenyi Tervből vett metodika felélesztésével célszerű újraszervezni. A belső piaci erők fejlesztése tehát nem merülhet ki a hazai tulajdonosi hátterű KKV-k támogatásával. A tőkeerős és világpiaci bejáratottsággal rendelkező nemzetközi nagyvállalatok és a hazai viszonyokhoz a helyismeretük és a mérethatékonyságuk alapján rugalmasabban alkalmazkodni képes kisvállalkozások azonban egy hatékony vertikális és horizontális integráció alapjait képezhetik. A polgári Magyarország új típusú versenyképességi tényezőinek első oszlopát az ilyetén felvázolt belsőpiaci és exportexpanzióra egyaránt képes gazdaság adhatja. Az állami gazdaságpolitika oldaláról ehhez a feltételrendszert nyilván biztosítani kell. Kapjanak adókedvezményt, állami támogatást azok a külföldi és belföldi tulajdonosi hátterű vállalkozások, amelyek erre az új típusú integrációra képesek. A termelési költségeik részbeni állami finanszírozásával a világpiaci versenyképességük is javulhat az ebben a konstrukcióban előállított termékeknek és szolgáltatásoknak. A polgári Magyarország új típusú vállalkozásainak hatékonyságát növelheti egy biztonságosabb, állami jövedelemelvonási rohamoktól mentes, évekre előre kiszámítható adópolitikai környezet, ahol a jövedelemelvonás százaléka a jelenleginek akár a felére is lecsökkenhet. Az így generálandó vállalati nyereség és fizetőképes kereslet beruházásélénkítő hatású, a fogyasztást és a felhalmozást egyaránt serkenti, sőt a gazdaság motorjának felpörgetésével elindítható a költségvetési és fizetési mérleg, sőt a családi háztartási mérlegek egyensúly irányába történő elmozdulása is. Olcsó, államilag garantált banki hitelek, alacsony adók, alacsony banki és jegybanki hitelkörnyezet, és mindezek hozományaként egy stabil belföldi fizetőképes kereslet.

Az új gazdaságstratégiai filozófia megvalósulása esetén új munkahelyek teremtődnek, jövedelemjavulás következik be a családi háztartások, illetve a vállalkozások szintjén. A nemzetközi nagyvállalatokkal történő új típusú együttműködés következtében megszűnik a nemzetközi tőkével való éles szembenállása a hazai vállalkozásoknak, illetve a társadalomnak. A multinacionális cégekkel való új típusú egyezség a nemzetközi vállalatok működési környezetére, feltételrendszerére hosszabb távon nemcsak állami eszközökkel, hanem a társadalom által is kedvező, „garantáló nyugalmi” hatást fejt ki. Felfogható ez a metódus úgy is, hogy a profitmaximalizáló törekvések helyett a profit nagyobb mértékű társadalmasítását szeretné elérni a polgári oldal a nemzetközi nagyvállalatokkal való új típusú egyezség megkötésével. A valóság azonban nem merül ki ennyiben. A nemzetközi nagyvállalatok Magyarországra történő integrációjával megnyílik előttük a lehetőség a hosszabb távú „Magyarországban gondolkodás” előtt. A kutatás-fejlesztési tevékenységek, az innováció eddig származási országban „hagyott” részlegei települhetnek Magyarországra, amelyek a hazai egyetemeket, kutatóintézeteket a szellemi innováció élvonalába juttathatják. Új kutatási megrendelések, az íróasztalfiókokban tartott fejlesztési projektekkel való időben megismerkedés lehetősége, illetve az azokban történő alakító részvétel hozzájárulhat a polgári Magyarország versenyképességét biztosító oktatási pillér kiteljesedésével. Nyilvánvaló, hogy a hazai egyetemek és egészségügyi intézmények megsegítéséhez a többletforrások csak piaci úton biztosíthatók. A jelenlegihez képest változatlan szisztémájú gazdaságpolitika esetén még nem lesz több pénz a közszektorban, ám az anyagi érdekeltséget, a magas szellemi tőkét új módon generáló eszközökkel mindezek a kölcsönösség alapján megteremthetőek. A nemzetközi nagyvállalatok belső piacra integráltságával megnyílik a biztonságos, hosszabb távra történő üzletviteli tervezés lehetősége. Az igényesebb, nagyobb beruházási értékek Magyarországra telepítésével egyidejűleg kedvezőbb magyar államháztartási környezetet, jobb infrastruktúrát, képzettebb és egészségesebb munkaerőt kapnak, amelynek következtében a multinacionális társaságok és a hazai társadalom, illetve vállalkozói réteg közötti ellentétek megszűnnek. Mindezek együttes hatására a termelési értékük, Magyarországon előállított hozzáadott értékük nagyságrendekkel megemelkedhet, amellyel egy hosszabb időszak átlagában az üzleti profitkilátásaik is számottevően nőnek.

A magyar piacon működő vállalkozások új típusú együttműködésének alakítandó területe az integráció mélysége és területei. A vertikális integráció alapján az egyes versenyképes vezértermékekhez és szolgáltatásokhoz rendelt együttműködés célszerű, ha magába foglalja az alapanyag-termelést, a piackutatást, a feldolgozást és az értékesítés csatornáit egyaránt, sőt, ahol lehetséges, a banki hitelnyújtás monopóliumát is. Nyilván egy-egy kisvállalkozás erre a vertikumépítésre nem képes, de a nemzetközi nagyvállalatok sem önmagukban. A piaci erők koncentrációja tehát célszerű, hogy elsődlegesen a hazai hagyományos termék és szolgáltatásvertikumokra irányuljon az élelmiszeralapanyag-termeléstől, a közúti gépjárműprogramokon keresztül a termálvizes kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetésével bezárólag. A magyar gazdaság kedvező mezőgazdasági adottságaiból fakadó élelmiszeralapanyag-előállítás, a jelentős ipari kultúrával rendelkező gépipari vertikumok, a termálvizek és más természeti kincsek földfelszínre hozása olyan versenyképes magyar hungarikumok lehetnek, amelyek a belföldi igényeken túl fizetőképes exportpiaci lehetőségeket is magukban hordoznak a világpiacon.

A különböző méretű piaci szereplők közötti horizontális integráció jó módja lehet a nemzetközi nagyvállalatok termelési tevékenységének közgazdaságilag ésszerű kiszervezése a hazai kisvállalkozásokhoz. Ez a bedolgozói rendszer elősegítheti a társadalmi zárványokban élők részleges integrációját a munka világába, kiszámítható jövedelemhez juttathatja a bedolgozókat, míg a másik partnernél a költséggazdálkodás színvonalán javíthat, hiszen a nagyvállalati menedzsment eszközökkel nehezebben szervezhető eljárások a kisebb mérethatékonyságra létrehozott kisvállalkozásoknál kedvezőbb piaci áron biztosíthatóak.

A polgári Magyarország új típusú versenyképességének motorja a jelenlegi helyzetből fakadóan a gazdasági stratégia újraalakítása. A jelenleginél alacsonyabb és arányosabb közteherviselés következtében a GDP növekedése újra megindulhat, aminek következtében az állami költségvetés bevételei megemelkedhetnek. A költségvetés rendelkezésére álló források, illetve a gazdasági vérkeringésbe egyenrangú félként beintegrált nemzetközi nagyvállalatok pénzeszközei kellő forrásallokációt biztosítanak az oktatási rendszer, illetve az egészségügyi ellátórendszer számára. Egészségügyi szempontból legkritikusabb helyzetű társadalmi zárványokban élők munkaerőpiaci reintegrációjával az egészségügyi ellátórendszer és a szociális segélyezés jelenlegi leterheltsége jelentősen lecsökkenhet, új alkotóenergiák szabadulhatnak fel a gazdaságilag periférikus térségekben is. A gazdasági stratégia újragondolása szükségszerűen felveti az azt kiszolgáló „szolgáltató” közigazgatás szerepét. Nem elég ugyanis a gazdasági környezet újraszervezése, szükség van vállalkozások adminisztratív terheinek, pályázati lehetőségeinek átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé és egyszerűbbé tételére. A már rendelkezésre álló elektronikus ügyintézést valóban szélesíteni kell, de csak a vállalkozások, mezőgazdasági termelők potenciális lehetőségeinek, igényszintjének mértékéig. Nem lehet az a kormányprogram hiteles, amely évente 600 milliárd forint többletadóval terheli a gazdasági szereplőket és a családokat, majd rá egy évre 200–250 milliárd forintos adókönnyítésről, mint adóreformról beszél törvényi garanciák nélkül. Törvényi garanciák pedig kellenek a közteher-viselési reform elindításához, az érdemi kiadáscsökkentésre, az állami költségvetés túlköltésének megakadályozása ellen.

A gazdasági stratégia újragondolási kényszere, az új típusú versenyképességi tényezőkben való gondolkodás felvetheti mindezek létjogosultságának kérdését a baloldal részéről. A gazdasági stratégiaváltás melletti érvelés legfontosabb szempontja, hogy Magyarország az 1987-ben megindult kelet-közép-európai piacgazdasági átmenet éllovasából a sereghajtó lett. Gazdasági növekedésünk zuhanási mértéke nemcsak az Egyesült Államok vagy az Európai Unió szintjéhez viszonyítva elképesztő, hanem a nálunk korábban fejletlenebb országok adataihoz képest is. A magyar gazdasági növekedés üteme 2007-ben 1,3 százalék volt. Bulgáriáé 6,2 százalék, Litvániáé 8,8 százalék, Romániáé 6 százalék, Szlovákiáé 8,7 százalék, Csehországé 5,8 százalék. Szlovénia makropénzügyi mutatói lehetővé tették az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozást. Felmerül a kérdés, ha Magyarország továbbra is az 1995. évi Bokros-csomag, illetve az ugyanerre a mintára életre hívott 2006-os Gyurcsány-csomag logikája alapján megy tovább, mi történik az országgal? Talán a legnagyobb hibája az 1995-ös és 2006-os megszorító intézkedéseknek, hogy a nemzetközi környezetet helytelenül értelmezték. A Horn-kormány idején a nemzeti vagyon felgyorsított értékesítését és a belső piacot, a hazai vállalkozásokat védő vámok és monetáris politikai eszközök felszámolását szorgalmazták. Mi történt ennek következtében? Magyarország áron alul értékesítette a nemzeti vagyonát, a védővámok és az állami támogatások nélkül maradt belső kis- és középvállalkozások zöme pedig a „versenyképtelenség” következtében tönkrement. Azok az országok, akik nem értékesítettek nemzeti vagyont kampányszerűen, mára az Európai Unió látványos gazdasági növekedést felmutató gazdaságai, stabil belső piaccal, kiváló makrogazdasági mutatókkal rendelkeznek. Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia, Bulgária, volt balti tagköztársaságok. Magyarország a 4 éves szocialista kormányzás után 2006-ra a pénzügyi összeomlás küszöbén ismét a vagyonfelélésre, a lakosság legszegényebb és legelesettebb rétegeinek a megadóztatására helyezi a gazdaságstratégiájának a súlypontját. Ugyanaz a logika, mint a Bokros-csomag idején. Ezen intézkedések hatására azonban hazánk nem fogja Csehországot, vagy a Balkán mélyén elhelyezkedő Bulgáriát a gazdasági rangsorban visszaelőzni. Magyarország 70 százalék feletti államadósság/ GDP aránnyal nem tud az Európai Monetáris Unió tagja lenni. Sehol a világon az egyidejű adóbevétel-növelés és a közkiadások csökkentése nem vezetett a költségvetés tartós stabilizálásához. Így elemi erővel vetődik fel az eddigi gyakorlaton történő változtatás, a más gazdaságfilozófia alapján történő gazdasági újraszervezés létjogosultsága. 1990 és 1998 között a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának korrekcióiban rendre felmerült a jegybanki eszközök kivonása a hazai kis- és középvállalkozások refinanszírozásából, illetve a folyamatosan jelentkező költségvetési hiány és államadósság hitelezéséből való kiiktatása a jegybanknak. A hivatkozási alapként az európai gyakorlat, illetve az uniós elvárás szerepelt. A kelet-európai országok nem vonták ki olyan mértékben a monetáris eszközeiket a belső vállalkozásaik finanszírozásából, mint hazánk. Ugyanakkor az Európai Unió sem fogalmazott meg olyan elvárásokat az 1990-es évek elején és közepén, hogy egy ország gazdasági adottságai ellenére, a jegybank szüntesse meg a jegybanki monetáris támogatást a kezdő vállalkozások irányába, vagy vonuljon ki az államadósság hitelezéséből, és adja át mindezt a piaci alapon működő magánpénzügyi befektetőknek busás hasznot biztosítva. Magyarországnak esélye sincs arra, hogy 2014-ig az Európai Monetáris Unió tagja legyen, így a 20 évvel ezelőtt már életre hívott, vállalkozásokat és kormányzati költségvetést „pénzfedezet nélkül hagyó” szabályok idő előttiek voltak, amelyek az országnak kárt okoztak.

Szlovénia példája igazolja, hogy egy ország gazdaságfejlesztési stratégiájának elsőrendű követelménye a belső piaci erők igényeihez való igazodás. Szlovénia nem értékesítette nemzeti vagyonát az 1990-es években. A belső, hazai tulajdon máig meghatározó. A szlovén jegybank nem számolta fel a kisvállalkozások támogatásának monetáris eszközeit. Ebből adódik, hogy a szlovén nemzeti kötődésű vállalkozások piaci ereje jelentős. A magyar gazdaságpolitikai vezetés által elkövetett hibákat azonban már képtelenség meg nem történtnek tekinteni, azok következményeit viseljük. A világgazdaság új típusú rendjében azonban ismét mások a világpiaci történések lényegi motivációi. A lisszaboni stratégiával az álmait kifejező Európai Unió 2010-re nem a világgazdaság legfejlettebb, hanem leggyengébb régiója lesz. Ennek tudatában az alapító EU-tagállamok sorra hozzák a belső, protekcionista intézkedéseiket. Ezek olyan védekezési mechanizmusok, amelyek elsődlegesen az adott ország és társadalom érdekeit, belső adottságait és igényeit tartják szem előtt, nem pedig az EU jogi diszciplínáit. Angliában a magántulajdonban lévő Northern Rock Bank csődje után az állami tulajdonba vétel intézményi mechanizmusai léptek hatályba, védve a betéttulajdonosokat és a brit érdekeket. A Schengeni egyezményt Nagy-Britannia nem írta alá, belső határai őrzését nem szabadította fel. A német, a francia, az olasz fiskális politika a recesszióra hajlamos vállalkozásokat továbbra is kitartóan támogatja. Emlékezünk ugyanakkor a Horn-kormány gazdaságfilozófiájára, amikor a vállalatok támogatásának totális felszámolását hirdették meg, arra utalva, hogy a fejlett piacgazdaságokban mindez rendszeridegen. A polgári gazdaságfilozófia alapköve a „támogatni és nem elvonni”. A német, az olasz, a francia vállalkozások a jelenlegi recessziót a kormányaik támogató, körültekintő magatartása végett fogják enyhébbnek érezni. Gazdasági válságban a kormány és a jegybank támogató beavatkozása az állam stabilizáló funkciójából fakad. Magyarországon pénzügyi eszközök sincsenek, de főleg költségvetési tartalék arra, hogy a világgazdasági recesszió hatásait enyhítsék, akár kisvállalkozások veszteségeinek, akár az itt működő nemzetközi vállalatok piacvesztésének megakadályozására.

A polgári Magyarország új típusú versenyképességi tényezői, és erre építkezve az új típusú gazdaságpolitikai stratégia tétje óriási, hiszen egyrészt igazolható a szocialista kurzushoz köthető gazdaságpolitika sorozatos, visszatérő csődje, másrészt egy más szemléletű gazdasági mechanizmusra az igény egyre számottevőbb. 2008-ban már nem a polgári oldal 2010-es győzelme a kérdés, hanem 2010-től a hiteles, jó koncepciójú gazdaságpolitika tartós, mondhatni „kivitelezhető” sikere, amely a teljes társadalom és a gazdasági szféra érdekeivel egyaránt találkozik.