Nem sokkal 2004 márciusi hatalomra kerülése után José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök összehívott egy bizottságot, melynek azt a nem egyszerű feladatot szánta, hogy készítsen javaslatot, hogyan tudna Spanyolország szembenézni erőszakos és elnyomó modernkori történelmével. Két évvel később, a javaslattal a kezében, a történelmi emlékezés törvényével kíván tisztelegni a spanyol polgárháború áldozatai előtt, morális és anyagi kárpótlást kínálva a Franco-diktatúra alatt szenvedett spanyolok ezreinek.

A törvényjavaslat viszont, melyet a spanyol törvényhozásnak november 1-jéig kellene elfogadnia, nem kis vitát váltott ki Spanyolországban. A baloldal szerint nem megy elég messzire, a jobboldal pedig szükségtelennek és megosztónak tartja az egész tervezetet. Ha a törvényt nem sikerül elfogadni, mint ahogyan az várható, Spanyolország is belép azon országok sorába, melynek még nem sikerült teljesen elszámolnia sötét múltjával. Viszont Németországgal vagy Dél-Afrikával szemben, ahol már megbüntették a bűnösöket, mégis a nemzet lelkiismeretét kísérti a múlt, Spanyolországban a törvény értelmében nem a rendszer résztvevőinek megbüntetése a kérdés, hanem az áldozatokon elkövetett szörnyűségek elismerése.

A nácizmussal és bizonyos mértékben a sztálinizmussal szemben a franquismot nem győzték le, nem utasították el. 1975-ben egyszerűen meghalt Francoval együtt. Három év polgárháborúját és negyven év diktatúráját a „felejtés egyezménye” címszó alatt a szőnyeg alá söpörték. A kollektív amnézia részeként általános amnesztiát adtak a Francot kiszolgálóknak és az ellene harcolóknak egyaránt. A rendszerváltáskor átnevezték a régi rezsimre emlékeztető utcatáblákat, ledöntötték a fasiszta szobrokat, majd Spanyolország elismerten jól működő demokratikus rendszerként belépett az Európai Közösségbe.

Mindemellett a múlttal való szembenézés elmulasztásával sok spanyol látszólag végeérhetetlen küzdelembe került a tábornok emlékével. Franco halála után a Spanyolországba egyesíteni kívánt régióknak – kivált Katalóniának és Baszkföldnek – az új alkotmány keretei között messzemenő autonómiát kínáltak. Az oktatás, az egészségügy így regionális szintre került, Baszkföld emellett nagyobb szabadságot élvez az adópolitika terén. Azonban az ország 17 régiója egyre nagyobb önállóságot követel magának.

Franco azon intézkedései, melyekkel kulturális és nyelvi szempontból egységbe kívánta olvasztani az országot, mind a napig érzékeltetik hatásukat a spanyol gazdaságban. Annak idején komoly beruházásokat eszközölt Baszkföldön és Katalóniában, hogy az ipari gócpontok létrehozásával e területek felé irányítsa a belső népességvándorlást, ezzel segítve a különböző kultúrák keveredését. Ma ezek a régiók a spanyol gazdaság legerősebb bástyái. Katalónia, ahol az ország lakosságának 15,8 százaléka él, a spanyol GDP 20 százalékát termeli ki, gazdasági növekedése pedig jóval meghaladja a spanyol gazdaság növekedési ütemét. Baszkföldön a spanyol lakosság 5 százaléka a GDP 6 százalékát termeli meg.

A Franco-rendszer mégis a politikán hagyta ott leginkább a nyomát. A tábornok egységesítő politikája ellen szerveződő baszk terrorcsoport 1975 után is aktív maradt. Ami azt illeti, azóta nemigen volt olyan parlamenti választás Spanyolországban, amit ne kísértek volna az ETA merényletei.

Spanyolország tehát jelenleg azzal küzd, hogy amíg nem néz szembe a Franco-éra rémtetteivel, nem lesz képes felejteni. Egyszerre vannak jelen a társadalomban azok, akik még mindig arra várnak, hogy valamelyik tömegsírból előkerüljenek testvérei földi maradványai, és azok, akik lakásának falán még mindig büszkén virít a Franco-portré. „Rendkívül nehéz ítéletet mondani” – véli Charles Powell, a madridi CEU San Pablo Egyetem professzora. „Mindenki elkövetett valamit. Itt nem olyan tiszták a bűnösök és az áldozatok közötti határvonalak, mint Németországban” – mondja.

Ami a politikai pártokat illeti, a törésvonalak szinte tökéletesen leképezik a francoi rezsimhez fűződő viszonyt. Az utcákon pedig egyes szélsőségesek még mindig Franco emléke előtt tisztelegnek, miközben a meghurcoltak családtagjaik földi maradványait keresik. Zapatero pedig úgy néz a választások elébe, hogy két fő célkitűzését, a béke biztosítását és a múlttal való elszámolást nem sikerült elérnie.