Ritkán fordul elő, hogy egy a világpolitikában oly nagy befolyással bíró politikusnak oly gyorsan vesszen nyoma, mint Tony Blairnek. Miután július 10-én lemondott a miniszterelnökségről, Nagy-Britannia háború utáni történetének egyik legmeghatározóbb politikusa kikerült a rivaldafényből. Habár Blair eltűnt, az általa képviselt politikai kultúra és gondolkodásmód továbbélt, mégpedig elsősorban Gordon Brown személyében. Brown, elődjéhez hasonlóan, keményen fellép olyan ügyekben, mint a bűnözés visszaszorítása vagy a bevándorlás szigorú szabályrendszerének megtartása. E lépésekkel ugyanis továbbra is a politikai centrumban tartja a pártot, mely pozíció elfoglalása oly nagy szerepet játszott a párt 1997-es földcsuszamlásszerű választási győzelmében. „Teljesen nyilvánvaló, hogy Brown a New Labour vonalat viszi tovább” – mondja a párt egykori fő ideológusa, Anthony Giddens. „Meg kell tartani a közepet, hiszen Brown stratégiája, hogy a politikai paletta széle felé tolja a Konzervatív Pártot”.

Mindez persze nem csoda. Igaz, a két politikus pályáját folyamatos rivalizálás kísérte, nem szabad elfelejteni, hogy Blair és Brown a 90-es évek közepén együttes erővel alapozták meg, és később tartották életben az Új Munkáspártot. Ha egyes esetekben Brown egalitariánusabbnak tűnik, mint Blair, akkor más esetekben jóval nemzetibb hangot üt meg, melyeket Blair a 90-es évek végén, miniszterelnökségének elején nem engedhetett volna meg magának. Az iraki háború támogatásával Blair pártja nagy részének támogatását vesztette el, így később rendkívül nehéz volt számára, hogy más, komolyabb kritikát kiváltó javaslatokat keresztülvigyen a frakción. Mégis, Brown Irakhoz való hozzáállása nem sok változást hozott a blairi vonalhoz képest. Igaz, bejelentését, hogy 4500 főre csökkenti az Irakban állomásozó brit csapatokat, nagy lelkesedéssel fogadták, azonban ne feledjük el, hogy a fokozatos kivonulás folyamatát Blair már évekkel ezelőtt megindította.

Ha úgy tűnik, hogy Blair eltűnt a politikából, az részben annak a felismerésnek tudható be, hogy a brit nép nem kíván olyan politikust látni a közéletben, aki egy fölösleges háborúba vitte az országot. Így azáltal, hogy kivonja magát a reflektorfényből, csak jó szolgálatot tesz pártjának. A másik ok abban állhat, hogy Britanniában oly sok politikus indult meg a centrum felé, hogy Blair most, hogy már nem miniszterelnök, egyszerűen kiszorult onnan. Így például a konzervatív David Cameron is igyekszik olyan baloldali témákat beemelni fő programpontjai közé, mint a környezetvédelem. Nem csoda, hogy úgy tűnik, a brit politikában a riválisok nem sokban különböznek egymástól. Ez az erőteljes középre tolódás pedig egyértelműen Blair hatása, legyen most akárhol is.