Az amerikai dollár nincs jó állapotban. Az elmúlt öt évben 29 százalékot gyengült az euróval szemben, így az Európába utazó amerikai turistáknak nem olyan olcsó a Champs-Elyseés-n kávézgatni.

A fő gazdasági folyamatok tükrében ésszerűnek tűnik a dollár árfolyamának esése. Az amerikai gazdaság növekedésének lassulása nem épp a dollár keresletének növekedése irányába hat. A lakosság magas eladósodottsági szintje és a GDP 5,5 százalékát kitevő folyó fizetési mérleg-hiány sem az egészséges gazdaság képét festi a valutakereskedők számára. A Fed hitelpiacok stabilizálása érdekében tett szeptemberi fél százalékpontos kamatcsökkentése (4,75 százalékra) sem növelte az amerikai rögzített kamatozású értékpapírok vonzerejét. A dollár végleg elindult volna a hanyatlás útján? Nem, véli Mark Farrington, a londoni székhelyű Principal Global Investors valutakereskedelmi részlegének vezetője. A dollár gyengülése véleménye szerint sokkal inkább ciklikus természetű, mint strukturális gyökerű, így 2008-ra a zöldhasú erősödését várja.

Farrington elveti azokat a nézeteket, melyek szerint a dollár hosszú távon is gyenge marad. „Amerikában ugyanis nincs semmiféle kártyavár, melynek az összeomlásától kellene tartanunk” – mondja. Optimizmusa az amerikai gazdaság erején nyugszik, ami 13 billió dolláros értékével még mindig a legnagyobb a világon, messze a legrugalmasabb, tehát valutája iránt mindig is magas lesz a kereslet. Véleménye szerint a folyó fizetési mérleg javulása és a gazdaság növekedésének felgyorsulása megfordítja a tendenciát, az ingatlanpiac lelassulása, és a másodlagos hitelpiaci válság hullámainak visszaverődése előbb-utóbb véget ér.

Rendkívül beszédes, hogy a világ jegybankjai még mindig nagy volumenben fektetnek dollár alapú értékpapírokba, elsősorban amerikai kincstári kötvényekbe. Jelenleg a világ devizatartalékainak 65 százaléka van dollárban, 30 százaléka euróban és 5 százaléka egyéb valutákban. Igaz, az európai egységes valuta bevezetése előtt a dollár még 80 százalékos részesedést hasított ki magának a világ devizatartalékaiból, de Farrington szerint a mai megoszlás nem változik nagyobb mértékben.

A dollár árfolyama a fonttól és az eurótól is függ. A gyengülésben nagy szerepet játszanak az eltérő kamatlábak. Volt idő, amikor a fontot még 1,5 dollárért váltották. Ma az árfolyam 2 dollár/font. Ennek hátterében az áll, hogy a 90-es évek folyamán a Bank of England sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az infláció visszaszorítására, mint a Fed, így a brit jegybanki kamatláb jelenleg 5,75 százalék. Így mindaddig, amíg a font tartja a 2 dolláros árfolyamot, a valutaspekulánsok dollárhiteleket vehetnek föl, majd azokat fontra váltva magasabb kamatláb mellett fektethetik be pénzüket. Részben az ilyen ügyleteknek tudható be, hogy a font árfolyama magas, míg a dolláré alacsony. Hamarosan eljöhetnek azok a napok, mikor ezek a spekulánsok visszaváltják fontjukat dollárra, hogy visszafizessék hiteleiket.

Ezzel szemben az Európai Központi Bank (ECB) az amerikainál alacsonyabban, 4 százalékon tarja az irányadó kamatlábat. Az ECB azonban elmozdulni látszik a fiskális restrikció irányába, míg a Fed épp gyors kamatcsökkentéssel és a pénzkínálat növelésével igyekszik stabilizálni a pénzpiacot. Japánban alacsonyabb a kamatláb, mint Amerikában, masszív kereskedelmi többlettel rendelkezik Amerika irányában, a jen mégis gyengül a dollárral szemben.

Farrington azzal számol, hogy a dollár fokozatosan erősödik az euróval, és még gyorsabb ütemben a jennel szemben. Véleményét arra alapozza, hogy szerint az ECB 2008 nyarára fel fog hagyni a monetáris restrikcióval, a Fed pedig az infláció visszaszorítása érdekében 2008 végére ismét növeli az irányadó kamatlábat.