« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Milliókkal a hatalomba
Mit Millionen an die Macht
von Christoph von Marschall
Cicero, 3. Oktober 2007


Korábban briliáns vállalkozási tanácsadó volt, majd ebből befolyó jövedelméből befektetéseket eszközölt egyes amerikai vállalatokban, így lett multimilliomos. Utóbb Massachusetts állam kormányzójaként bekapcsolódott a nagypolitikába is, most pedig Romney azt tervezi, hogy a republikánusok színeiben indul az elnöki székért, ahogy tette azt apja negyven évvel ezelőtt.

Romney marketingje tökéletes. Egyszer öltönyben és elegánsan pózol irodájában az újságíróknak, máskor az iowai mezőgazdasági kiállításon tetszeleg farmerban nagy családja körében. A hatvanesztendős politikus-üzletembernek öt fia van és tíz unokája, a legkisebb 15 hónapos. Az előzetes szavazást Iowában meg is nyerte. Nem csoda, hiszen milliókat fektetett be a kampányba, buszokkal, Romney nevével ellátott pólókkal felszerelt aktivistákkal járta a vidéket szavazatgyűjtés céljából. A republikánusok másik két jelöltje, Rudy Giuliani, New York korábbi polgármestere, valamint John McCain, Arizona szenátora nem alaptalanul nézi aggódó szemekkel Romney startolását. A sikeres vállalkozó 1975-ben végezte el a Harvard jogi karát, párhuzamosan pedig közgazdasági tanulmányokat is folytatott. A diploma után a Boston Consulting Grouphoz került, de már három évvel később Bill Bain elcsábította Bain Consulting alelnöki székébe. 1984-ben közös céget alapítottak Bain Capital néven, ahol rossz állapotban lévő cégeket vásároltak fel, és újra nyereségessé tették őket. A 37 millió dolláros tőkével induló vállalkozás nagy sikereket ért el, tizenöt év alatt 150 turn-around ügyletet bonyolított le, minek eredményeként Romney 400 milliós vagyonra tett szert.

Régi üzlettársai szívesen támogatják kampányát, már 2007 első felében 44 milliót gyűjtött össze kampánycélokra, ebből 8,9 milliót saját zsebből. Csak a demokratajelöltek, Hillary Clinton és Barack Obama gyűjtöttek többet. Az előválasztásokat rendező államokban, Iowában, New Hampshire-ben és Nevadában mindenhol vezeti a népszerűségi listákat. Ez pedig jó jel arra, hogy megnyerje a 2008-as elnökválasztásokat. Negyven éve Mitt Romney az első üzletember, aki jó esélyekkel indul a Fehér Házba. Az utolsó apja, George Romney volt, aki 1954 és 1962 között az American Motors igazgatója volt, majd három egymást követő alkalommal választották meg Michigan állam kormányzójának. 1968-ban indult az elnöki posztért, de a vietnami háborúval kapcsolatos ellenérzései, az, hogy ennek hangot is adott, nem segítették a hatalomért folytatott harcban, így nem lett elnök. Fia tanult hibáiból, mindazonáltal 1994-ben, amikor Ted Kennedyvel kellett megküzdenie a jelölti posztért, alulmaradt. 2002-ben választották Massachusetts kormányzójának, és 2007 januárjában jelentette be, indul az elnökválasztásokon. Kormányzóként sikereket ért el az állam pénzügyi helyzetének rendezése terén, továbbá bevezette a mindenkire kiterjedő betegbiztosítás rendszerét. Párttársai azonban kétkulacsosnak nevezik, mert míg a kormányzói székért folytatott megmérettetése során sokkal liberálisabb elveket hirdetett, támogatta az abortuszt, a homoszexuálisok házasságkötését, addig most – hűen a republikánus irányvonalhoz – a magzati élet védelmét hirdeti, és vehemensen lép fel az egyneműek házasságának engedélyezésével szemben. Ezenkívül hódol a vadászatnak és szenvedélyes fegyvergyűjtő. Még egy hátránya van, Romney mormon vallású, és sok amerikai bizalmatlanul tekint erre a felekezetre. Az üzleti világot ez a legkevésbé sem érdekli. Romney anyagi háttere a kampány során biztosított, most már minden csak a marketingen múlik.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány