Attila megkapta a behívóparancsot, és az utasításokat követve 1955. szeptember 19-én jelentkezett Szentendrén a tisztiiskolában. A civil ruhát azonnal le kellett adni, és cserébe agyonhasznált gyakorlóöltözéket kaptak az újoncok, miközben hajukat rövidre nyírták. Egy másodéves szakaszvezető és egy őrmester próbálkozott azzal, hogy a frissen érkezetteket a katonai viselkedésformákról eligazítsa.

A tisztiiskola, amely 1939. október 1. óta Bólyai Jánosnak, a nagy magyar matematikusnak a nevét viselte, a kommunista uralom idején először Táncsics Mihály nevét vette fel, és a Hűvösvölgyből Szentendrére költöztették az egykori Görgey Artúr ezred helyiségeibe, majd az intézményt 1956-ban Zalka Mátéról, egy moszkovita kommunista harcosról nevezték el. A kiképzés a sok változás ellenére kiváló volt. A szovjet hadsereghez történő igazodás – objektíven nézve – ebben a tekintetben csak pozitívan értékelhető. A szovjet hadsereg tisztképző rendszere önmagában kitűnőnek mondható. Az ezzel kapcsolatos magyarországi elutasító álláspont csak történelmi és ideológiai okokkal magyarázható.

Minden nap, az időjárástól függetlenül, a reggeli torna hat órakor kezdődött. Bemelegítésként csizmában kellett futni öt kilométert, ezután fekvőtámaszok következtek a teljes kimerülésig, majd lazító gyakorlatok. A reggeli tornát mínusz 5 fokig meztelen felsőtesttel kellett elvégezni, ha ennél hidegebb volt, akkor egy kis mellényben. A reggeli előtti kézifegyver-gyakorlatok azt eredményezték, hogy Attila a géppisztolyt (MP41 No. 5428) hamarosan behunyt szemmel szétszedni és minden helyzetben reflexszerűen kezelni tudta. A délelőtti elméleti órák hatásosak voltak az álmosság ellen. Ha egy hallgató bóbiskolni kezdett, hideg vízzel kellett a haját megnedvesítenie. Ha ez sem használt, állva kellett részt vennie az előadáson. Délutánonként alaki foglalkozások és sportgyakorlatok következtek. Egy leendő tisztnek az alárendeltek sportoktatójaként is helyt kellett állnia.

Az újoncok „szívatása” három hónapig tartott. Ez alatt az idő alatt a civil tömeg bemutatható katonai egységgé változott. Minden hallgató testére szabott egyenruhát kapott. A zsírpárnák eltűntek. A hallgatók közötti kapcsolatokat a kölcsönös érdek- és sorsközösség jellemezte.

1956 őszén Attila másodéves tisztiiskolás volt és úgy érezte, hogy Magyarországon a nehéz gazdasági helyzet ellenére friss szellő lengedez. A Szovjetunióban és Lengyelországban lezajlott események megrengették a gyűlölt négyes-banda (Rákosi, Gerő, Farkas, Révai) diktatúráját, a lehetséges változások előjelei érződtek.

Október elején érkezett meg a parancs: a tisztiiskolásoknak rendfenntartóként részt kell venniük Rajk László újratemetésén, éspedig kimenőruhában, fehér kesztyűben, fegyver nélkül. Minden eshetőségre készen a fegyvereket és a muníciót teherautókra rakottan a rendezvény közelében lévő mellékutcába szállították. Az ünnepség rendzavarás nélkül zajlott le, de az embereknek az a benyomása támadt, hogy olyan folyamat kezdődött el, amely csak erőszakkal szakítható félbe.

A tisztiiskolásokat 1956. október 23-án este riadóztatták. A harmadik évfolyamot az Akadémia utcában lévő Pártközpont védelmére, a második évfolyamot a Belügyminisztérium megerősítésére Budapestre rendelték. Éles lőszert osztottak szét, Attila még egy könnyebb gépfegyvert is kapott. A tehergépkocsi útja Szentendréről a Roosevelt térig mintegy negyven percig tartott. Útközben a demonstráció maradványait lehetett látni a Bem tér környékén. A távolból időnként lövések hallatszottak. A tisztiiskolások a Belügyminisztérium különböző helyiségeiben éjfél körül foglalták el állásaikat, lassan és rendezetten. Az épületben már ott voltak nagy számban az Államvédelmi Hatóság munkatársai és a Határőrség fiatal, alig kiképzett sorkatonái. A második évfolyam növendékeit úgy helyezték el, hogy az ÁVH munkatársai mindenkor sakkban tudták tartani őket. Attilát egy évfolyamtársával és gépfegyverével együtt egy első emeleti ablakhoz küldték, ahonnan a Lánchidat és azt a teret, ahol később a Hyatt és a Fórum Intercontinentál Szálloda épült, át tudta tekinteni. A szobában még két rendőrtiszt és három határőr sorkatona tartózkodott. Az eligazítás úgy szólt, hogy tüzet nyitni csak szolgálati úton érkezett parancs alapján szabad.

Attila figyelme az utcán történtekre irányult. Néha-néha egy teherautó száguldott el az épület előtt. Hirtelen az egyik lefékezett. Katonák és fiatal emberek arról tanakodtak, hol találják meg a Belügyminisztériumot. Nyilvánvalóan nem rendelkeztek helyismerettel. A teherautó a nemzeti lobogót viselte, amelynek közepéből kivágták a népköztársaság kommunista címerét. Attila figyelmesen nézte őket, és nem vette észre, hogy közben mások is beléptek a szobába. Idegen hangot hallott:

– Tüzet!

– Sajnos nem tudok Önnek segíteni. Nem dohányzom – válaszolta Attila szórakozottan.

– Idióta! Én parancsot adtam Önnek, hogy ezeket a banditákat lője le! – üvöltött egy bőrkabátos ismeretlen.

Attila villámgyors reflexmozdulattal megfordult, és fegyverét a parancsot adóra fogta:

– Azonnal tűnjön el innen! Ha Ön a Néphadsereg szolgálati szabályzatát ismeri, akkor tudnia kell, hogy minden parancs csak szolgálati úton adható ki. Az őrszolgálatot teljesítő katona az őt feladatának ellátásában akadályozóra tüzet nyithat. Megértette?

A bőrkabátos férfi két kísérőjével együtt szó nélkül elhagyta a termet. A két rendőrtiszt elszörnyülködött.

– Tudja-e, hogy kit fenyegetett meg, és kergetett el? A miniszter egyik helyettesét. Formálisan igaza van Önnek! De azt hiszi, hogy ez bármit is számít? Ön halott ember! Vagy talán hős?

Attila az utcán történő eseményekre koncentrált. Ugyanakkor megkísérelte az előbb történteket elemezni. A jog mellette áll. Nemcsak az őrszolgálatról szóló szabályzat, hanem a Néphadsereg szolgálati szabályzata is úgy rendelkezik, hogy népellenes parancs nem hajtható végre, a parancsot meg kell tagadni. Néhány tucat fiatalembert lelőni csak azért, mert a Belügyminisztérium iránt érdeklődnek, és a vörös csillagtól megszabadított zászlót tűzik ki, Attila számára háborús bűncselekményt jelentett. Visszaemlékezett azokra a beszélgetésekre, amelyeket a két világháborút megjárt huszárezredessel folytatott, és akinek az volt a véleménye, hogy a legtöbb háborús bűncselekmény arra vezethető vissza, hogy a parancsot fogadók gyengék voltak, és az értelmetlen vérengzést okozó parancsot nem tagadták meg. Jöjjön, aminek jönnie kell! Közben felfigyelt arra, hogy mindkét rendőrtiszt kibiztosította a fegyverét, és csak a fentről érkező parancsra vártak. A fiatal, még fel nem esketett határőrök sápadtan és szégyenlősen fordították félre fejüket. Érzékelhető feszültség volt a levegőben.

Egy jó óra múlva a második évfolyam parancsnoka, Babics főhadnagy az őrparancsnok és a minisztérium két magas rangú tisztjének kíséretében mosolyogva lépett be a terembe.

– Na, hogy érzi magát a mi nem dohányzónk? Piros László belügyminiszter megbízásából közlöm, hogy ki fogják Önt tüntetni. Az Ön határozott fellépése megakadályozta, hogy az esetleges támadók idő előtt megtudják tartózkodási helyünket. Kiváló! Csak így tovább!

Alig távoztak el az elöljárók, Attila gépfegyvere mellett a földön elaludt.

Napkeltekor egy rendőrtiszt ébresztette, és kávéval kínálta. A szokásos reggeli teendők után Attila azt a parancsot kapta, hogy társaival együtt a Roosevelt téren járőrözzön, az arra haladó járműveket állítsa meg, és fegyver után kutasson. Miközben egyik társa biztosította őt, Attila arról kérdezte a gépkocsivezetőt, hogy a papírok rendben vannak-e, és fegyvert szállít-e. Körülbelül egy óra alatt semmi érdemleges nem történt, a járművek folytatták útjukat. Néhány civil azonban szidalmazta és provokálta a járőröket. Attilának egy motorkerékpárt is meg kellett állítania, ami nyilvánvalóan lopott volt, mert amikor a szokásos kérdéseket feltette, a vezető mögött ülő férfi egy revolvert rántott elő. Attilának sikerült a revolvert kiütni a kezéből, mindkét férfit letartóztatni és elvezetni. A nézelődők egyre fenyegetőbbek lettek.

Amint Attila az ellenőrző pontra visszatért, heves lövöldözés kezdődött. A földre vetette magát, és megkísérelte a helyzet értékelését. A lövések különböző irányokból jöttek, az Akadémia épülete, a Duna-korzó felől és a Belügyminisztériumot övező mellékutcákból. A támadókat a Belügyminisztérium épületéből tűz alá vették, nehogy a járőröket meg tudják közelíteni. Attila a Lánchíd felőli támadással szemben biztosította a járőrt, és halálfélelmei voltak. Teljes géppisztolysorozatok csapódtak be mellé a földre. A másodperc tört része alatt lefutott előtte egész addigi élete. Ebben a szörnyű pillanatban a Lánchídhoz vezető lépcsőn feltűnt egy ember revolverrel a kezében, amellyel Attilát vette célba. Mielőtt revolverét használni tudta volna, Attila géppisztolyának lövései leterítették, valamennyi a mellébe és a hastájékba csapódva. Egy második ember követte őt, akinek ugyanaz a sors jutott osztályrészül. Attila villámgyorsan kicserélte a géppisztoly dobtárát és egy pillanatig kivárt. A géppisztolyt hátára akasztotta, odarohant a lelőtt emberekhez, a két pisztolyt magához vette, és az első testet a minisztérium épülete felé kezdte el vonszolni. A lövöldözés intenzívebbé vált. Amint átadta az első embert az orvosoknak, elrohant, hogy a másik férfit is bevigye. Éppen beérkezett a második testtel az épületbe, amikor látta, hogy szovjet harckocsik és páncélozott járművek gördülnek át a Lánchídon, és állást foglalnak a minisztérium körül.

Mindkét lelőtt ember az Államvédelmi Hatóság tisztje volt. Mindegyiknek körülbelül húsz golyó csapódott a mellébe, amelyből legalább három azonnali halálukat okozta. Attila a tűzkeresztség okozta sokkban ült a földön mozdulatlanul és aléltan, mint aki nincs magánál. Hirtelen egy hang ébresztette fel:

– Igya ezt ki, kérem! Azután mosakodjék meg, és menjen az egységéhez! Attila úgy nézett az emberre, mint aki álomból ébred. Egy orvos volt fehér köpenyben. Attila megfogta a nagy csészét, és fenékig kiitta. Forró kávé volt félig rummal. A koffein és az alkohol viszonylag gyorsan hatottak. Attila felállt, megköszönte az orvosnak, és a mosdóhelyiségbe távozott.

Amikor negyedórával később visszament szobájába, különös atmoszféra fogadta: félelem, csodálat és tisztelet. Ettől a perctől kezdve ő volt a főnök. Amikor kilépett a szobájából, akkor is azt érzékelte, hogy más tisztek és növendékek is tisztelettel viseltetnek iránta.

A Roosevelt téren történt lövöldözést az épületből figyelték, és mindenki látta, mi zajlott le. Attila pedig elkezdett tűzkeresztségéről gondolkodni. A szigorú kiképzés, amelyet korábban értelmetlennek és brutálisnak tartott, elit katonává nevelte, aki a tűzkeresztséget élve és sértetlenül vészelte át. Teljesen automatikusan és mérlegelés nélkül cselekedett. Amikor a két ávós tisztet lelőtte, fogalma sem volt róla, hogy kik azok. A lőgyakorlatokon viszont azt tanulta, hogy villámgyorsan tüzelnie kell, ha egy fegyvert ráirányítanak A begyakorlott reflex kifogástalanul működött. A kiképzés fizikai megerőltetései pedig képessé tették arra, hogy az elesettek élettelen testét futólépésben cipelni tudja. Cselekedetei a kiképzés logikus következményei voltak.

A külvilágtól elzárva, a tisztiiskolások a budapesti és vidéki eseményekről csak a magyar rádióból szereztek információkat, illetőleg azoktól a rendőrtisztektől, akik tájékozódási kirándulásokra vállalkoztak. A Nagy Imrekormány összetételének folyamatos változásával az ellenőrzés kicsúszott a kommunisták kezéből. A rendőrtisztek, akik egy nemzeti kommunista fejlődést még üdvözöltek, hirtelen idegesek lettek. Naponta többször eltűntek és titkos, belső megbeszéléseket tartottak. Egzisztenciájukban veszélyeztetve napról napra agresszívebbek lettek, és támadták az új vezetést. Ekkor jelent meg a Belügyminisztériumban először Münnich Ferenc. Szovjet harckocsival jött, és úgy is távozott, állandóan a szovjet hadsereg tisztjei őrizték.

Október 29-én délután érkezett a Honvédelmi Minisztérium parancsa, hogy a tisztiiskolások vonuljanak be a Petőfi Laktanyába, amely a Budafokról Budapestre vezető úton található. Mialatt a növendékek elfoglalták szálláshelyüket, Kovács vezérőrnagy fogadta a második évfolyam vezetőit, akikhez Attila is – tiszti rang nélkül egyetlenként – tartozott. Kovács vezérőrnagy az újonnan érkezetteket még az este folyamán tájékoztatta a helyzetről.

– Október 23-án Bata István honvédelmi miniszter felhívott telefonon. Üvöltött velem és követelte, hogy tegyek rendet. Amikor elmondottam, hogy nálam minden rendben van, és én a parancs megerősítését szolgálati úton, illetőleg a hadsereg és a rendőrség alárendelt csapatai parancsnokainak visszaigazolása alapján várom, a beszélgetés megszakadt. Azóta hallgat a minisztérium. A laktanyában mintegy 50 katona van, valamennyi megbízható, a többiek diákok, akik a kötelező katonai szolgálatukat töltik. őket lefegyvereztük és kijárási tilalmat rendeltem el számukra. A Budapesten lejátszódó események béna szemlélője vagyok. Örömmel tölt el, hogy az Önök tisztiiskolájának megérkezésével jól képzett és megbízható csapattal rendelkezem. Legyenek üdvözölve nálunk!

Másnap reggeli után Attila körülnézett a laktanyában. Az egyetemisták szálláshelyének megtekintésekor két olyan diákkal találkozott, akikkel még a Ciszter Gimnáziumból ismerték egymást. Megállapodtak, hogy 11 órakor találkoznak, és értékelik a helyzetet. A megbeszélésen az egyetemisták vezetői vettek részt, valamint Attila és néhány általa kiválasztott tisztiiskolás. Részletes helyzetelemzés után egyetértettek abban, hogy délután 3 órakor Kovács vezérőrnagyot és stábját letartóztatják, a diákokat pedig felfegyverzik. Attila vállalta, hogy a hibák elkerülése érdekében a letartóztatás folyamatát személyesen fogja vezényelni. Elhatározta, hogy az ellenállás legcsekélyebb jele láttán fegyvert fog alkalmazni. Csoportját ennek megfelelően igazította el.

Délután 2-kor azonban Kovács vezérőrnagy a laktanya teljes személyi állományát – az egyetemistákat is – a tornacsarnokba rendelte. Kihirdette, hogy Maléter Pál honvédelmi miniszter parancsa szerint minden katonai alakulatnál forradalmi tanácsokat kell szervezni. Arra kérte a jelenlévőket, hogy tegyenek javaslatot. A teremben halotti csend volt, majd hirtelen szót kért a diákok vezetője és Attilát, valamint a vele szövetséges diákok egyikét javasolta. A jég megtört, további javaslatok hangzottak el. Attilát gyakorlatilag egyhangúlag megválasztották.

Mielőtt az újonnan megválasztott forradalmi tanács összeült volna, az a meglepetésszerű parancs érkezett a Honvédelmi Minisztériumból, hogy a tisztiiskola másodéves növendékei haladéktalanul térjenek vissza szentendrei laktanyájukba. A Budán keresztül vezető út olyan volt, mint egy diadalmenet. Az emberek az utcán azt hitték, hogy vidékről most érkezett csapatokat látnak, ünnepelték a tisztiiskolásokat és a kommunizmus előtti időből származó hazafias dalokat énekeltek.

Időközben megérkezett Szentendrére a harmadik évfolyam is, amely október 24. óta az Akadémia utcában lévő Pártközpontot őrizte. Alig foglalták el a másodikos növendékek helyüket, tanácskozást hívtak össze a tornacsarnokba, amelyen a forradalmi tanácsot kellett megválasztani. A jelenlévők szenvedélyesen bírálták a tisztiiskola parancsnoki garnitúráját. A forradalmi tanácsba javasolt jelöltek között Attila az első helyen szerepelt. Döbbenten kellett tudomásul vennie, hogy vészhelyzetben végrehajtott tettét – két ávós tiszt lelövését – politikai cselekedetként értékelték. Amikor egyhangúlag a forradalmi tanács elnökévé választották, szükségét érezte, hogy védekezzék.

– Barátaim, bizalmatok megtisztelő. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne csalatkozzatok bennem. Ugyanakkor meg kell állapítanom, hogy egy tisztiiskola irányításához nem rendelkezem elegendő tapasztalattal. Éppen ezért javaslom, hogy Sziráky őrnagyot, iskolánk helyettes parancsnokát válasszuk meg a forradalmi tanács elnökének. Az lesz a feladata, hogy mindazokkal a tisztekkel együtt, akik készek Nagy Imre kormányának parancsait követni, gondoskodjék az iskola zavartalan működtetéséről. Vállalom a felelősséget azért, hogy Sziráky őrnagy a többi tiszttel együtt a forradalmi tanács rendelkezéseit és Maléter tábornok parancsait követni fogja.

A javaslatot elfogadták, a forradalmi tanács elnöke Sziráky őrnagy lett, a helyettese Attila.

Szentendre városában azonban furcsa helyzet alakult ki. A város vezetése olyanok kezébe került, akik nem ismerték el Nagy Imre kormányát és a tisztiskolától azt követelték, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a Maléter Pál vezette Honvédelmi Minisztériummal, továbbá támadja meg és foglalja el a közelben található szovjet laktanyát. A tárgyalásra érkező Attilát egy időre letartóztatták, és kivégzéssel fenyegették.

Kiszabadulása után Attilát arról tájékoztatták tisztiiskolás barátai, hogy a város vezetői mindent megtesznek ismételt letartóztatása érdekében, és arra ösztönözték, hogy utazzanak Budapestre, és csatlakozzanak a Műszaki Egyetemen berendezkedett nemzetőrséghez. Attila megfogadta a tanácsot, az iskola tisztjei nem akadályozták a csoport távozását.

Amikor november 2-án megérkeztek a Műszaki Egyetemre, kedvező fogadtatásban részesültek. Már az első kapcsolat a parancsnokkal, Marián István alezredessel meggyőzte Attilát arról, hogy helyesen döntött. Minden tiszt harminc év körüli volt, energikusak és elszántak arra, hogy Nagy Imre kormányát a rend helyreállításában támogassák.

November 3-án a parancsnoki központban megbeszélést tartottak. Marián alezredes arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy az egyetem november 5-től folytatni fogja normális tevékenységét. Ezért a honvédelmi miniszter parancsa szerint az ott tartózkodó dandárnak november 4-én egy budai rendőrlaktanyába kell átköltözködnie. A költözködés végrehajtásával Marián alezredes Attilát bízta meg.

– Éjszakai szolgálatra osztottam be Önt. Bajtársait 6 órakor ébressze fel. A pontos tervet csak a laktanyába érkezéskor fogják megkapni. Attila átvette az ügyeletes szolgálatot – amelynek közvetlen telefonkapcsolata volt a Honvédelmi Minisztériummal –, és megpróbált tájékozódni.

Megtudta, hogy a dandár saját hírszolgálattal rendelkezik, ez figyeli a szovjet csapatok mozgását. A dandár védte a központi diákotthont a Várnegyedben, három további diákotthont, valamint a SZOT-iskolát.

Az idő múlásával Attila elkezdett saját sorsáról gondolkodni. November 2-ig teljes egészében a legalitás keretei között mozgott. Saját egységének, a szentendrei tisztiiskolának az önkényes elhagyásával azonban megsértette a szolgálati szabályzatot. Sorsa összefonódott a Nemzetőrség forradalmi dandárával, gyakorlatilag tiszti feladatokat látott el. Meg volt róla győződve, hogy helyesen cselekedett, úgy gondolta, hogy a dandárnak jelentős szerepe lesz az új, demokratikus rend kialakításában.

Időközben egyre több jelentés érkezett a felderítőktől. A szovjetek arra törekedtek, hogy minden fontos stratégiai pontot elfoglaljanak. Attila haladéktalanul jelentette ezeket a mozgásokat a Honvédelmi Minisztérium ügyeletesének. A válasz mindig ugyanaz volt: Maléter tábornok sikeres tárgyalásokat folytat a szovjet csapatok kivonásáról, nincs indoka a riadókészültség elrendelésének. Attila ekkor még nem tudhatta, hogy a Honvédelmi Minisztérium parancsnoki központját már szovjet ügynökök irányítják.

A jelentések egyre riasztóbbak lettek. A magyar katonai repülőteret elfoglalták, anélkül, hogy egyetlen repülőgép felszállhatott volna. Új T–54- es harckocsik támadták meg az egész országban a magyar kormány döntési központjait. A Kossuth Rádióban elhangzott Nagy Imre miniszterelnök nyilatkozata: „Ma hajnalban szovjet csapatok támadták meg az ország területét azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a Magyar Népköztársaság törvényes rendjét…”

A Honvédelmi Minisztérium ügyeletes tisztje megparancsolta Attilának, hogy csatlakozzék a Kádár János vezette Munkás-Paraszt Kormányhoz. A telefon-összeköttetés megszakadt.

Azonnal felébresztették az összes diákot és katonát. A Katonai Tanszék néhány tisztje sietve elhagyta az épületet, hogy Király Béla tábornokhoz csatlakozzanak, aki a budai hegyekben tartózkodott.

Eközben azok a szovjet csapatok, amelyeknek feladata a forradalmi dandár felszámolása volt, elfoglalták a Duna pesti partját a Műszaki Egyetemmel szemben. Hangszórókon keresztül időben meghatározott ultimátumot adtak, melynek értelmében az egyetemet mindenkinek fegyver nélkül el kell hagynia. A diákok között pánik tört ki, hamarosan már csak katonák és néhány egyetemi oktató maradt az épületben, akik arra kérték a tiszteket, hogy a harcot máshol folytassák. Azután megérkezett Marián alezredes parancsa, aki megtiltott mindenfajta harci tevékenységet, mert az az egyetem épületének lerombolását és a védők biztos halálát jelentette volna. Elhatározták, hogy kis csoportokban és fegyvertelenül, amilyen gyorsan csak lehet, elhagyják az épületet.

Attila egységének legtöbb tisztiiskolása vele ellentétben budapesti volt, így viszonylag könnyen el tudtak rejtőzni. Attila egyik társa felajánlotta, hogy tartson vele szülei budafoki lakására. Előbb azonban civil ruhát kellett szerezni. A környező házak lakói megfélemlítve és szörnyülködve követték az eseményeket, de segítettek. Így Attila is kapott tőlük egy erősen használt és néhány számmal kisebb ruhát, ami lehetővé tette, hogy különösebb feltűnés nélkül Budafokra szökjön. Néhány napos ottani tartózkodás után gyalog indult tovább szüleihez Székesfehérvárra. Itt megtudta, hogy a magyar hadsereget lefegyverezték, és gyakorlatilag feloszlatták. November 7-én felszámolták a katonai forradalmi tanácsokat, november 10-től a szovjet ügynökök elkezdték az új rendfenntartó erők szervezését. November 12-én érkezett a hír, hogy egy új kormányrendelet jogalapot szolgáltat a leszámolásra mindazokkal, akik a forradalomban (az új szóhasználat szerint az ellenforradalomban) aktívan részt vettek.

Barátossy Iván ügyvéd, Attila rokona, aki minden irányban jó kapcsolatokkal rendelkezett, meglátogatta Attilát és szüleit. Elmondta, hogy véleménye szerint Attilának minél előbb el kell hagyni az országot, mert túlélési esélyei minimálisak. Attila védekezett és nem akart menni. Iván dühösen rákiabált.

– Hogy lehetsz ilyen naiv? Azt mondod, hogy nem sértetted meg a törvényeket? Ezek a gengszterek mindig önkényesen cselekedtek. A letartóztatásod után agyon fognak verni. Ha nem, akkor halálra ítélnek és agyonlőnek. A legjobb esetben megúszod egy életfogytiglanival. Tudomásul kell venned, hogy vége! Segítek neked, de az idő sürget.

A szülők sírva fakadtak. Attila apja új télikabátot szerzett fiának, és valamennyi spórolt pénzét átadta. Géza bácsi felesége egy papírfecnit adott, amelyen egy svájci cím volt: Mary de Courten, Av. de la Gare, Morges. Iván a szökés megszervezésével volt elfoglalva.

November 15-én Attila ott volt a megbeszélt helyen, és egy olyan teherautóra szállt fel, amelyet munkások szállítására alakítottak át. Már nyolc ember ült a kocsin, közöttük egy fiatal nő csecsemővel. A csoport egy kis szállodában éjszakázott, és reggel továbbindult anélkül, hogy Attilát bevárta volna. ő talált egy taxisofőrt, aki hajlandó volt Acsalagig elvinni, de a további utat megtagadta. Így a hátralévő utat gyalog tette meg, amit nem volt nehéz megtalálni, mert tele volt eldobott személyazonossági igazolvánnyal, párttagsági könyvvel, élmunkás oklevéllel. Néhány száz méterre az andaui hídtól megállították Attilát a magyar határőrség járőrei.

Katonai igazolványát mutatta fel és elmondta, hogy miért kell külföldre mennie. Az őrmester és a négy határőr azonnal megértette, ha Attilát letartóztatják, akkor statáriális eljárással halálra ítélik. Leültették, cigarettával kínálták és kérdéseket tettek fel. Arra voltak kíváncsiak, hogy voltaképpen mi is történt Budapesten október 23-án. Mintegy két óra múlva az őrmester a határig kísérte Attilát, hogy a biztos határátlépést lehetővé tegye.

Attila életében először volt külföldön. A két osztrák határőr mellett két civil ruhás állt, akik magyarul tettek fel kérdéseket. Kérdéseik precízek és katonai jellegűek voltak. Attila CIA-ügynököknek vélte őket és udvariasan válaszolt kérdéseikre.

Hamarosan a Linz-Haid-i táborba került. November 17-én reggelizés közben a magyar rádióban hallotta a közleményt, hogy valamennyi katonának haladéktalanul jelentkeznie kell saját egységénél. Mostantól kezdve tehát hivatalosan is dezertőrnek számít. Néhány nap múlva következett a hivatalos regisztráció, amikor arra kérte a tolmácsot, hogy szülei kívánságának megfelelően Svájcba irányítsák.

Attila november 23-án felszállt a Svájci Szövetségi Vasúttársaság különvonatára, amely elindult Buchs (St. Gallen) irányába. Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy a szentendrei tisztiiskola másodéves növendékeként riadóztatták és a Belügyminisztérium védelmére vezényelték.