« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A török középosztály hatalma
Die Macht der Mittelschicht
von Thomas Seibert
Die Zeit, 23. Juli 2007


Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök pártja, az AKP egyértelműen megnyerte a törökországi választásokat. A jövőben Erdogan abszolút többséggel a háta mögött kormányozhat. A választás történelmi fordulatként indult és az előrejelzések beigazolódtak. A törökök döntöttek, a harc eldőlt Ankara körül. A választási győzelem még nem jelenti azt, hogy az ország túl tud lépni évszázados belső ellentétein, viszont az AKP révén erre minden esélye megvan.

Erdogan újdonsült mandátumával a kezében végre megvalósíthatja az előző ciklus utolsó szakaszában beharangozott reformtervezetét. Az AKP párttal a török választók a leginkább Európa-barát parlamenti erőt juttatták hatalomra. Bár a lakosság körében egyre inkább nő a szkepticizmus az uniós csatlakozással kapcsolatban, mégis az AKP győzelme nyilvánvaló jelzés Brüsszelnek, hogy Ankara a jövőben erőteljesebben fogja döngetni az öreg kontinens kapuit. A választási eredmény annak is tükre, hogy bár a győztes párt jobbára vallásos-konzervatív értékeket képvisel szociális kérdésekben, de gazdaságpolitikája és Európa iránti elkötelezettsége alapján joggal nevezhető reformmozgalomnak. Nem véletlen hát, hogy az ország túlnyomó hányada mögötte áll. A választások történeti jelentősége abban áll, hogy végérvényesen megtörtént a Kemal Atatürk nevével fémjelzett százesztendős múltra visszatekintő elit leváltása, a hatalom új birtokosa az anatóliai középosztályból került ki.

A hajdani büszke, szekularizált elit képviselői a választásokat megelőző hónapokban azzal riogatták a lakosságot, hogy Erdogannal a szultanátussal együtt háttérbe szorított szélsőséges iszlámista irányzat ismét felszínre kerül. A lakosság nagy része azonban ezt vajmi kevéssé hitte el. Ezzel a választással Törökországnak soha vissza nem térő alkalma nyílik egy újfajta állammodell bevezetésére, amely a mai kulturális konfliktusokkal terhelt világpolitikában igen fontos szerepet kaphat, nevezetesen a nyugati demokrácia vívmányai és az iszlám tradíciók életképes összefonódására, mely emellett még jólétet is teremt az országban. Ez lesz Erdogan fő feladata az elkövetkezendő években. Meg kell mutatnia saját polgárainak és a nyugatnak is, hogy az iszlámmal átitatott török önmegvalósítást szorgalmazó politikája túlmutat az első ciklusán és képes lesz az ország lakosságának életszínvonalát emelni, és emellett a társadalmon belüli ellentéteket feloldani, karöltve az alapvető emberi jogok hangsúlyosabb figyelembevételével. Az első vizsgája ennek a reformpolitikának az elnökválasztás lesz. Már a parlamenti választások előtt bejelentette Erdogan, hogy ezúttal sokkal kompromisszumképesebb lesz, mint volt év elején, amikor jelöltjét, Abdullah Gül külügyminisztert az országgyűlésben saját pártja többségével akarta elnöknek választani. Minden azon múlik, hogy most valóban tartja-e a szavát és együttműködik a parlamentben ülő többi párttal is, nem pedig ismét a hátát mutatja a lakosságnak, ahogy tette tavasszal.

Nem csak ebben áll Törökország történelmi esélye. A kilencvenes évek eleje óta most ülnek először újra olyan kurd nemzetiségű képviselők az ankarai parlamentben, akik valóban saját népük érdekében lépnek fel. Az ő jelenlétük ismét megteremti a lehetőséget a párbeszéd folytatására a török állam és kurd kisebbsége között. Ez a fajta bizalomépítés azonban könnyen kudarcba fulladhat, mivel a kurdok mellett a szélsőséges nacionalista MHP is bejutott a parlamentbe. Ez utóbbi párt pedig elutasít mindenfajta megegyezést a kurd nemzettel. Mindkét pártot a török választópolgárok juttatták be az országgyűlésbe. Nagyon fontos, hogy a népképviselet tükrözze az országban fellelhető sokszínűséget és nézetkülönbségeket, és lehetőség nyíljon azok békés körülmények közötti megtárgyalására. A törökök választott képviselőin múlik, hogyan használják ki e lehetőséget.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány