A Duisburgban elkövetett gyilkosságok általános felháborodást keltettek Németországban. Itália földjén azonban a hasonló esetek majdhogynem mindennaposak, a Cosa Nostra, Camorra, vagy más véres családi viszályok hosszú történelmi múltra nyúlnak vissza. A „maffia” címszó alatt a szicíliai Cosa Nostra, a calabriai ’Ndrangheta és a nápolyi Camorra értendő. Bár kis különbségek fellelhetők, közös vonásuk, hogy mindannyian a gazdaságilag fejletlen Dél-Olaszországban tevékenykednek. Valamennyi bűnszövetkezet az Olaszország egyesítése (1870) előtti időszakra nyúlik vissza, amikor ezen a földön a spanyolok mondták ki a döntő szót a campaniai Teanotól a szicíliai Palermóig.

Az egyesítés után átmentették hatalmukat és folytatták a családi hagyományokra épülő kliensi rendszert, egyfajta védekezésként, akárcsak a korábbi idegen uralom alatt. A ’Ndrangheta feltehetőleg az ógörög „andragathos”, bátor, igazi férfi szóból ered. A fiatal Olasz Királyság minden eszközzel megpróbálta felszámolni ezt a calabriai maffiát, sikertelenül. Mussolini diktatúrája idején is alkalmazkodott az új időkhöz. A háború után évtizedeken keresztül saját kénye- kedve szerint irányította a tartomány belpolitikáját, melynek tetőpontja Francesco Fortugno politikus meggyilkolása volt egy szavazóhelyiség előtt. Ma a ’Ndrangheta a gazdaságilag legerősebb szindikátus a családok közül. Éves forgalmuk, mely nagyrészt a drogkereskedelemből származik, meghaladja a 35 milliárd eurót. Az olasz kivándorlókon keresztül fiókcsaládokkal rendelkezik Észak- és Dél- Amerikában, de Közép-Európában, Oroszországban, sőt Ausztráliában is.

A Cosa Nostra a 19. század elején jött létre Szicíliában. Hamar hét család alakult, akik vérszerződésben álltak. A legrégebbi ismert család 1837-ig datálja vissza történetét. Általában középosztálybeliekből verbuválódott, akik a nagybirtokosság és a szegényparaszti réteg között képeztek egyensúlyt. A kivándorlás következtében a szicíliai maffia is új hazára lelt a tengerentúlon. Mussolini 1925-ben Palermóba küldte a vasprefektus néven elhíresült Cesare Morit. Hamarosan ő is meghátrált a maffia hatalma elől. A szövetségesek partraszállása 1943-ben Szicíliában nem sikerülhetett volna a maffia hathatós támogatása nélkül. A háború után a szicíliai családfők és amerikai rokonaik egymásra találtak, összefonódtak a tiltott drogkereskedelemben. A maffiózók 40 éven át a kereszténydemokratákat támogatták az olasz választásokon, de sokszor tört ki köztük nézeteltérés. Főleg a drogkereskedelem megítélése kapcsán. Az idősebb családfők megvetették a kábítószereket, míg a fiatalabbak az ebből befolyó összegekből terjesztették ki fokozatosan hatalmukat az egész szigetre. A Cosa Nostra egy rövid ideig a Bettino Craxi körül csoportosuló szocialistákat is támogatta, majd a kilencvenes évek elejétől Silvio Berlusconi mögé sorakozott fel. Nem véletlen, hogy Berlusconi szicíliai barátja, Marcello Dell’Utri találta ki a szépen csengő Forza Italia pártelnevezést is. Giovanni Falcone és Paolo Borsalino bírók meggyilkolása után a maffia hirtelen eltűnt. Ebből is látszik, hogy él még a régi hatalmi struktúra, ami nem akar nyíltan szembeszállni az állammal. A maffia pedig él és virágzik, főleg a védelmi pénzek, valamint a drogkereskedelem megsarcolásából. Éves forgalmát 13 milliárd euróra becsülik.

A Camorra története hasonló a Cosa Nostrához. Neve feltehetőleg a murra elnevezésű nápolyi utcai játékból ered. A 18. századtól használták az elnevezést, mivel a spanyol alkirály az utcajátékokat felügyelő kartelleket bízta meg, hogy tartsanak rendet a városban, és a Camorristi ezt meg is tette. Az olasz egység létrejöttével sem változott a helyzet, Mussolini példának okáért több bebörtönzött Camorra-tagot szabadon engedett. A világháború után Raffaele Cutolo átalakította a Camorrát és a szicíliaihoz hasonló hierarchikus rendszerbe foglalta a széthúzó családokat. Ennek ellenére újra és újra véres bandaháborúk törnek ki a Nápolyban és környékén fellelhető 236 Camorra-család között. Ez évente több száz halottal jár a városban. A családok bevételeiket a már említett drogkereskedelem és védelmipénz-szedés mellett a prostitúcióból szerzik, és éves szinten mintegy 12,5 milliárd euró forog a kezük között. Egy évtizede küzdenek a szelektív szemétgyűjtési és újrafelhasználási infrastruktúra megszerzéséért (Nápoly és környéke igen túlnépesedett régió), de a balliberális kormányzat, az élén Antonio Bassolino regionális elnökkel, mindeddig keresztülhúzta számításaikat. Ennek eredményeként a környéket lassan elborítja a szemét.

A bűnszövetkezeteknek „köszönhető”, hogy Dél-Olaszország mindmáig nem tudott felzárkózni az ország északi részéhez, valamint az is, hogy a családok miatt Olaszország továbbra sem képes teljes értékű demokráciaként működni.