« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Német tartománybesorolás
Bundesländerranking
von Max A. Höfer und Jens Walter
WirtschaftsWoche, 6. August 2007


Az Új Szociális Piacgazdaság Intézet (Initiative Neue Soziale Marktwirtschaft) immár hetedik alkalommal elemezte a német szövetségi tartományokat 33 különböző indikátor alapján, a befektetési kedvtől kezdve a GDP változásáig. A mostani besorolás a 2004 és 2006 közötti időszak változásait vizsgálta és fő tanulsága, hogy azok a tartományok, amelyek fenntartható fejlődési politikát alkalmaztak, sokkal jobban állnak, mint akik nem. Így kommentálta a győztes Baden-Württemberg fejlődését Max A. Höfer, az intézet munkatársa. Az első helyet egyébként főleg a GDP 2004 és 2006 közötti nagyarányú növekedésével nyerte el, mely 5,4%-os volt szemben az országos 3,6%-kal a vizsgált időszakban.

A második helyet a dinamikusan fejlődő keleti tartomány, Sachsen-Anhalt foglalta el. Az utóbbi években folyamatosan a jövő építésén dolgozott és ennek köszönhető, hogy a foglalkoztatottság mértéke 5,4%-kal nőtt, míg a teljes Németországban csak 3%-kal. A legnagyobb meglepetést mégis Hamburg okozta, ugyanis a tavalyi eredményhez képest a tizedik helyről a harmadikra ugrott, megelőzve ezzel a mindig az élbolyba tartozó Bajorországot. A WirtschaftsWoche helyettes főszerkesztője, Klaus Methfessel úgy magyarázta a városállam sikerét, hogy az 500 legnagyobb éves forgalmat bonyolító németországi vállalat 10%-a Hamburgban székel.

Ha a 16 német tartományt nagy régiókra bontjuk az égtájak szerint, akkor a déli fejlett Baden-Württemberg és Bajorország még mindig az élen áll, viszont az északi régió Hamburg és Bréma városállamok sikerének köszönhetően a negyedik helyről a másodikra ugrott. Őket követik a keleti tartományok, végül a hanyatló iparával mit kezdeni nem tudó nyugati rész. A fejlődési mutatók mellett egyébiránt évről évre megjelenik a tartományok általános állapotáról szóló lista is, itt viszont régóta semmilyen változás nem történik a sorrendben. Az első nyolc helyet a nyugati tartományok tartják, az élen Bajorországgal, majd Baden-Württemberggel és Hessennel. A fejlődési listával ellentétben itt jól látszik kelet és nyugat éles elkülönülése. Mint ahogy 2006-ban, most is Mecklenburg-Elő-Pomeránia kullog az utolsó helyen, és Sachsen-Anhalt, valamint Brandenburg is csak a 12. és 11. helyen áll.

A továbbiakban néhány pontban bemutatásra kerül, mivel érdemelte ki Baden-Württemberg az első helyet a fejlődési listán és a másodikat az általános állapot listán:


Erősségek:

– A gazdasági növekedés itt volt a legmagasabb A GDP 5,4%-kal nőtt 2004–2006 között.

– A szabadalmak számában is az élen jár. 100 000 lakosra a vizsgált időszakban átlagosan 4 szabadalommal több jutott, míg szövetségi szinten csökkent a szabadalmak 100 000 főre jutó száma, vagyis a kutatásfejlesztésben élen jár (éves szinten 125 szabadalom/100.000 lakos, míg a német átlag csupán 42).

– Itt a legalacsonyabb a munkanélküliség, mindössze 6,9% (szövetségi átlag: 12,2%).

– Itt szűnt meg a legkevesebb vállalkozás 2006-ban (0,44/1000 munkaképes lakos).


Gyengeségek:

– A felderített bűncselekmények száma 1,2 százalékponttal csökkent 2004 és 2006 között, míg szövetségi szinten ez a szám 0,7%-kal nőtt. Ez a 14. helyre volt elég.

– A munkavállalói járulékok 0,7%-kal nőttek, míg Németországban átlagosan csak 0,5%-kal, ebben a kérdésben a 11. helyen áll.

– A tudományos kiadások 0,2%-kal csökkentek Baden-Württembergben, míg szövetségi szinten ugyanennyivel nőttek.

– 2945 eurós átlagbérével a tartomány csak a 12. helyen áll.

– 2005-ben 10 000 munkaképes lakosra 41 új cégalapítás jutott, ez szövetségi szinten 46,2 új vállalkozást jelentett, így Baden-Württemberg átlagon alul teljesített.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány