« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A szeparatizmus flamand teoretikusai
Lés théoriciens flamands du séparatisme voient arriver la fin du royaume belge
Jean-Pierre Stroobants
Le Monde, le 29 aout 2007


Nyolcvan nappal a választások után Belgium továbbra is a politikai blokád állapotában van, miután a kormányalakítási tárgyalások augusztus 23-án megszakadtak. A föderalizmus reformja továbbra is megosztja a flamandokat és francia ajkúakat, a kereszténydemokrata liberális kormányalakítás sem tűnik már valószínűnek, s a II. Albert király és tanácsadói, az ún. „bölcsek” tanácskozásai is egyre gyakoribbá válnak.

Az egységes Belgium hívei egyre jobban aggódnak, míg a flamand szeparatizmus szószólói egyre leplezetlenebbül adnak hangot örömüknek, hogy Belgium flamand része hamarosan nemcsak nagyobb autonómiát, hanem akár függetlenséget is kaphat. A De Warande klub bárjában, a vezető beosztású brüsszeli flamandok egyik törzshelyén fejtegette Remi Vermeiren, a KBC bankcsoport egykori vezetője: „A Flandria és Vallónia közötti alapvető különbségek túlzottan erősek, akár gazdasági, akár politikai, akár kulturális téren. Ezt bizonyítja a kialakult helyzet is.” Vermeiren annak az In De Warande elnevezésű csoportnak a vezető alakja, mely a flamand szeparatizmust elméletileg is megalapozni kívánó vállalatvezetőket és szellemi beosztású embereket tömöríti, s amely 2005 végén 250 oldalas nyilatkozatban tett hitet Flandria függetlensége mellett.

Vermeiren számára nyilvánvaló, hogy negyvenévnyi kompromisszumos együttélés után sincs meg a kohézió és bizalom, ami a belga építmény összeomlását elkerülhetetlenné teszi. Általánosan elterjedt érv, hogy tarthatatlan az a helyzet, melyben a gazdagabb Flandria viseli a szegényebb Vallónia terheit is, bár Vermeiren a szakítás után is elképzelhetőnek tartana egyfajta pénzügyi szolidaritást a két terület között. Napjainkban Flandria mintegy nyolcmilliárd euróval járul hozzá Vallónia, és további kétmilliárddal Brüsszel költségvetéséhez a társadalombiztosítási alapon keresztül. Vermeiren szerint a függetlenedés lehetővé tenné a helyi kultúra és nyelv felvirágzását, a vállalkozó szellem fellendülését. A függetlenedés mellett persze többnyire érzelmi érvek állnak, mindennapos például, hogy egy frankofón orvos nem érti meg a hozzá flamandul forduló betegek panaszát.

A nyilatkozat megfogalmazói szerint semmi egoista vagy agresszív nincs ebben, hiszen ezzel a déli vallon területek függetlensége is megvalósulhatna. Persze igaz, Vallónia életszínvonala drasztikusan zuhanna, és a szegénység 15%-kal emelkedne a szétválás következtében. A nyilatkozat szerint a függetlenségről a flamand pártok a képviselőházban, illetve a nyelvi csoportok a képviselőházban és a szenátusban egyszerű többséggel szavaznának, s ezután kerülne sor az új állam államformájának, valamint a frankofón területekkel és Brüsszellel ápolt kapcsolatok mikéntjének eldöntésére. Az egyébként flamand területen található Brüsszel például nem feltétlenül lenne az újonnan létrejött állam fővárosa, hanem lehetne „közös” főváros, vagy akár önálló állam is. E nézeteket viszont nem mindenki osztja. Sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy a flamand és vallon gazdaság erőteljes összefonódása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a szétválást, hiszen mindkét terület a másiknak legfontosabb gazdasági partnere.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány