« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A tartalomból

Megjelent: Polgári Szemle 2007. szeptember – 3. évfolyam, 9. szám


Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök, az európai eszme egyik legkiválóbb hazai ismerője, jegyzi első cikkünket. A Rotterdami Erasmus által az 1500-as évek elején papírra vetett „Európai Egyesült Államok” gondolatától az Európai Unió Reformszerződéséig tekinti át az egyesült Európa kialakulásának mérföldköveit. Az integráció architektúrájának egyértelműen indokolt reformját az Alkotmányszerződés meghaladásával a Reformszerződésben kell teljessé tenni – szögezi le a szerző.

Európán kívül szemünket elsődlegesen az Egyesült Államokra vetjük. Viszonyunk az Egyesült Államokhoz, az atlantizmus kérdése a mai külpolitika egyik legvitatottabb kérdése. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke sorra véve a régi és új, vélt és valós sérelmeinket, hangsúlyozza: lehet és kell is elvi alapokon nyugvó, a magyar nemzeti érdekeket is figyelembe vevő partneri atlantista külpolitikát folytatni.

Folytatjuk a Szabadlovas Közgazdász Egyesület szakértőjének gazdaságpolitikai sorozatát. Pálinkás Ervin ezúttal arról ír, hogy a rászorultság, közteherviselés és igazságtalanság háromszögéből milyen kitörési lehetőségek adódnak. Ha egyáltalában van ilyen szándék!

Adaptáció vagy innováció? A kérdés értelmezhetetlen és veszélyes is – állítják az innováció témakörének jól ismert szakértői, Pakucs János és Papanek Gábor. Hangsúlyozzák, hogy innováció nélkül nincs nemzetgazdasági jövedelem, nincs versenyképes gazdaság, nincs társadalmi jólét – de nincs adaptáció sem.

Műhely rovatunkban Sebestyén Tibor azokat a mélyreható változásokat elemzi, amelyek a nemzetgazdaság három fő szereplőjének – a háztartásoknak, a vállalatoknak és az államnak – az elosztásban való részesedését az utolsó 100 évben meghatározták. A sokáig meghatározó tendencia, amely szerint a nemzeti jövedelem felhasználásában nő az állami kiadások aránya, a 80-as évek óta megfordulni látszik.

Lapszemlénk kiemelt témaként az amerikai tőzsdeválságról szóló cikkeket gyűjti csokorba, de felhívnám a figyelmet az ázsiai gazdasági tendenciákat bemutató cikkekre is.

Dr. Botos Balázs

főszerkesztő


© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány