Az Egyesült Királyság makrogazdasági adataiból arra következtethetünk, hogy a gazdaság egészségesebben működik, mint a kontinentális Európa legtöbb országában. A brit növekedési ütem az elmúlt tíz évben átlagosan 2,8% volt, szemben mondjuk a francia 2,2%-kal, de a jelenlegi 5,5%-os szigetországi munkanélküliség is közelebb jár a teljes foglalkoztatáshoz, mint a francia 10% körüli érték. A brit gazdasági teljesítmény hátterében összetett okok állnak, melyek azonban számos hasznos tanulsággal szolgálhatnak.

Semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az alapvetően szkeptikus beállítottságú britek gazdasági értelemben hasznot húznak az európai integrációs folyamatból, nevezetesen a Margaret Thatcher által kiharcolt „visszatérítésnek” is köszönhetően. Ennek hála az uniós költségvetéshez való brit hozzájárulást viszonylag alacsony szinten sikerült tartani az évek során. Ehhez adódik még, hogy a font sterling iránti ragaszkodás és a gazdaságpolitikai autonómia megőrzésére törekvés miatt az Egyesült Királyság kimaradhatott a Gazdasági és Monetáris Unió és az euró projektjéből. Ennek eredményeképpen pedig teljesen önálló fiskális és monetáris politikát folytathat, míg az eurózóna tagjai nem rendelkeznek önálló monetáris politikával, s a Stabilitási és Növekedési Paktum rendelkezései költségvetési politikájukat is korlátok közé szorítják. A szintén független intézményként funkcionáló angol központi bank például átlagosan 2%-os inflációs célt követ, de ezt 1-3% közötti ingadozás engedélyezésével teszi, szemben a jóval rugalmatlanabb európai központi banki inflációkövetéssel, ami 2%-ban maximálja az inflációt.

Ettől függetlenül azonban tagadhatatlan, hogy a dinamikus gazdasági növekedés elsősorban a sikeres gazdaságpolitika számlájára írható, ami alapvetően két elv mentén szerveződött. Az egyik az ún. „aranyszabály”, melynek értelmében az államháztartásnak a beruházások nélkül egyensúlyban kell lennie; a másik pedig a fenntartható beruházás elve, ami az állami beruházásokat csak olyan mértékben valósítja meg, hogy azok mellett az államadósság stabil és biztonságos szinten maradjon. Ezeknek köszönhetően az állami szerepvállalás úgy játszott szerepet a gazdaság modernizálásában, hogy közben nem veszélyeztette a pénzügyi egyensúlyt.

Persze el kell ismerni, hogy a gazdasági dinamizmus mellett a társadalmi egyenlőtlenségek jóval nagyobbak Nagy-Britanniában, mint a kontinensen. Az egyenlőtlenségek különösen a thatcherizmus korszakában nőttek meg, és azóta is meghaladják az európai átlagot. Annak ellenére, hogy az 1997-ben hatalomra került Tony Blair és pénzügyminisztere, Gordon Brown számos szociális intézkedést vezetett be, mint a minimális nyugdíjat vagy a minimálbért. A munkáspárti kormányzás alatt az állam rendkívül sokat áldozott az egészségügy és az oktatás modernizációjára is. Noha a különbségek ennek köszönhetően zsugorodtak, a szigetországban még mindig kevesebbet költenek ezekre, mint a kontinentális Európában.

Nyilvánvaló tehát, hogy a brit és az európai modell között alapvető különbség áll fenn: előbbi alapvetően liberális alapokon nyugszik, s középpontjában a szabad verseny áll; utóbbi a szociális piacgazdaság elvein alapul, ahol a piaci elvet a nagyobb társadalmi szolidaritással igyekeznek párosítani. Mindkét modell egyfajta értékválasztáson alapul, s koherens rendszert alkot. Irigyelhetjük tehát a brit gazdasági dinamizmust, de akkor a nagyobb egyenlőtlenséget is el kellene fogadnunk. Ugyanakkor a brit sikerből lehet tanulni, s átvenni azt, ami átvehető: mindenekelőtt a költségvetési fegyelmet megtestesítő „aranyszabályt” és a fenntartható beruházások elvét. Mindezt persze a Gazdasági és Monetáris Unió tagságából eredő kötelezettségek és korlátok figyelembe vételével, ami jelentősen szűkíti az egyes államok gazdaságpolitikai autonómiáját a brittel szemben.

A fent említett társadalom- és gazdaságfilozófiai eltérések miatt nem valószínű, hogy az Egyesült Királyság modellként szolgálna az európai országok többsége számára. Kétségtelen, hogy a brit liberális modell könnyebben alkalmazkodik a globalizációs folyamathoz, Nyugat-Európa nagy részén azonban az „európai szociális modell” mellett tették le a garast. Európa azonban sokat tanulhat Nagy-Britanniától, hogy kialakíthassa a jelenlegi, kétségtelenül reformra szorulóból saját jól működő rendszerét.