« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Kiberháborúk kora
Le temps des cyberguerres
(Beszélgetés Athina Karatzogiannival)
Le Monde, le 17 juin 2007


A ’90-es évek közepe óta egy korábban ismeretlen hadviselési forma van kibontakozóban: a kiberhadviselés. Az internet és a globális hálóhoz csatlakozó számítógépek segítségével elkövetett akciók pedig annál nagyobb veszélyt hordoznak, minél inkább áthatja az informatizáltság modern társadalmainkat. Erre irányították rá a figyelmet a maguk drasztikus módján az észtországi események, melyeket az „első kiberháborúként” értékelhetünk. Az észtországi eseményeket az emeli ki a hasonlók sorából, hogy itt egy összehangolt, az ország teljes informatikai rendszere ellen elkövetett akcióról volt szó, amely napokon keresztül komoly zavart okozott az ország működésében. A módszer, vagyis az, hogy a világ legkülönbözőbb helyein található mintegy egymillió számítógépről érkező elektronikus levelekkel árasztották el a közigazgatás szervereit, nem új keletű ugyan, az akció mégis nagy visszhangot keltett. Egy ilyen összehangolt támadás komoly veszélyeket rejt magában, különösen egy olyan ország esetében, mint Észtország, melyet fejlett informatikai rendszere után e-Stoniának is szoktak nevezni.

Nyilvánvaló, hogy a jövőben fel kell készülni ilyen és hasonló támadásokra. A technológiai fejlődés ugyanis a bűnözés, a terrorizmus lehetőségeit is kitágította. A szakértők a kiberkonfliktusok alapvetően két típusát különböztetik meg egymástól, elismerve egyúttal, hogy ezek rendkívül összetett és bonyolult konfliktusformák. Napjainkig elsősorban az ún. „társadalompolitikai” kiberkonfliktusok léteztek, melyeket militáns antiglobalista csoportok folytattak kormányzati intézmények vagy nagyvállalatok ellen. Az ezredforduló óta azonban egy új típusú konfliktus is megnyilvánult, az ún. „etnikai-vallásos” kiberkonfliktus. Ennek az a lényege, hogy egy valóságos konfliktust – szerb–koszovói, izraeli –palesztin, indiai–pakisztáni stb. – a kibertérben folytatnak, a másikat lejárató propaganda, az ellenséges rendszerekbe való betörés útján.

Hogy az észtországi események hátterében ki állt, nem állapítható meg egyértelműen. A Tallinn egyik teréről elszállítani szándékozott szovjet hősi emlékmű kapcsán kibontakozó észt–orosz diplomáciai konfliktussal való összefüggés mindemellett nyilvánvaló. De hogy a támadást az orosz állam vagy az észtországi oroszok követték el, nem lehet tudni. Megdöbbentő viszont az a felkészületlenség, ami a támadás célpontját és a NATO-t érte. A NATO tevékenysége annyiban merült ki, hogy néhány szakértőt küldött a helyszínre, hogy tanulmányozzák az eseményeket, s részt vegyenek a kiértékelésben. Külön érdekesség, hogy a NATO épp Észtországban tervezi felállítani a kiberhadviselés tanulmányozásával foglalkozó központját 2008-ban, amely ezek után már biztosan nem marad munka nélkül.

Az Egyesült Államokban egyébként nagyon is komolyan veszik a kiberterrorizmusban rejlő veszélyt. A külön erre a célra felállított Nemzeti Információs és Védelmi Központ (National Information and Protection Centre) azzal a céllal működik, hogy tanulmányozza a kiberhadviselés különböző formáit, az ebből levont következtetések alapján tökéletesítse az ország informatikai rendszereit, továbbá a kiberterrorizmus elleni védekezésre szakosodott szakértőket képezzen ki. Erre nagy szükség is van, ha hihetünk annak az értesülésnek, miszerint csak Észak-Koreában évente legalább száz kiberbűnözőt „képeznek ki”. Az Egyesült Államok legnagyobb félelme persze az, hogy a kiberterrorizmus és a lator államok egyszer majd egymásra találnak, s összekapcsolják erőfeszítéseiket. Az al-Kaida például nagymértékben támaszkodik a világhálóra akciói megtervezése során. Európa figyelme az internetes biztonság kapcsán eleddig a neonáci propaganda és a pedofil tartalmak szűrésén nem lépett túl, ám az észtországi események minden bizonnyal e téren is változást eredményeznek. S könnyen lehet, hogy a jövőben kénytelenek leszünk elviselni állampolgári jogaink korlátozását a nemzetbiztonság érdekében, még ha ez kényelmetlennek tűnik is majd.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány