Az udvarlás időszakában egy pár kapcsolata sokkal békésebb, mint két-három évvel az esküvő után. A Lengyelország élén álló ikerpár, Lech és Jaroslaw Kaczynski erre a régi igazságra emlékeztette az Európai Unió vezetőit. A tagjelölt országok eleinte igyekeznek minden feltételnek megfelelni, a tagság elnyerése után azonban egyre több feszültség kerül felszínre. Az új alapszerződés tervezetét kidolgozó június 27-i brüsszeli csúcstalálkozó, és a lengyel vezetők ott tanúsított magatartása után számos európai vezetőnek megfordulhatott a fejében, akarják-e a jövőben ilyen tagokkal bővíteni az Európai Uniót. Ez azonban Varsónak sem kedvez, hiszen – legyenek bármennyire is euroszkeptikusak – a Kaczynski testvérek is elismerik, Lengyelországnak is érdekében áll, hogy az EU tovább haladjon a keleti bővítés útján, és tovább munkálkodjon a jó kapcsolatok kialakításán Oroszországgal. A balkáni országok is bekerülhetnek a klubba, ha sikerül végre politikai és gazdasági stabilitást teremteni a térségben. A lengyel vezetők magaviselete ezzel szemben méltán ejtheti gondolkodóba az EU vezető politikusait, hogy érdemes-e még keletebbre terjeszkedni, és ezzel fenntartani a lehetőségét annak, hogy újabb vonakodó partnert vonjanak be a közösségi döntéshozatalba.

„A probléma az, hogy az új tagállamokban konvencionális, míg a régi tagállamok körében nukleáris fegyverként tekintenek a nemzeti vétóra” – summázza Ivan Krastev, bolgár közíró az új és régi tagok politikai kultúrája közötti különbségeket. Igaz, el kell ismerni, a Kaczynski-fivérek végül nem nyomták meg a „nukleáris fegyvert üzembe hozó gombot”, és ők is elfogadták az alapszerződés stratégiai pontjait – amit otthon sikerként mutathatnak fel –, de a tárgyalási folyamat során több alkalommal is felbőszítették partnereiket, és ez az érzés nem múlik el egyhamar. A tárgyalások arra is rámutattak, hogy a lengyel kormány és a média több tévhitnek is fogságában él az Európai Unióval kapcsolatban. Sajnálatos módon ezek eloszlatására az ellenzéki Polgári Platform sem alkalmas, mivel elsődleges céljuk, hogy megnyerjék maguknak a lengyel nép többségi támogatását, így ők is inkább a nemzet bajnokaként kívánnak fellépni. Mi annyit tehetünk, hogy legalább összefoglaljuk, mik is azok a tévhitek, melyek félrevezetik az ország vezetőit. Az első félreértés az, hogy Európa a második világháború sérelmeinek orvoslására hivatott. A kontinens vezetői már mind túlhaladtak ezen, a Kaczynski-fivérek meg leragadtak e témánál. A mai Európa már a hidegháború maradékait kívánja felszámolni, összekapcsolva az egykoron mesterségesen kettéválasztott kontinenst.

A második félreértés, hogy az Európai Unió annak az eszköze, hogy a megerősödő Németország az egész kontinensre kiterjessze befolyását. Az a Németország, mely egyre kevésbé akar emlékezni sötét múltjára, és melyet politikájában csak nemzeti érdekei vezérelnek. A Kaczynski testvérek csak azt hajlamosak elfelejteni, hogy annak idején az európai integrációt azért hozták létre, hogy újból integrálják a háború utáni Németországot, és ezáltal mindenkorra elejét vegyék, hogy Berlin álmokat szövögethessen a kontinentális hegemóniáról. Ha pedig elfogadnánk, amit a Kaczynski-ikrek sugallnak, hogy az EU a német hegemónia eszköze, akkor magától értetődő, hogy mindent meg kell tennünk a szervezet bomlasztása érdekében. Az ikrek azonban megfeledkeznek arról, hogy épp az Európai Unió, és mögötte nagy részben Németország az, mely 2014-ig 60 milliárd euró értékű fejlesztési támogatást nyújt Lengyelországnak. Elfelejtik, hogy történelmileg az EU volt az eszköze Németország tartós pacifikálásának. Tehát nem biztos, hogy a szervezet bomlasztása Varsó érdekeit szolgálja. Továbbá ez az a szervezet, mely képes ellensúlyt képezni az ébredező Oroszországgal szemben. Így tehát az EU épp az ellen a régi lengyel fóbia ellen dolgozik, hogy az ország egyedül marad Németország és Oroszország harapófogójában.

A harmadik félreértés abban áll, hogy Lengyelország összekeveri a Németországgal folytatott bilaterális politikát az európai politizálással. Így Varsóban az EU intézményrendszerével kapcsolatban felmerülő kérdésekben nem is azt figyelik, miként alakul az ország helyzete a 27 tagállamot számláló közösségben, hanem azt, hogy az egyes döntések milyen hatással lesznek majd a német –lengyel erőviszonyra. A negyedik félreértés az, hogy a tanács szavazati rendszere arra szolgál, hogy blokkoljanak egyes döntéseket, nem pedig arra, hogy közös álláspontra jussanak. A Katzynski-fivérek által folytatott politikai kurzus eredményeképp Lengyelország jónak éppen nem nevezhető viszonyban van Németországgal és Oroszországgal, és épp a félt izoláció felé halad. De szerencsére a helyzet nem olyan kilátástalan, mint hetven évvel ezelőtt. Végül is még mindig az Európai Unióban vagyunk.