« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Kelet-Európa: el nem múló múlt
Europe de l’Est: un passé qui ne passe pas
Anne Rodier
Le Monde, le 10 juillet 2007


A kommunizmus múltja még most is kísért Kelet-Európában: nemrég, június 13-án jelent meg egy cseh napilapban az államfőről, Václav Klausról a csehszlovák titkosrendőrség által készített dosszié, s néhány nappal korábban az egykori lengyel köztársasági elnök, Lech Walesa is úgy döntött, leközölteti dossziéját, hogy végleg tisztázza magát az őt ért vádak alól. Ennyi idővel a rendszerváltások után miért bizonyult képtelennek Kelet-Európa múltjának lezárására? Miért nem volt lehetséges „igazságfeltáró és békéltető” bizottságok felállítása, mint történt az Chilében vagy Dél-Afrikában? Az egyes országok múltja és jellegzetességei talán betekintést engednek a kulisszák mögé.

Kelet-Németországban a Stasi még a berlini fal leomlásának napján nekiállt az archívumok megsemmisítésének. De az NDK állampolgárai, élükön az egykori disszidensekkel, gyorsan elfoglalták a politikai rendőrség legfőbb posztjait, hogy megakadályozzák a további rombolást. A múlttal való szembenézés nagy elánnal kezdődött az újraegyesült Németországban: 1990-ben sor került az egykori belbiztonsági minisztérium felszámolását ellenőrző különbizottság felállítására, a lelkész Joachim Gauck vezetésével. Ezzel született meg az Emlékezés Intézet, az első a maga nemében, ami 1992-től kutathatóvá tette a kommunista archívumokat. Az intézet évi 100 millió eurónak megfelelő büdzsével rendelkezett, s mintegy 15 történész dolgozik folyamatosan a dokumentumokon. 1990-ben törvény született a magas tisztséget betöltők átvilágításáról, mivel a demokrácia stabilitása szempontjából elengedhetetlennek tartották a kommunistáktól való megszabadulást és a közerkölcs helyreállítását. Az eredetileg 2006-ban hatályát vesztő törvényt még megis hosszabbították, nehogy egyesek kimaradhassanak a felelősségre vonás alól.

A múlt mielőbbi feltárásának szándéka vezérelte Csehszlovákiát is, ahol 1991-ben alkottak törvényt, ami megtiltotta az egykori kommunista tisztviselők és politikai rendőrök számára, hogy politikai, közigazgatási vagy gazdasági tisztséget töltsenek be állami vállalatoknál. A törvény szigora nyomán rögtön el is terjedt a „mccarthyzmus” vádja. Az archívumok feltárása azonban lassan haladt, mert a véletlen vagy a készakarat gátolta azt. 2007-ig kellett várni annak a törvénynek megszületésére, ami az archívumok teljes kutathatóságát lehetővé tette. Ez a cseh jobboldal régi szívügye volt, s 2006-os hatalomra kerülésük után rögtön nekiláttak egy múltfeltáró intézet felállításához, ami a „Totalitarizmusok Kutatóintézete” nevet kapta.

Német és cseh szomszédaikkal ellentétben Magyarországon el akarták kerülni a szennyes kiteregetését, s a rendszerváltás folyamatát mindenáron békés mederben kívánták tartani. Az első posztkommunista kormány vezetője, Antall József attól félt, hogy a két fél egymásnak esne. A rendszerváltás évében ráadásul még nagyon erősek voltak a kommunisták, a párt 800 ezer tagot, a KISZ egy milliót számlált, lehetetlennek tűnt tehát a tiszta lappal indulás. Az első átvilágítási törvényt 1994-ben hozták, ami mindössze annyit kötött ki, hogy az egykori kollaboránsoknak le kell mondaniuk köztisztségükről, különben nyilvánosságra hozzák az aktájukat. Aztán1994-ben az exkommunisták visszatértek a hatalomba, s az archívumok feltárása egészen 1997-ig szünetelt, mivel Horn Gyula miniszterelnök nem kívánta a múltat „bolygatni”. Az archívumok feldolgozását azóta is gátolja, hogy ebben az időszakban számos dossziét titkosítottak. Így Magyarországon nem történt meg a dekommunizálás, s a közerkölcs helyreállítása továbbra is várat még magára.

Lengyelországban az első demokratikus kormány miniszterelnöke, Tadeusz Mazowieckia múlt lezárására szólított fel. A kérdésben azonban nem jött létre konszenzus, így a terjedelmes lengyel archívumok a politikai játszmák részévé váltak. 1992-ben a belügyminiszter – a fennálló hatalom destabilizálásának céljával – egykori kollaboránsok névsorát tette közzé, melyen az akkori államfő, Lech Walesa is szerepelt. A parlamentben az átvilágítással kapcsolatban számos törvényjavaslat látott napvilágot, annak megszületéséig azonban egészen 1997-ig várni kellett. A törvény kimondta, hogy a köztisztséget betöltőknek vagy az arra törekvőknek nyilvánosságra kell hozniuk esetleges kollaboráns múltjukat. Ezt az 1997-es választásokon néhány jelölt meg is tette, közülük kettőt mégis megválasztottak. 2005 hozott újabb fordulatot a lengyeleknél: a markánsan antikommunista konzervatív kormány rendkívül szigorú törvényt terjesztett elő, ami mintegy 700 ezer embert érintett volna. Az Alkotmánybíróság azonban a törvény antidemokratikus mivoltára hivatkozva annak egyes részeit megsemmisítette.

A balti országok helyzete különleges volt, hiszen ők a Szovjetunió részei voltak, így nem volt saját titkosrendőrségük sem. A KGB az archívumok egy részével együtt Oroszországban szívódott fel. Másrészt a szovjet uralom alatt erőteljes russzifikáció zajlott, ami jelentősen módosította mindhárom balti ország – de különösen Lettország és Észtország – demográfiai helyzetét, számottevő orosz kisebbséget hagyva hátra. A nemzetalkotó lakosság és az oroszok közötti bizalmatlanság mind a mai napig rányomja bélyegét a belpolitikára. A múlttal való szakítást az orosz jelenlét hiúsította meg, éppúgy, mint az azzal való megbékélést. Mindazonáltal mindhárom országban törvényt fogadtak el, amely kimondta, hogy a köztisztséget gyakorlóknak nyilatkozniuk kell múltjukról. Ezen országokban a nemegyszer emigrációból hazatért és később megválasztott államfők (Vaire Vike-Freiberga, Valdus Adamskus és Toomas Hendrik) mellett lehetséges volt a múlttal szembeni békülékenyebb hangnem megütése.

A legnagyobb késedelmet Románia és Bulgária mutathatja fel, holott Romániában a berlini fal leomlása után igen hirtelen és drasztikus módon végezték ki a Ceausescu házaspárt. A múlt feltárása, az egykori kommunisták kiszűrése azonban a mai napig nem kezdődött igazán meg. Bulgáriában hoztak ugyan egy átvilágítási törvényt 1992-ben, ám ezt 1995-ben hatályon kívül helyezték. Romániában Traian Basescu elnökké választása hozott csak fordulatot, aki 2006-ban hozakodott elő egy átvilágítási törvény tervével. Eddig az évig – nem sokkal az EU-csatlakozás előttig – kellett várni, amíg az egykori kommunisták végleg elhagyták a politikai színpadot.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány