A munkaerőpiac biztonságát és rugalmasságát egyszerre biztosító dán csodaszer, a „flexicurity” kitűnően működik. Talán túlságosan is. Dániában ugyanis nem készültek fel arra, mit tegyenek, amikor a teljes foglalkoztatás már a gazdasági növekedést veszélyezteti. A dán gazdasági adatok irigylésre méltóak: az államháztartás többlettel zár, csakúgy mint a folyó fizetések mérlege, az infláció alacsony, és a munkanélküliség 3,7%-kal évtizedes mélyponton van. Mégis, a 2006-ban még 3,2%-os gazdasági növekedés idén már csak 2,2%-nak ígérkezik, s jövőre tovább csökken, várhatóan 1,2%-ra. Mindennek hátterében pedig az áll, hogy a dán vállalatok nem képesek tovább növelni kivitelüket, s teret vesztenek a külpiacokon vetélytársaikkal szemben. A termelést és a kivitelt pedig az fékezi, hogy elfogyott a munkába állítható munkaerő. A munkaképes korú dánoknak már így is 80%-a dolgozik, s ez az arány aligha növelhető tovább.

Ezért a megoldást a munkanélküli ellátás jogosultságának négyről két és fél évre való csökkentésében látja a kormány, ezzel kívánva ösztönözni a munkanélkülieket a munkaerőpiacra való visszatérésre. A kormányzati szándék azonban a szakszervezetek ellenállásába ütközik, akik azzal érvelnek, hogy ez megbontaná a jogok és kötelezettségek kényes egyensúlyára épülő „flexicurity” modelljét. Ennek ugyanis az a lényege, hogy a feleslegessé váló munkaerő viszonylag könnyen elbocsátható – ez biztosítja a munkaerőpiac rugalmasságát –, cserébe viszont hosszú időn keresztül jelentős pénzügyi támogatásban részesül, amíg új munkát nem talál – ez adja a munkaerőpiac másik pillérét, a biztonságot.

Egy másik lehetőség lenne külföldi munkaerő toborzása, ezt azonban a munkaadók részéről támasztott magas követelmények, a rendkívül komoly szakmai ismeretekre vonatkozó elvárások gátolják. Marad hát az idősebb korosztályok munkaerőpiacról való kivonulásának későbbre való kitolása. A társadalom elöregedése idővel amúgy is fékezné a gazdasági növekedést. A konzervatív–liberális kormány 2006-ban döntött arról, hogy a korai nyugdíjba vonulás korhatárát 60-ról 63 évre, a nyugdíj korhatárát pedig 65-ről 67 évre emeli. Persze csak a távoli jövőben: előbbire 2017-ben, utóbbira 2025-ben kerülhet sor legkorábban.