Bush elnök március 26-án megbeszélésre hívta az USA három legnagyobb autógyártóját: a General Motorst, a Fordot és a Chryslert annak kapcsán, hogyan teljesíthető a kormány januári ígérete, miszerint a benzinfogyasztást 20%-kal csökkenteni kell. A megállapodás szerint 2012-ig a futószalagról legördülő autók fele már bioüzemanyaggal, vagy 85%-os bioetanol-keverékkel is képes lesz üzemelni. Mellesleg az USA-ban a bioüzemanyagok terén valóságos fellendülés tapasztalható: míg 2000-ben mindössze 57 desztilláló üzem működött, addig 2006 decemberére számuk 107-re emelkedett, és újabb 54 állt építés vagy bővítés alatt. Miután a bizottság február 15-én vállalta, hogy az üzemanyagba kevert növényi komponens arányát 2020-ig 10%-ra tornázza, az EU-ban is rendkívüli érdeklődés övezi a témakört. A biodízel három szempontból is előnyös: először azért, mert a benzinnel és gázolajjal szemben jóval kisebb a szén-dioxid-kibocsátása; másodszor azért, mert csökkenti az EU függését a politikailag instabil közel-keleti olajtól; végül azért, mert pozitív hatással van a mezőgazdaságra.

A Nemzetközi Energiaügynökség azzal számol, hogy 2030-ig ötszörösére vagy akár hétszeresére nő a „zöld üzemanyagok” előállítása és ez alapvető változásokkal jár majd a világ energiaszektorában és a mezőgazdaságban. Ebben az új „agrárgazdaságban” az egyes növények (kukorica, cukornád stb.) versenyképessége attól függ majd, mekkora az energiaértékük, termesztési költségük és a kőolajhoz viszonyított áruk. A legtöbb bioüzemanyag egyelőre nem versenyképes, ahhoz a hordónkénti 80 dollárt meghaladó olajárakra volna szükség. A lepárlóüzemek és a gazdák azonban más számításokkal hozakodnak elő. Az eligazodás pedig szinte lehetetlen, mert a lobbik mindenütt jelen vannak. Elemzők óvják a gazdákat a túlzott optimizmustól. A szektor felpörgése egyrészt óhatatlanul maga után vonja a nagybefektetők túlsúlyba kerülését a szövetkezetek rovására. Problémásnak ígérkezik a bioüzemanyagok szállítása is: a mezőgazdasági területekről ugyanis csak vasúti vagy közúti szállítással lehet az alapanyagot a kikötőkben koncentrálódó desztilláló üzemekbe szállítani. Ha viszont ezek már amúgy is a kikötőkben vannak, akkor logikusan vetődik fel az alapanyagok behozatalának igénye a jóval alacsonyabb költségekkel dolgozó fejlődő országokból. A bioetanol kereskedelmével kapcsolatban már folynak is a tárgyalások az ENSZ-ben az EU, az USA, Brazília, Kína, India és Dél-Afrika között. Amire eddig nemigen hívták fel a figyelmet, az az energetikai és mezőgazdasági érdekek közötti ütközés: előbbiek ugyanis a nyitást és az alapanyagok importját kívánják, utóbbiak pedig egyértelműen protekcionista indíttatásúak. Ráadásul az „első generációs” bioüzemanyagok versenyképessége – mint láthattuk – egyelőre megkérdőjelezhető, míg a második generáció kifejlesztése a legjobb esetben is majd csak tíz év múlva várható.