« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Zöld növekedés
Grünes Wachstum
von Friedrich Braun
Die Zeit, 6. März 2007


A kínai kormány tervei szerint a gyors gazdasági növekedést környezetkímélőbben fogják megvalósítani a jövőben, bevonva a hatalmas ország szegényebb, vidéki régióit is. Ven Jiabao kormányfő szerint a fejlődés gyümölcseiből mindenkinek egyenlően kell részesülnie. A kormányfő kettős célkitűzéssel nyitotta meg a Népi Kongresszus idei ülését. Egyrészt az egyre nyomasztóbb környezetszennyezés visszaszorítása, másrészt a vidéki területek elmaradottságának, az iskolák és kórházak hiányának megszüntetése, mivel ez utóbbi probléma a közelmúltban számos – a kommunista rezsim elleni zavargáshoz vezetett. „Takarékoskodnunk kell az energiahordozókkal és a nyersanyagokkal, hogy megőrizzük környezetünket, és ügyelnünk kell az egyre intenzívebb mezőgazdaságra is”, mondta Ven a majdnem háromezer képviselőnek, akik az ország minden régiójából gyűltek össze, hogy két hét alatt megismerkedjenek a kommunista párt célkitűzéseivel.

Eddig soha nem hallott eréllyel beszélt a kormányfő a gazdasági növekedés egymagában is üdvös volta mellett annak minőségbeli és hatékonyságbeli javításáról. A népi Kína gazdasága az utóbbi négy esztendőben rendre tíz százalék feletti növekedési eredményeket produkált és felküzdötte magát a világ negyedik gazdasági hatalmának. Ezzel együtt a világ tíz legszennyezettebb városa közül öt Kínában található, és minden tíz kínai városból kilencben szennyezett a csapvíz. Az energiatakarékossággal és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatban Kína súlyos hiányosságokkal küzd. Míg Ven tavalyi beszédében kiemelt szerepet kapott a villámgyors konjunktúra megfékezése, idén a kétórás beszédben a kiegyensúlyozott növekedésé volt a főszerep. A nemzetközi bírálatok ellenére a világ legnépesebb országa továbbra is erősen exportorientált kereskedelmet kíván folytatni, és Ven szavai alapján még igen hosszú ideig. A beszéd másik kiemelt témája az országon belüli fájdalmas ellentétek – nevezetesen a gazdag part menti nagyvárosok és a szegény hátország kontrasztja – kiegyenlítése volt. A mezőgazdasági régiók fejlesztésére Ven szerint idén átszámítva mintegy 40 milliárd eurót különítettek el, melyet jórészt iskolák és kórházak építésére szánnak. Ez az összeg bő 15%-kal több mint tavaly. „Célunk, hogy a gazdaság növekedésének előnyeit mindenki egyenlő mértékben megtapasztalja.”

Ven meleg szavakkal üdvözölte a küldötteket, akiknek nagy része népviseletben érkezett az országgyűlésre a „Mennyei Béke Terére” Pekingbe. Az ülésre szigorú biztonsági intézkedések megtétele után került sor. A teret és a környező utcákat lezárták, amíg a képviselők a városban tartózkodtak. A katonai kiadások tavalyi drasztikus növelése ellenére a külpolitika prioritásairól igen kevés szó esett. A tajvani miniszterelnök, Csen Sui Bian utóbbi kijelentéseire a kis sziget függetlenségének kinyilvánításáról azonban élesen reagált a kínai külügyminiszter. Ven ennek ellenére nem fenyegetőzött katonai beavatkozással, és megerősítette a kínai kormány tárgyalási szándékát a sziget sorsának végleges rendezéséről. Tajvan ugyanakkor figyelmeztetett, Kína nagymértékű fegyverkezése az egész ázsiai térségre veszélyt jelent.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány