Lengyelország nagy várakozással tekint a németek Európa-politikájára. A nagy szomszéd azonban még ma is félelemmel tölti el őket. Egy elefánt nem engedheti meg magának, hogy figyelmetlen legyen. Helmut Kohl stratégiája mindig az volt, Európát figyelmességgel felépíteni. Sohasem mondott olyat, hogy a nagy Németország és a kicsi Luxemburg, hanem inkább a „Luxemburg ugyan nem akkora, mint Németország, de…” kifejezést alkalmazta. A Kohl által alkalmazott érzékenység, az Európa kicsiny és közepes méretű országaival szemben alkalmazott előzékenység még a kilencvenes évek közepén is a német Európa- politika nagy erénye volt. Az európai közösségi érzést erősítette és bizalmat keltett az egyébként gyanakvó lengyelekben. A veszélyes német medve így vált a lengyelek szemében egy ártatlan nagy „teddimackóvá”. A kilencvenes évek végétől azonban az addig is a politika irányítói és a gazdasági szakemberek számára egyértelmű és nyomasztó gazdasági fölényt egyre több német politikus kezdte hangoztatni. Példának okáért Friedbert Pflüger CDU-képviselő, aki szerint „Lengyelország olyan, mint egy keleti Franciaország”.

Schröder kancellársága idején a lengyelek közeledési szándékát egy egyenlő partnerségi viszony kialakítására keményen visszautasították, mivel a németek szemében Lengyelország, bár fölrajzilag nagy, de gazdaságilag sem mérhető hozzájuk. Két álláspont jellemzi ma a lengyel politikát Németországgal szemben. Egyrészről a büszke lengyel ellenállás a teuton rablók újabb „Drang nach Osten”-je ellen, másrészről a lengyel gazdaság parányi kocsijának kapcsolása a dübörgő német gazdasági motorra.

Egy ország geopolitikai helyzete mindig hosszú történelmi múltra tekint vissza. Amikor Nagy Károly felépítette birodalmát, annak határát az Elbánál húzta meg és tulajdonképpen máig ez a Kelet és a Nyugat közötti képzeletbeli határ, mely igen kedvezőtlenül hatott a középkorban bár erős, de mindig a periférián mozgó Lengyelországra. A latingermán nyelvközösség másodrangú szerepre kárhoztatta ezt a nyugati szláv népet. Másik oldalról pedig ott volt a hatalmasra duzzadó Oroszország, melynek vezetői III. Vaszilij nagyfejedelemtől Putyin elnökig azon fáradoztak, hogy országukat a nyugat részévé tegyék. Ehhez azonban – mily szerencsétlenség – Lengyelországon keresztül vezet az út. E két okból tehát a lengyelek számára az lenne igazán előnyös, ha Európa történelmileg kialakult központja valamivel keletebbre tolódna, nevezetesen valahova Varsó környékére, mivel az igazi szövetségest csak a nyugatban lehet megtalálni. A térképen így két pont maradt szabadon, Brüsszel és Berlin. Brüsszel azért lehetne jó szövetséges, mert az EU, és vele a hatalom és szuverenitás egy részének közösségi szintre történő átruházása lenne a legjobb lehetőség az új tagállamok számára a perifériáról történő kitörésre. Hogy miért éppen Berlin? Német szemszögből Lengyelország jelenti az utat az orosz energia felé, Königsberg (Kalinyingrád) felé. A németek már tervezik a Berlint Oroszország nyugati felével összekötő autópályákat Lengyelországon keresztül, nem is beszélve a Balti-tenger alá tervezett gázvezetékről. Ezek a tervek érthető módon félelmet keltenek a lengyelekben, de gazdasági szempontból előnyös lenne bekapcsolódniuk.

Németországnak nem szabad ugyanabba a csapdába esnie Oroszországgal, mint Franciaország esetében. Az Egyesült Államokkal szembeni nyílt konfrontáció, a franciákkal együtt önálló – nem közös európai – politika folytatása Oroszországgal kimozdította Németországot a korábbi politikai vonalról és inkább ez lehet az oka, hogy a lengyelekkel elhidegült a viszony, nem pedig a Kaczynski ikrek választási győzelme. Ez utóbbiak germanofóbiája pedig jól illett ebbe a helyzetbe. A problémák megoldására a legjobb gyógyír a kapcsolatok felerősítése lenne legalább olyan szintre, mint a jelenlegi német –orosz viszony. Erre pedig a lehetőség adott, méghozzá az EU csatornáin keresztül. Egy politikailag meggyengült, Amerikával összekülönbözött és saját történelmi identitásában nem biztos Németország aligha vezethet gazdasági missziót Közép-Európába. Lengyelország ezzel szemben nem kell vészharangokat kongatnia az elképzelt újabb kori német invázióval szemben, és védelmi vonalakat építenie. Lengyelországnak ki kellene használni a nagy és erős szomszédaiból eredő előnyöket.