« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A Gazprom, mint nyomásgyakorló fegyver
Gazprom, l’arme de pression
Sylvaine Pasquier
L’Express International, le 25–31 janvier 2007


Az idei és a tavalyi tél is megmutatta, hogy Oroszország nem habozik bevetni az „energiafegyvert” lázadó szomszédai, mint Ukrajna vagy Belarusz ellen, ha érdekei megkívánják. Ez persze azokat a félelmeket is táplálja, miszerint Oroszország az EU-27-ekkel sem fog majd kesztyűs kézzel bánni, ha olyan körülmények adódnak, s ők is a volt szovjet tagköztársaságok sorsára jutnak. Angela Merkel német kancellárnő „elfogadhatatlannak” minősítette a legutóbbi eljárást, amikor is a Belarusszal támadt feszültségek miatt az oroszok a Németországot is olajjal ellátó Druzsba-vezeték csapját elzárták. Ez a „lázadás” a Gerhard Schröder előző kancellár korszakával való szakítással ért fel, aki egyébként azóta a Balti-tengeren át Németországba orosz gázt szállító „Északi Áramlat” (Nord Stream) vezeték építésére alakult német–orosz konzorcium élére került. Ez a vezeték hivatott kiteljesíteni Európa orosz gáztól való függését, ami az előrejelzések szerint 2030-ig a jelenlegi 50%-ról 80%-ra emelkedik majd.

Moszkvában a Nametkina utcában tornyosul a Gazprom gázipari óriás székhelyeként funkcionáló posztmodern épület. Szergej Kuprianov, a vállalat szóvivőjének elmondása szerint „gyakran azonosítanak minket magával az állammal, de ez egyáltalán nem zavar bennünket, hisz voltaképpen mi is azonosulunk vele”. Nem is csoda, hiszen a vállalat vezetőségének nagy része az ún. „szentpétervári klán” tagja, vagyis Vlagyimir Putyin elnök szűk köréből származik. Így Alekszej Miller, a vállalat vezérigazgatója, vagy az igazgatótanácsi elnök Dmitrij Medvegyev, aki egyben miniszterelnök-helyettes is. A Szovjetunió összeomlását sirató Putyin elnök a szénhidrogénekre vetette magát, s ezzel igyekszik megalapozni Oroszország hatalmát. Ami a múltban katonai volt, most energetikai lenne? „A világ egésze feletti, politikai és gazdasági befolyás leghatásosabb eszköze” – mondja az elnök legféltettebb kincséről, a Gazpromról. A világ legnagyobb gázkitermelője, a gáztartalékok 17%-a felett ülő monopólium nemcsak a gázvezetékeket birtokolja, hanem mostanra már érdekeltségekkel rendelkezik az olajiparban, az atomiparban, a villamosáram-termelésben, a műszaki tervezésben, a bankszektorban és a médiában is. A Gazprom nemcsak a hatalom legmegbízhatóbb pénzügyi támasza (lévén a költségvetés bevételeinek 25%-át adja), hanem az engedetlen volt szovjet tagköztársaságok elleni fellépés hatékony eszköze is egyben.

Nem csoda, hogy az EU betonfalnak ütközik, midőn a gázóriás termelési és szállítási részlegének szétválasztását követeli. „A Kreml számára ugyanis a gáz- és olajvezetékek hálózata jelenti az európai hegemónia kiépítésének sarokkövét” – mondja François Thom, a jelenkori történelem professzora a Sorbonne-on. „Az orosz törekvések elsődleges célja olyan gépezet felállítása, ami a hatalom kiterjesztésében a Vörös Hadsereghez hasonló hatékonysággal bír.” A terv pedig működésbe lépett. A Gazprom számos EU-tagország gázellátó-rendszerében rendelkezik részesedéssel, így a balti államokban, Magyarországon, Németországban vagy Szlovákiában. 18 tagországban vannak leányvállalatai, vegyesvállalatai vagy részesedései, és érdeklődése lankadatlan. Nemrég Olaszországban és Franciaországban is megvetette a lábát. Utóbbiban a Gaz de France vállalattal hosszabbította meg gázszállítási szerződését 2030-ig, aminek ellentételezéseként leányvállalatán keresztül közvetlenül is beléphetett a francia piacra. Az erődöket a legkönnyebben belülről lehet elfoglalni, mondta Sztálin. Ennek jegyében a Gazprom az uniós gázpiaci liberalizációt kihasználva igyekszik megvetni a lábát az EU-ban. Ennek következményeként olyan rendszer van kiépülőben, ami mellett lassanként ellehetetlenül a gázellátás diverzifikálására való törekvés az EU-ban. Ezt engedik sejtetni egy gázkartell létrehozására irányuló orosz törekvések, valamint az azzal való fenyegetőzés, hogy adott esetben Európa helyett Kínába irányítanák az energiahordozók kivitelét.

Az önnön sikereitől elvakult Gazpromban azonban nem mennek rendjén a dolgok, s a vállalat vezetése nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Egyesek arra panaszkodnak, hogy „mára már csak menedzserek és pénzügyesek vannak a Gazprom vezetőségében”. Ennél nagyobb aggodalomra adnak okot azok a kétes ügyletek és titokzatos pénzmozgások, melyek a gázóriás körül zajlanak. Iszonyú ereje ellenére a Gazpromnak egyre nagyobb gondjai vannak a termelés fenntartásával. A három évtizede kitermelés alatt álló nyugat-szibériai mezők a kimerülés szélén állnak, s az új lelőhelyek feltárása nehézkesen halad. Időközben Oroszország egyébként már Közép-Ázsiából, így Türkmenisztánból és Üzbegisztánból is importál gázt. A jövőben minden bizonnyal szembe kell néznie a rémálommal: a sarkvidéki lelőhelyek kiaknázásának problémájával. A Jamal-félsziget gázvagyonának feltárásáról idestova tíz éve beszélnek, mégis legkorábban 2012–13-ban indulhat meg a kitermelés. Még északabbra, a Barents-tenger alatt fekszik az 1988-ban felfedezett gigantikus Stokman-mező, ami a maga 3800 milliárd köbméteres gázvagyonával Franciaországot 280, Európa egészét pedig 25 éven keresztül képes lehet ellátni. A feltárást és kiaknázást a még a Szibériában uralkodóknál is zordabb viszonyok rendkívül megnehezítik majd.

A Gazprom nem termel elég gázt ahhoz, hogy egyszerre legyen képes megfelelni exportkötelezettségeinek, s kielégíteni a kiemelkedő gazdasági növekedés által gerjesztett hazai keresletet. Ráadásul az orosz fogyasztók2006-os, 1000 köbméterenként 42 dolláros tarifája mindössze hatoda vagy hetede az európai ügyfelekének, s a gázóriás hiába kért azonnali 50%-os gázáremelést az orosz piacon, a hatalom nem engedett. Pedig az energiaínség első jelei már mutatkoznak. Idén télen 16 régiót figyelmeztettek, hogy gondok adódhatnak az ellátással. A szovjet idők ingyenes ellátása nyomokat hagyott a rendszeren. Így például a gázvezeték-hálózat elöregedett, s voltaképpen teljes egészében cserére szorulna. A gázipar fejlesztése 2020-ig 230 milliárd dollárba kerülne, amin a hatékonyabb felhasználással 100 milliárdot lehetne spórolni. Erre a befektetésre a Gazprom a jelen körülmények között nem lesz képes, az állam azonban ezzel nem törődik. Jóllehet, ha így folytatódnak a dolgok, Oroszország választásra kényszerül a gázexport fenntartása és a gazdasági növekedés között, de annak a kockázata is fennáll, hogy mindkettőtől megfosztja magát.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány